Egy álmokkal teli világban a valóság fájhat

Meleg van, és jó az idő, és vannak virágok a kertben, és szedtem virágokat, és tök jó :P Minden. Voltunk futni Biával, arrafelé, amerre kiskormban voltam utoljára. A patakon túli házaknál, nem is tudtam, hogy milyen nagyon szép környék. És mindegyik ház, annyira szépek. Teljesen felfrissülök, ha kint vagyok. Ariellnál nem voltunk mégsem, majd szünetben. Valószínűleg. Már csak két nap és game over, nincs suli. Több mint egy hétig nem kell látnom azt a "gyönyörű" épületet, és az "igazán remek" osztályomat. :P  Bia itt szokott aludni majdnem mindig pénteken, most is, csak most szombaton. Néztünk filmet, sétáltunk pataknál, futottunk. Szombaton délelőtt verseny volt, cimbalom, és öcsémmel és a négy szintetizátorossal olyan csodásak voltunk, hogy fel kell lépnünk holnap színházban :D Múlt héten volt Ariellának és anyának szülinapja, mégegyszer boldog szülinapot nekik. Nem voltam tegnap suliban, nyugis nap volt. Reggel nézegettem a szekrényben a videókat, és betettem egy olyat, amire a nevem volt felírva. Érdekes volt. Még nem is láttam, babakori felvételek vannak rajta. Jó volt nézni. Most olyan kéne-sütni-valami-finomat kedvem van :P Részletkérdés, hogy nem tudok sütni, mármint a kedvenc kajáim mennek, de megakarok tanulni még. Mondjuk sütiket csinálni. Most megint Nick Hornby könyvet olvasok, a Hogyan legyünk jók. A másik jobb volt, de jó ez is, az a stílus ahogyan ír..tetszik nagyon. Most..rajzolnék-festenék, vagy kirándulnék :) Most nagyon. Végre suli után, most hogy meleg van, nem kell itthon foszladoznom :P Hanem lehetek kicsit kint, Biáva futunk is, amikor meg nem, sétálgathatok, vagy kiülhetek a kertbe. Amíg még van kert. És még valami, Gergőt felvették a Bláthyba, aminek nagyon örültem. A Gábor öccse is oda fog járni, felvették őt is, szóval duplán örülök :P Jujj, anya pizzát süt, de jó, kimegyek segíteni neki. Ami abból fog állni, hogy nézem, de legalább legközelebbre már nekem is menni fog :P Talán.

A szombatom nagyon jó volt. Végre egy szép nap.Nem szoktam leírni a napjaimat, de ez most jóvolt :P Nem fogom részletezni,csak.. Délelőtt Lacival, anyával és Biankával voltam, melegítő-gatya-vevő túrán, délután meg Gáborral. Felfedező utat tettünk a Budai várban, (és környékén, nem részletezném :P), gyártottunk felhő-hadsereget, Gábor tökéletesre fejlesztette a csikizési technikákat. Voltunk Margitszigeten is, megmásztuk a hatalmas és roppant veszélyes mászókát :P, hintáztunk, aztán megmásztunk egy fát is, és eltanyáztunk ott. Én toboroztam kis fakéreg katonákat. Elpusztítottuk a maradék havat is.

Jó lenne minden nap mászkálni, minden értelemben. A városban, meg parkokban, meg a fákon is :P Kiskoromban is mindig mindenre felmásztam.  Tök jó kedvem csütörtök óta már. És valahogy ezt sokkal jobb érezni, mint a szomorúságot. Ez hihetetlen, mi? :P

Tél utolsó napja.. Ma. Az utolsó. Nincs több.Vége:P Holnap már tavasz. Én már most ki vagyok virágozva :)

Egyik nap eszembe jutottak azok a mesék, amiket kiskoromban néztem. A kedvencem a Fecsegő tipegők voltak, meg a Tom és Jerry, meg a Hupikék törpikék. Emlékszem, néha egész nap tv-ztünk tesómmal. Néztünk még Micimackót, Tigris volt a kedvencem. Tényleg, még a Varázslatos iskolabusz volt nagy kedvenc. Azt imádtam. Még most is megnézném :P Alig emlékszem már. Öcsémmel a MiniMaxot nem szerettük, mindig a FoxKids-et meg a Cartoon Networkot néztük. Nem is tudom, hogy ezek vanna-e még. Scooby-Doo-t is szerettem. De nem sorolom fel az összes mesét, mert soha nem végeznék.A mesék jók. Bár régen jobbak voltak, mint a mostaniak, most tele van ilyen harcolós mesékkel.  Emlékszem Pinokkióra, meg az Alíz csodaországban-ra,meg Tarzanra meg Vuk-ra meg Hüvelyik Pannára meg a Vizipókra, meg a Susie és Tekergőre meg stb :P Mindig felvettük valamelyik mesét kazettára, már nem emlékszem melyiket. Van egy csomó kazetta, mesékkel. Egyébként nem voltam lányos. Nem tudom miért igazából. Belül az voltam, de valahogy mindig szégyelltem a lányos dologkat. Lehet azért, mert nekem öcsém van, aztán mindig kocsikáztunk, meg hasonlók. Mióta külön szobám van, azóta nem nézek meséket. Amikor meg lett a szobám, még néztem volna, csak nem volt itt TV, csak öcsém szobájában, és nem nagyon mentem át. Aztán kinőttem belőle egyszer csak. Sajnos. Bár most is megnézném őket :P

 Ez annyira széép.. :B Azt szeretném, hogy ez menjen majd az esküvőmeön :):B:B Imádom.. Annyira szép, meg a mese is...

Bár ezt nem néztem, de nagyon szeretem a zenéjét.

Meséééét akarok nézni. 2005-be szeretnék visszamenni :( És ott leragadni... 10-11 évesen. Akkor úgy gondoltam, hogy már nagy vagyok, és mégis kicsi voltam, és jó volt minden. Jajj, úgy visszamennék.. :(

"Vicces dolog felnőni, mert váratlanul tör rá az emberre, egyszer csak azon kapod magad, hogy egy másik ember vagy.."

Még három nap.. már csak három nap.. És végre tavasz :P Jól vagyok. Szép az idő, végre. Igaz, hogy ma mondjuk esett. Valójában nekem nincs bajom az esővel. Kivéve most, mert amíg vártam a buszt, nem olvashattam a könyvem :P Nem volt tegnap első órám, és olvastam, már ettől jól indult a nap, mert tök jó könyvet olvasok. (Nick Hornby - Egy fiúról) És most néztem meg, hogy ebből van film is, majd azt is meg akarom nézni.Ráadásul az egyik kedvenc színészem játssza a főszereplőt. Nick Hornby pedig az egyik kedvenc íróm, elég sajátos stílusa van. És jó, mert humorosan ír, meg minden. Mert leírja a gondolatait, nem csak mesél, és..  nem tudom elmondani. Mert én pont mindig azt akarom, hogy amikor valaki mondd valamit, beszélget valakivel, hogy olyankor tudjam, hogy mit gondol, meg hasonlók. És ő pontlyeneket is leír. Nem mintha más könyvekben ezeket nem írnák le, de.. mindegy. Szeretem Nick Hornby könyveit. Jó kedvem lesz tőlük. Olvastam már tőle a Betoncsókot, meg a Pop csajok satöbbit. A Betoncsók jobban tetszett, meg a mostani is, mint a Pop csajok satöbbi. De az is jó volt. És a másik kedvenc íróm az Nicholas Sparks, hát róla nincs mit mondanom, romantikus könyveket ír. Például ő írta a Séta a múltbát, a kedvenc filmem, amit elolvastam könyben is(Annak az a címe, hogy A leghosszabb út). És a Szerelmünk lapjait is ő írta. Ma meg tegnap jól éreztem magam, és olyan kellemes volt minden. A kellemes levegőben, meg a kellemes napsütésben. Annak ellenére, hogy a)hazajövök, és már az ajtóból hallom az idióta veszekedést(de az ő bajuk), b)engem sem tudnak békén hagyni, mármint nem tud, c)nem hagyják, hogy gyerek legyek, d)najó, unom, nem sorolom,(és ezek csak az otthoniak) remekül vagyok :P Megpróbálok nem gondolni arra. Nem szeretem, de történnek ilyenek.. ilyen az élet, nem? Én nem tehetek ellene semmit. Remélem most már ilyen marad az idő, vagyis hogy nem lesz megint hideg, melegebb lehet. Még két nap tavaszig. Lehet hogy jól leszek teljesen most már, ha igazán tavasz lesz. Jason Mrazt hallgatok, annyira megnyugtat, annnyira szereteeeem..És ez a szám.. imádom.

Élek...élek..túléltem a verselemzést.. Két teljes délutánom ráment a készülésre. Erre olyan verset kaptam, amire  nem készültem semmit. De nem baj, nem számít semmi, mert össze hoztam azt a négy oldalt. Báár...Akkora betűkkel írtam, hogy az normálisan két oldal lenne, - na jó, azért annál több,három biztosan,de ez mellékes. Végülis nem mondta mekkora betűkkel írjunk, nem kötekedhet. :P

Aztán délután átmentünk Ariellával Enikőékhez.  De nem fogom részletezni. Csak egyet..  Szombat délután építettünk hóembert, és olyan jó volt gyereknek lenni kicsit :) Futkároztunk a kertben a kutyával, van egy németjuhász kutytuusuk, az is úgy megnőtt :) Nyáron még nagyno pici volt. Közben hógolyókat dobáltunk egymásra.. Estefelé elmentünk elvinni a kutyát sétálni.  Enikőék faluvégen laknak, és nagyon dombos a környék, nagyon szép volt. Főleg így, hogy mindent hó borított, mivel egész nap esett. És az a néhány óra annyira boldoggá tett.. mesébeillő volt az egész. Ahogy húzott minket a kutya, és szinte már síeltünk, úgy csúszott az út, amikor másztunk felfelé a hegyre, vagy inkább domra, és közben vagy tízszer elestünk mindhárman.. Ahogy ugrált a kutya a hóban, mert térdig ért, nem is, combig.. Néha gondolt egyet, és elkezdett futni, egy ideig bírtam a tempót én is, de elestem mindig :) Nekem még nem megy annyira a hóban száguldás.És ahogy lenéztünk, annyira gyönyörű volt az egész..Engem elvarázsolt :) Ment le a nap, ki voltak világítva a házak, és a hó is világított. Mikor felértünk, Ari lefeküdt a hóba, Enikő szintén, hempergett a kutyussal. Lefelé meg futottunk..Mire visszaértünk, már sötét volt teljesen. De.. annyira jó volt.. Nekem tényleg elég lenne ennyi minden nap, és boldog lennék. Ha felnőtt koromban lenne egy kedves családom.. egy aranyos férjem.. és két imádnivaló gyerek.. A házat az ő nevetésük töltené be mindig, ahogy futkároznak és pörögnek és nevetnek, mindenhol rendetlenséget hagyva maguk után.. :)  Meg egy kutyus, meg cica :) Egy Golden retrievert vagy egy Border Collie kutyust szeretnék :P És egy ilyen csendes, nyugodt helyen élnénk.. És minden nap kirándulnánk, meg játszanánk, meg elvinnénk a kutyust sétálni :) Úgy, ahogyan most Enikőékkel.. És gyerekek maradnánk, fetrengenénk a hóban, tavasszal a virágok között... Ha nem lenne veszekedés, mint majdnem minden családban, hanem szeretnénk egymást, és odafigyelnénk a másikra.  És akkor minden nap öröm lenne. =)

"Már minden helyen kerestelek, ahol nem vagy, csak azt a helyet nem találom, ahol vagy. Csak azt tudom, hogy ott vagy, ahol én nem vagyok. De hol vagyok én? Azt kívánom, bár itt lennél, hogy megmondd. Esetleg ha nagyon-nagyon erősen kívánnám, akkor itt lennél?"

:):):) Ez micimackóból van :)

De nem kergetem magam illúziókkal. Nem tündérmesében élünk. Tudom, hogy sosem lesz ennyire egyszerű minden. Ha boldog is vagyok valameddig, úgysem tart sokáig. Mindig jön valami.. Mostanában mindig.

Kezdek jól lenni mostmár. Hm, ez azért túlzás. Csak jobban. Azthiszem nem lesz baj. Szenvedni felesleges. Kinek jó az? Nekem nem. Inkább nevetek. Ha belegondolok,végül is annyira semmi sem rossz. Csak bonyolítom.Mert az emberek nagyon tehetségesek abban, hogy problémákat csináljanak maguknak. De mindegy. Nem lenne jobb, ha tök unalmas lenne minden, beleunnék az életbe. De én hülye vagyok.. Nem baj... Csak pozitívan. Szóval szeretem a kalandokat nagyon. És ezeket a bajokat is vehetem kalandoknak. Végülis ugyanolyan. Például..  én azt is élvezem, ha eltévedek. Vagy az olyanokat, mint amikor este lekéssük az utolsó buszt. Párszor már előfordult. Mondjuk augusztus 20-án, meg egyszer Ariéknál. Amikor lementünk állatkertbe, nem tudom már melyik faluba, és azthittük lekéssük az utolsó buszt.Visszafelé. Egy órás buszút Ariékig. odafelé pedig majdnem nem jött. De én valahogy nem tudtam kiakadni, vagy ideges lenni.Szeretem az izgalmat. Szeretem a félelmet. Nem normális dolog ez..de ez van. Én sem vagyok mindig normális. A veszélyes dolgokat is szeretem amúgy. Kisebb koromban mindig bungee jumping-ozni akartam. Persze biztosan csak nagy volt a szám,  nem hiszem, hogy fent a magasban is olyan bátor lettem volna. De mondjuk most ilyet, hogy siklóernyő, tök szívesen kipróbálnék. Nah mindegy. Szóval,  persze jó az, ha élvezhetem a nyugalmat. De ilyen úgyis ritkán fog előfordulni. Szóval történjenek csak a dolgok. És ha rossz.. Hát akkor ez van. Ahogy kezdem észrevenni szépen.. mindenkinek vannak bajai.  De ha nem álmodozok ilyen sokat, lehet hogy nem csalódnék dolgokban. De ezzel nem tudok mit csinálni. Állandóan ábrándozom. Majd megpróbálok mindent szépnek felfogni. Ha lehet ilyet. Hm, ha belegondolok..szeretem, ha vihar van, és villámlik, és dörög az ég. Majd megpróbálom az életben is szeretni. És majd táncolok..az esőben..

"Ha szivárványt akarsz látni, el kell viselned az esőt."

Vasárnap megpróbáltam lerajzolni magam. Végülis nem lett olyan rossz, csak nem hasonlít rám. Karikatúrának jó lett. De jobb kedvem lett tőle. Az biztos.

Azt eddig is tudtam, hogy engem könnyű boldoggá tenni, apró dolgokkal, viszont pontosan ugyanígy lehet elvenni is a kedvem. Túl könnyen le tudok lombozódni.. Furcsa nálam most ez a nagyon gyakori kedvingadozás. Pedig eddig nem gondoltam, hogy ennyire hangulatember vagyok, de kezd nagyon úgy tűnni.  Egyik nap süt a nap, bennem. Másnap meg már megint tombol a vihar.

"Nem számít már,
Hogy bõrig ázunk a csillagos ég alatt.
Mikor lelkünk táncot jár,
Már boldog a pillanat. "

"Az élet viharaival szemben olyan légy, mint a madár, amely, ha a fát kivágják alóla, nem a mélybe zuhan, hanem a magasba száll.."

Úgy ám. De nem tesszük. Csak akkor fogjuk észrevenni ezeket a dolgokat, ha majd elveszítjük őket. Pedig minden pici dolgot értékelni kéne.Minden jó dolgot, ami a miénk, és nem azzal foglalkozni, hogy mid nincs, és mi kéne még. Senki nem azt szereti, ami kéne. Amúgy most már jobban vagyok, azthiszem. Két hétig most kicsit ki voltam készülve. Még mindig bennem van minden igazából.. Nem vagyok kifejezetten boldog, mert össze-vissza van minden, meg a sok bizonytalanság. Nem szeretek itthon lenni, nagy a feszültség,de lényegteéen. Mostanában suliban sem. De majd megpróbálom ott jól érezni magam.

Olyan hideg van kint. Várom a tavaszt. Szerettem a telet, most is szeretem, de rájöttem, hogy már nem ugyanolyan, mint régen. Rájöttem, hogy miért szerettem, de azt már nem csinálhatom. Imádtam a havat, játszani, hógolyózni öcsémmel. De ez már elmúlt. Persze most is jó. Olyan szép, amikor először esik hó, meg minden fehér, az utak, a tetők.. De rossz, hogy már nem élvezném a hóember építést meg hógyolózást meg minden. Szóval. Várom a tavaszt. És megpróbálok pozitív lenni. örülni a jónak. Mert van nagyon sok jó dolog az életemben. Senkinek sem könnyű, nem? Most mindenki legyen idegbajos? Bár, ha belegondolok.. csak ezt látom. Utcán, otthon, mindenhol. Rohanás, feszültség, idegesség. Pedig a legtöbbjüknek nem is lenne oka rá. Szóval én nem akarok ilyen lenni. Csak hogy csináljam? Múltkor elkezdtem felsorolni, mik azok a dolgok, amiktől jó kedvem lesz.  Most még hozzáteszek még valamit, amitől biztos hogy jó kedvem lesz. Gábor könyve. Ami még folyamatban van, de ma is: elég volt egy ilyen poénos részletre gondolnom, és elkezdtem nevetni a buszon :) De miért nem vagyok boldog? Van családom, bár igaz, nem teljesen a normális(mindegy, én értem), vannak csodás, de tényleg, remek barátaim. Talán ők hozzák a legnagyobb örömöt nekem. Mármint hogy ők vannak nekem. Csak maradjanak is meg nekem :) Van egy kis szobám, ahol nyugalom van(többnyire). Egészséges vagyok, jó suliba járhatok, meg ilyenek, és ezeknek is örülök. És nyáron kimehetek egy hétre Spanyolországba. Olyan jó lesz. Szeretem az új dolgokat, helyeket.

Hogy mi hozta ezt ki belőlem? Az osztályfőnökünk tegnap elkérte az osztályt az utolsó két óráról. Mert elmentünk a Láthatatlan kiállításra. Ennek a lényege annyi, hogy egy órán keresztül kipróbálhattuk, milyen a vakoknak..betekinthettünk az ő világukba.. Kati néni(osztályfőnök) meg a lánya ismerik ennek a kiállításnak az egyik vezetőjét, aki mellesleg, nem tudom pontosan hány éve, de megvakult. Valamilyen sport miatt szakadtak el a látóidegei, de ez most mindegy.A többi is vak vagy látássérült, de fantasztikus emberek.. Szóval annyiból állt ez, hogy kipróbálhattuk hogy boldogulnánk vakon az utcán, nappaliban, konyhában..megérezni azt,hogy itt csorog a patak, nem látom, és bármikor beleshetek. Vagy mikor az utcán átmegyünk, és csak hangokat hallunk. Persze teljesen nem lehetett átérezni, vak sötét volt, de tudtam, hogy nincs patak, sem kocsik,és tudtam, hogy úgyis kimegyünk innen, és megint látni fogok. István, az a vezető is nagyon kedves volt. Az elején megmutogattott olyan tárgyakat, amiket a vakok használnak( beszélő óra,mérleg,számítógép, meg konyhai eszközök..), aztán amíg a sötétben voltunk, akkor is sokat beszélgetett velünk. Furcsa úgy beszélgetni valakivel, hogy nem látod, nem nézel a szemébe.Végigvezetett az összes helyen. Ki kellett tapogatnunk mindenféle tárgyat. Amikor megtaláltunk egy tükröt, azt mondta, nézzünk bele. Kérdezte, hogy mit látunk..Hát semmit. Azt mondja, ők is ezt látják. A végén a bárban ki is szolgáltak minket, még mindig a sötétben.

Nekem nagyon tetszett az egész, kicsit átértékeltem mindent, amim van. Meg amúgy szeretem kipróbálni az új dolgokat, és valahogy jó volt ez a kiszolgáltatottság.Persze ez nem játék..Hosszú távon nem bírnám. Nekem, ha megvakulnék, a legnehezebb feldolgozni lenne. Nem tudom, de nagyon furcsa volt, mintha ilyen.. ahogy csak a hangokat hallottam, és egy óráig nem láttam semmit, mintha csak lelkek lennének. Mint egy végtelen világ. Mintha nem létezne semmi. Ha vak lennék, nem léteznének többé a színek, nem tudnám, milyenek az új dolgok, amiket még nem láttam, vagy új emberek. Mindent csak elképzelni tudnék. De lehet, hogy ebben van egy kicsi jó is talán. Lehet, hogy mindent szebbnek képzelnék el. A világ úgy nézne ki, ahogyan én akarom. És ezek az emberek, a vakok tényleg nagyon tudnak értékelni mindent. De azon gondolkoztam, hogy a született vakoknak milyen lehet. Az valami eszméletlen rossz lehet. Vagy jobb, mint egy olyannak, aki később vakult meg? Nem tudom. Mert végülis ők nem tudják, hogy mit nem látnak. Hogy mi az, hogy látni. Egyszerűen nem tudják, mi milyen. Aki csak később vakul meg, el tudja képzelni, mert már látta. Például a sötétben is olyan volt néha, mintha látnék, legalábbis ilyen homályban körvonalakat,pedig nem. Csak ha tudtam, hogy ott van valami, tudtam hogy néz ki, mondjuk a kezem, akkor az agyam odaképzeli. Na de visszatérve.. A született vakok.. nekik a színek is csak szavak. Nem tudják elképzelni. Milyen lehet? Engem nagyon érdekel. Mit érezhetnek? Rám nagy hatással volt nagyon ez a kiállítás. És értékelhetem ezt is, hogy látok. És ezek az emberek ott, komolyan nagyszerű emberek. Nem érzik magukat semennyivel kevesebbnek, mint a látó emberek, és tudják, hogy ők is tudnak teljes életet élni. Annyit mondanak,nekik ez az életük. Én még szívesen megtudnék sok dolgot az életükről. A kiállítás megmutatta, mi a bátorság, a bizalom, amikor vakon bíznod kell a másikban, és hogy milyen fontos a figyelmesség.  Furcsa volt, hogy megfordult minden, és nekünk, a látóknak kellett segítség a vakoktól.Ennek a kiállításnak köszönhetem, hogy most már kicsit jobban vagyok. Megmutatta, hogy minden kicsi dolgok értékeljek. Nekem ez felejthetetlen élmény volt. Hihetetlen volt kipróbálni egy olyan világban élni, amit eddig csak elképzelni tudtam. És a vakok mennyivvel többek, mint a látók.. Mert nekik már nem számít semmilyen külsőség.Nekik már nem számít, hogy ki hogy néz ki. Nem számít,hogy ki milyen ruhát hord. Csak az emberek jelleme.. hangja. Nekik már csak egy valami számít. Az emberek lelke. És ez csodálatos.

"Az ember sohasem látja helyesen a sorsát, míg az ellenkezőjét is nem tapasztalja! És csak azt tudja igazán értékelni, ami már elveszett."