Csak magam miatt. Mert vissza kell vinni a könyvet a könyvtárba. És ezt most nekem muszáj megörökítenem. Szóval:
"Richie csak egyszer hagyta el a szobát, akkor is azért, hogy hozzon magának egy széket. Míg távol volt, megpróbáltam kiszabadítani magam, összecsomózni a lepedőt és leereszkedni az utcára, de csak addig jutottam el, hogy megvakarjam a combomat, és az őrzőm már vissza is tért. Miután kényelmesen elhelyezkedett, nem is adott ki több hangot, amiből arra következtettem, hogy valószínüleg valami olvasnivalót is hozott magának. Azt viszont egyáltalán nem hallottam, hogy lapozott volna, úgyhogy vagy iszonyatosan lassan olvasott, vagy megelégedett azzal, hogy csak ül és bámulja a falat. Vagy engem.
-Ki kell mennem a mosdóba - krákogtam.
Semmi válasz.
- Mondom, ki kell...
- Pofa be!
Remek. Ettől rögtön sokkal jobban éreztem magam azzal kapcsolatban, amit majd Richie-vel kell csinálnom.
- Nézza, ki kell...
- Nem hallottad, mit mondtam?! Pofa be! Ha hugyoznod kell, hugyozz ott, ahol vagy!
- Richie...
- Ki a franc mondta, hogy Richie-nek hívj?
- Minek hívjalak? - és becsuktam a szemem.
- Ne hívj semminek! Ne hívj! Maradj nyugton és pisálj! Értve vagyok?
- Nem pisilni akarok.
Szinte hallottam, ahogy kattognak az agyában a kis kerekek.
- Mi van?!
- Szarnom kell, Richie. Ez már csak ilyen régi brit hagyomány. Ha egy szobában akarsz lenni velem, miközben szarok, hát a te dolgod. Csak gondoltam úgy helyes, ha előtte figyelmeztetlek.
Richie ezen eltűnődött egy darabig, és biztos voltam benne, hogy hallottam, ahogyan ráncolta az orrát. A szék megreccsent, a gumicipők felém indultak.
- Nem mész ki vécére, és nem is csinálod össze magad! - Megjelent előttem az arca feszesebben, mint valaha. - Hallod?! Ott maradsz a helyeden, befogod a pofád...
- Ugye nincsenek gyerekeid, Richie?
Összeráncolta a homlokát, ami ezzel az arccal hatalmas erőfeszítésnek tűnt. A szemöldökei, az izmai, az inak.. mindent be kellett vetnie ezért az egyszerű, enyhén idióta arckifejezésért.
- Mi van?
- Őszintén szólva, nekem sincs, de vannak keresztgyerekeim. És nekik aztán mondhatja az ember, hogy ne csinálják. Ez nem így megy.
Még jobban összeráncolta a homlokát.
- Mi a francot hadoválsz itt?
- Úgy értem, én már próbáltam. Ott a gyerek a kocsiban, és az egyiknek hirtelen kakálnia kell, mire az ember megkéri, tartsa vissza, dugaszolja be magát, várja meg, míg odaérünk valahova, de ez nem így megy. Amikor az embernek szarnia kell, akkor szarnia kell.
A homlokráncolás némileg megenyhült, ami jó volt, mert kezdtem elfáradni már csak attól, hogy néznem kell. Lehajolt felém, és az orra egy vonalba került az enyémmel.
- Idefigeylj, te kis szaros...
Tovább nem jutott, mert a "szaros" szónál a jobb térdemmel olyan erősen felrúgtam, ahogy csak tudtam, és arcon találtam. Egy pillanatra megdermedt, félig a meglepetéstől, félig az agyrázkódástól, én meg felemeltem a bal lábamaz és a nyaka köré fontam..... "
Részlet Hugh Lauri, Balek című könyvéből. Bolond ez az ember. Éppen ezért hihetetlenül jó a könyve...
De ha már ezt bemásoltam, megkeresgetek még néhány nagyon jó részt. Sokkal jobb úgy, hogy miközben olvasom, mint így hogy csak részleteket másolok, be. De tökmindegy.
"Az utazásaid során valószínüleg megfigyelted, hogy a motorosok nem viselnek biztonsági övet, ami jó is meg rossz is. Jó, mert senki se akar hozzákötve lenni egy kétszáz kilós forró fémtömeghez, miközben épp csúszik végig az úton. És rossz, mert amikor a fékeket erőteljesen benyomjuk, a motor megáll, az utasa viszont nem. Az utasa továbbhalad az eredeti irányba, amíg a heréi összeütközésbe nem kerülnek, a tanksapkával, és meg nem telik könnyel a szeme, megakadályozva abban, hogy lássa azt, aminek az elkerülése érdekében eredetileg fékre lépett."
"A puska závárzata és egy tár töltény egy nejlon övtáskába voltak bepakolva, amit a derekamra csatoltam, a puskacsó pedig az egy síbot belsejében bújt meg - a fogantyúján piros pötty, arra az esetre, ha nem tudnám megkülönböztetni azt a botot, amelyik tizenhét dekás, attól a bottól, amelyik csaknem kétkilós."
(Ez nem normális... :D )
"A lány a recepciós pultnál úgy vizsgálgatta az útlevelemet, mintha azelőtt sosa látott volna még egyet sem, és húsz percet szánt arra, hogy végigmenjen azoknak a dolgoknak a fenomenálisan hosszú listáján, amit a svájci hoteltulajdonosok tudni akarnak az emberről, mielőtt megengedik hogy az ágyukban aludjion. Azt hiszem, egyszer megakadtam a földrajztanárom utónevén, és határozottan hezitáltam egy keveset, mikor az irányítószámát kellett megadnom annak a bábának, aki az üknagyanyám születésénél segédkezett, de ezt leszámítva minden gond nélkül vettem az akadályokat."
"A Prágába tartó gépen bombariadó volt. Bomba nélkül, rengeteg riadóval (......) Volt egyszer egy ember, akit felkeresett egy pszichiátert, mert már teljesen megbénította a repüléstől való félelem. A fóbiája azon a hitén alapult, hogy bármelyik gépre száll is fel, bomba lesz rajta. A pszichiáter próbálta kikezelni a fóbiát, de sikertelenül, így aztán inkább elküldte betegét egy statisztikushoz. A statisztikus nyomogatta egy kicsit a számológépét, aztán tájékoztatta az embert, hogy annak az esélye, hogy a következő gépen, amir felszáll, bomba lesz, félmillió az egyhez. Az ember még mindig nem volt nyugodt, és meg volt róla győződve, hogy ő lesz az, aki a felmilliomodik gépre felszáll. Így a statisztikus újra nyomogatott egy keveset a számolóógépén, és azt mondta:"rendben, nagyobb biztonságban érezné magát, ha esély tízmillió az egyhez lenne?" Az ember azt mondta, hogy igen, természetesen. Így a statisztikus azt mondta:"annak az esélye, hogy két, egymástól független bomba legyen a gépen, amire legközelebb felszáll, pontosan tízmillió az egyhez." Az ember értetlenül nézett és megkérdezte:"ez mind szép és jó, de hogy segít ez rajtam?" A statisztikus pedig így felelt: "Nagyon egyszerű: vigyen fel magával a gépre egy bombát. Mindezt egy szürke öltönyös leicesteri üzletembernek meséltem el, aki a mellettem lévő ülésen ült, de ő egyáltalán nem nevetett. Ehelyett odahívott egy légiutas-kísérőt és azt mondta neki, hogy szerinte bomba van a poggyászomban. Újra el kellett mesélnek a sztorit a légiutaskísérőnek, majd harmadszorra is a másodpilótának, aki hátrajött és a lábamnál guggolva, fenyegető arckifejezéssel hallgatott végig. Soha többet nem vagyok hajlandó udvarias társalgásba bocsátkozni! Talán rosszl ítéltem meg, hogyan éreznek az emberek a bombák iránt egy gép fedélzetén.Könnyen lehetséges. Még ennél is valószínűbb magyarázat, hogy én voltam a gépen az egyetlen ember, akit tudta, honnan érkezett az ál bombariadós hívás, és hogy mit jelentett."
"Legépelten egy hosszú és érthetetlen nyilatkozatot, amiben csak azokat a részeit írtam le a kalandjaimnak, amikben úgy viselkedtem, mint egy jóravaló, okos ember. Azért volt hosszú, mertnem volt időm rövidet írni, és azért volt érthetetlen, mert az írógépemen nincs "d" betű."
Ennyi elég. Írhatnám ki ezeket nagyon sokáig, mert tele van ilyenekkel.. Szóval csak ajánlani tudom mindenkinek.
Még három nap.. már csak három nap.. És végre tavasz :P Jól vagyok. Szép az idő, végre. Igaz, hogy ma mondjuk esett. Valójában nekem nincs bajom az esővel. Kivéve most, mert amíg vártam a buszt, nem olvashattam a könyvem :P Nem volt tegnap első órám, és olvastam, már ettől jól indult a nap, mert tök jó könyvet olvasok. (Nick Hornby - Egy fiúról) És most néztem meg, hogy ebből van film is, majd azt is meg akarom nézni.Ráadásul az egyik kedvenc színészem játssza a főszereplőt. Nick Hornby pedig az egyik kedvenc íróm, elég sajátos stílusa van. És jó, mert humorosan ír, meg minden. Mert leírja a gondolatait, nem csak mesél, és.. nem tudom elmondani. Mert én pont mindig azt akarom, hogy amikor valaki mondd valamit, beszélget valakivel, hogy olyankor tudjam, hogy mit gondol, meg hasonlók. És ő pontlyeneket is leír. Nem mintha más könyvekben ezeket nem írnák le, de.. mindegy. Szeretem Nick Hornby könyveit. Jó kedvem lesz tőlük. Olvastam már tőle a Betoncsókot, meg a Pop csajok satöbbit. A Betoncsók jobban tetszett, meg a mostani is, mint a Pop csajok satöbbi. De az is jó volt. És a másik kedvenc íróm az Nicholas Sparks, hát róla nincs mit mondanom, romantikus könyveket ír. Például ő írta a Séta a múltbát, a kedvenc filmem, amit elolvastam könyben is(Annak az a címe, hogy A leghosszabb út). És a Szerelmünk lapjait is ő írta. Ma meg tegnap jól éreztem magam, és olyan kellemes volt minden. A kellemes levegőben, meg a kellemes napsütésben. Annak ellenére, hogy a)hazajövök, és már az ajtóból hallom az idióta veszekedést(de az ő bajuk), b)engem sem tudnak békén hagyni, mármint nem tud, c)nem hagyják, hogy gyerek legyek, d)najó, unom, nem sorolom,(és ezek csak az otthoniak) remekül vagyok :P Megpróbálok nem gondolni arra. Nem szeretem, de történnek ilyenek.. ilyen az élet, nem? Én nem tehetek ellene semmit. Remélem most már ilyen marad az idő, vagyis hogy nem lesz megint hideg, melegebb lehet. Még két nap tavaszig. Lehet hogy jól leszek teljesen most már, ha igazán tavasz lesz. Jason Mrazt hallgatok, annyira megnyugtat, annnyira szereteeeem..És ez a szám.. imádom.
Utolsó kommentek