Mostantól ide fogok írni:

http://diaryofmesy.blogger.hu

Alig várom a nyarat... mint mindenki más, nem? De ez most különösen ó lesz, ha megvalósul csodás tervünk. Oké, még nem terv, mert nem terveztük meg, inkább csak egy... ötlet. Egy nagyon jó ötlet. :P Egy hét lenne, szülők meg majdnem minden nélkül, szó szerint majdnem minden nélkül, csak mi hárman...

Ariella itt volt hétvégén, ésszépen elterveztük, hogy reggel megnézzük a film végét, amin este bealudtunk, aztán tornázunk, aztán ezt csináljunk, aztán azt, aztán matekozunk aztán nemtom már mi, de persze nem lett belőle semmi. Jó, a filmet megnéztük, de a többi... haha. Meg sem lepődtünk, ültünk egész nap, és olyan jó volt a semmit csinálni. Beszélgettünk, meg ábrándoztunk. Arról, hogy mit szeretnénk csinálni mindenképp, mik az álmaink, és olyan jó, hogy ilyenekben úgy hasonlítunk. Világot akarunk látni, kalandozni, csak úgy összepakolni és elhúzni valamerre.... Megismerni a világot, ahol élünk... Mert annyira csodás, annyira szép dolgok vannak, és ezeket ki kell használni. És ezért már érdemes lenne élni... Csak ezért... A gyönyörű naplementékért, a tengerpartért, vízesésekért és a csodás virágzó parkokért... Annyira jó lenne kötelességek nélkül élni, és este lefeküdni minden nap a csillagos égbolt alá egy fél óára, és élvezni hogy szabadok vagyunk. Olyan jó lenne tényleg egyszer csak úgy összepakolni a legfontosabb dolgaimat, pár ruhát, és elindulni... Mert láttam már ilyet. Két ember nagy hátizsákokkal odament valakihez, hogy éppen milyen városban vannak. Mondta nekik, hogy Budapesten. Erre kikérdezték, hogy miket érdemes itt megnézni, és hogy adjon már nekik valami vonatmenetrendet vagy mittudomén... És ennyi... Milyen nagyon nagyon jó lehet már így? Én simán csinálnék ilyeneket. Csak ezekhez is a hülye pénz kell. Arival kiszámoltuk, mennyi biciklivel az út Afrikáig. Nem, nem vagyunk hülyék, csak álmodozunk. Olyan jó lehet úgy feküdni a tengerparton, és hallgatni a madarak csiripelését és a tenger zúgását, hogy nincs semmi dolgom... Itt van ez a gyönyörű világ, és alig egy apró részét ismerhetem, pedig az minden álmom, hogy megnézzek mindent, hogy körbejárhassam. Vajon eljutok egyszer Amerikába? Vagy Ausztráliába? Vajon fogok egyszer egy teve hátán ülni a sivatagban, vagy lenézni a Grand Canyon széléről a mélybe? Szeretnék kipróbálni mindent... Siklóernyőt, hőlégballont, vizisíelést, hullámszörfözést, búvárkodást, vagy csak szeretnék egyszer helikopterben ülni...

Nyílvánvaló, hogy a nyáron nem jutunk el se Arizonába, se Egyiptomba, de azért valamit kitaláltunk. Kihasználjuk azt, amit lehet... Balaton.... mert az is gyönyörű hely. Meg akarjuk ismerni, ezért kitaláltuk hogy körbebiciklizzük. Természetesen Enikőnek is tetszett az ötlet, úgyhogy ár csak a szülőket kell rávenni, hogy nekik is tetszzen az ötlet. De már van tervem: Ráveszem anyát, ő meg ráveszi Ari anyuját majd Enikő anyuját. :P Nem tudom hogy akarjuk és nem tudom hol akarunk aludni és nem tudom hogy gondoltam, mikor még Budapesten is eltévedek, ott, ahol már 100szor jártam, ésnem tudom mit eszünk majd és mi van, ha kilyukad a bicikli kereke és hogy lesz pénzünk és satöbbi, de megoldunk mindent, azt tudom. Csak nem tévedünk el, ott van a Balaton, elég feltűnő tud lenni. Meg vannak campingek, csak nem tudom hol, de van biztos sok. És éhen se fogunk halni, meg ott a vonat ha bármi baj van... Nem? Nem tudom. De ezek nem is érdekelnek, engem csak az érdekel, hogy minden nap véégignézhetjük a naplementét, hogy egy hétig semmi dolgunk nem lesz, és este nézhetjük a csillagokat és fürödhetünk a Balatonban amikor csak akarunk, és hogy egész nap azt csinálunk amit akarunk, kivéve azt a 4-5 órát, amit biciklizünk, de még az is nagyon-nagyon jó lesz. Első nap még ott alszunk telkünkné Siójutonl, meg sütünk szalonnát, aztán másnap indulunk, öt-hat nap alatt simán megvan, visszaérünk Siófokra, bulizunk egyet mert ott mindig az van, aztán... szépen felszállunk a repülőre és jöhet a következő állomás. Na jó, nem, de jó lenne....

De én látni akarok mindent... Mount Everestet, Sidneyt, Hollywoodot, Vegast, Egyiptomot, Alaszkát... Milyen a forróság, milyen a fagy... Sivatagok, esőerdők, hegyek... elmenni megint Spanyolországba, most már barátokkal... Mert igazából az egész nem ér semmit, ha egyedül csinálom. Erre már rájöttem Spanyolban. Szeretnék egy kis csónakban lenni a tengeren, vagy egy hatalmas hajón utazni a nagy óceánon, de abbahagyom. Ezt írhatnám még akármeddig, annyi mindent szeretnék csinálni, annyi helyre szeretnék eljutni. De egyenlőre megfelel Balaton. :)

Csak mert magyar házi...

Témánk: a szeretet. Arra a kérdésre keressük a választ, hogy a szeretet tényleg megold-e mindent? De legelőször szeretném tisztázni azt, hogy tulajdonképpen mi is a szeretet. A szeretet a legfontosabb dolog az életben, az élet értelme. A szeretetből indul ki minden, ami jó, ami szép. Aki szeret, az jó. Elnyomja a rosszat, az önzőséget és kapzsiságot, mert a másiknak szeretnénk jót, neki szeretnék segíteni és megtenni érte bármit. Ez a legerősebb, és legszebb érzés. Ha szeretünk, ha szeretnek, boldogok vagyunk. Mert rengeteg jót magába foglal: tiszteletet, elfogadást, megbocsájtást, önzetlenséget, türelmet, odafigyelést, jóságot és még sorolhatnám. Ezáltal rengeteg dolgot megold, úgy gondolom  mindent. Megold mindent, ami megoldható, és lehet, hogy nem vesszük észre. Nem tudjuk, mekkora erőt tartunk a kezünkben...  Inkább átírnám egy kicsit: A szeretet mindent megoldana. Ha használnánk, és élnénk vele, ha felfedeznénk hatalmas erejét... Ha az emberek rájönnének arra, hogy enél jobb dolgot nem is tehetnének magukkal, mint hogy szeressenek... Ha rájönnének, mennyire fontos, mennyire jó érzés másnak jót okozni... A kapcsolatokban megold bármilyen problémát, veszekedést, vitatkozást. Ha fontos a másik, meg tudod érteni, tudsz gondolkodni a fejével, vagy ha nem is érted, meg tudsz neki bocsájtani, képtelen vagy haragudni. Ha szeretet van, rengeteg segítséget kaphatsz. Bajban melléd állnak, kiállnak érted, és rengeteg olyan helyzet adódhat, amikor nagyon fontos, hogy számíthatsz valakire. Ha szeretnek, törődnek veled, értékeled magad. És igenis elősegíti a jólétet is. Nincs pénzed, de szeretsz, hogy segít ez akkor rajtad? Kicsit távolabbról kell nézni midnent. Ha a világban tényleg szeretet lenne, és nem feltétlenül két ember közötti szeretetről van szó, akkor nem hiszem, hogy ilyen sok anyagi segítségre szoruló ember élne. Az önzőség miatt az egyik ember milliomos, a másik pedig épp, hogy megél. De ha a világban mindenki szeretné a másikat, akkor is ez lenne? Én nem hiszem, hogy ne próbálna mindenki segíteni a másikon... sőt, nem hiszem, hogy egyáltalán így alakult volna ki minden, ha igazi szeretet lenne. És a betegségek? Van sok betegség, amin nem lehet segíteni, de a halál az élettel együtt jár, ez nem olyan probléma, amit meg kell oldani, amit meg lehet. Viszont a legtöbb betegség lelki eredetű. Ha szeretet lenne? Nem hiszem, hogy egyáltalán kialakulnának. Ha szeretet lenne a világban, nagyon sok minden máshogy lenne. Mindenkiből előbúja a jó, nem magunknak akarnánk mindent, hanem a másiknak, azt szeretnénk, hogy ő legyen boldog. Tehát ha mindenkiben őszinte szeretet lakna, biztosan tudna boldog lenni minden ember. Nem ezt szeretné mindenkiL Nem ez jelenti a mindent? Mert nekem igen. Mert egy szívből jövő ölelés bármin segíteni tud, erőt ad, hitet, reményt.  Nem tudok elképzelni olyat, amit ez, egy mosoly ne oldana meg. Milyen szép lenne, ha az utcán mindenkit mosolyogva látnánk? Már csak ettől jó kedve lenne mindenkinek.  Ha szeretet élne mindenhol, egyáltalán meg sem kéne oldani a problémákat, mert szinte nem is lennének...  mert szerintem ki sem alakulnának. Csak végig kell gondolni, hogy ennek a sok gondnak mi az alapja, és rájövünk, A problémákat saját magunk alakítjuk ki, az emberek, mert mindenki magának szeretne jót. A szeretettel mindent meg lehet oldani. De ehhez olyan igaz szeretet kell, amire nem sokan képesek. És ez a baj. A problémák megmaradnak, mert minden elnyomja a szeretetet, a boldogság kulcsát. Így tényleg nehéz elhinni, hogy megold mindent. Pedig képes rá. Ez a leghatalmasabb erő a világon.  Igaz szeretetben nem lenne lehetetlen, bármire képesek lennénk mi,olyan világot létrehozni, ahol mindenki boldog. És ez csak rajtunk áll. Annak, aki nem hiszi el, egyet tudok mondani: Így nem is fog sikerülni. Csak azt tudja használni ezt az erőt, aki elhiszi. Viszont a legtöbb dologhoz nem vagy te egyedül elég, mert mindenkinek tudnia kéne ezt, és így már tényleg el lehetne érni bármit. Egy valamin nem tud segíteni, mint már mondtam, és ez a halál. De ez az élet része, ezt tudnunk kell, és elfogadni, akármilyen nehéz.

De megérteni nem lehet...:(

"Súgd meg nekem, tudod, így ígérted rég
A nagy titkokat, amit egy kisgyerek nem ért
Hiszen annyi minden volt, amire nem jutott idő
Pár pillanat, most hogy legyen múlt, jelen, jövő?"

Igen sajnos, eléggé... Pedig hajajj, lenne mindig miről írnom. Csak igazából azt sem tudom már, kik olvassák, mit írhatok le, meg miről nem kéne. Ma osztályfőnökin feljött az a téma, hogy hogyan lehet fenntartani a kapcsolatokat? Miután elmúlik a rózsaszín ködfelhő... Ezen gondolkoztam. És arra jutottam, hogy az odafigyelés a legfontosabb. Igazából én is mindig aggódom olyanokért, hogy kivel mikor milyen a kapcsolatom, mennyire jobbb vagy rosszabb, mint volt, hogy változott, milyen lesz... Ha nem figyelünk a kapcsolatokra, tönkremennek... Sokan kell beszélgetni, és figyelni a másikra, mert szerintem ha két ember nagyon jól megismerik egymást, már nehezen tudnak összeveszni. Persze ha szeretik is egymást. Mert ha megismerik annyira egymást, hogy tud az egyik a másik fejével gondolkodni, tudja onnan is látni a világot, a dolgokat, és teljesen megérti, akkor nem tudnak összeveszni. Mert érti, mert tudja, hogy miért mit csinált, tudja hogy rosszat semmikép nem akart semmivel... És én tudom ezt, minden hülyeség a félreértések miatt lesz. Vagy mert nem képes a másik szemszögéből nézni. Ezért hülyeég a harag, ha olyanra haragszunk, akiről tudjuk, hogy szeret minket.. Főleg ha úgy, hogy meg sem próbáltuk megérteni.

Talán azért nem írok mostanában, mert panaszkodás kizárva most nálam, viszont tulajdonképpen azért írtam blogot, hogy ide nyafoghassak magamnak. De most nem is panaszkodni fogok. Hanem azt írom le, amit szeretnék.

Egyszerűséget... Vagy csak egyszerűbbséget. Azon gondolkoztam, hogy észre sem vettem, mennyire megváltoztam. Nem most, már egy éve. Egy mindig vidám, naiv, álmodozó lány voltam, aki tele volt hülyeséggel, félénk voltam ugyanígy, de a barátaimmal pörögtem, bolond voltam... Olvastam vissza msn beszélgetéseket, és elképesztő. Kilencedikesek, hát én szétröhögtem magam. Milyen boldog voltam akkor... Ott volt a barátom, akivel egy ideig nagyon jól megvoltunk, boldog voltam vele, ott voltak Ariék, hát állandóan nevettünk... Aztán a dolgok megváltoztattak. Most már mindent elemzek meg felmérek meg... komorabb lettem(?) talán. Most már nem mondok ki mindent, amit gondolok, mert... igazából nem tudom, a bonyolításom miatt. De nem csodálkozom ezen egyáltalán. Amiben éltem, ami itthon volt... Hogy megértsem a dolgokat, rangsoroljam, hogy mi a fontos, hogy most akkor kivel milyen legyek, mert ez meg az mit akar... Belecsúsztam a felnőttek világába. Amikor már nem őszinték az emberek, mert ők is bonyolítanak... És akkor én, aki tök naiv voltam, értsem meg, és döntsem el mit akarok, és feleljek meg mindenkinek. Nem mondhattam, hogy intézzék el, és hagyjanak ki, mert egyszerűen benne vagyok. Utáltam,  hogy hazudnom is kellett/kell... Hát én emlékszem, kilencedikben egyszerűen képtelen voltam hazudni. De teljesen komolyan. Hiányzik az a lány, aki voltam. Lehet, hogy okosabb lettem ezek a dolgok miatt, de én inkább vagyok az a naiv, ártatlan lány... Úgy kevesebbet bántanának.

Én tényleg mindig megpróbálok mindent megtenni, mindennel. Gondolkodom ezerrel, de nem lehet tudni soha, mi a helyes. Hinni lehet, de tudni nem. Tényleg nem csodálom, hogy ilyen lettem. Remélem, ha ennek vége lesz, jobb lesz majd. Bár az a baj, hogy nem csak ennek a rossz résznek lesz vége, hanem mindennek, ami eddig történt. Végülis, már vége van. Egy ideje. De nem akarom elfogadni. Senki, semmi nem olyan, mint volt. És ez elszomorít nagyon. Mert néha még most is előtörnek az emlékek...

Ariella, Gábor, Enikő.. Ti vagytok nekem a legfontosabbak! Ugye soha nem kell titeket elveszítenem? Csak szeretnék kérni tőletek egy valamit... Az életben egyedül a barátok azok, akiket mi választunk magunknak. Én annyira örülök, hogy megismerhettelek titeket, hogy a barátaim vagytok, hogy számíthatok rátok... Csak azt szeretném kérni, hogy könnyítsük meg legalább magunk közt a dolgokat, mert van amúgy is nektek is, meg nekem is elég... Mert azért vagyunk barátok, hogy segítsük egymást. Szóval azt akarom, hogy ha sikerülne az, amit a legelején leírtam, annyival könyebb lenne... Szeretnélek ismerni titeket, foglalkozni veletek, érdekel minden, ami veletek kapcsolatos... Csak azt akarom, hogy ne zárkózzunk be egymás előtt semennyire. Mert emiatt lesznek a félreértések meg a többi. Ha belelátunk a másik fejébe, megértjük, nem hiszem, hogy bármi ilyen baj lenne. De ehhez ti is kelletek. Hogy beszéljünk érzésekről, gondolatokról, hogy mindent elmondjunk egymásnak. Őszinteséget szeretnék csak, azt, hogy ami a szívünkön, az a szánkon. Csak egy probléma van... Ennek kölcsönösnek kell lennie, és tudom jól én is, hogy milyen zárkózott vagyok. De én meg fogok tenni mindent... Higgyétek el, nagyon könnyű ám kihúzni belőlem bármit, ha látom, hogy érdekel, kérdeztek, mert magamtól elég nehéz. Mert bezárkóztam teljesen, az otthoni dolgok miatt egyre bizalmatlanabb lettem. De nem jó ez így.. Mert hiába vagyunk ott egymásnak,hiába nyújtjuk a kezünket, ha egyszerűen ott van közöttünk a fal. De én meg akarok nyílni előttetek, mert bennetek bízom, mert tudom, hogy ti semmivel nem éltek vissza. Én legszívesebben mindent elmondanék nektek mindig, a legapróbb hülyeségektől kezdve a legkomolyabb dolgokig, ha tudom, hogy érdekel.

Én szeretném majd egyszerűen alakítani az életem. Annyit szeretnék, hogy megtaláljam azt, akivel minden sikerül, és semmi sem lehetetlen, azt az embert, akivel szeretjük egymást és sikerül az, amit az előbb leírtam... Szeretném, ha megmaradnának a mostani barátaim, és azt, hogy anyáék végre együtt lehessenek majd. És egy munkát, amit szeretek, és tényleg nem kell más... Na jó, még két kölyök, és egy pár háziállat... :)

Azon gondolkoztam, hogy talán ovónő leszek. Nem érdekel, mennyit keresek, és hogy éppen hogy csak megélek belőle, mert szeretem a gyerekeket, szeretnék velük foglalkozni, tanítgatni őket, mesélni nekik az életről... :) Biztosan jó lenne köztük lenni minden nap, ők még őszinték, ártatlanok, játszanak és nevetnek... Ez kell nekem. :) Hogy köztük újra én is ilyen tudjak lenni. Szeretek énekelni, táncolni, és ezek ott mind meglennének. Nem tudom, hogy mennyire lenne minden így, mert olyan verzió is lehet, hogy állandóan idegeskedem miattuk, nem fogadnak szót, rosszak, meg a felelősség meg minden. De rajtam is múlik, és ha valaki ért a gyerekekhez, szerintem ez egy nagyon szép állás. Rendezvényszervező szerettem volna lenni, de ez már kicsit távolinak tűnik. Nem vagyok rossz tanuló, majdnem kitűnő, de mostanában kicsit kétségbe vagyok esve a suli miatt. Még van egy év érettségiig, de nem tudom... Kezdem túl komolyan venni, és hát nem tudom, be tudnék-e kerülni abba a suliba majd, ahova menni akartam. Most hirtelen felötlött bennem ez a mi-lenne-ha-ovónő-lennék dolog, és nem tudom mi legyen. Mert a rendezvényszervezést is nagyon szívesen csinálnám. ha ovónő lennék, szabad lenne minden nyár, és ez nagyon tetszene. Nekem kell a szabadság, kell, hogy a családommal lehessek sokat, hogy kirándulhassak és utazhassak. :) Most is kezdek néha beleőrülni, hogy alig van valamire időm, mert széttanulom magam. Nagyon nehezen tanulok, sokkal több idő kell nekem... Az ovónő dolog azért is lenne jó, mert oda felvennének szerintem. Nem kéne ez a na-hogy-lesz-meg-annyi-pont, meg hogy-lesz-meg-a-nyelvvizsga... Kéne több idő. Arit meg Enikőt látom minden nap suliban, de az sem ugyanolyan, mint amikor elmegyünk valamerre. Gábort meg nagyon keveset látom, és ez nagyon rossz. Nekem meg neki sincs ideje, pedig vele is ó lenne lenni sokkal-sokkal többet. Jók voltak azok a tavalytavaszi napok, Margitszigeten meg Budaivárban, ilyenek kellenek nekem. Elképesztő, hogy mennyire feldob, mennyire el lehet engem varázsolni ilyen egyszerű kirándulásokkal... Imádom a természetet, a szép helyeket. Úgyhogy ezért is jönnének nagyon jól azok a szabad nyarak. :) Lenne időm ezekre, legalább nyáron, amikor a legmelegebb van. :) Nem szeretnék végigdolgozni az életem.

Ajjaj, repül az idő, menni kéne aludni, így éjfélkor... Tehát srácok! Mindhármotoknak írtam azt, mindhármótokra vonatkozik. Ari, veled már beszéltünk erről, Enikővel is fogok. Gábor, téged meg már nagyon rég óta szeretnélek megkérni, hogy írj nekem néha magadról... Csak soha nem mertem. Téged lesz a legnehezebb megismernem, de elhiszem, hogy menni fog, csak ehhez te is kellesz, és hogy te is hagyd. Tudom, hogy írsz blogot, de tényleg leírsz oda mindent? Én csak azt szeretném, hogy beszéljünk meg mindent, nyíltan. Szeretném, hogy elmondd a bajaidat, meg amiken agyalsz... És én is ezen leszek, de tényleg, csak olyan nehéz. Annyira félek mindentől. Ha először nem is közvetlenül, de írok neked én vagy bármi, bármiről ami érdekel... De persze ezekhez az kell, hogy ti is akarjátok. :)  Most már alvás.