Egy álmokkal teli világban a valóság fájhat

miért nem lehet az, hogy amikor jobban vagyok, ott maradok szépen a seggemen, és csak maradok jókedvű?

Elalszom mindjárt.. és tanulni kéne.. nem megy. De nem érdekel. Írni akarok. De minek? És amúgy sincs miről írnom. Mindenki azt hiszi, hogy én tök nyugodt vagyok. Jó, igazából az vagyok. De ha látnának belülről.. hmm, az nem lenne valami szép látvány. Néha magamban nagyon tudok dühöngeni.De ezt még egyenlőre sikerült bent tartanom. Remélem így is marad. Nem szoktam dühöngeni. Csak őrlődöm magamban. De nem akarok.. Jó nekem úgy, amilyen voltam, inkább legyen idióta, röhögjek mindenen.. Csak könyörgööööm, ilyen.. ilyen ne legyek. Szét fogok robbanni. Csak legyen tavasz és legyen meleg.. és ne legyek ilyen fáradt.. Csak egy pici nyugalmat akarok..egy pici szabadságot..

Az a legszebb, hogy azt sem tudom mi a bajom. Egyszeráen nem tudom kifejezni magam. Itt sem, írással sem nagyon. Csak nehéz minden. És felidegel minden..

És tanulnom kell.. és én aludni akarok... azt hiszem majd holnap megpróbálkozom ezzel újra. Majd ha lenyugszom.

Annyira bonyolult. Semminek nincs értelme. Az lesz ha legjobb, ha nem gondolkozom. Megyek aludni.

Hát jah. Paff. Elérkezett..valahogy éreztem. De nem Paff, a bűvös sárkány, hanem ez az amiről beszéltem a Nem-olyan-egyszerű-ám-minden....bejegyzésben. De nem számít amúgy, kinek világos amit írok. Nem számít, mert inkább ne is értse más. Csak nagyon nem jó.. Nagyon nem örülök neki. Pedig nincs értelme annak, hogy ki vagyok akadva emiatt. Mármint jó, persze, van, de  hogy ennyire? És én sem értem miért. Úgy éreztem magam, mintha velem történt volna. Meglepett, nagyon. És miért? Miért van ez? Miért van az, hogy elmúlnak a szép dolgok? Szerelem nem is létezik. Jó, tizenhat éves korban lehet, hogy nem..Minden bizonnyal van szerelem, de ha belegondolok, mindig megunják egymást az emberek. Vagy teljesen kiismerik a másikat. Egy idő után ígyis úgyis jönnek a viták, vagy idegesítő lesz a másik. Talán azért vagyok kiakadva ennyire,mert lehet, hogy én is benne vagyok a "miért"-ben. De én nem hiszem. Ha igen, én letütöm magam valami jó nagy fadarabbal. Még ha nem is csináltam semmit. Rossz lenne. De ez úgy sem fog kiderülni. Örültem, hogy boldog. De tényleg. És most nem az. Annyira meglepő dolgok tudnak történni.

"Homokba írtuk azt a szót, és hittük mindörökké tart,
de hullámokba fulladt már a régi tengerpart.
A tegnapoknak lábnyomát a szél söpörte szét,
Ennyi volt, véget ért."

Nem tudok semmit. Nem szeretem, ha nem tudok semmit.Örültem, hogy boldog, én megőrülnék, ha miattam lenne szomorú.Mert itt a 2. rész. Sokminden van még bennem,nagyon sok minden, de nem akarok írni erről. Amúgy is felesleges aggódnom ezen. Csak megijedtem egy pillanatra. De felesleges..

"Játsszuk el, hogy most neked is kék az ég,
Hogy hinni tudsz úgy, mint rég,
Mikor gyerekek voltunk még.
Játsszuk el azt, hogy örök a barátság,
Hogy az igaz nem hazugság,
Hogy az álom is valóság! "

Hát nem. Ezzel most kezdek szembesülni. És azzal is, hogy koránt sem vagyok olyan erős, mint hittem..

Boldog Újévet mindenkinek. Meg volt a Karácsony meg a Szilveszter meg a téli szünet. Suli van. Ez a téliszünet most tényleg nagyon jó volt. Meg a karácsony is. Meg a szilveszter is. Öhm, a suli már kevsbé. Karácsony, jó volt, tényleg. Ilyenkor, ünnepeken én mindig azt szeretném, hogy legalább ilyenkor ne legyen veszekedés meg semmi se. Többnyire sikerült most. De nem tudom, lesznek-e még olyan szép karácsonyaim, mint kiskoromban. Majd ha gyerekem lesz, lehet. Kiskoromban mindig alig vártam már a karácsonyt. Régen..régesrégen.. Nah jó, annyira nem régen, de olyan nyolc éve biztosan, volt olyan, hogy mindenki átment a ház másik felébe, mamához. És mire visszamentünk, tényleg ott voltak az ajándékok, azt még azóta sem tudom hogy hogyan. És olyan jó volt akkor, nagyon kicsi voltam, és tényleg azt hittem, csoda történik. Mondjuk hiszek a csodákban. Nem kell hogy nagy dolog legyen.. elég, ha valaki rádmosolyog az utcán, vagy kapsz egy sms-t valakitől, akit szeretsz. És akkor már mi is tudunk másokkal csodát tenni. Nem? Karácsony után szilveszterig Enikőnél voltam, majd onnan együtt hazajöttünk, aztán jött értünk egyik barátom, a Gábor, és mentünk szilveszterezni. Összegyűltünk Szandynál, aztán mentünk Ágihoz.

Dee.. nem fogom most részletezni. Mert rájöttem, hogy mikor elkezdtem a blogot, ott a legelején leírtam a napokat, de aztán az valahogy abbamaradt. Tehát, nem is fogok mesélni,mostantól csak a fontos dolgok jönnek. Többet fogok írni, de inkább arról, ami bennem van, végül is ezért kezdtem el. Azóta volt szülinapom is, novemberben. És kívántam valamit. Ez vicces. Mert megtörtént. De egyáltalán nem úgy, ahogy azt szerettem volna.Aztán úgy beszélgettünk kb. erről, hogy igazából nem tudtuk miről beszélünk, és miről beszél a másik.

Jó móka az ilyen, csak nem akkor, ha ilyen komoly. De ettől függetlenül nekem tetszett az, hogy ki kellett következtetnem a dolgogból, hogy mi van. Ugyanarra gondoltunk, mint kiderült végül. De nem csodálkoztam, illetve magán a dolgon csodálkoztam, azon nem, hogy igaz volt végül amire gondoltam. Nem voltam valami fényesen néhány napig. Főleg egy délután. Pontosabban két napja délután. Az előtti nap este azt mondta, félreértettem. Akkor jött a bizonytalanság. A másnapot meg főleg nem részletezném, de ennyit nem aggódtam még egy délután. Itt jött a mit-miért-mond vagy miért-nem dolog. Itt már majdnem biztos voltam abban, hogy nem hülyeség, amire gondoltam. Csak akkor előző nap miért mondott mást. Mindegy, aztán meg lett beszélve. Mármint nem. Inkább nem gondolkozom ezen. Tudnék írni erről, ez csak a helyzet, de hagyom. Nem hiszem, hogy fogunk vele erről még beszélni. Azóta már a sok kis dolgoktól is tudok rosszul lenni. Ezzel valamit kéne kezdeni.

Mindenképpen. Mert rossz, hogy mindig azt kérdezik, hogy mi bajom, és akkor még az ő kedvüket is elveszem. Azzal amilyen vagyok. Ez a nem-beszélek-egész-nap meg hagyjon-békén-mindenki stílus. Nem szoktam ilyen lenni. Otthon is, néha már játszani szoktam, meddig bírom ki a beszélgetést nevelőapámmal úgy, hogy ne legyek ideges. És mostanában mindig veszítek. Aztán jót nevetek. Magamon. De főleg rajta. Csak ne lenne ilyen komoly minden. Miért? Miértmiértmiértmiért? Legyünk gyerekek. Örökké vidám, lelkes, izgő-mozgó kis kölykök. És felelősség nélkül. Amikor még nem csalódtam, meg nem vettem észre, hogy milyenek mások. És ez meg a másik. Olyan rosszindulatú egy csomó ember. De ez most nem ide tartozik.

Visszatérve. Nem képzeltem volna, hogy bármi elronthatja.. és akkor paff. De igazából nem volt paff. Csak ne is legyen. Mert ők úgy jók ahogy vannak.. Lényegtelen. Nem lényegtelen, írnom róla az. Minden szép elmúlik. Miért foglalkozok ilyenekkel olyan sokat? És miért van olyan sok miért? Túl sokat gondolkodom. Lehet nem lenne szar a kedvem, ha nem foglalkoznék velük. De nem szándékosan vagyok rosszkedvű. Csak sodródom, és minden történik, nem tudok mit csinálni velük...De mostmár erőt veszek magamon, és csak azért is jókedvű leszek, nem érdekel mi van otthon, meg máshol, engem nem fog senki lehangolni. BIZONYÁM. Én vagyok az erősebb.

Hmm.. hát ezt igazán marha értelmesen írtam le, de tök mindegy. Csak össze vagyok zavarodva...

"I used to think that I was strong..Until the day it all went wrong..I think I need a miracle to make it through.."