Egy álmokkal teli világban a valóság fájhat

Talán azért, mert tudom, hiába próbálnám elmondani a gondolataimat. Túl kisgyerek vagyok, túlságosan bonyolult minden, mégis túlságosan érteni akarok mindent. Folyamatosan gondolkodom dolgokon, de csak mindenféle össze-visszaság jön ki belőlük. Ezért nem tudok beszélni róluk, mert hülyeségnek tűnnek. Mert nem tudom úgy elmondani. Máshogy gondolkodik mindenki, más dolgokon, és nem tudja senki megérteni teljesen a másikat. Talán ezért mondom mindenre, hogy hagyjuk. Vagy hogy nem tudom elmondani. Mert így van. Talán próbálhatnám, de félek. Nagyon sok dologtól. Nagyon sokáig mondogattam mindenkinek, hogy szeretnék újra kisgyerek lenni, mert mennyivel egyszerűbb akkor még minden. Tényleg az, de néha mert szeretnék felnőni a komolyabb dolgokhoz. Mert történnek körülöttem ilyenek is, és nem tudok mit csinálni velük, mit mondani rá. Utálom, hogy nem tudok mit mondani, ha valaki elmondja nekem, mi a baja. Nagyon érdekel, és szeretem hallgatni, de segíteni nem tudok. Túl kicsi vagyok én ezekhez. Vagy ahhoz,hogy beszélgessünk komolyabb dolgokról. Pedig annyira szívesen beszélgetnék. Hogy megértsek dolgokat, mert annyira érdekel minden. Viszont talán tényleg nekem is meg kéne kicsit nyílnom, ha már mások elmondanak nekem dolgokat, érzéseket, gondolatokat. Érdekel más gondja, és minden, de nem akarom azt, hogy közben meg rólam semmit ne tudjanak. Én nem tudom miért. Úgy érzem, nem értené meg más az én gondolataimat. Szeretnék nyíltabb lenni. Illetve csak azokkal, akik fontosak nekem. És sajnálom, ha esetleg valakinek rossz ez, vagy azt hiszi, nem bízom benne. Igazából magamban nem bízom csupán. Néha nagyon nem, és elhesegetem a gondolataimat, mondván hogy az úgy is hülyeség. Mert néha én sem értem. Az ilyenekhez fel szeretnék nőni. Hihetetlen. Magam sem tudom, mit akarok. De ezek miatt van ez. Hogy hallgatok csak, de tudni szeretnék mindent, és magamban gondolkodom ezekről. De én most eldöntöttem valamit.

Talán nem csak emiatt van ez. Más akartam lenni. Vagy csak másnak mutatni magam. De persze nem sikerült, csupán annyi, hogy semmilyen ne legyek. Más nem lettem. Csak zárkózott.

Amúgy nem kell erőltetni ezt.. Magamtól fogok megnyílni. Vagy nem.

Rájöttem,hogy tényleg nagyon félénk vagyok. Nem, igazából eddig is tisztában voltam vele, csak most..ezen gondolkoztam. De miért? Nem bízom másokban Magamban sen,. Nem nagyon tudok olyanokkal elbeszélgetni ,akiket nem ismerek. Vannak olyanok, akik mellett be nem áll a szám. Jó, mondjuk néhány barátommal.  De mert őket ismerem, meg sokat vagyok velük együtt, és el tudom engedni magam. Csak van olyan barátom, akivel még mindig félénk vagyok.  Mondjuk szilveszterkor vele se voltam félénk - annyira, de akkor volt ami  segített ezeknek a gátlásoknak a leküzdésében :P De sokszor szótlan vagyok vele. Nem merem neki elmondani a gondolataimat sem. Ebben mondjuk benne van az is, hogy fiú, és eleve a fiúkkal sokkal félénkebb vagyok.  De majd gondolom, hogy ha vele is többet leszek, előbb-utóbb feloldódom. Biztosan. Alapból nem vagyok beszédes. Csak azért mégis.. Nah, ilyenekben meg félénk vagyok. Hát, nem társasági lénynek tervzetek. De persze ha a siklóernyőről, meg más extrém dolgoról van szó, hmm.. Az jöhet, bárhogy bármikor. Ilyenekben, nem kérdés, bátor vagyok. Furcsa ez. De majd csak változom. Az, hogy olyan zárkózott vagyok, nem hiszem hogy változni fog, de az nem is baj. Nem kell mindenkinek mindent tudnia rólam. Csak.. azért..  egy kislazaságot ha nyomnának belém, nem lenne baj :P  Majd csak szocializálódom. Vagy mi.

Augusztus 20-a van. Egészen pontosan 47 perce.Várom már az estét. Egyébként, nem tudom minek csináltam blogot. Nem tudom, fogok-e írni bele, és ha igen, mit. Nyílvánvalóan nem fogom leírni minden napomat, az unalmas is lenne, és időm sincs annyi. Magamnak csinálom ezt csupán, de azért mégis idetévedhet bárki. Majd meglátjuk. Meg akarom ismerni magam. Nem próbálkoztam még írással, igaz, naplót írtam nagyon sokáig, de oda csak meséltem. Hogy mi történt. Mesélni tud mindenki. De én le akarom írni a gondolataimat. Most megpróbálom, itt hátha ki tudom fejezni magam. Mert az nem nagyon megy. Most nincs olyan dolog, amiről írhatnék, meg nincs bajom. Vagyis van, de az hosszú,bonyolult, azzal majd egyszer megpróbálkozom, de nem mostanság. Szóval nyár van. Szeretem a nyarat. Szeretem hogy szép az idő, pihenés van, Balaton, barátok, döglődés, nevetés, meg minden, ami jó. Nem rég szakítottunk az első barátommal. Július elsején. Hét hónapig voltunk együtt. De most ezt sem részletezem.Ettől függetlenül szép volt a nyár, csak mint mindig, hamar elmúlt. Mindjárt vége, és suli lesz újra. Azt érzem, hogy most meg fog változni valami. Amiatt a hosszú-bonyolult dolog miatt, amiről most még nem írok. De meg fog változni minden, én is, talán komolyabb is leszek, pedig nem szeretnék. Elkezdtem egy csomó olyan dolgon gondolkozni, amiken eddig soha. Sok hülyeségen is.Egyébként tizenöt éves vagyok, novemberben leszek tizenhat. Hát mit mondjak, nem örülök neki. Megint öregedek. És ez sehogy sem jó, akárhogy nézzük.A nevem Mesi. Nem tudom mit írjak magamról. Sokat ábrándozom, álmodozom. Alapból zárkózott vagyok, félénk, de fel tudok oldódni. Ha olyan emberrel vagyok. Nem bízom másokban, de tudok naiv lenni. Sajnos. Nagyon meg akarok érteni mindent. Sok mindent szeretek. A természetet, a kalandokat, zenéket. Szeretek rajzolni, énekelni, írni. Annyira örülnék annak, ha lenne tehetségem az íráshoz, és tudnék írni verseket, történeteket, kis regényeket.Egy regényt elkezdtem, nem tudom mit sikerül kihoznom majd belőle. Szeretem a könyveket, nagyon szeretek olvasni. De most mást nem is írok, a "Most.." majd folytatódik. Folytatódik, folyamatosan..