Egy álmokkal teli világban a valóság fájhat

Rájöttem,hogy tényleg nagyon félénk vagyok. Nem, igazából eddig is tisztában voltam vele, csak most..ezen gondolkoztam. De miért? Nem bízom másokban Magamban sen,. Nem nagyon tudok olyanokkal elbeszélgetni ,akiket nem ismerek. Vannak olyanok, akik mellett be nem áll a szám. Jó, mondjuk néhány barátommal.  De mert őket ismerem, meg sokat vagyok velük együtt, és el tudom engedni magam. Csak van olyan barátom, akivel még mindig félénk vagyok.  Mondjuk szilveszterkor vele se voltam félénk - annyira, de akkor volt ami  segített ezeknek a gátlásoknak a leküzdésében :P De sokszor szótlan vagyok vele. Nem merem neki elmondani a gondolataimat sem. Ebben mondjuk benne van az is, hogy fiú, és eleve a fiúkkal sokkal félénkebb vagyok.  De majd gondolom, hogy ha vele is többet leszek, előbb-utóbb feloldódom. Biztosan. Alapból nem vagyok beszédes. Csak azért mégis.. Nah, ilyenekben meg félénk vagyok. Hát, nem társasági lénynek tervzetek. De persze ha a siklóernyőről, meg más extrém dolgoról van szó, hmm.. Az jöhet, bárhogy bármikor. Ilyenekben, nem kérdés, bátor vagyok. Furcsa ez. De majd csak változom. Az, hogy olyan zárkózott vagyok, nem hiszem hogy változni fog, de az nem is baj. Nem kell mindenkinek mindent tudnia rólam. Csak.. azért..  egy kislazaságot ha nyomnának belém, nem lenne baj :P  Majd csak szocializálódom. Vagy mi.