Mostantól ide fogok írni:

http://diaryofmesy.blogger.hu

Alig várom a nyarat... mint mindenki más, nem? De ez most különösen ó lesz, ha megvalósul csodás tervünk. Oké, még nem terv, mert nem terveztük meg, inkább csak egy... ötlet. Egy nagyon jó ötlet. :P Egy hét lenne, szülők meg majdnem minden nélkül, szó szerint majdnem minden nélkül, csak mi hárman...

Ariella itt volt hétvégén, ésszépen elterveztük, hogy reggel megnézzük a film végét, amin este bealudtunk, aztán tornázunk, aztán ezt csináljunk, aztán azt, aztán matekozunk aztán nemtom már mi, de persze nem lett belőle semmi. Jó, a filmet megnéztük, de a többi... haha. Meg sem lepődtünk, ültünk egész nap, és olyan jó volt a semmit csinálni. Beszélgettünk, meg ábrándoztunk. Arról, hogy mit szeretnénk csinálni mindenképp, mik az álmaink, és olyan jó, hogy ilyenekben úgy hasonlítunk. Világot akarunk látni, kalandozni, csak úgy összepakolni és elhúzni valamerre.... Megismerni a világot, ahol élünk... Mert annyira csodás, annyira szép dolgok vannak, és ezeket ki kell használni. És ezért már érdemes lenne élni... Csak ezért... A gyönyörű naplementékért, a tengerpartért, vízesésekért és a csodás virágzó parkokért... Annyira jó lenne kötelességek nélkül élni, és este lefeküdni minden nap a csillagos égbolt alá egy fél óára, és élvezni hogy szabadok vagyunk. Olyan jó lenne tényleg egyszer csak úgy összepakolni a legfontosabb dolgaimat, pár ruhát, és elindulni... Mert láttam már ilyet. Két ember nagy hátizsákokkal odament valakihez, hogy éppen milyen városban vannak. Mondta nekik, hogy Budapesten. Erre kikérdezték, hogy miket érdemes itt megnézni, és hogy adjon már nekik valami vonatmenetrendet vagy mittudomén... És ennyi... Milyen nagyon nagyon jó lehet már így? Én simán csinálnék ilyeneket. Csak ezekhez is a hülye pénz kell. Arival kiszámoltuk, mennyi biciklivel az út Afrikáig. Nem, nem vagyunk hülyék, csak álmodozunk. Olyan jó lehet úgy feküdni a tengerparton, és hallgatni a madarak csiripelését és a tenger zúgását, hogy nincs semmi dolgom... Itt van ez a gyönyörű világ, és alig egy apró részét ismerhetem, pedig az minden álmom, hogy megnézzek mindent, hogy körbejárhassam. Vajon eljutok egyszer Amerikába? Vagy Ausztráliába? Vajon fogok egyszer egy teve hátán ülni a sivatagban, vagy lenézni a Grand Canyon széléről a mélybe? Szeretnék kipróbálni mindent... Siklóernyőt, hőlégballont, vizisíelést, hullámszörfözést, búvárkodást, vagy csak szeretnék egyszer helikopterben ülni...

Nyílvánvaló, hogy a nyáron nem jutunk el se Arizonába, se Egyiptomba, de azért valamit kitaláltunk. Kihasználjuk azt, amit lehet... Balaton.... mert az is gyönyörű hely. Meg akarjuk ismerni, ezért kitaláltuk hogy körbebiciklizzük. Természetesen Enikőnek is tetszett az ötlet, úgyhogy ár csak a szülőket kell rávenni, hogy nekik is tetszzen az ötlet. De már van tervem: Ráveszem anyát, ő meg ráveszi Ari anyuját majd Enikő anyuját. :P Nem tudom hogy akarjuk és nem tudom hol akarunk aludni és nem tudom hogy gondoltam, mikor még Budapesten is eltévedek, ott, ahol már 100szor jártam, ésnem tudom mit eszünk majd és mi van, ha kilyukad a bicikli kereke és hogy lesz pénzünk és satöbbi, de megoldunk mindent, azt tudom. Csak nem tévedünk el, ott van a Balaton, elég feltűnő tud lenni. Meg vannak campingek, csak nem tudom hol, de van biztos sok. És éhen se fogunk halni, meg ott a vonat ha bármi baj van... Nem? Nem tudom. De ezek nem is érdekelnek, engem csak az érdekel, hogy minden nap véégignézhetjük a naplementét, hogy egy hétig semmi dolgunk nem lesz, és este nézhetjük a csillagokat és fürödhetünk a Balatonban amikor csak akarunk, és hogy egész nap azt csinálunk amit akarunk, kivéve azt a 4-5 órát, amit biciklizünk, de még az is nagyon-nagyon jó lesz. Első nap még ott alszunk telkünkné Siójutonl, meg sütünk szalonnát, aztán másnap indulunk, öt-hat nap alatt simán megvan, visszaérünk Siófokra, bulizunk egyet mert ott mindig az van, aztán... szépen felszállunk a repülőre és jöhet a következő állomás. Na jó, nem, de jó lenne....

De én látni akarok mindent... Mount Everestet, Sidneyt, Hollywoodot, Vegast, Egyiptomot, Alaszkát... Milyen a forróság, milyen a fagy... Sivatagok, esőerdők, hegyek... elmenni megint Spanyolországba, most már barátokkal... Mert igazából az egész nem ér semmit, ha egyedül csinálom. Erre már rájöttem Spanyolban. Szeretnék egy kis csónakban lenni a tengeren, vagy egy hatalmas hajón utazni a nagy óceánon, de abbahagyom. Ezt írhatnám még akármeddig, annyi mindent szeretnék csinálni, annyi helyre szeretnék eljutni. De egyenlőre megfelel Balaton. :)

Csak mert magyar házi...

Témánk: a szeretet. Arra a kérdésre keressük a választ, hogy a szeretet tényleg megold-e mindent? De legelőször szeretném tisztázni azt, hogy tulajdonképpen mi is a szeretet. A szeretet a legfontosabb dolog az életben, az élet értelme. A szeretetből indul ki minden, ami jó, ami szép. Aki szeret, az jó. Elnyomja a rosszat, az önzőséget és kapzsiságot, mert a másiknak szeretnénk jót, neki szeretnék segíteni és megtenni érte bármit. Ez a legerősebb, és legszebb érzés. Ha szeretünk, ha szeretnek, boldogok vagyunk. Mert rengeteg jót magába foglal: tiszteletet, elfogadást, megbocsájtást, önzetlenséget, türelmet, odafigyelést, jóságot és még sorolhatnám. Ezáltal rengeteg dolgot megold, úgy gondolom  mindent. Megold mindent, ami megoldható, és lehet, hogy nem vesszük észre. Nem tudjuk, mekkora erőt tartunk a kezünkben...  Inkább átírnám egy kicsit: A szeretet mindent megoldana. Ha használnánk, és élnénk vele, ha felfedeznénk hatalmas erejét... Ha az emberek rájönnének arra, hogy enél jobb dolgot nem is tehetnének magukkal, mint hogy szeressenek... Ha rájönnének, mennyire fontos, mennyire jó érzés másnak jót okozni... A kapcsolatokban megold bármilyen problémát, veszekedést, vitatkozást. Ha fontos a másik, meg tudod érteni, tudsz gondolkodni a fejével, vagy ha nem is érted, meg tudsz neki bocsájtani, képtelen vagy haragudni. Ha szeretet van, rengeteg segítséget kaphatsz. Bajban melléd állnak, kiállnak érted, és rengeteg olyan helyzet adódhat, amikor nagyon fontos, hogy számíthatsz valakire. Ha szeretnek, törődnek veled, értékeled magad. És igenis elősegíti a jólétet is. Nincs pénzed, de szeretsz, hogy segít ez akkor rajtad? Kicsit távolabbról kell nézni midnent. Ha a világban tényleg szeretet lenne, és nem feltétlenül két ember közötti szeretetről van szó, akkor nem hiszem, hogy ilyen sok anyagi segítségre szoruló ember élne. Az önzőség miatt az egyik ember milliomos, a másik pedig épp, hogy megél. De ha a világban mindenki szeretné a másikat, akkor is ez lenne? Én nem hiszem, hogy ne próbálna mindenki segíteni a másikon... sőt, nem hiszem, hogy egyáltalán így alakult volna ki minden, ha igazi szeretet lenne. És a betegségek? Van sok betegség, amin nem lehet segíteni, de a halál az élettel együtt jár, ez nem olyan probléma, amit meg kell oldani, amit meg lehet. Viszont a legtöbb betegség lelki eredetű. Ha szeretet lenne? Nem hiszem, hogy egyáltalán kialakulnának. Ha szeretet lenne a világban, nagyon sok minden máshogy lenne. Mindenkiből előbúja a jó, nem magunknak akarnánk mindent, hanem a másiknak, azt szeretnénk, hogy ő legyen boldog. Tehát ha mindenkiben őszinte szeretet lakna, biztosan tudna boldog lenni minden ember. Nem ezt szeretné mindenkiL Nem ez jelenti a mindent? Mert nekem igen. Mert egy szívből jövő ölelés bármin segíteni tud, erőt ad, hitet, reményt.  Nem tudok elképzelni olyat, amit ez, egy mosoly ne oldana meg. Milyen szép lenne, ha az utcán mindenkit mosolyogva látnánk? Már csak ettől jó kedve lenne mindenkinek.  Ha szeretet élne mindenhol, egyáltalán meg sem kéne oldani a problémákat, mert szinte nem is lennének...  mert szerintem ki sem alakulnának. Csak végig kell gondolni, hogy ennek a sok gondnak mi az alapja, és rájövünk, A problémákat saját magunk alakítjuk ki, az emberek, mert mindenki magának szeretne jót. A szeretettel mindent meg lehet oldani. De ehhez olyan igaz szeretet kell, amire nem sokan képesek. És ez a baj. A problémák megmaradnak, mert minden elnyomja a szeretetet, a boldogság kulcsát. Így tényleg nehéz elhinni, hogy megold mindent. Pedig képes rá. Ez a leghatalmasabb erő a világon.  Igaz szeretetben nem lenne lehetetlen, bármire képesek lennénk mi,olyan világot létrehozni, ahol mindenki boldog. És ez csak rajtunk áll. Annak, aki nem hiszi el, egyet tudok mondani: Így nem is fog sikerülni. Csak azt tudja használni ezt az erőt, aki elhiszi. Viszont a legtöbb dologhoz nem vagy te egyedül elég, mert mindenkinek tudnia kéne ezt, és így már tényleg el lehetne érni bármit. Egy valamin nem tud segíteni, mint már mondtam, és ez a halál. De ez az élet része, ezt tudnunk kell, és elfogadni, akármilyen nehéz.

De megérteni nem lehet...:(

"Súgd meg nekem, tudod, így ígérted rég
A nagy titkokat, amit egy kisgyerek nem ért
Hiszen annyi minden volt, amire nem jutott idő
Pár pillanat, most hogy legyen múlt, jelen, jövő?"

Igen sajnos, eléggé... Pedig hajajj, lenne mindig miről írnom. Csak igazából azt sem tudom már, kik olvassák, mit írhatok le, meg miről nem kéne. Ma osztályfőnökin feljött az a téma, hogy hogyan lehet fenntartani a kapcsolatokat? Miután elmúlik a rózsaszín ködfelhő... Ezen gondolkoztam. És arra jutottam, hogy az odafigyelés a legfontosabb. Igazából én is mindig aggódom olyanokért, hogy kivel mikor milyen a kapcsolatom, mennyire jobbb vagy rosszabb, mint volt, hogy változott, milyen lesz... Ha nem figyelünk a kapcsolatokra, tönkremennek... Sokan kell beszélgetni, és figyelni a másikra, mert szerintem ha két ember nagyon jól megismerik egymást, már nehezen tudnak összeveszni. Persze ha szeretik is egymást. Mert ha megismerik annyira egymást, hogy tud az egyik a másik fejével gondolkodni, tudja onnan is látni a világot, a dolgokat, és teljesen megérti, akkor nem tudnak összeveszni. Mert érti, mert tudja, hogy miért mit csinált, tudja hogy rosszat semmikép nem akart semmivel... És én tudom ezt, minden hülyeség a félreértések miatt lesz. Vagy mert nem képes a másik szemszögéből nézni. Ezért hülyeég a harag, ha olyanra haragszunk, akiről tudjuk, hogy szeret minket.. Főleg ha úgy, hogy meg sem próbáltuk megérteni.

Talán azért nem írok mostanában, mert panaszkodás kizárva most nálam, viszont tulajdonképpen azért írtam blogot, hogy ide nyafoghassak magamnak. De most nem is panaszkodni fogok. Hanem azt írom le, amit szeretnék.

Egyszerűséget... Vagy csak egyszerűbbséget. Azon gondolkoztam, hogy észre sem vettem, mennyire megváltoztam. Nem most, már egy éve. Egy mindig vidám, naiv, álmodozó lány voltam, aki tele volt hülyeséggel, félénk voltam ugyanígy, de a barátaimmal pörögtem, bolond voltam... Olvastam vissza msn beszélgetéseket, és elképesztő. Kilencedikesek, hát én szétröhögtem magam. Milyen boldog voltam akkor... Ott volt a barátom, akivel egy ideig nagyon jól megvoltunk, boldog voltam vele, ott voltak Ariék, hát állandóan nevettünk... Aztán a dolgok megváltoztattak. Most már mindent elemzek meg felmérek meg... komorabb lettem(?) talán. Most már nem mondok ki mindent, amit gondolok, mert... igazából nem tudom, a bonyolításom miatt. De nem csodálkozom ezen egyáltalán. Amiben éltem, ami itthon volt... Hogy megértsem a dolgokat, rangsoroljam, hogy mi a fontos, hogy most akkor kivel milyen legyek, mert ez meg az mit akar... Belecsúsztam a felnőttek világába. Amikor már nem őszinték az emberek, mert ők is bonyolítanak... És akkor én, aki tök naiv voltam, értsem meg, és döntsem el mit akarok, és feleljek meg mindenkinek. Nem mondhattam, hogy intézzék el, és hagyjanak ki, mert egyszerűen benne vagyok. Utáltam,  hogy hazudnom is kellett/kell... Hát én emlékszem, kilencedikben egyszerűen képtelen voltam hazudni. De teljesen komolyan. Hiányzik az a lány, aki voltam. Lehet, hogy okosabb lettem ezek a dolgok miatt, de én inkább vagyok az a naiv, ártatlan lány... Úgy kevesebbet bántanának.

Én tényleg mindig megpróbálok mindent megtenni, mindennel. Gondolkodom ezerrel, de nem lehet tudni soha, mi a helyes. Hinni lehet, de tudni nem. Tényleg nem csodálom, hogy ilyen lettem. Remélem, ha ennek vége lesz, jobb lesz majd. Bár az a baj, hogy nem csak ennek a rossz résznek lesz vége, hanem mindennek, ami eddig történt. Végülis, már vége van. Egy ideje. De nem akarom elfogadni. Senki, semmi nem olyan, mint volt. És ez elszomorít nagyon. Mert néha még most is előtörnek az emlékek...

Ariella, Gábor, Enikő.. Ti vagytok nekem a legfontosabbak! Ugye soha nem kell titeket elveszítenem? Csak szeretnék kérni tőletek egy valamit... Az életben egyedül a barátok azok, akiket mi választunk magunknak. Én annyira örülök, hogy megismerhettelek titeket, hogy a barátaim vagytok, hogy számíthatok rátok... Csak azt szeretném kérni, hogy könnyítsük meg legalább magunk közt a dolgokat, mert van amúgy is nektek is, meg nekem is elég... Mert azért vagyunk barátok, hogy segítsük egymást. Szóval azt akarom, hogy ha sikerülne az, amit a legelején leírtam, annyival könyebb lenne... Szeretnélek ismerni titeket, foglalkozni veletek, érdekel minden, ami veletek kapcsolatos... Csak azt akarom, hogy ne zárkózzunk be egymás előtt semennyire. Mert emiatt lesznek a félreértések meg a többi. Ha belelátunk a másik fejébe, megértjük, nem hiszem, hogy bármi ilyen baj lenne. De ehhez ti is kelletek. Hogy beszéljünk érzésekről, gondolatokról, hogy mindent elmondjunk egymásnak. Őszinteséget szeretnék csak, azt, hogy ami a szívünkön, az a szánkon. Csak egy probléma van... Ennek kölcsönösnek kell lennie, és tudom jól én is, hogy milyen zárkózott vagyok. De én meg fogok tenni mindent... Higgyétek el, nagyon könnyű ám kihúzni belőlem bármit, ha látom, hogy érdekel, kérdeztek, mert magamtól elég nehéz. Mert bezárkóztam teljesen, az otthoni dolgok miatt egyre bizalmatlanabb lettem. De nem jó ez így.. Mert hiába vagyunk ott egymásnak,hiába nyújtjuk a kezünket, ha egyszerűen ott van közöttünk a fal. De én meg akarok nyílni előttetek, mert bennetek bízom, mert tudom, hogy ti semmivel nem éltek vissza. Én legszívesebben mindent elmondanék nektek mindig, a legapróbb hülyeségektől kezdve a legkomolyabb dolgokig, ha tudom, hogy érdekel.

Én szeretném majd egyszerűen alakítani az életem. Annyit szeretnék, hogy megtaláljam azt, akivel minden sikerül, és semmi sem lehetetlen, azt az embert, akivel szeretjük egymást és sikerül az, amit az előbb leírtam... Szeretném, ha megmaradnának a mostani barátaim, és azt, hogy anyáék végre együtt lehessenek majd. És egy munkát, amit szeretek, és tényleg nem kell más... Na jó, még két kölyök, és egy pár háziállat... :)

Azon gondolkoztam, hogy talán ovónő leszek. Nem érdekel, mennyit keresek, és hogy éppen hogy csak megélek belőle, mert szeretem a gyerekeket, szeretnék velük foglalkozni, tanítgatni őket, mesélni nekik az életről... :) Biztosan jó lenne köztük lenni minden nap, ők még őszinték, ártatlanok, játszanak és nevetnek... Ez kell nekem. :) Hogy köztük újra én is ilyen tudjak lenni. Szeretek énekelni, táncolni, és ezek ott mind meglennének. Nem tudom, hogy mennyire lenne minden így, mert olyan verzió is lehet, hogy állandóan idegeskedem miattuk, nem fogadnak szót, rosszak, meg a felelősség meg minden. De rajtam is múlik, és ha valaki ért a gyerekekhez, szerintem ez egy nagyon szép állás. Rendezvényszervező szerettem volna lenni, de ez már kicsit távolinak tűnik. Nem vagyok rossz tanuló, majdnem kitűnő, de mostanában kicsit kétségbe vagyok esve a suli miatt. Még van egy év érettségiig, de nem tudom... Kezdem túl komolyan venni, és hát nem tudom, be tudnék-e kerülni abba a suliba majd, ahova menni akartam. Most hirtelen felötlött bennem ez a mi-lenne-ha-ovónő-lennék dolog, és nem tudom mi legyen. Mert a rendezvényszervezést is nagyon szívesen csinálnám. ha ovónő lennék, szabad lenne minden nyár, és ez nagyon tetszene. Nekem kell a szabadság, kell, hogy a családommal lehessek sokat, hogy kirándulhassak és utazhassak. :) Most is kezdek néha beleőrülni, hogy alig van valamire időm, mert széttanulom magam. Nagyon nehezen tanulok, sokkal több idő kell nekem... Az ovónő dolog azért is lenne jó, mert oda felvennének szerintem. Nem kéne ez a na-hogy-lesz-meg-annyi-pont, meg hogy-lesz-meg-a-nyelvvizsga... Kéne több idő. Arit meg Enikőt látom minden nap suliban, de az sem ugyanolyan, mint amikor elmegyünk valamerre. Gábort meg nagyon keveset látom, és ez nagyon rossz. Nekem meg neki sincs ideje, pedig vele is ó lenne lenni sokkal-sokkal többet. Jók voltak azok a tavalytavaszi napok, Margitszigeten meg Budaivárban, ilyenek kellenek nekem. Elképesztő, hogy mennyire feldob, mennyire el lehet engem varázsolni ilyen egyszerű kirándulásokkal... Imádom a természetet, a szép helyeket. Úgyhogy ezért is jönnének nagyon jól azok a szabad nyarak. :) Lenne időm ezekre, legalább nyáron, amikor a legmelegebb van. :) Nem szeretnék végigdolgozni az életem.

Ajjaj, repül az idő, menni kéne aludni, így éjfélkor... Tehát srácok! Mindhármotoknak írtam azt, mindhármótokra vonatkozik. Ari, veled már beszéltünk erről, Enikővel is fogok. Gábor, téged meg már nagyon rég óta szeretnélek megkérni, hogy írj nekem néha magadról... Csak soha nem mertem. Téged lesz a legnehezebb megismernem, de elhiszem, hogy menni fog, csak ehhez te is kellesz, és hogy te is hagyd. Tudom, hogy írsz blogot, de tényleg leírsz oda mindent? Én csak azt szeretném, hogy beszéljünk meg mindent, nyíltan. Szeretném, hogy elmondd a bajaidat, meg amiken agyalsz... És én is ezen leszek, de tényleg, csak olyan nehéz. Annyira félek mindentől. Ha először nem is közvetlenül, de írok neked én vagy bármi, bármiről ami érdekel... De persze ezekhez az kell, hogy ti is akarjátok. :)  Most már alvás.

Nem tudom, mi lesz a blogommal. Nincs nagyon kedvem írni, illetve ha lenne se nagyon van rá időm. Igen, tudom, mindenkinek arra van ideje, amit akar, de... Mostanában nehezen veszem rá magam. Mert igazából nem hiányolja senki. Magamnak meg amúgy is leírok nagyjából mindent. A másik meg hogy nem igazán akartam "panaszkodni".A túl sok agyalás nem hogy nem segít, de sokszor még el is szomorít.  Szeretek olyan lány lenni, aki csak vidám állandóan, és próbálok is ilyen lenni, de azért ezek a dolgok még itt vannak nekem.

Nehéz a libikóka közepén ülni úgy, hogy ne billenjen át egyik oldalára sem. Lehetetlen úgy csinálni bármit, hogy az mindenkinek megfeleljen. Nem lehet igazodni mindenkihez, hiába akarom, hogy midnenkinek jó legyen. Mit kell ilyenkor csinálni? Mert tökéletes megoldás nincs. Valakinek mindig mindenképp ártok. Hogy én mit akarok? Nem tudom. Azt nem lehet. Ahhoz az kéne, hogy két ember ne utálja egymást. De ezen meg én nem tudok változtatni.

Tavaly is ilyenkor jött rám az írhatnék, karácsony után. Egyébként Boldog karácsonyt mindenkinek.Utolsó karácson így. Itt. Egyet szerettem volna, hogy együtt legyünk, de mindenki az oviban érzi magát. De nem baj. Az előtte lévő estén legalább összehoztunk egy "karácsonyfélét". :) És még a fenyő sem igazi. Műfenyő... Pedig mindig rendes volt. Tudom, ez legyen a legnagyobb baj, de igazából nem szó szerint így, ezzel van a baj, hanem hogy még ezzel sem foglalkoztak. De ma hazafelé jövet ott állt egy a buszmegállóban magányosan - illetve nem magányosan, mert ketten voltak -, úgyhogy én fogtam magam és elhoztam az egyiket. Emberek nem néztek hülyének, hogy három nappal szenteste után hordozom a fenyőt. De nem baj.

Milyen egyszerű is lenne, ha mindenki kimondaná, amit gondol. Ilyen állarcosbált játsszunk. Hihetetlen, hogy mennyi mindenre képesek az emberek azért, hogy elérjék amit akarnak...  Miért nem lehet elkerülni a vitatkozásokat mondjuk? Mert én nagyon igyekszem tényleg. És már sokszor úgy "rosszat" csinálok, hogy észre sem veszem. Az én részemről, legalábbis én soha nem fogok kezdeményezni ilyeneket. Mert tudom, hogy ha valakivel fontosak vagyunk egymásnak, akkor nem akar nekem rosszat, és ha megbánt vagy bármi, tudom, hogy nem direkt. Ha félreértés van, próbálom az ő fejéből nézni...  Ezért nem szoktam haragudni. Mert minden vitatkozás azért van, mert még nem érti a másikat, nem tudja miért csinált vagy mondott valamit. Talán ha már tényleg ismerjük egymást valakivel, ezeket el lehet kerülni... Nem tudom.

Suli miatt ideges vagyok. De ezzel nem is akarom untatni magam, se senkit. Legalább én tudom, hogy én megteszek mindent.

Rossz, hogy nem lehet semmit megtartani úgy, ahogy most van. Bár úgy unalmas is lenne, de még nem barátkoztam meg a változásokkal. Próbálok jó lenni mindenkivel. Legalábbis  akik fontosak. Szeretem látni mások boldogságát. Olyan egyszerűnek tűnik, hogy jók legyünk másokkal. Hihetetlen, hogy még ezt is el lehet szúrni.

De előtte még annyi, hogy az előzőt visszavonom. Örülök, hogy ilyen vayok. Az élet megtanított arra, hogy nem szabad rögtön kitárulkozni, nem szabad mindig mutatni, ha fáj. Nem szabad naivnak lenni, mert kihasználhatják. És amúgy is.. nem tudnék nem gondolkodni ilyeneket. Muszáj.."óvatos"-nak lennem.

"Megismerni csak akkor tudlak, ha részt veszek benned, ha belülről éllek meg. Ha nem csak látlak és tudok rólad, de érezlek is - ha "én" minden idegszálammal megtapasztalom milyen "te"-nek lenni. Ezt nem lehet kívülről, csakis belülről. A megismerés a "jártál bennem" - "jártam benned" kölcsönös élménye. Ismerem a titkos utcáidat, lelkedet és tested rezdüléseit, érzékenységed, magányodat, vadságodat vagy félelmedet - azt, hogy mersz-e szeretni egyáltalán. Tudsz-e adni s elfogadni? - most derül ki valójában. Mert amit adsz, most azt magadból adod. A titkaid adod - amit féltesz, amit rejtesz, azt adod - és azt fogadod el tőlem is."

"Egyetlen dolog szünteti meg a másik hiányának fájdalmát: ha nem szeretjük tovább. Amikor azt mondjuk, hogy az idő gyógyít, erre gondolunk. A felejtésre. Ez azonban, ha valóban szeretünk, nem lehetséges. A szeretet hiányát csak egyetlen dolog gyógyítja: ha újra találkozunk azzal, akit szeretünk. Semmi más. Jövőre, húsz év múlva, egy másik életben. Mindegy. A hiány mindaddig él, amíg nem látjuk újra. Nem az emléke, a hiánya él bennünk!"

"Ha veszítettél már el valakit, tudod, hogy a vesztés pillanatában szeretted a legjobban és a legigazabban. Amikor szembesültél azzal, hogy „nincs”. Amikor a sors letépi rólunk azt, akit szeretünk, s ott maradunk kifosztva, egyedül – a hiányban döbbenünk rá, mennyire szerettük. Utólag. És jönnek az emlékek: a közönyös hétköznapok, a szürke reggelek, a fáradt fölkelések, a rosszkedvű morgások, veszekedések, összezördülések, a kellemetlen esték, amikor nem történt semmi, csak ültetek egymás mellett, üresen – a hiány fájdalmas érzésével visszanézve villámfényben látod meg a múltadat, s azt kiáltod:
- Milyen hülye voltam! Nem láttam, milyen kincset szórok szét minden percben és órában!... Bár akkor tudtam volna, amit most tudok: hogy ajándék volt vele az élet! Bár visszatérhetne, akár csak egyetlen percre is! Másképp szólnék hozzá? Másképp látnám, másképp ölelném… És elmondanám neki azt, hogy… Mit is?... Amit nem lehet elmondani."

"Elengedni valakit nem azt jelenti, hogy megszűnik a fájdalmad. Amíg szereted, fájni is fog a hiánya. Ez nem baj. Attól még elengedheted. Sírva búcsúzunk egymástól, s ha igazi a szereteted, ez egy jó sírás. Elválasztva lenni bárkitől is, akit szeretünk: fáj. Ha már nem fáj: nem is szeretjük. (...) Az elengedés nem azt jelenti, hogy az ember szíve kihűl. Nem azt jelenti, hogy elfelejtem örökre. Nem közönyt jelent. Az elengedés azt jelenti, hogy hagyom őt szabadon repülni, szállni, a maga útján - abban a biztos reményben, hogy visszatalál majd hozzám. De amíg nincs itt, mindig hiányzik. És fáj."

(Müller Péter)

Néha nem szeretem azt, hogy ilyen bonyolult vagyok. Hogy.. ezt nem tudom leírni. Hogy ennyit agyalok az életen, és hasonló dolgokon. Embereken, barátaimon, ki mit miért csinál, miért olyan. Valamikor pont tetszik, hogy ilyen vagyok, de néha meg belegondolok, mennyivel egyszerűbb lenne.. szóval ha én is egyszerűbb lennék. Magamnak. Ha nyílt lennék, ha tudnám magamat adni. Legalább néhány ember előtt, akik szeretném, hogy ismerjenek. Nálam ez attól függ, hogy milyen a másik, meg minden hülyeségtől, mindent bonyolítok. De néha úgy érzem, nem lehetek őszinte, muszáj álarc mögé bújnom, és utálom, hogy ennyire bizalmatlanná váltam. Én csak.. szeretnék magam lenni. Szeretném, hogy el tudjam mondani az érzéseimet. Ritka tulajdonság az, hogy valakinek ami a szívén, az a száján is. Sokan megjátsszák magukat, a színjátékban elveszíti a saját egyéniségét.. Én ezt nem akarom. Nem tudom, nem értem, miért nem merek nyílt lenni, hogy miért nem az érzéseimre hallgatok a sok agyalás helyett. Mert félek. Egyszerűen nem tudom figyelmen kívül hagyni a dolgokat, jár az agyam állandóan. Tudom, hogy tele vagyok érzéssel, de építettem egy idióta falat... Néha annyira szívesen kiönteném a lelkem..

A helyzet az, hogy lebetegettem, úgyhogy most kivételesen van időm írni. Nem tudom, miről, de ki kell használni az alkalmat. Most örülök is, hogy nem kell suliba mennem. Egy dolog, hogy pótolni kell, de most már tényleg kell pár nap pihenés. Jó, igazából most lett vége az őszi szünetnek, de az sem pihenéssel telt. Tanulás sulira, tanulás elsősegélyre - átmentem, úgyhogy mostmár meg van ez is meg a kresz is, jön a gyakorlat... - , akkoor.. aztán meg készültem a partira. Voltam Enikőnél három napot, az is jó volt, bár ott is tanultunk, mert persze szünetben sem hagynak minket békén. Megcsináltam rajta a stabil odalfektetetést is. Szerintem egyébként ezt az elsősegélyt lehetne komolyabban venni. Megtanulni meg kellett mindent, de azért szerintem ennyivel még nem igazán tudnánk segíteni egy balesetben. Jó, az alapok legalább megvannak, de a vizsgán is könnyen át lehet menni.. Ez az újraélesztés is, pontosabban kéne, mert így simán eltöröm hat bordáját szegény embernek. Szóval, ezután készülődtem a bulira, volt szülinapom. Sajnos. Mert megint öregedtem egy évet, és akárhonnan nézzük, ez nem jó. Jövőre már 18 leszek, jézusom, nem akarom. De nincs mit tenni. A parti szerintem jól sikerült, én legalábbis jól éreztem magam, bár a karaoke felvételeket visszahallgatva néztem egy nagyot. Mint a nyikorgó macskák. Részeg nyikrogó macskák. Pedig nem voltunk azok. Meg élőben olyan jól, jó, túlzásba ne essünk, de mondjuk egész jól hangzott. Aztán megnyugtattam magam, hogy csak torzítja, talán nem kellett volna a marhanagy hangfaltól 5 cm-re elhelyezni a webkamerát, ami felvette. Gondolhattam volna erre. Na majd legközelebb lesznek jobbak... :P Buli után próbáltunk aludni. De így heten, azokkal akik maradtak estére, elég nehezen fértünk el egy szobában. Mondjuk szerintem a többiek tudtak valamennyit aludni. Én olyan zombi voltam még két napig, és nem aludhattam, mert vasárnap még tanulni kellett, hétfőn suli,zeneóra, úgyhogy nyolcra értem haza. Nem értettem tegnap, hogy miért vagyok még mindig fáradt, mert azért három nap alatt ki lehet pihenni, aztán rájöttem hogy beteg vagyok, azért fájt a fejem egész nap. Most itt teázgatok, írogatom a könyvem. És amúgy jól vagyok mostanában, furcsa, de nekem sikerül, amiről szó volt az előző bejegyzésben. Már nem egy, hanem három dologgal bevállt. Jó, egyenlőre kettő, de nagyon valószínű, hogy a harmadikkal is ez lesz. Nem tudom, miről írjak, most csak ennyi ment, hogy mik történtek. Inkább írom a könyvem. Vagy lehet hogy előtte megírom a verselemzést. Szorgalmi. Nem, nem őrültem meg, de muszáj, mert nem állok valami fényesen magyarból.

Csak mert működik. Nem vagyok naiv... se babonás. :P Mármint.. nem tudom, de..Ugye nem baj, hogy én még hiszek a csodákban? Hogy elhiszem, hogy az élet szép? Nem hát. Szerintem sem. Minden attól függ, hogyan fogod fel. El kell fogadni a tényeket,amik az életben vannak, a szabályokat (Nem olyan szabályokra gondolok, én utálom a szabályokat, mert nem tudom kik döntötték el és miért ők, és miért így,de tök mindegy, ez tök más téma. Szóval az élet szabályait), tisztában kell lenni azzal, hogy milyen az élet.. hogy vannak rossz dolgok. De jók is. Viszont ezzel nem tudunk mit csinálni. Mindig is voltak, vannak, lesznek, úgyhogy felesleges emiatt szenvedni. De persze a jó dolgokkal senki nem foglalkozik. Hát, akkor ne csodálkozzunk semmin. Mert minden rajtunk múlik szinte. Te döntöd el, mit hogyan látsz, hogy tudsz-e a rosszból szépet varázsolni, te döntöd el, hogyan alakítod az életed, hogy kivé válsz, hogy milyen vagy.  Hogy meg tudod-e azt csinálni, hogy a rossz helyett a szép dolgokkal foglalkozol csak, hogy nem azokkal, amik nincsenek meg neked, hanem amik megvannak. De nem is ez a lényeg, hanem amit a filmben elmondanak. Azt nem fogom leírogatni, mert abban benne van. Ha sokat gondolkodok rajta, rájövök hogy egy csomó mindent már tapasztaltam belőle..  Nem mondom senkinek, hogy higyjen benne, azt úgysem lehet senkire ráerőltetni. Még akkor sem, ha valaki nagyon szeretne hinni benne, de ha belül nem, ha közben azt gondolja, hogy nem igaz, akkor hiába. Csak azt mondom, hogy én kipróbáltam, hittem benne, működött. De tegyük fel, hogy nem igaz az egész.. Még így is, ha csak valaki hisz valamiben, az boldoggá teszi, erőt ad neki, reményt a legrosszabb helyzetekben is. A másik az, hogy ugye a lényege az, hogy legyél boldog. Nem ezt akarjuk? Ha úgy csinálsz, mintha boldog lennél, előbb utóbb elhiszed, és tényleg az leszel. Jó, ez lehet, hogy hülyén hangzik, de szerintem a filmben mindent elmondott. Úgyhogy érdemes minimum kipróbálni. A legelején még nehéz hinni benne, hiába mondja más, hogy neki működött, ha te még nem tapasztaltad. Olyankor még nehéz. De aztán, ha már tudod hogy tényleg műküdik, sokkal egyszerűbb az egész. Én elolvastam könyvben is, és ott értettem még igazán. Az élet szép. Az egész egy kaland. Nem vagyok bolond, illetve lehet, tök mindegy, viszont..álmodozom..de nem az álmaimban élek.. :) Én álmodom az életem.

"Bolond az, aki a saját világában él. Én bolond akarok maradni, és úgy akarom élni az életemet, ahogy megálmodom, nem pedig úgy, ahogy mások elvárják."

Miért nem hiszitek el? ...

Egy 15 éves lány a sulinkból meghalt. Odaállt a vonat elé, a fülét befogta.. Nyolc búcsúlevelet hagyott csak. Ugyan nem ismertem, de nagyon elgondolkodtatott.  Nem érte, hogy egy 15 éves lányt mi vezethette el idáig. Meg tudom érteni, hogy valaki eljut idáig, na de 15 évesen? Még el sem kezdett élni, előtte volt minden, az életét még bárhogyan alakíthatta volna.. Ami még fontosabb, hogy ezzel mennyi embernek okozott fájdalmat, akik szerették őt. Egy biztos, én soha nem fogok idáig eljutni.. akármi történik. Mindenki más.. Lehet, hogy valaki gyenge, és ha már belefáradt mindenbe, kétségbeesett, összetört, depressziós, hiába magyarázzák neki, hogy mindent meg lehet oldani, meg hogy szembe kell nézni a problémákkal.. Olyankor már nem érti, nem lát a dolgok fölé. Csak azt, hogy a világ összeesküdött ellene, és minden rossz. Mert az, hogy boldog tudj lenni, az pont ezt jelenti. Hogy hogyan fogod fel a dolgokat, hogyan értékeled őket. Mert mindenkinek vannak problémái, még ha a sajátunké tűnik a legnagyobbnak is.. Csupán az emberek különbözőek. Valaki erős, valaki pedig nem képes arra hogy máshogy nézze a dolgokat. Mert mindenben meg lehet látni a szépet. Ha az életem romokban heverne, én akkor is úgy gondolnám, hogy az életem ajándék. Már csak azt értékelni kéne, hogy élünk. Az mennyire értékeli, aki háborúból jön vissza, és heteket, hónapokat szenvedett? A vak mennyire értékelné, ha láthatna? Értékelni kell, hogy van lábunk, hogy érzünk ízeket.. Mert ez tök természetes. Egy kaland az élet, egy nagy kaland, és talán nem a rossz dolgokkal kéne foglalkozni. Mert minek? Jó az? Miért nem a szépekkel? Nem is vesszük észre, mennyire jó dolog, ha eszünk, az ízek.. Az érzelmek.. Szeretet, szerelem, hogy vannak ilyenek. Nem vesszük észre, hogy mennyi lehetőség van. Mert rengetek.. A határ a csillagos ég.. Igazából bármit megtehetnünk.. Igen, van sok-sok probléma emelett. De minek vannak? Hogy megoldjuk őket. Ha minden szépen tökéletes lenne, úgysem értékelnénk azt. Ahogy most sem tesszük azzal, ami már amúgy is természetes. Akkor az lenne természetes, hogy mindened megvan, nincs semmi bajod soha. De ezektől leszel erős, ezektől szerzel tapasztalatokat. És így izgalmas az egész.. :) Nem lehetünk semmiben sem biztosak, próbáljuk megérteni az világot, hogy miért élünk, miért vagyunk. Szerintem nem lenne jobb, ha tudnánk mindenre a válasz. Így jó minden, ahogy van.. És nem véletlenül van minden így. Az sem véletlen, hogy milyen dolgokkal kell megküzdened, hogy mi miért történik. Oka van mindennek, meg kell találni mi az. Szóval nagyon fontos, hogy valaki így fogja fel a dolgokat. A baj az, hogy ezt egy összetört embermnek már hiába mondjuk. Nem könnyű optimistának lenni, főleg olyan állapotban.. Még annyi, hogy én erre ami történt, nem mondok semmit, nem mondom hogy gyáva, önző, vagy szánalmas dolog, mert amíg nem érzem át teljesen azt, ami elvezette őt idáig, addig nem is tehetem... és átérezni más dolgait teljesen nem lehet. Max. annyit mondhatok, hogy nem értem.. de nem is érthetem.

"Ha nem hiszed el hogy az életed ajándék,
Nézd meg jobban hogy élnek anyádék,
Ha nem hiszed el hogy az élet,
Tényleg örökké tart,
Hiába úszol belefulladsz,
Pedig ott van a másik part!"

Nézzétek meg! Laci és Gábor, főleg ti, kérlek nézzétek végig. :)

Hát akkor próbáljuk ki... :)

Aludnom kéne már. Holnap tanulás, ahogyan ma is volt, meg ahogy az előző héten.. Igen. Benne vagyok a suliban, hajtás van, lassan megszokom. Ez a nyár tényleg jó volt. Nem gondolkoztam sokat, csak ha úgy jöttek elém a dolgok. De magamtól nem kezdtem el gondolkodni és bonyolítani mindent magamnak. Ahogyan szoktam. Lefoglalt az, hogy mentem ide-oda, hogy mindig volt mit csinálni. És így volt jó, olyankor vagyok a legboldogabb, amikor a barátaimmal vagyok. Amikor olyanokkal, akik szeretnek. Ez az egy dolog hiányzott Spanyolországból. Egyedül voltam. Igaz, voltak az osztályból, és ismertem is meg új embereket, de mégis bennem volt.. hogy ott barát nélkül voltam. Olyan helyeken voltunk, amikről mindig álmodok, a tengerről, a szép városok, minden.. De rájöttem, hogy mindegy hol vagyok, mindegy mit csinálok,nem ér semmit barátok nélkül. Hiába ülök a parton és.. ott a gyönyörű tenger, hiába fürdök benne, ha nincs kivel nevetnem közben. Lehet hogy ez közhelyesnek tűnik, de ezeket nem lehet átérezni addig, amíg meg nem tapasztalod.  Egy hónapig nem láttam a három fontos barátomat, és elég.. nem tudom, ijesztő érzés volt. Hogy nélkülük milyen lenne. Pedig csak egy hónap volt. Gábort jó volt látni, tényleg kéne többet találkozni. Ariella és Enikő ma jöttek haza Németországból. Alig várom a hétfőt hogy végre őket is lássam. Nem akarok én semmit már, nem kell semmi, csak hogy szeressenek. Mert az a legjobb érzés.. amikor érzed, tudod hogy fontos vagy valakinek. Sőt, ha te vagy a legfontosabb. Annál nincs jobb érzés. Kíváncsi vagyok már, hogy milyen a szerelem. Hogy milyen szerelmesnek lenni. Hogy milyen érzés olyan boldognak lenni.. hogy attól.

"Az ember egy napon rádöbben arra, hogy az életben igazán semmi sem fontos. Sem pénz, sem hatalom, sem előrejutás, csak az, hogy valaki szeresse őt igazán..."