Egy álmokkal teli világban a valóság fájhat

Hajnali egykor akartam ezt megírni, mikor hazaértem. Végül észhez tértem, és a fáradság is győzelmet aratott felettem. Inkább maradtam az alvásnál. Aznap 11-kor keltem, aludtam volna tovább is, csak felkeltettek hogy készülődjek, mert elmegyünk megnézni a légi parádét. Aztán magamhoz tértem, fénysebességgel hajatmostam, meg ilyenek, és elindultunk apával, meg öcsémmel. Tökjó volt a légi bemutató, leszámítva azt hogy majdnem napszúrást kaptam. Hajtogattunk ilyen sisakot a BLIK újságból, de az sem sokat javított a helyzeten. Aztán egy kis séta, fagyi, meg még egy kínaiba is bementunk - utálom a kínait, de nem volt más választásom. Éhes voltam. Negyed öt volt már, szóval siettünk a Keletihez, ahol meg volt beszélve Szandyval és Gáborral hogy találkozunk. Apa elvitt, aztán ők mentek haza Gergővel. Szandyval és Gáborral mentünk tovább a Blahára, ahol a töbiekkel volt a találkozó megbeszélve. Őket én nem ismertem.Vártunk, vártunk, meg beszélgettünk kicsit, mondjuk inkább Szandy meg Gábor, mert én ilyen antiszociális vagyok, ahogy Gábor is viccelődött.Annyi egyébként, hogy csendes vagyok, és idő kell hogy feloldódjak.Megérkezett Tibi, meg Dani. Róluk(meg a többiekről) is hallottam már, és kb ilyennek képzeltem őket. Pár perc múlva jött Ági,meg egy másik Gábor, Ági barátja. Bemutatkozás, meg hasonlók, kicsit beszéltünk még, én inkább csak röhögtem, aztán indultunk Gergőért. Nem messze lakik a Blahától. De mellettük nem lehetett unatkozni, annyira hülyék. De persze jó értelemben. Egész jófejek voltak. Visszasétáltunk a villamoshoz, és go Margitsziget. Ott leültünk a Duna mellett a kövekhez. Aztán jöttek a fotók, csoportképek, majd kettesével, mindenki mindenkivel, meg még képek, mindenféle, de legalább elvoltunk, mert volt még bőven idő a tüzijáték kezdetéig. Közben Ági és Szandy elmentek a Mekibe wc-re. Mi meg elmentünk a mólóra, ott vártuk őket. Még ott is pár fotó, meg beszélgettek, röhögtünk, és kicsit csöndben voltam, bambultam. Néztem a csillagokat, meg mindenféle "értelmes" dolgon gondolkoztam. Közben egy hajó állt meg a móló mellett,Ister felirattal, valami ötcsillagos hajó, be lehetett látni a sok kajára, kívülről csurgott a nyálunk. Aztán kezdtem kicsit aggódni, mert fél óra után Szandyék még mindig nem értek vissza. Rámcsörgött, felhívtam. Nem találtak minket, megmondtam hogy a mólóra jöttünk. Aztán ránk találtak. Kilencig még ment a röhögés meg hasonlók, aztán kezdődött a tüzijáték. Lementünk a mólóról, mert a hajótól nem láttuk a felét. Szóval kiültünk arra a lejtős köves részre, és onnan néztük. Szép volt, szeretem a tüzijátékot. De tavaly mintha hosszabb lett volna. Nem tom. Aztán indultunk. Mert meg volt beszélve, hogy hazakísérnek. De hazavittek volna  anyáék, mert ők is bent voltak a városban, de Gábor ragaszkodott ahhoz hogy hazakísérjenek. Közben hívtak apáék is, megmondta, hogy tizenegyre érjek haza. Mondtam neki jó, majd hazaérek valamikor. Szóltam Gábornak, hogy de azért nem kell sietni, mert tökmindegy mikor érek haza. Közben bementünk a BurgerKing-be, ahol fél kilóméteres sor állt. Ettünk, aztán indultunk tovább. Vártunk egy kicsit a Blahán a buszra, de aztán a séta mellett döntöttünk. Közben én véletnen felrúgtam egy kiskutyát. Szóval elindultunk, de két perc alatt négy busz is elment, amiért Szandy elkezdte üldözni a Danit, mivel ő akart sétálni. De Dani gyorsabb volt. Szóval megmenekült a Szandy általi hatalmas erejű ütéstől. Megérkeztünk a Keletihez, ahol felszálltunk a trolira. Itt búcsú Ágitól, és a barátjától, ők nem folytatták az izgalmas utat. Stadionok, leszálltunk, megnézem mikor jön a busz... 23:11... " MICSODA?!?!" Hm..Nem hittem el. De ránéztem a táblára megint.Tényleg annyi volt. Én azthittem félkor megy az utolsó busz. Aztán még egy kicsi remény maradt bennem, mert nem tudtam mennyi az idő. Aztán. Megnéztem. 23:16. Hát ez remek. Közöltem a többiekkel ezt a csodás hírt. Megnéztem hogy a troli jár-e, mert azzal elmehetünk valameddig, és kevesebbet kell sétálnunk. Oké, járt még. És.. azt írta elmegy a Szentmihályi útig. De ez nekem új volt. Mert ott elvileg a 130-as is megáll. De nem értettem, hogy, hiszen a 130-as egyenesen megy a csömöri út felé, de a troli a felüljáró, vagyis ott a Fisher István útnál lefordul. De inkább nem szóltam, mert Dani úgy gondolta, hogy ott megáll a 130-as. Mert ő nem lakik messze tőlem, három-négy megállóval tovább mint én. Elvileg. Szóval elmentünk a Szentmihályi útig. Ismerős volt. De persze fogalmam sem volt, hogy innen hova, nem a mi környékünk volt, az biztos. Közben Szandyt is hívta az anyja, hogy fél óra múlva a kapujuknál kell lennie. Ez szép. Nem járnak buszok, szóval kb két órás séta lenne, ha nem több. Szandy aztán teljesen kiakadt. Végül felhívta anyuja, hogy érjen haza fél nyolc-ra, szóval oké volt utána. Trolival visszamentünk a fűútig. Onnan már egyszerű volt hozzám sétálni, csak hosszú picit. De nem baj. Én élveztem. Útközben bementünk innivenni  egy benzinkútba. Fiúk elől dumáltak, mi meg Szandyval kicsit hátrébb beszélgettünk. Már nagyon hulla voltam. De én nem szivesen mentem haza. Inkább lettem volna velük akár egész este, függetlenül attól, hogy hazáig alig bírtam a fáradság miatt. Aztán már csak hat megálló volt. A fiúk kicsit ki lettek akadva, mikor Gábor megosztotta velük, hogy hazahoztak volna engem kocsival, de ő szerette volna hogy hazakísérjenek. Aztánmár csak öt megálló.. négy... amikor leültünk pihenni. Gábor felmászott a buszmegálló tetejére. Bolond :) Aztán a kis pihi után indultunk tovább. Már háromnegyed egy volt. De sebaj. Anyáék már úgyis alszanak, gondoltam. Hazaértem, elköszöntem tőlük, bejöttem, és tényleg aludtak, öcsém viszont még nem.  És akkor becéloztam az ágyam, és el is aludtam rögtön. Tehát, összeségében, nagyon jó este volt.