Egy álmokkal teli világban a valóság fájhat

Néha nem szeretem azt, hogy ilyen bonyolult vagyok. Hogy.. ezt nem tudom leírni. Hogy ennyit agyalok az életen, és hasonló dolgokon. Embereken, barátaimon, ki mit miért csinál, miért olyan. Valamikor pont tetszik, hogy ilyen vagyok, de néha meg belegondolok, mennyivel egyszerűbb lenne.. szóval ha én is egyszerűbb lennék. Magamnak. Ha nyílt lennék, ha tudnám magamat adni. Legalább néhány ember előtt, akik szeretném, hogy ismerjenek. Nálam ez attól függ, hogy milyen a másik, meg minden hülyeségtől, mindent bonyolítok. De néha úgy érzem, nem lehetek őszinte, muszáj álarc mögé bújnom, és utálom, hogy ennyire bizalmatlanná váltam. Én csak.. szeretnék magam lenni. Szeretném, hogy el tudjam mondani az érzéseimet. Ritka tulajdonság az, hogy valakinek ami a szívén, az a száján is. Sokan megjátsszák magukat, a színjátékban elveszíti a saját egyéniségét.. Én ezt nem akarom. Nem tudom, nem értem, miért nem merek nyílt lenni, hogy miért nem az érzéseimre hallgatok a sok agyalás helyett. Mert félek. Egyszerűen nem tudom figyelmen kívül hagyni a dolgokat, jár az agyam állandóan. Tudom, hogy tele vagyok érzéssel, de építettem egy idióta falat... Néha annyira szívesen kiönteném a lelkem..