Egy álmokkal teli világban a valóság fájhat

Anya ideges. Nem szerezem amikor anya ideges :P A péntek délutánunkat azzal töltöttük, hogy kiválasztottunk háromféle sütit egy százoldalas receptkönyvből. Hogy majd megcsináljuk húsvétra. Olyanokat amiket még nem csinált. Tegnap elkezdtünk kettőt, én meg közben csináltam kókuszgolyót, és ma befejezte őket meg megcsinálta a harmadikfélét is, de nem kevés gond volt vele, és ettől nem volt valami boldog anya :P A kókuszgolyóm természetesen kifogástalan lett :P Lesz rákóczi túrós, azt még nem kóstoltam meg, akkor lett olyan, hogy Ördögpirulák, az nem annyira ízlik, és egy ilyen csokis-diós-piskótás tortaféleség, hm, az fincsi lett.

Lesz ma szalonnasütés pályán, mindjárt indulunk ki Biával. Szeretek szalonnát sütni. Eszembe jutnak azok, amikor kiskoromban sütöttünk szalonnát a Balatonon. Annyira jó volt. Részletkérdés, hogy nem szeretem a szalonnát, de maga a szalonnasütés nagyon jó :P Biával majdnem egész hétvégén együtt voltunk. Náluk aludtam, reggel futottunk, aztán elsétáltunk pólsuba..meg még ilyenek. Lacitól kaptam egy plüss nyulat. Aranyos. :P Meg a könyvet, amit kértem. Müller Péter-Kígyó és kereszt. Ma reggel ezt olvasgattam, de erről inkább nem írok semmit. Az úgyis ostobaságnak tűnne így :P Max akkor nem, ha nagyon fejgetném, de nem, ha valakit érdekel, elolvassa. :P

Holnap lesz húsvét, fura lesz. Kíváncsi vagyok, hogy amiatt ami most van itthon, mennyivel lesz másabb. Az egész. Nem megyünk most négyen rokonokhoz, az tuti. De azért jó lesz biztosan. Majd jó büdös leszek a kölnitől :P

Szedtem sok virágot, jó illat van a szobámban. Olyan jóó a tavasz :-)

Hát nem. Ezzel most kezdek szembesülni. És azzal is, hogy koránt sem vagyok olyan erős, mint hittem..

Boldog Újévet mindenkinek. Meg volt a Karácsony meg a Szilveszter meg a téli szünet. Suli van. Ez a téliszünet most tényleg nagyon jó volt. Meg a karácsony is. Meg a szilveszter is. Öhm, a suli már kevsbé. Karácsony, jó volt, tényleg. Ilyenkor, ünnepeken én mindig azt szeretném, hogy legalább ilyenkor ne legyen veszekedés meg semmi se. Többnyire sikerült most. De nem tudom, lesznek-e még olyan szép karácsonyaim, mint kiskoromban. Majd ha gyerekem lesz, lehet. Kiskoromban mindig alig vártam már a karácsonyt. Régen..régesrégen.. Nah jó, annyira nem régen, de olyan nyolc éve biztosan, volt olyan, hogy mindenki átment a ház másik felébe, mamához. És mire visszamentünk, tényleg ott voltak az ajándékok, azt még azóta sem tudom hogy hogyan. És olyan jó volt akkor, nagyon kicsi voltam, és tényleg azt hittem, csoda történik. Mondjuk hiszek a csodákban. Nem kell hogy nagy dolog legyen.. elég, ha valaki rádmosolyog az utcán, vagy kapsz egy sms-t valakitől, akit szeretsz. És akkor már mi is tudunk másokkal csodát tenni. Nem? Karácsony után szilveszterig Enikőnél voltam, majd onnan együtt hazajöttünk, aztán jött értünk egyik barátom, a Gábor, és mentünk szilveszterezni. Összegyűltünk Szandynál, aztán mentünk Ágihoz.

Dee.. nem fogom most részletezni. Mert rájöttem, hogy mikor elkezdtem a blogot, ott a legelején leírtam a napokat, de aztán az valahogy abbamaradt. Tehát, nem is fogok mesélni,mostantól csak a fontos dolgok jönnek. Többet fogok írni, de inkább arról, ami bennem van, végül is ezért kezdtem el. Azóta volt szülinapom is, novemberben. És kívántam valamit. Ez vicces. Mert megtörtént. De egyáltalán nem úgy, ahogy azt szerettem volna.Aztán úgy beszélgettünk kb. erről, hogy igazából nem tudtuk miről beszélünk, és miről beszél a másik.

Jó móka az ilyen, csak nem akkor, ha ilyen komoly. De ettől függetlenül nekem tetszett az, hogy ki kellett következtetnem a dolgogból, hogy mi van. Ugyanarra gondoltunk, mint kiderült végül. De nem csodálkoztam, illetve magán a dolgon csodálkoztam, azon nem, hogy igaz volt végül amire gondoltam. Nem voltam valami fényesen néhány napig. Főleg egy délután. Pontosabban két napja délután. Az előtti nap este azt mondta, félreértettem. Akkor jött a bizonytalanság. A másnapot meg főleg nem részletezném, de ennyit nem aggódtam még egy délután. Itt jött a mit-miért-mond vagy miért-nem dolog. Itt már majdnem biztos voltam abban, hogy nem hülyeség, amire gondoltam. Csak akkor előző nap miért mondott mást. Mindegy, aztán meg lett beszélve. Mármint nem. Inkább nem gondolkozom ezen. Tudnék írni erről, ez csak a helyzet, de hagyom. Nem hiszem, hogy fogunk vele erről még beszélni. Azóta már a sok kis dolgoktól is tudok rosszul lenni. Ezzel valamit kéne kezdeni.

Mindenképpen. Mert rossz, hogy mindig azt kérdezik, hogy mi bajom, és akkor még az ő kedvüket is elveszem. Azzal amilyen vagyok. Ez a nem-beszélek-egész-nap meg hagyjon-békén-mindenki stílus. Nem szoktam ilyen lenni. Otthon is, néha már játszani szoktam, meddig bírom ki a beszélgetést nevelőapámmal úgy, hogy ne legyek ideges. És mostanában mindig veszítek. Aztán jót nevetek. Magamon. De főleg rajta. Csak ne lenne ilyen komoly minden. Miért? Miértmiértmiértmiért? Legyünk gyerekek. Örökké vidám, lelkes, izgő-mozgó kis kölykök. És felelősség nélkül. Amikor még nem csalódtam, meg nem vettem észre, hogy milyenek mások. És ez meg a másik. Olyan rosszindulatú egy csomó ember. De ez most nem ide tartozik.

Visszatérve. Nem képzeltem volna, hogy bármi elronthatja.. és akkor paff. De igazából nem volt paff. Csak ne is legyen. Mert ők úgy jók ahogy vannak.. Lényegtelen. Nem lényegtelen, írnom róla az. Minden szép elmúlik. Miért foglalkozok ilyenekkel olyan sokat? És miért van olyan sok miért? Túl sokat gondolkodom. Lehet nem lenne szar a kedvem, ha nem foglalkoznék velük. De nem szándékosan vagyok rosszkedvű. Csak sodródom, és minden történik, nem tudok mit csinálni velük...De mostmár erőt veszek magamon, és csak azért is jókedvű leszek, nem érdekel mi van otthon, meg máshol, engem nem fog senki lehangolni. BIZONYÁM. Én vagyok az erősebb.

Hmm.. hát ezt igazán marha értelmesen írtam le, de tök mindegy. Csak össze vagyok zavarodva...

"I used to think that I was strong..Until the day it all went wrong..I think I need a miracle to make it through.."

Étteremben voltunk ma, Mama szülinapját megünnepelni. Minden évben a Trófeába megyünk, de most nem. Most csak a Sport Étterembe mentünk, vagy mi az, itt van a  közelben. Én hagyományomhoz híven rántott sajtot ettem, imádom. Meg hagymalevest. Kaja után, hazafelé bementünk a Lidlibe, hogy mama körülnézhessen. Amúgy az utcánk végében van, de mama már nem tud elmenni egyedül sehova. Szóval bementünk.. De amit ott csináltak.. Mamát nem szabad vásárolni vinni, mert megveszi a fél áruházat. Megyünk, megyünk, az első sorban. Kérdezi minden ilyen üvegre hogy mi, és oké, et is, az is kell :P Már ott virít a bevásárlókocsiban az üveges uborka, de azért még nézegetik a "cuki" miniuborkákat, meg az óriásüveges uborkát tíz percig. Aztán megyünk tovább... Anya kérdezi, van-e neki otthon felvágott. Mondja mama van, de azért kell...:D Aztán még negyed órát ott is vaciláltak anyával. Eközben én szétfagytam, mivel étteremből jöttünk, és szoknyában voltam. Én már annyira untam, elaludtam a bevásárló kocsi felett. Aztán anyaa mutatott nekem valamit. "Nah Emese, mi ez?" Mondom palacsinta. Úgy nézett ki. Csak lefagyasztva. Csodálkoztam is, mióta árulnak fagyasztott palacsintát. Elkezd röhögni. Furán nézek rá. Mondja, ez Tortilla. Aztán rájöttem. Tényleg az volt. De hogy kerül a fagyasztóba Tortilla? Ilyen sem láttam még :P A Tortilla az egyik kedvenc kajám egyébként. Mármint nem az ugyanerre névre hallgató mexikói kajára gondolok. Nem. Ennek semmi köze ahhoz. Ez spanyol tortilla. Ha már szóba került, leírom hogyan kell elkészíteni. Egyszerű, és nagyon finom kaja.Tojásból,krumpliból,és hagymából áll. Amúgy olyan mint egy rántottam. Úgy is mondják, hogy spanyol rántotta. Nah szóval :

Szóval kell egy egy nagy lilahagyma. (És persze néhány fokhagyma,hogy finomabb legyen. A fokhagyma finom. ) Négy-öt db krumpli és négy tojás. Meg só. A krumplikat megmosom, felszeletelem nagyon kicsi kockákra, megsütöm. Közben a tojást szétválasztjuk, sárgáját pohárba,fehérjét egy tálba tesszük,felverjük. Ha a kurmpli puhára főtt, a tojásfehérjéhez öntjük a sárgáját, meg a krumpliti is bele.A hagymát kis kockákra vágom, megpirítom, aztán megy ez is a tojásos-krumplis masszába (meg az összepréselt fokhagyma is). Aztán fogjuk a serpenyőt, beleöntjük, és fakanállal laposra formázzuk. Ha milliomosok lennénk, oliva olajat használnánk,mint a spanyolok :P Úgy az igazi. Sok olaj kell. Aztán puhára sütjük, vagyis ropogósra kell, de ahhoz úgysincs türelmünk.  Legalábbis nekem nincs :P Mert annyira finom illata van, hogy hmm..Aztán mielőtt leég az alja( ez két személyes feladat, legalábbis nálunk) ,meg kell fordítani. Mert kavargatni nem szabad. Mi úgy oldjuk meg(hogy egybe maradjon), hogy fogunk egy nagy tányért, minimum akkorát ugye,mint a serpenyő, rárakjuk,felfordítjuk, és kiszedjük a tányérba, lehetőleg úgy hogy az olaj ne folyjon ki. Aztán visszacsúsztatjuk a serpenyőbe, és megsütjük a másik oldalát is. Az aljának már nem kell sok idő.És ugyanezt eljátszuk kiszedéskor. Én tejföllel szoktam enni, de lehet rá sajtot reszelni, meg mindenkinek ahogy ízlik..Nyamm :P

Nah, aztán a boltban haladtunk tovább, én közben olyan kérdésekkel idegesítettem anyát, hogy mivan, felrobbant otthon a hűtő, vagy hogy nyertünk a lottón? Aztán anya mondja nekem : "Mesi, hazamehettek a Gergővel ha akartok." Mondom neki nem, mert ezt vicces nézni. Ezt közben elújságolta apának is, bár nemtudom mi volt ebben vicces. Már a 2. sorban voltunk. Juhé. Koncervek. Öcsém odajön egyel a kezében. "Nézd Emese, darált disznófejhús" De komolyan az volt. Én meg elkezdtem röhögni, Gergő kérdezi " Mi van, nem tetszik hogy összedarálják a disznó fejét?" De komolyan, még szerencse hogy mama nem tud eljönni egyedül, mert szerintem többet venne, mint amennyi pénze van. Nem szabad őt elereszteni egy Auchan-ban.Aztán már nem bírtam. Ennyit szenvedni egy boltban. Megláttam pár ismerős arcot, akik a pályára szoktak kijárni, köztük Robit is, jöttek fagyizni, és társultam hozzájuk. Én nem ettem fagyit, mert ígyis majdnem kihánytam a rántottsajtot, kicsit sok volt. :P Szóval kijöttünk a Lidli-ből, szóltam anyáéknak, hogy velük megyek. A Lidli előtt beszélgettünk, amíg megették a fagyit, aztán indultunk. Közben találkoztunk a Bianka szüleivel, akik a Lidli felé tartottak. Megálltunk egy kicsit, amíg elmesélte Tomi(Bia apja) az előző napi izgalmas horgászos élményeit. Meg beszéltünk a 28-ai Nagykátai Kárpátia konciról, amire remélem mehetek. Robi is megy, meg Erzsi is(Bia anyja). Én meg barátnőmmel, Ariellával. Ha minden igaz :) Majd írok róluk is. A barátaimról. Aztán mondtam Robinak, hogy Ariellával biztos kijönnének, mert ő is ilyen parasztos. Aztán elkezdtek röhögni, én meg mondtam hogy nem így értettem, csak hogy hasonlóan szoktak viccelődni mindketten.. :) De szóltak hogy ezt már nem magyarázom ki. Mondta Erzsi, hogy Bianka keresett, szóval menjek be hozzá. A többiekkel mentünk arra, bementem Biához, kihívtam az utcára, és még hülyültünk a többiekkel. Aztán Bia veszekedett anyjával, de ezt most nem részletezem... Biával sétáltunk egy kört, próbáltam lelki segélyszolgálatot játszani, áám kevés sikerrel.. Mindegy. Aztán utolértek minket a többiek. Még a házunk előtt egy kis beszélgetés, aztán elköszöntem tőlük. És most jelentkezett be Ariella MSN-re. Szóval most megyek.

Hajnali egykor akartam ezt megírni, mikor hazaértem. Végül észhez tértem, és a fáradság is győzelmet aratott felettem. Inkább maradtam az alvásnál. Aznap 11-kor keltem, aludtam volna tovább is, csak felkeltettek hogy készülődjek, mert elmegyünk megnézni a légi parádét. Aztán magamhoz tértem, fénysebességgel hajatmostam, meg ilyenek, és elindultunk apával, meg öcsémmel. Tökjó volt a légi bemutató, leszámítva azt hogy majdnem napszúrást kaptam. Hajtogattunk ilyen sisakot a BLIK újságból, de az sem sokat javított a helyzeten. Aztán egy kis séta, fagyi, meg még egy kínaiba is bementunk - utálom a kínait, de nem volt más választásom. Éhes voltam. Negyed öt volt már, szóval siettünk a Keletihez, ahol meg volt beszélve Szandyval és Gáborral hogy találkozunk. Apa elvitt, aztán ők mentek haza Gergővel. Szandyval és Gáborral mentünk tovább a Blahára, ahol a töbiekkel volt a találkozó megbeszélve. Őket én nem ismertem.Vártunk, vártunk, meg beszélgettünk kicsit, mondjuk inkább Szandy meg Gábor, mert én ilyen antiszociális vagyok, ahogy Gábor is viccelődött.Annyi egyébként, hogy csendes vagyok, és idő kell hogy feloldódjak.Megérkezett Tibi, meg Dani. Róluk(meg a többiekről) is hallottam már, és kb ilyennek képzeltem őket. Pár perc múlva jött Ági,meg egy másik Gábor, Ági barátja. Bemutatkozás, meg hasonlók, kicsit beszéltünk még, én inkább csak röhögtem, aztán indultunk Gergőért. Nem messze lakik a Blahától. De mellettük nem lehetett unatkozni, annyira hülyék. De persze jó értelemben. Egész jófejek voltak. Visszasétáltunk a villamoshoz, és go Margitsziget. Ott leültünk a Duna mellett a kövekhez. Aztán jöttek a fotók, csoportképek, majd kettesével, mindenki mindenkivel, meg még képek, mindenféle, de legalább elvoltunk, mert volt még bőven idő a tüzijáték kezdetéig. Közben Ági és Szandy elmentek a Mekibe wc-re. Mi meg elmentünk a mólóra, ott vártuk őket. Még ott is pár fotó, meg beszélgettek, röhögtünk, és kicsit csöndben voltam, bambultam. Néztem a csillagokat, meg mindenféle "értelmes" dolgon gondolkoztam. Közben egy hajó állt meg a móló mellett,Ister felirattal, valami ötcsillagos hajó, be lehetett látni a sok kajára, kívülről csurgott a nyálunk. Aztán kezdtem kicsit aggódni, mert fél óra után Szandyék még mindig nem értek vissza. Rámcsörgött, felhívtam. Nem találtak minket, megmondtam hogy a mólóra jöttünk. Aztán ránk találtak. Kilencig még ment a röhögés meg hasonlók, aztán kezdődött a tüzijáték. Lementünk a mólóról, mert a hajótól nem láttuk a felét. Szóval kiültünk arra a lejtős köves részre, és onnan néztük. Szép volt, szeretem a tüzijátékot. De tavaly mintha hosszabb lett volna. Nem tom. Aztán indultunk. Mert meg volt beszélve, hogy hazakísérnek. De hazavittek volna  anyáék, mert ők is bent voltak a városban, de Gábor ragaszkodott ahhoz hogy hazakísérjenek. Közben hívtak apáék is, megmondta, hogy tizenegyre érjek haza. Mondtam neki jó, majd hazaérek valamikor. Szóltam Gábornak, hogy de azért nem kell sietni, mert tökmindegy mikor érek haza. Közben bementünk a BurgerKing-be, ahol fél kilóméteres sor állt. Ettünk, aztán indultunk tovább. Vártunk egy kicsit a Blahán a buszra, de aztán a séta mellett döntöttünk. Közben én véletnen felrúgtam egy kiskutyát. Szóval elindultunk, de két perc alatt négy busz is elment, amiért Szandy elkezdte üldözni a Danit, mivel ő akart sétálni. De Dani gyorsabb volt. Szóval megmenekült a Szandy általi hatalmas erejű ütéstől. Megérkeztünk a Keletihez, ahol felszálltunk a trolira. Itt búcsú Ágitól, és a barátjától, ők nem folytatták az izgalmas utat. Stadionok, leszálltunk, megnézem mikor jön a busz... 23:11... " MICSODA?!?!" Hm..Nem hittem el. De ránéztem a táblára megint.Tényleg annyi volt. Én azthittem félkor megy az utolsó busz. Aztán még egy kicsi remény maradt bennem, mert nem tudtam mennyi az idő. Aztán. Megnéztem. 23:16. Hát ez remek. Közöltem a többiekkel ezt a csodás hírt. Megnéztem hogy a troli jár-e, mert azzal elmehetünk valameddig, és kevesebbet kell sétálnunk. Oké, járt még. És.. azt írta elmegy a Szentmihályi útig. De ez nekem új volt. Mert ott elvileg a 130-as is megáll. De nem értettem, hogy, hiszen a 130-as egyenesen megy a csömöri út felé, de a troli a felüljáró, vagyis ott a Fisher István útnál lefordul. De inkább nem szóltam, mert Dani úgy gondolta, hogy ott megáll a 130-as. Mert ő nem lakik messze tőlem, három-négy megállóval tovább mint én. Elvileg. Szóval elmentünk a Szentmihályi útig. Ismerős volt. De persze fogalmam sem volt, hogy innen hova, nem a mi környékünk volt, az biztos. Közben Szandyt is hívta az anyja, hogy fél óra múlva a kapujuknál kell lennie. Ez szép. Nem járnak buszok, szóval kb két órás séta lenne, ha nem több. Szandy aztán teljesen kiakadt. Végül felhívta anyuja, hogy érjen haza fél nyolc-ra, szóval oké volt utána. Trolival visszamentünk a fűútig. Onnan már egyszerű volt hozzám sétálni, csak hosszú picit. De nem baj. Én élveztem. Útközben bementünk innivenni  egy benzinkútba. Fiúk elől dumáltak, mi meg Szandyval kicsit hátrébb beszélgettünk. Már nagyon hulla voltam. De én nem szivesen mentem haza. Inkább lettem volna velük akár egész este, függetlenül attól, hogy hazáig alig bírtam a fáradság miatt. Aztán már csak hat megálló volt. A fiúk kicsit ki lettek akadva, mikor Gábor megosztotta velük, hogy hazahoztak volna engem kocsival, de ő szerette volna hogy hazakísérjenek. Aztánmár csak öt megálló.. négy... amikor leültünk pihenni. Gábor felmászott a buszmegálló tetejére. Bolond :) Aztán a kis pihi után indultunk tovább. Már háromnegyed egy volt. De sebaj. Anyáék már úgyis alszanak, gondoltam. Hazaértem, elköszöntem tőlük, bejöttem, és tényleg aludtak, öcsém viszont még nem.  És akkor becéloztam az ágyam, és el is aludtam rögtön. Tehát, összeségében, nagyon jó este volt.