Egy álmokkal teli világban a valóság fájhat

Nem vagyok szomorú, nem vagyok rosszul, csupám furán érzem magam,gyengén,érzékenyen. Néha nagyon gyengének érzem magam. Pedig most csak régi albumokat nézegettem. Gondoltam, elkezdem őket lefotózgatni, a jobbakat, hogy meglegyenek a gépen is, meg ki akartam párat nyomtatni, hogy be tudjam ragasztani naplóba meg ilyesmi. Mindegy, nem fontos, csak ennyitől már kikészülök. Jó, nem, csak.. nah mindegy, én tudom mi van.Pontosabban nem tudom én sem.  Nagyon rossz visszaemlékezni. Csak nekem ilyen nehéz ez? Én nem tudom elfogadni hogy növök. Nem akarok nőni tovább, én gyerek akarok maradni. Túl fogom élni, nem az,nem is látszik rajtam, ha szomorú vagyok, mert igazából nem, csak ilyenkor ha egyedül vagyok, olyan rossz, ha kiskoromon gondolkodom, emlékeket idézek fel. Olyan rossz, ahogy nézem a képeket, és eszembe jutnak dolgok. Olyanok is, hogy miket gondoltam akkor. És vannak annyira aranyos, boldog képek. Miért változik mindig minden? Belenézek a tükörbe, és olyan rossz látni, hogy mennyit változtam, az arcom is, de nem akarom.. Átmentem a másik szobába, Gergő gépezik. Anya pedig TV-zik, valami vígjátékot néz, elkezdte mondani, hogy mi történik éppen. Fecó másik szobában TV-zik. Annyi fura érzés van bennem. Sétálok a házban, ami ugyanúgy néz ki, mint két éve, vagy tíz éve, többnyire, de mégis teljesen más, annyira megváltozott. Komolyan nem érzem úgy, hogy itt lakom.  Mert tudom, hogy nemsokára, nem tudom mennyi idő múlva megint sokkal másabb lesz minden, tudom hogy most még itt vagyunk mind, de nem marad így. És ha már nem így lesz, még jobban hiányozni fog, amik itt történtek, az egész gyerekkorom. Hiányozni fog még talán az is, ami most van. De mégis várom, mert így nem jó, nem vagyok sehol most.Nyugtalan minden. És fura. Nem lehet leírni. Ha visszaolvasom amit írtam most, egyáltalán nincs meg bene, amit ki akartam fejezni. Csak úgy nagy dolog, amíg csak gondolkodom rajta, de ha leírom, vagy elmondom valakinek,már nagyon kicsi, apróság, érthetetlen, hülyeségnek is látszik talán. Nagyon sok mindennel így vagyok, és szerintem senki nem fog tudni mindent megérteni bennem. Azért is, mert semmit nem tudok úgy elmondnai, leírni, ahogy tényleg érzem. Sokszor nem akarok itthon lenni, bárhol, csak ne itt. Barátaimmal, vagy egyedül. De tudom, hiába lennék máshol,hiába vagyok a barátaimmal,tudom hogy a baj ott van még. Tudom, hogy nem lehet csak úgy elmenekülni. Ahogy Nick Hornby is írta : "Emlékszem, ugyanezt éreztem, amikor Tomot szültem: teljesen elkábított a gáz és az epidurális injekció, és volt egy pillanat, amikor valahogy a fejembe vettem, hogy nem a baba, hanem a szülőszoba felelős a fájfalmaimért, és ha kimegyek, akkor az egésztől meglóghatok. Ez hülyeség volt akkor, és hülyeség most is - mindegy, hol vagyok, a szenvedést nem lehet megúszni"  És ez így van..

A barátaimmal kapcsolatban is néha nagyon fura érzések törnek rám. Most, ahogy egyedül vagyok, hiányoznak nagyon, és gondolok sokat arra, hogy mennyire szeretem őket, és mennyire örülök nekik, mennyire jó, hogy vannak nekem. És elmondanám nekik, és úgy megpróbálnék komolyabb dolgokról beszélni velük, mert akarom, hogy megértsenek. Aztán amikor már velük vagyok, nem tudok semmi ilyenről beszélni. Van, hogy alig várom, hogy beszéljek valakivel, aztán amikor beszélhetünk, elfelejtek mindent, amit mondani akartam neki. Fura, azt sem tudom, mikor mit érzek. Nah mindegy, nem nagyon akarom, hogy lássák, mennyire gyenge tudok lenni. Napközben mosolygok, nem akarom, hogy ha már az időt nem lehet megállítani, úgy teljenek a napok, hogy nem mosolygok, hogy nem boldogan :) Örülök annak, amit lehet, ami van, mert ez is el fog múlni egyszer, aztán majd biztos ezt fogom hiányolni. Próbálok élni a jelenben, kiélvezni mindent, de mégis túl sokat gondolok a múltra.

(Egyébként ma voltam moziba barátnőmmel, megnéztük a Villámtolvajt. Csak pozitívat tudok modnani róla, jobb volt, mint amire számítottam, nekem tetszett nagyon. És ezenkívül van még három film, amit mostanában néztem, és mind a három tetszett. Az egyik a Los Angeles-i tündérmese, nagyon aranyos film. Akkor, a Komfortos mennyország, és a Mielőtt szerettél, mindegyik szép volt. Szeretem a filmeket. Ezelőtt tök rég néztem filmeket, el is felejtettem őket. De most akarok erre is időt szánni :P )

 "Csapdában vagyok. Rám törnek a régi dolgok, emlékek, napok, az életem darabkái. Minden apró kockákra hullott szét, és most falként vesz körül, és egyre jobban bezárul körülöttem. Nincs semmi. Próbáld megérteni. Próbáld meg felfogni, hogy mi történik. Semmi nincs a térben. Minden áttetsző."

A szombatom nagyon jó volt. Végre egy szép nap.Nem szoktam leírni a napjaimat, de ez most jóvolt :P Nem fogom részletezni,csak.. Délelőtt Lacival, anyával és Biankával voltam, melegítő-gatya-vevő túrán, délután meg Gáborral. Felfedező utat tettünk a Budai várban, (és környékén, nem részletezném :P), gyártottunk felhő-hadsereget, Gábor tökéletesre fejlesztette a csikizési technikákat. Voltunk Margitszigeten is, megmásztuk a hatalmas és roppant veszélyes mászókát :P, hintáztunk, aztán megmásztunk egy fát is, és eltanyáztunk ott. Én toboroztam kis fakéreg katonákat. Elpusztítottuk a maradék havat is.

Jó lenne minden nap mászkálni, minden értelemben. A városban, meg parkokban, meg a fákon is :P Kiskoromban is mindig mindenre felmásztam.  Tök jó kedvem csütörtök óta már. És valahogy ezt sokkal jobb érezni, mint a szomorúságot. Ez hihetetlen, mi? :P

Tél utolsó napja.. Ma. Az utolsó. Nincs több.Vége:P Holnap már tavasz. Én már most ki vagyok virágozva :)

Egyik nap eszembe jutottak azok a mesék, amiket kiskoromban néztem. A kedvencem a Fecsegő tipegők voltak, meg a Tom és Jerry, meg a Hupikék törpikék. Emlékszem, néha egész nap tv-ztünk tesómmal. Néztünk még Micimackót, Tigris volt a kedvencem. Tényleg, még a Varázslatos iskolabusz volt nagy kedvenc. Azt imádtam. Még most is megnézném :P Alig emlékszem már. Öcsémmel a MiniMaxot nem szerettük, mindig a FoxKids-et meg a Cartoon Networkot néztük. Nem is tudom, hogy ezek vanna-e még. Scooby-Doo-t is szerettem. De nem sorolom fel az összes mesét, mert soha nem végeznék.A mesék jók. Bár régen jobbak voltak, mint a mostaniak, most tele van ilyen harcolós mesékkel.  Emlékszem Pinokkióra, meg az Alíz csodaországban-ra,meg Tarzanra meg Vuk-ra meg Hüvelyik Pannára meg a Vizipókra, meg a Susie és Tekergőre meg stb :P Mindig felvettük valamelyik mesét kazettára, már nem emlékszem melyiket. Van egy csomó kazetta, mesékkel. Egyébként nem voltam lányos. Nem tudom miért igazából. Belül az voltam, de valahogy mindig szégyelltem a lányos dologkat. Lehet azért, mert nekem öcsém van, aztán mindig kocsikáztunk, meg hasonlók. Mióta külön szobám van, azóta nem nézek meséket. Amikor meg lett a szobám, még néztem volna, csak nem volt itt TV, csak öcsém szobájában, és nem nagyon mentem át. Aztán kinőttem belőle egyszer csak. Sajnos. Bár most is megnézném őket :P

 Ez annyira széép.. :B Azt szeretném, hogy ez menjen majd az esküvőmeön :):B:B Imádom.. Annyira szép, meg a mese is...

Bár ezt nem néztem, de nagyon szeretem a zenéjét.

Meséééét akarok nézni. 2005-be szeretnék visszamenni :( És ott leragadni... 10-11 évesen. Akkor úgy gondoltam, hogy már nagy vagyok, és mégis kicsi voltam, és jó volt minden. Jajj, úgy visszamennék.. :(

"Vicces dolog felnőni, mert váratlanul tör rá az emberre, egyszer csak azon kapod magad, hogy egy másik ember vagy.."

Miért fáj mindig a fejem? És fáradt vagyok egész nap. Ki vagyok merülve teljesen.. Lefárasztat ez az egész, a suli, meg a többi. És magammal vitatkozom. És magamat is fárasztom a hülyeségekkel. És nem értem magam. Nem akarok gondolkozni semmin. Annyi érzés kavarog bennem.. Tudok napközben boldognak látszani, nevetni, de semmi nem olyan mint régen. A sulit sem szeretem. És kiforduuul a gyomrom, amikor állandóan azt hallom mindenhol, hogy ez ilyen hülye, meg az olyan meg a többi.. Hát alig van normális ember. De ezen is csak röhögni tudok. És elegem van, hogy a lány wc-ben meg kell fulladnunk a füsttől, mert persze hogy ott kell így csoportostul cigiznie mindenkinek..És hiányzik a régi sulim. Mindig mentünk táborba az osztállyal, évente háromszor, de több naposakra. Annyira jók voltak.. Olyan volt mind, mint a túlélőtáborok. Annyit másztunk, hegyen völgyön, mindenen keresztül, patakokon át, dombokon, erdőn.. Annyira fáradtak voltunk mindig, mindenki nyögött, hogy nem bírja, én is, de belül nagyon élveztem, mindig. Volt, hogy sátoroztunk, volt hogy faházban laktunk.. Volt mindig mindenféle feladat, program. Mi csináltuk a kaját, víz sem volt mindenhol, hanem el kellett menni a kúthoz. Annyira hiányzik ez :( Emlékszem,  mindig baszogatott engem mindenki, mert félénk voltam, és gyengébb. Nevettek, beszóltak, de nem érdekelt. Mert ott legalább volt élet. Lehet, hogy baszogattak, de hát tudom hogy csak hülyeségből, szóval jobb volt tényleg. Lehetett nevetni a sok hülyén az osztályban, lehetett szórakozni, szerettem a tanáraimat is. Most sincs bajom a tanárokkal, a mostaniakkal.. ( kivéve egyet, hmmm.. már akkor kész vagyok tőle, ha meglátom.. elég hogy megszólaljon.. mindegy, erről külön lehetne mesélni..) csaak.. nem tudom, más egyszerűen. Ott ismertek minket a tanárok, lehetett beszélgetni velük. Most meg nem. Egyedül az osztályfőnököm az, akit szeretek nagyon,ez az egyetlen dolog, amiért valamennyire örülök, hogy oda járok. Meg persze Ariella és Enikő, őket sem ismerném,ha máshova járnék. Annyira az osztály sem vészes, nekem úgy általánosan van elegem.. az emberekből. Nem tudom.. Kétszínűség, önzőség, rosszindulat.. NEm.. Mindegy.. Az ő bajuk, ha olyanok amilyenek. Szóval nem izgat. Csak ez kijön belőlem most..minden.. De addig jó, amíg csak a blogomban vagyok ilyen. Meg nem akarom, hogy vége legyen a gyerekkoromnak. Mert nem is olyan rég volt.. És úgy eltűnik minden, hogy észre sem veszem..  Emlékszem, tényleg nem olyan rég, amikor Biankával mindenféléket kivágtunk az újságokból, és elosztogattuk.. Hogy füzeteket gyártottunk magunknak - még azóta sem használtam őket semmire. Emlékszem, hogy mindig röhögcséltünk náluk a kertben, és csináltattunk ezer képet a Robival..arra, hogy mindig elterveztük, hogy egész éjjel fent leszünk, és mindig bealudtunk.. legtöbbször. Emlékszem, hogy az éjszaka közepén kimentünk az utcára, és beszélgettünk.. csináltuk a sok félelmetes képet..Emlékszem a házi bulikra fent, ahova mindig felmehettünk az unokatesójánál.. amikor féltünk bemenni a nappaliba a többiekhez, és a konyhában röhögtünk.. A sok csocsózásra, filmezésre.. És ezek sem lesznek ugyanazok már, mert elköltöztek. Mindketten komolyabbak lettünk.. És itthon sem lesz már semmi ugyanolyan. Az a rész már lezárult. Ha el is megyünk még valahova, Nem lesznek ezek a programok akkor sem olyanok, mint régebben, az sem, ha Balatonra megyünk.. Hiányzik az, hogy mindig szalonnát sütöttünk..azt imádtam.. a szalonnát nem, de az részletkérdés. Csak azt, ahogy ülünk a fűben este, és sütjük.. Grilleztünk is, és hiányoznak a nagy biciklis túrák..Nem megyünk el Dobogókőre, vagy kirándulni már.. Akkor nem értékeltem ezeket. Most már késő.. Mert kellett anyáéknak így elrontani mindent.Mindegy.. Már akkor elrontottak mindent, amikor megismerték egymást. Hmmmmm, hagyjuk. Miért van az, hogy ha szereti egymást két ember, mégsem együtt vannak, hanem van ez a sok bonyodalom? Mindegy, erről még nem írtam. Majd fogok.Talán..talán.. Nem látszik rajtam, hogy fáj. De igenis fáj..sokminden.. Mert én még gyerek akartam lenni, még egy pár évig, de így nem lehet. Mert ilyen dolgokkal kell foglalkoznom. Túl sokat várnak el tőlem. Nem vagyok olyan erős, mint látszik. Egy éve kezdődött kb. ez az egész, amikor összejöttem az első barátommal, ott elkezdtem komolyabb lenni. Aztán amikor annak vége lett, vagyis már annak a végefelé jött ez a másik dolog. Nincsen semmi bajom, mert hiába szomorkodnék, nem tudok mit csinálni úgysem. Csak annyira más vagyok azoktól, amik történtek. Azóta feszültebb vagyok belül. És sokkal unotabb. Nem tudok pörögni, mint régen, és ez hiányzik. És azt sem szeretem, hogy hiába hogy még együtt lakunk meg vagyunk öcsémmel- hát ezt sem tudom, még meddig.., de mégis olyan, mintha már most itt sem lenne. Mert gépezik, egész nap szinte, és tök más, és alig beszélünk. És látom rajta, ő sem boldog, bár ő nagyon magába folytja az érzéseit, és nem is lehet vele ilyenekről beszélni. Azt sem tudom, mennyit tud az egészből, ami van. De nekem már most hiányzik ő. Nem játsszunk már, nem kártyázunk, nem rajzoluljuk a hülye történeteket.. nem beszélgetünk egész este.. Mondjuk az már nagyon régen volt, amikor még egy szobában aludtunk. Én alig ismerem őt. Annyira fura egy ember ő is.  Nagyon zárkózott, zárkózotabb mint én. Általában szégyenlős olyanok előtt, akiket nem ismer.. jobban mint én.. De nagyon jó humora van. Olyanokat tud benyögni :) De mindegy.

Nem tudom azt csinálni, amit szeretnék. Fáradt vagyok, és életunt.. Állandóan tanulnom kell, hallgatnom a veszekedéseket itthon, a suliban a rosszindulatot, meg a többit. És csak rohan mindenki. És én is. Nincs nyugalom. 

Én csak kis kalandokra vgáyom. Kirándulásokra, és sok-sok nevetésre. Olyan kirándulásokra, mint amilyenek általános suliban voltak.. El akarok menni libegőzni, állatkertbe vagy vidámparkba.Körbejárni Budapestet, vagy akár egész Magyarországot, minden szép helyet, parkot, kertet, kastélyt.. És a barátaimmal szeretnék lenni. Mindig..Szeretnék fürödni a tengerben. Homokvárat építeni a tengerparton, és ha kész, csak feküdni a napon.. aztán fagyizni az árnyékban. Vagy csak a Balatonon.. ugrálni le a stégről, mint kiskoromban, ott, ahol még apának sem ért le a lába, és úgy kellett megfognia a vízben, mivel úszni nem tudtam. Szeretnék sátrazni.. Kempingezni, feküdni a függőágyban és bambulni. Mászni, erdőkön, hegyeken..Szeretnék futkározni, és nevetni másokkal, és hintázni. Vagy piknikezni egy tó mellett.. csónakázni, hajókázni.. Imádom a hajókat. Annyira jó érzés a vízen lenni, hajózni..ahogy kinézek a hajóról, nem látok semmit, csak a vizet..annyira hihetetlen látvány. Szeretnék mindig a szabadban lenni. Suliban vagyok egész nap, a büdös belvárosban, ahol csak friss és finom füsttel tudom teleszívni a tüdőmet. Inkább jó lenne erődkben sétálgatni, mezőkön feküdni.. És röhögni, ha elkezd zuhogni az eső, és aztán összebújni valakivel. Szeretek elázni.. Szeretem a természetet. Ha köd van, és homály. Vagy ha villámlik, és bentről nézzük, és hallgatjuk, ahogyan dörög az ég. Szeretnék búvárkodni. síelni és szánkózni. Vagy hőlégbalon.. annyira szívesen utaznék egyszer benne:) Az valami hihetetlen jó lehet.Úgy kipróbálnám a siklóernyőt is... Szeretnék régi várromokat megnézni, mászkálni mindenfelé, amíg csak bírom, aztán ledögleni a fűre, és semmit nem csinálni:) Szeretnék fesztiválokra eljárni.. Vagy csak ülni, pihenni valahol,egy szép parkban, és nézni a naplementét, meg a madarakat.Sétálni az erdőkben, gombákat, meg növényeket gyűjteni, vízeséseket megnézni..kis patakokat.Vagy barlangokat. Kiskoromban felmásztam mindig mindenre.. az összes fára. Olyan jó üldögélni a magasban, mindenki felett, a madaraknál,és csak nézelődni.. és semmit nem csinálni. Feküdni a napsütésben.. Bejárnám egész Magyarországot, ha lehetne :) Mert csak ilyen dolgokra vágyom, hogy a természetben lehessek, és engem ez sokkal boldogabbá tenne, mint egy buli, vagy egy koncert. Az osztálytársaimmal nem lehet.. nem lehet ezeket.. Ők abban találják meg az élvezetet, ha elmennek együtt piálni, vagy vizipipázni. De engem nem érdekelnek ilyenek. És nem értek meg másokat. Rohadtul nem akarom hallgatni a de-rég-basztam-már-be szövegeiket. És rohadtul nem akarom azt sem hallgatni, hogy már nem hat rá a pia, mert..mert mittomén már. Ehhez csak gratulálni tudok. Nem azt mondom, hogy bulizni nem jó.. Mert jó, barátokkal, normálisan. Nem úgy, mint az állatok. Csak.. Én énekelgetek, rajzolgatok, festek, zenélek, vagy zenét hallgatok, és elég ennyi, hogy jól érezzem magam. Meg amiket már leírtam. Természetben lenni és kirándulni, és képeket csinálni. És nem kell semmi, nem kellenek a nagy áruházak, mozik, szórakozóhelyek.. Szeretném nézni esténként a csillagokat, és sétálni a holdfényben, szeretnék megmászni hegyeket.. és nevetni mindig..Szeretnék állatokkal játszani.. mindenféle dolgokat gyűjteni.. kagylók, virágok, kavicsok..Menni előre, egy vonatsínen mondjuk, a nagy semmi közepén.. úgy, hogy nem látok magam előtt semmit ..Szeretnék kipróbálni sportokat..búvárkodni, szörfözni, vitorlázni, vízisíelni. És sokat biciklizni, gyönyörű helyeken..Üldögélni egy gyönyörú parkban, sok-sok virággal, és rajzolni közben..Én csak szeretnék szabad lenni..A madaraknak jó. Szabadok, repülhetnek, bárhova. Ha hó van, elrepülhetnek. De mi nem repülhetünk el ilyen könnyen a bajok elől. Miért? Olyan egyszerű lenne úgy. Miért nem élhetek egy tündérmesében?

 Hát nem gyönyörűek ezek a helyek? :B Bár ilyen helyeken lehetnék... Akkor nem számítana semmi. Mert engem elvarázsolna.

Aminek nagyon örülök, azok a barátaim. Hogy találtam olyan embereket, mint ők.Különlegesek,ők adják a boldogságot nekem :) Nagyon szeretem őket. Ha ők nem lennének, ki sem bírnám ami van, nem tudnám elviselni a sok embert sem, akik csak magukat szeretik. Ha több szeretet lenne másokban, elnyomná azt a sok önzöséget,a hatalomvágyat, hazugságot, rosszindulatot..és a többit..De nem, és ez nem is változik. Talán velük majd, a barátaimmal sikerül elérnem azt, amit szeretnék. Még ha nem is tudom, hogy mi az. Remélem, legalább őket, nem kell elveszítenem soha.Csak folyamatosan változik minden, nem tudom mi lesz egy év múlva, vagy tíz év múlva. Nem tudom mi lesz Arival meg Enikővel, ha vége a giminek. Főleg, hogy nem Pestiek, Ariella Tápiószecsőn, Enikő Piliscséven lakik. Vivivel is nagyon keveset találkozom. Gáborral és Biankával valószínűleg nem fog megszakadni a kapcsolat, remélem soha. Remélem velem lesznek mindig.

Tegnap este fura kedvem volt, és átfutott a fejemen egy elő-kéne-szedni-a-régi-naplókat gondolat. És akkor meglepő módon előszedtem a régi naplókat. És beleolvasgattam. Három van összesen, egy évig írtam, 2008 nyarától 2009 tavasz végéig. Nem tudom miért hagytam abba, de úgy döntöttem, hogy az utolsót befejezem. Egy bizonyos pontig. Amíg szakítottam a volt barátommal, mert a háromból kettő majdnem csak róla szól. Ő volt az első, és azóta egyetlen barátom, hét hónapig voltunk együtt, és elég sokat lehetne erről mesélni, de mivel le vannak írva a naplóba, itt nem fogom részletezni a dolgokat. Szóval elkezdtem folytatni onnan az írást, ahonnan abbahagytam, persze nem így napról napra, csak ami eszembe jutott. És hogy könyebb legyen, elkezdtem olvasgatni az április végi beszélgetéseket. És.. csak úgy mellékesen.. egyszerűen HIHETETLEN, hogy hogy voltam én ennyire.. ennyire hidegvérű.. Vagy mi.. Lényeg, hogy olyanokat írt, hogy ha ez most lenne, nem hagynám magam.. de.. Hogy tűrtem így el, amiket mondott? Azt mondják rám, még most is, hogy engem nem lehet felidegesíteni, meg ilyen meg olyan nyugoddt vagyok mindig. De.. ahhoz képest, amilyen akkor voltam.. Hát komolyan. Vagy ennyire nem láttam az orromnál tovább? Ennyire naív voltam? Mindegy már, nem számít. Azon gondolkoztam, hogy elkezdek megint naplót írni. Mert ide, blogba, csak gondolatokat írok, meg ami bennem van. Naplóba meg a napokat, mit csináltam, hol voltam, ilyenek. Mert jó visszaolvasni azokat is, tényleg. Így legalább, amikor olvasom ezeket, picit újra a múltban lehetek, felidézhetem magamban, amik történet.. és picit úgy érezhetem, átélhetem, ami volt, ha már vissza nem mehetek. Fel kéne találnom az időgépet :) És imádok írni, és legszívesebben életem minden percét leírnám, hogy meglegyen nekem. Talán azért hagytam akkor abba az írást, mert ki voltam kicsit készülve, nem Dávid(volt barátom) miatt,nem csak miatta, hanem más miatt is, és annyi minden történt, hogy nem lehetett leírni már. Nem tudok senkit közel engedni magamhoz.Félek attól, hogy megismerjenek teljesen. Talán Dávid miatt. Mert vele teljesen nyílt voltam. Annyira megismert, hogy tudta, mikor mit gondolok, ha valamit csináltam, tudta miért, ha meglepő dolgot csináltam, akkor is tudta, hogy mit gondolok meg miért csinálom... Tudta mitől félek. Minden gondolatomat, anélkül, hogy elmondtam volna neki. És ez nem mindenféleképpen rossz, csak nála nagyon rosszul jött ki. Nagyon rossz volt érezni azt a kiszolgáltatottságot, mert ő kihasznált mindent. Kihasználta minden gyenge pontomat. Lehet hogy aztán ezért tudott "uralkodni" felettem.. Dávid előtt, mármint mielőtt elkezdtünk járni, nagyon komolytalan voltam, és szerettem komolytalan lenni. Szerettem hülyéskedni. Csak Dávidtól megkomolyodtam egy időre. Ő ilyen tökéletes úri nőt akart faragni belőlem.De neem, inkább nem kezdek bele, soha nem végeznék, olyan hosszú. És unalmas..és fárasztó..Szerencsére azóta megint kezdek "visszafejlődni" :P Mármint tudok hülyéskedni, szórakozni, nevetgélni. És fel rakhatom a székre a lábamat. Midnegy, ez a mániám, nem tudok úgy ülni, hogy a földon van a lábam. Most is a széken van. Csak a Dávidnak ez nem felelt meg. Mert hogy az nem nőies, khm.. Midnegy. De amit ki akartam ebből hozni, hogy talán ezért lettem még zárkózottabb, mint voltam. Persze tudom, hogy Gábor, vagy más barátom nem használná ki, amit tud rólam, de valahogy félek.. Én nem hiszem, hogy bármikor is azt fogom akarni, hogy valaki annyira kiismerjen,mint Dávid, nem is fogom hagyni. Jó, nem mondok semmit, bármi változhat, de most úgy gondolom.. elég ha én tudom mit miért mondok, gondolok,kérezek,csinálok..

Legyen már tavasz :) Nem tudom miért várom. Talán kivirágoztat majd engem is. Nem szoktam várni a tavaszt, sőt, örültem mindig a télnek. De most. Most azt kívánnám, bár holnaptól már szép, friss tavasz lenne..  Hm, de majd Gáborral úgy is kiírtjuk a havat.  Egészen pontosan egy részecskegyorsítós srapnelszilánkkibocsátó furnéllemezes hőlézerrel. Ugyanis Gábor elmélete szerint a hó ellenünk van, és el akarja foglalni az egész világot. El foglalta a házakat, meg a fákat, és még hadseregekbe is szerveződtek. Szóval ez ellen muszáj lesz tennünk valamit :P

Na de elmegyek írni, mepróbálom felidézni mik történtek április végétől június közepéig. Lehet hogy sokáig fog tartani. Már most fáradt vagyok, ha bele gondolok. Bár igazából alapból fáradt vagyok most is. Na jólvan, pápá :P

-Mesi, állj fel onnan, vagy valami, mert jön a hullám.

-Nem - mondtam nevetve.

És akkor jött a hullám. Ellepett teljesen, átment rajtam, de én csak nevettem ugyanúgy, a víz alól is - pedig emlékszem, nagyon nem volt jó, és nagyon telement minden orrom és fülem vízzel. De nevettem, hogy ne legyen igaza, hogy nekem aztán nem kellett onnan felállnom, mert nem történt semmi. A parton ültünk egyébként, én a tengerrel szemben, apa háttal. Igen, már akkor is makacs voltam.

Olyan négy-öt éves lehettem. Horvátországban nyaraltunk.

Ez volt az első ami eszembe jutott, így, hogy a múlton gondolkozom. Ezzel kezdem, emlékekkel. Szép gyermekkorom volt. És szerettem gyerek lenni. Most is szeretnék.. szeretek gyerek lenni, de persze ez már nem ugyanolyan, mint akkor... Szerettem rosszalkodni, szerettem felmászni mindenre, szerettem idegesíteni mindenkit. Szerettem ugrálni, nevetni, játszani. És most is szeretek. Mert jó.. Mert nem akarok komoly lenni. Mert a gyerekkor a legjobb.

Gyereknek azért jó lenni, mert nem kell törődnünk semmiel. Mert nincs rajtunk felelőség. Mert csinálhatunk bármit, úgy sem kapunk komolyabb büntetést, mert csak gyerekek vagyunk. Gyereknek mindenki jó még. Akkor még van bennünk szeretet, nem bántjuk a másikat, megosztjuk egymással a dolgokat. Van bennünk tisztelet, életerő..játék.. Aztán egyszercsak megnövünk, és szép lassan mindent elnyom az önzőség, a rosszindulat, a felszínesség. Úgy, hogy észre sem vesszük. Elfelejtjük milyenek voltunk gyereknek. Elfelejtünk játszani. A gyerekek rajzolnak, énekelnek, táncolnak. Aztán ha felőlnek, már csak a pia, meg a nem sorolom mi marad. Csak nevetnek a másikon, bántják egymást.. Majd fejre esnek..

De mindegy, visszatérve Horvátországra..

Gergővel,tesómmal, mindig kiszaladtunk a sátorból, amikor jött a kék kis vonat, ami átment a kempingen minden nap, és integettünk neki. Egyik nap várat építettem, a sátor előtt. Kis kockákból, vagy ilyen legóból, vagy mi az. Volt két műanyag zászló, az is a legókhoz tartozott. Nagy nehézségek árán felszereltem a váramba őket, de míg elfordulok, öcsém próbálja eltulajdonítani az egyiket, mire összedől a váram fele. Aztán elkezdtem magyarázni neki. Öcsém ekkor kb három éves volt. Én öt. Készítettünk sok videófelvételt. Volt olyan, hogy megláttam a kólát egy lavórban, amit azért rakott oda apa,(apának fogom írni, de nevelőapám csak) mert volt valami kis lyuk a rajta, persze én ezt nem tudtam. A fejem fölé emeltem és elkezdtem rázni, aztán ennek a videórészletnek itt vége volt, mert apámnak el kellett vennie tőlem. Emlékszem a sárkányos úszógumimra.Egy nagy sárkány fej volt elől, emlékszem hogy sajnáltam, amikor kilyukadt. Emlékszem arra is, amikor a parton voltunk, kagylókat gyűjtöttünk. Nekem nagyon tetszett az egyikféle,ilyen zöld, gömb alakú..és van egy lyuk az alján vagy tetején, már nem tudom. Ilyenből csak kettőt találtunk, és elkértem az egyiket anyától. Először nem akarta odaadni, ismervén engem, hogy leejtem. De én biztosítottam hogy nem fogom. És ki nem találjátok, mi történt. Természetesen leejtettem. Meg azt is mesélte, hogy egyik este egy ilyen nagy csúszdás ugróvárnál voltunk, akkor láttak ők is először olyat. Én meg csúsztam, de még nagyon kicsi voltam, meg ez a csúszda is nagyon nagy volt, én meg félig zuhantam, és amikor leestem arra a gumira, gurultam meg mittomén, és féktelenül nevettem..

Apa csinált egy hintát a garázsunk elé. Szerettem hintázni nagyon. Még most is..És mindigis szeretni fogok. Emlékszem, egyik nyáron kitaláltunk egy csomó játékot Gerivel, de soha nem tudtunk megegyezni, hogy melyiket játsszuk. Ezért felírtuk őket kis cetlikre, beleraktuk egy nagy műanyag disznóperselybe, és mindig kihúztuk, hogy mit játsszunk. Jó visszagondolni ilyenekre, mint hogy öcsém hátán ülök, egymáson lovagolunk, vagy hogy éppen ő a kutya, és trükökket tanítok be neki. Mert mindig kitaláltunk ilyeneket. Kitaláltunk történeteket, és eljátszottuk. Vicces gyerekek voltunk. Öcsém kiskorában nagyon szerette a lovakat, nekem meg voltak ilyen műanyag pónijaim, és azokkal is játszottunk. Építettünk nekik házat kockákból, és.. elvoltunk.Mindig elvoltunk. És még nagyon sokféle játékot kitaláltunk.

Balatonon, Siójuton(Siófokhoz közeli kisfalu) van telkünk. Ami nem éppen egy szép nyaraló,és nem is nevezhető nyaralónak, csak arra jó, hogy ott aludjunk, és tudjunk kaját csinálni. Egy kiskonyhából, egy szobából, és egy nappali-étkezőből áll.Soha nem tudtuk, hogy mit csináljunk, amikor éppen ott voltunk, és nem a parton. Kitaláltunk oda is játékokat. Például fogtunk egy tárgyat, az egyikőnk eldugta, és a másiknak meg kellett keresnie. Ez a hideg-meleg játék,biztos ismeri mindenki. Meg rajzoltunk. Történeteket. Lerajzoltunk pár kisképet, és az volt a feladat, hogy meséljünk közben, miközben mutatjuk. Nagyon jópofa alkotások születtek. Meg labirintusokat is rajzoltunk egymásnak. Van a telken egy fa, ahova mindig felmásztam, és egy zacskót felkötöttem, benne a fontos dolgaimmal. Nem emlékszem, hogy ez miből állt.. De volt egy távcső, arra emlékszem. A következő nyáron, amikor leszedtem a fáról, és halott bogarat is találtam benne. Nem tudtam elképzelini, hogy került bogár a játéktávcsőbe. De hiányzik ez.. A telkünk amúgy nagyon nagy. Mármint a telek. A kert. Egy szőlődomb igazából. Mindig mentünk biciklizni. Vagy a faluban, vagy volt egy ilyen erdős, földesutas rész. Visszafelé mindig azon versenyeztünk, hogy ki tud feltekerni a dombon a házig. Azt mondta apa, akinek sikerül, kap egy fagyit. És nekem sikerült. mindig.. De csak a fagyi miatt. Öcsémnek sosem. Aztán ahogy nagyobb lettem, már nem volt elég motiváció a fagyi, alig bírtam feltekerni, sőt, feltolni a biciklit. És van egy csomó fa ott. Szép..Persze most is szoktunk lejárni nyáron..de olyan más.. A régi biciklizések, meg amikor játszottunk. És nem is olyan rég volt. Észre sem vettem, hogy így elment az idő.. Balatonon mindig be akartam menni a mély vízbe, ellentétben öcsémmel, aki fél a víztől. Még most sem tud úszni. Csak ez a kutya úszás megy neki. Apa mindig bevitt a stéghez, ahol már neki sem ért le a lába, ha nagyon akarta leért, de akkor a feje nem ért ki a vízből. Szóval onnan ugráltam mindig be. Meg apa régen szörfözött, és kivittük a szörfdeszkát a vízre, azzal is behajókáztunk a mély vízbe, és ugráltam. Meg felálltam rá, apa meg tolt. Meg ő is dobált engem.

Aztán nagyobbak lettünk, de még sokáig ilyenek voltunk, hülyültünk. Mikor meglett a gép, meg az internet, kb 12 éves koromban.. Elkezdtünk játszani, mindenféle játék volt a gépen. Csak egy gép volt, mindig vitatkoztunk, hogy ki ül ott. Imádtam a fiús játékokat, mint a Need for speed, a Turok, meg ilyesmi. Kiskoromban eléggé fiús voltam. Emlékszem, egyszer szülinapomra kaptam egy Barbie-t. Utáltam a Barbie-kat. Elkezdtem sírni, amiért öcsém egy tök klasz kis teherautót kapott meg kis kocsikat. Én pedig csak egy hülye babát. Nem tudtam elképzelni, mit lehet kezdeni egy nyamvadt babával :P Emlékszem, amkor öcsém kapott egy fényképezőgépet. De ilyen nagyon gagyit. Én meg mindent, a ház minden egyes részletét lefotóztam. Már akkor is imádtam fotózni.Szüleimet mindig kérdezgettem mindenről.. a mai napig.. Az őrületbe tudom őket kergetni, a "miért"-ekkel. Egyszer kimentem a  kertbe, és elkezdtem forogni. Apa is kint volt. És azt mondtam neki, hogy ha sokáig forgok, és megállok, akkor látom ahogy forog a Föld. És ezt komolyan gondoltam akkor.Emlékszem, amikor kimentünk hullócsillagok nézni. Volt hogy kimentünk este, és csak bámultuk a csillagokat. Esténként is mindig játszodtunk. Nekem emeletes ágyam volt, íróasztal, és felette  az ágy. Öcsémnek meg normál ágya. És dobáltuk egymásnak a kispárnát.. Meg annyi minden volt. Például lekopogtam egy dal ritmusát, elmondtam a címe első és utolsó betűjét, meg elénekeltem pár hangot belőle, és ki kellett találnia. Mindig átmásztunk anyáék szobájába este, az ajtó mögött, de észrevettek mindig anyáék.Egyik nap találtam egy füzetet. Én csináltam, 2006-os. Öcsémmel mindig megegyeztünk ilyen kis dolgokban, szóval ezeket muszáj bemásolnom, mert nagyon aranyos. A füzetnek ezt a címet adtam : Áll az alku. És ráírtam : Minőségét megőrzi : 2007.12. 31.  Innentől bemásolom:

Gergőnek ezeket a feladatokat kell teljesítenie: Minden második héten Gergő ágyán alszok. (És képes voltam csinálni egy táblázatot, és beikszeltem hétfőt és szerdát.) Következő: 2 db buenó csoki kockát adnia kell nekem; Kedden Emese megnézheti a Csacska angyalt; 10x a Gergő ágyán alszok Januártól Májusig; Gergő tartozik nekem 140 ft-al. És ezek így kivannak pipálva. Kivéve  az utsót.. Hmm.. azóta mennyi lehet a kamat :D Aztán sok oldal üresen. És : Emesének ezeket a feladatokat kell teljesítenie: Június 12. én 10 db chipset adni Gergőnek; Gergőnek 3szor italt csinálni; Gergőnek 6 szendvics, 3 ital; Gergőnek 3 ital+ 2 mentolos cukorka;Gergőnek 5x2 szendvics( egy szendvics 2 db kenyérből áll);Gergőnek két ital. Nálam mind ki van pipálva. KOmolyak voltunk. De ez most nagyon tetszett nekem, amikor megtaláltam. Jót szórakoztam rajta.

Nagyon sokat gondolok a múltra. Észrevettem, hogy minden kicsi dolgot el szoktam rakosgatni, belépőjegyeket, és hasonlókat, minden kis valami ami emlékeztet valamire. Ha már visszamenni nem tudok, emlékezni igen. Szép gyermekkorom volt. És ennek örülök, hogy boldogan gondolhatok vissza. Persze nem írtam le mindent, csak ami eszembe jutott most így hirtelen. Tényleg visszamennék.. Akkor még hittem el, hogy milyen jó gyereknek lenni.. Csak úgy lenni..Semmi felelőség..De megy az idő. Túl gyorsan. Én nem akarok felnőni. Minden bonyodalom csak most kezdődik.

"Az élet egy száguldó vonat, amiről néha jó lenne leszállni, és állni a peronon."