De úgy, hogy nem csak két napig.Hanem mondjuk úgy maradok szépen. Mindenki várja hogy boldog legyen. De várni könnyű. Nem várni kéne, úgyis minden rajtunk múlik. Tudni kéne boldognak lenni abban a helyzetben, ahol vagyunk. Vagy ha nem, akkor olyanná változtatni. De mi kell hozzá? Mi hiányzik? Mert én nem tudom. És tényleg csak várom. Nem tudom, hogyan kéne változtatnom. Elfogadok mindent, ami van, mert sokmindennel nem tudok mit csinálni. De akkor mit kell tenni? Voltam boldog, nem is olyan régen. De nem vagyok már ugyanolyan, és egy éve minden a feje tetejére állt. Más vagyok, és nem tudom mitől. Nagyon nyugodt voltam mindig, mindenkivel, senki sem tudott felhúzni. Nevettem mindenen, nevettem akkor is, ha elestem. Valahogy máshonnan néztem mindent, kívülről.. És azt gondoltam, hogy engem semmi nem tud legyengíteni majd, lehülyéztem azokat, akik kis apróságok miatt szomorúak, gondoltam, ha valami rossz történik, akkor ez van, és kész. És nem érdekelt. Játszottam mindig, álmodoztam, hittem abban, hogy egyszer megtalálom a hercegemet. Mindig mondtam anyáéknak, hogy nekem ilyen meg olyan jó munkám lesz, és gazdag leszek. Csak így simán. Egyszerűen. Elmeséltem nekik, hogy milyen lesz majd a kis házam.. Hogy lesz egy óriási kertje, és tele lesz virággal.. Hogy rózsák lesznek az ablakokban. Meg ilyen boltíves izé, amin szintén virágok lesznek, meg fehér padok, kis szökőkút, meg minden amit csak el tudtam képzelni. Hogy lesznek kutyáim, meg macskáim. Meg két gyerekem, ikrek. És ettől a sok naivitástól, ami bennem volt, nem vettem észre semmit abból, hogy milyen nehezek tudnak lenni dolgok. Hogy van, ami nem játék. Még most is bennem vannak ezek igazából. Nem tudom, hogy ez rossz, vagy jó, de azt igen, hogy kezd elmúlni. Optimista voltam, nem tudom, hogy most mihez állok közelebb, de egyáltalán nem fogok fel mindent olyan szépnek, mint régen. Kezd minden komollyá válni. Olyan rossz ez. Én nem akarok komoly lenni. Remélem nem is leszek az. Tényleg mindent szépnek láttam. De most.. Például az egyik, ami a legrosszabb.. hogy egyre jobban megismerem az embereket, és nagyon sok dolog elszomorít. A mindent-rózsaszínben-látok dolog miatt, rosszul esik sok minden, és sok olyan történik, amit nem gondoltam volna másról. Mert hiába akarok minent szépnek látni.. csalódást okozok magamnak csupán. Fura minden. Jólesik hogy írhatok. Valahogy úgy érzem, hogy ilyeneket nem tudok senkivel megbeszélni. Legalább leírhatom. Vagy nem értenek meg, vagy nem tudok megnyílni.
"Felhőkre festett kép volt összes álmom.
Mindegy, vihar vagy szellő fújta szét.
Egy élet kell, míg újra megtalálom,
hogy össze rakjam minden részletét."
Utolsó kommentek