Egy álmokkal teli világban a valóság fájhat

A szombatom nagyon jó volt. Végre egy szép nap.Nem szoktam leírni a napjaimat, de ez most jóvolt :P Nem fogom részletezni,csak.. Délelőtt Lacival, anyával és Biankával voltam, melegítő-gatya-vevő túrán, délután meg Gáborral. Felfedező utat tettünk a Budai várban, (és környékén, nem részletezném :P), gyártottunk felhő-hadsereget, Gábor tökéletesre fejlesztette a csikizési technikákat. Voltunk Margitszigeten is, megmásztuk a hatalmas és roppant veszélyes mászókát :P, hintáztunk, aztán megmásztunk egy fát is, és eltanyáztunk ott. Én toboroztam kis fakéreg katonákat. Elpusztítottuk a maradék havat is.

Jó lenne minden nap mászkálni, minden értelemben. A városban, meg parkokban, meg a fákon is :P Kiskoromban is mindig mindenre felmásztam.  Tök jó kedvem csütörtök óta már. És valahogy ezt sokkal jobb érezni, mint a szomorúságot. Ez hihetetlen, mi? :P

Tél utolsó napja.. Ma. Az utolsó. Nincs több.Vége:P Holnap már tavasz. Én már most ki vagyok virágozva :)

Egyik nap eszembe jutottak azok a mesék, amiket kiskoromban néztem. A kedvencem a Fecsegő tipegők voltak, meg a Tom és Jerry, meg a Hupikék törpikék. Emlékszem, néha egész nap tv-ztünk tesómmal. Néztünk még Micimackót, Tigris volt a kedvencem. Tényleg, még a Varázslatos iskolabusz volt nagy kedvenc. Azt imádtam. Még most is megnézném :P Alig emlékszem már. Öcsémmel a MiniMaxot nem szerettük, mindig a FoxKids-et meg a Cartoon Networkot néztük. Nem is tudom, hogy ezek vanna-e még. Scooby-Doo-t is szerettem. De nem sorolom fel az összes mesét, mert soha nem végeznék.A mesék jók. Bár régen jobbak voltak, mint a mostaniak, most tele van ilyen harcolós mesékkel.  Emlékszem Pinokkióra, meg az Alíz csodaországban-ra,meg Tarzanra meg Vuk-ra meg Hüvelyik Pannára meg a Vizipókra, meg a Susie és Tekergőre meg stb :P Mindig felvettük valamelyik mesét kazettára, már nem emlékszem melyiket. Van egy csomó kazetta, mesékkel. Egyébként nem voltam lányos. Nem tudom miért igazából. Belül az voltam, de valahogy mindig szégyelltem a lányos dologkat. Lehet azért, mert nekem öcsém van, aztán mindig kocsikáztunk, meg hasonlók. Mióta külön szobám van, azóta nem nézek meséket. Amikor meg lett a szobám, még néztem volna, csak nem volt itt TV, csak öcsém szobájában, és nem nagyon mentem át. Aztán kinőttem belőle egyszer csak. Sajnos. Bár most is megnézném őket :P

 Ez annyira széép.. :B Azt szeretném, hogy ez menjen majd az esküvőmeön :):B:B Imádom.. Annyira szép, meg a mese is...

Bár ezt nem néztem, de nagyon szeretem a zenéjét.

Meséééét akarok nézni. 2005-be szeretnék visszamenni :( És ott leragadni... 10-11 évesen. Akkor úgy gondoltam, hogy már nagy vagyok, és mégis kicsi voltam, és jó volt minden. Jajj, úgy visszamennék.. :(

"Vicces dolog felnőni, mert váratlanul tör rá az emberre, egyszer csak azon kapod magad, hogy egy másik ember vagy.."

Magyarból érvelőszöveget kell írnunk, most itt fogok szenvedni vele :P Aztán majd lemásolom lapra. Ezzel a címmel : "Arra kell gondolnunk, hogy a boldogság nem a nagy vagyonon alapul, hanem a lélek jó állapotán". Nah hajrá.

Sziasztok!

Már számtalanszor felmerült a kérdés: A pénz boldogít? Megoszlanak a vélemények,  én azonban azzal értek teljesen egyet, hogy a pénz nem boldogít. Pénzre egyszerűen szükség van, de a legfontosabb dolgokat, amik a boldogsághoz kellenek, azokat pénzzel nem lehet megvenni. Persze az alapvető szükségletekhez kell, de én úgy gondolom, nem kell milliárdosnak lenni ahhoz, hogy boldog lehessen valaki. Nem csak, hogy nem kell milliárdosnak lenni ahhoz, hanem, én úgy gondolom, egy milliárdos nem is lehet boldog, úgy igazán.

Gondoljunk csak bele. Tegyük fel, hogy megnyerem a lottót. Meg lesz mindenem, mert annyi pénzem lesz, hogy gondolkodás nélkül bármit meg tudok venni magamnak. Viszont egy idő után semmit nem tudnék majd értékelni. Egyszerűen eltűnne mindenek a varázsa. Lehetne luxusvillám, soprtautóm, és oda utazhatnék, ahova csak szeretnék. Mindenki azt hiszi, hogy ennyi elég. De nem, ez a boldogsághoz nagyon kevés. Azt hisszük majd, hogy mindenünk meg van már. De nem tudunk majd semmit megbecsülni, mert bármikor vehetünk bármiből egy újabbat, egy szebbet, egy jobbat. Első hallásra lehet, hogy nagyon jól hangzik. De mi lesz az álmainkkal? Mi lesz a célokkal, amikért küzdeni kell? Ezek csak tárgyak,csak egy ideig okoznak örömöt-én úgy gondolom addig csupám, amíg küzdeni kell érte, amíg meg nem szerezzük. Viszont ha nem kell küzdenünk, nem ér semmit.

Sissi királynét idézném: "Meg van mindenem, és még sincsen semmim". Úgy gondolom, ez a sor magáért beszél.  Az életét arany kalitkának nevezte.  Hiába volt meg mindene, hiába kapott meg bármit,és hiába volt mindene arany, ha nem repülhetett el, ha nem lehetett szabad. A boldogsághoz koránt sem elég a pénz, hiába gondoljuk ezt.

Mi kell hozzá akkor? Sok-sok szeretet, szerető család, hit,remény,szerelem, álmok, kalandok,nevetés- de ez még nem minden. A boldogsághoz képesnek kell lennünk arra, hogy észrevegyük ezeket. Észre kell vennünk, hogy mikor vagyunk boldogok. Észre kell venni az apró örömöket: azt, ha valaki rádmosolyog az utcán, vagy azt,ha örömöt tudtál szerezni valakinek.Kalandok kellenek hozzá, élmények, olyan emberekkel, akiket szeretünk. Nem várni kell a boldogságot. Úgysem lesz olyan, hogy minden tökéletes, de tudni kell abban a helyzetben boldognak lennünk, ahol vagyunk. Ebben rejlik a boldogság, és ehhez a pénznek semmi köze sincsen.

Az emberek nem veszik észre, nem látják, hogy értékelni kéne, ha vannak nagyon jó barátaik, ha van családja. Nem értékeli, hogy van hol laknia, hogy egészséges.  

Az emberek mindig arra vágynak, ami nincs meg nekik. Nem örülnek annak, amjük van, hanem szenvednek, vágyakoznak, mindig többet és többet akarnak. Akkor fogják értékelni a dolgokat, amikor majd elveszítik-viszont akkor már hiába, késő lesz. Így nem lehet boldognak lenni. Én azt nem értem, miért kell megvárni ezt. Miért kell megvárni a pofont, amit kapunk majd az élettől emiatt? Miért kell megvárni, hogy egy olyan rossz dolog történjen velünk, ami ráébreszt arra, hogy mindent értékelni kéne?

Hiába a szeretet is, a barátok, ha nem vagyunk képesek értékelni. Ezt kéne megtanulni csupán. És ha ez meg van, akkor már nem nehéz boldognak lenni.

Szerintem a következő pár sorban benne van az igazság:

" Az egyik ember gazdag, az övé minden kincs. Van palotája, arany szobája, csak boldogsága nincs.
A másik ember boldog, az övé minden dal, vidám és lelkes, nagyon szerelmes, és közben éhen hal."

A pénz nem boldogít, viszont nélkülözetetlen a boldoguláshoz-ezt ki tudom jelenteni. Azt mondják, hogy az alapvető szükségletekhez mindenképp pénzre van szükségünk, mert ha állandóan azon kell aggódnia, és küzdenie az embernek, hogy legyen mit ennie, és legyen hol laknia, annak nem sok ideje marad a boldogsághoz. Ez talán igaz, de én még mindig úgy gondolom: Inkább lennék szegény és küzdenék az álmaimért, ha olyan emberek vesznek körül, akiket szeretek, ha együtt lehetek a szerelmemmel, ha énekelhetek, táncolhatok, rjajzolhatok, kirándulhatok.  Így értékelni tudnék minden jót, midnen pici jót, tudnék örülni az apró dolgoknak is. Inkább választanám ezt, mint hogy meg legyen mindenem,  és ne tudjak megbecsülni semmit. Mert hiába, az egésznek nincs jelentősége, ha egyedül kell lennem, ha nincsenek velem azok, akiket szeretek.

A sikeres ember megkapja, amit akar. Viszont, a boldog ember örül annak, amit kap. Tehát, ha valaki boldog szeretne lenni, örüljön annak, ami az övé, ne akarjon mást, ne akarjon többet.

Mert ez a boldogság titka: a szerelem,ha együtt lehetünk életünk végéig azzal, akit mindennél jobban szeretünk; az igaz barátok,akik mindig ott vannak velünk, és bármikor segítenek,ha kell; az, ha szeretünk, és szeretnek minket; az apró örömök és hogy mindent megbecsüljünk, és értékeljünk. Ennyi az egész.

Még három nap.. már csak három nap.. És végre tavasz :P Jól vagyok. Szép az idő, végre. Igaz, hogy ma mondjuk esett. Valójában nekem nincs bajom az esővel. Kivéve most, mert amíg vártam a buszt, nem olvashattam a könyvem :P Nem volt tegnap első órám, és olvastam, már ettől jól indult a nap, mert tök jó könyvet olvasok. (Nick Hornby - Egy fiúról) És most néztem meg, hogy ebből van film is, majd azt is meg akarom nézni.Ráadásul az egyik kedvenc színészem játssza a főszereplőt. Nick Hornby pedig az egyik kedvenc íróm, elég sajátos stílusa van. És jó, mert humorosan ír, meg minden. Mert leírja a gondolatait, nem csak mesél, és..  nem tudom elmondani. Mert én pont mindig azt akarom, hogy amikor valaki mondd valamit, beszélget valakivel, hogy olyankor tudjam, hogy mit gondol, meg hasonlók. És ő pontlyeneket is leír. Nem mintha más könyvekben ezeket nem írnák le, de.. mindegy. Szeretem Nick Hornby könyveit. Jó kedvem lesz tőlük. Olvastam már tőle a Betoncsókot, meg a Pop csajok satöbbit. A Betoncsók jobban tetszett, meg a mostani is, mint a Pop csajok satöbbi. De az is jó volt. És a másik kedvenc íróm az Nicholas Sparks, hát róla nincs mit mondanom, romantikus könyveket ír. Például ő írta a Séta a múltbát, a kedvenc filmem, amit elolvastam könyben is(Annak az a címe, hogy A leghosszabb út). És a Szerelmünk lapjait is ő írta. Ma meg tegnap jól éreztem magam, és olyan kellemes volt minden. A kellemes levegőben, meg a kellemes napsütésben. Annak ellenére, hogy a)hazajövök, és már az ajtóból hallom az idióta veszekedést(de az ő bajuk), b)engem sem tudnak békén hagyni, mármint nem tud, c)nem hagyják, hogy gyerek legyek, d)najó, unom, nem sorolom,(és ezek csak az otthoniak) remekül vagyok :P Megpróbálok nem gondolni arra. Nem szeretem, de történnek ilyenek.. ilyen az élet, nem? Én nem tehetek ellene semmit. Remélem most már ilyen marad az idő, vagyis hogy nem lesz megint hideg, melegebb lehet. Még két nap tavaszig. Lehet hogy jól leszek teljesen most már, ha igazán tavasz lesz. Jason Mrazt hallgatok, annyira megnyugtat, annnyira szereteeeem..És ez a szám.. imádom.

Miért fáj mindig a fejem? És fáradt vagyok egész nap. Ki vagyok merülve teljesen.. Lefárasztat ez az egész, a suli, meg a többi. És magammal vitatkozom. És magamat is fárasztom a hülyeségekkel. És nem értem magam. Nem akarok gondolkozni semmin. Annyi érzés kavarog bennem.. Tudok napközben boldognak látszani, nevetni, de semmi nem olyan mint régen. A sulit sem szeretem. És kiforduuul a gyomrom, amikor állandóan azt hallom mindenhol, hogy ez ilyen hülye, meg az olyan meg a többi.. Hát alig van normális ember. De ezen is csak röhögni tudok. És elegem van, hogy a lány wc-ben meg kell fulladnunk a füsttől, mert persze hogy ott kell így csoportostul cigiznie mindenkinek..És hiányzik a régi sulim. Mindig mentünk táborba az osztállyal, évente háromszor, de több naposakra. Annyira jók voltak.. Olyan volt mind, mint a túlélőtáborok. Annyit másztunk, hegyen völgyön, mindenen keresztül, patakokon át, dombokon, erdőn.. Annyira fáradtak voltunk mindig, mindenki nyögött, hogy nem bírja, én is, de belül nagyon élveztem, mindig. Volt, hogy sátoroztunk, volt hogy faházban laktunk.. Volt mindig mindenféle feladat, program. Mi csináltuk a kaját, víz sem volt mindenhol, hanem el kellett menni a kúthoz. Annyira hiányzik ez :( Emlékszem,  mindig baszogatott engem mindenki, mert félénk voltam, és gyengébb. Nevettek, beszóltak, de nem érdekelt. Mert ott legalább volt élet. Lehet, hogy baszogattak, de hát tudom hogy csak hülyeségből, szóval jobb volt tényleg. Lehetett nevetni a sok hülyén az osztályban, lehetett szórakozni, szerettem a tanáraimat is. Most sincs bajom a tanárokkal, a mostaniakkal.. ( kivéve egyet, hmmm.. már akkor kész vagyok tőle, ha meglátom.. elég hogy megszólaljon.. mindegy, erről külön lehetne mesélni..) csaak.. nem tudom, más egyszerűen. Ott ismertek minket a tanárok, lehetett beszélgetni velük. Most meg nem. Egyedül az osztályfőnököm az, akit szeretek nagyon,ez az egyetlen dolog, amiért valamennyire örülök, hogy oda járok. Meg persze Ariella és Enikő, őket sem ismerném,ha máshova járnék. Annyira az osztály sem vészes, nekem úgy általánosan van elegem.. az emberekből. Nem tudom.. Kétszínűség, önzőség, rosszindulat.. NEm.. Mindegy.. Az ő bajuk, ha olyanok amilyenek. Szóval nem izgat. Csak ez kijön belőlem most..minden.. De addig jó, amíg csak a blogomban vagyok ilyen. Meg nem akarom, hogy vége legyen a gyerekkoromnak. Mert nem is olyan rég volt.. És úgy eltűnik minden, hogy észre sem veszem..  Emlékszem, tényleg nem olyan rég, amikor Biankával mindenféléket kivágtunk az újságokból, és elosztogattuk.. Hogy füzeteket gyártottunk magunknak - még azóta sem használtam őket semmire. Emlékszem, hogy mindig röhögcséltünk náluk a kertben, és csináltattunk ezer képet a Robival..arra, hogy mindig elterveztük, hogy egész éjjel fent leszünk, és mindig bealudtunk.. legtöbbször. Emlékszem, hogy az éjszaka közepén kimentünk az utcára, és beszélgettünk.. csináltuk a sok félelmetes képet..Emlékszem a házi bulikra fent, ahova mindig felmehettünk az unokatesójánál.. amikor féltünk bemenni a nappaliba a többiekhez, és a konyhában röhögtünk.. A sok csocsózásra, filmezésre.. És ezek sem lesznek ugyanazok már, mert elköltöztek. Mindketten komolyabbak lettünk.. És itthon sem lesz már semmi ugyanolyan. Az a rész már lezárult. Ha el is megyünk még valahova, Nem lesznek ezek a programok akkor sem olyanok, mint régebben, az sem, ha Balatonra megyünk.. Hiányzik az, hogy mindig szalonnát sütöttünk..azt imádtam.. a szalonnát nem, de az részletkérdés. Csak azt, ahogy ülünk a fűben este, és sütjük.. Grilleztünk is, és hiányoznak a nagy biciklis túrák..Nem megyünk el Dobogókőre, vagy kirándulni már.. Akkor nem értékeltem ezeket. Most már késő.. Mert kellett anyáéknak így elrontani mindent.Mindegy.. Már akkor elrontottak mindent, amikor megismerték egymást. Hmmmmm, hagyjuk. Miért van az, hogy ha szereti egymást két ember, mégsem együtt vannak, hanem van ez a sok bonyodalom? Mindegy, erről még nem írtam. Majd fogok.Talán..talán.. Nem látszik rajtam, hogy fáj. De igenis fáj..sokminden.. Mert én még gyerek akartam lenni, még egy pár évig, de így nem lehet. Mert ilyen dolgokkal kell foglalkoznom. Túl sokat várnak el tőlem. Nem vagyok olyan erős, mint látszik. Egy éve kezdődött kb. ez az egész, amikor összejöttem az első barátommal, ott elkezdtem komolyabb lenni. Aztán amikor annak vége lett, vagyis már annak a végefelé jött ez a másik dolog. Nincsen semmi bajom, mert hiába szomorkodnék, nem tudok mit csinálni úgysem. Csak annyira más vagyok azoktól, amik történtek. Azóta feszültebb vagyok belül. És sokkal unotabb. Nem tudok pörögni, mint régen, és ez hiányzik. És azt sem szeretem, hogy hiába hogy még együtt lakunk meg vagyunk öcsémmel- hát ezt sem tudom, még meddig.., de mégis olyan, mintha már most itt sem lenne. Mert gépezik, egész nap szinte, és tök más, és alig beszélünk. És látom rajta, ő sem boldog, bár ő nagyon magába folytja az érzéseit, és nem is lehet vele ilyenekről beszélni. Azt sem tudom, mennyit tud az egészből, ami van. De nekem már most hiányzik ő. Nem játsszunk már, nem kártyázunk, nem rajzoluljuk a hülye történeteket.. nem beszélgetünk egész este.. Mondjuk az már nagyon régen volt, amikor még egy szobában aludtunk. Én alig ismerem őt. Annyira fura egy ember ő is.  Nagyon zárkózott, zárkózotabb mint én. Általában szégyenlős olyanok előtt, akiket nem ismer.. jobban mint én.. De nagyon jó humora van. Olyanokat tud benyögni :) De mindegy.

Nem tudom azt csinálni, amit szeretnék. Fáradt vagyok, és életunt.. Állandóan tanulnom kell, hallgatnom a veszekedéseket itthon, a suliban a rosszindulatot, meg a többit. És csak rohan mindenki. És én is. Nincs nyugalom. 

Én csak kis kalandokra vgáyom. Kirándulásokra, és sok-sok nevetésre. Olyan kirándulásokra, mint amilyenek általános suliban voltak.. El akarok menni libegőzni, állatkertbe vagy vidámparkba.Körbejárni Budapestet, vagy akár egész Magyarországot, minden szép helyet, parkot, kertet, kastélyt.. És a barátaimmal szeretnék lenni. Mindig..Szeretnék fürödni a tengerben. Homokvárat építeni a tengerparton, és ha kész, csak feküdni a napon.. aztán fagyizni az árnyékban. Vagy csak a Balatonon.. ugrálni le a stégről, mint kiskoromban, ott, ahol még apának sem ért le a lába, és úgy kellett megfognia a vízben, mivel úszni nem tudtam. Szeretnék sátrazni.. Kempingezni, feküdni a függőágyban és bambulni. Mászni, erdőkön, hegyeken..Szeretnék futkározni, és nevetni másokkal, és hintázni. Vagy piknikezni egy tó mellett.. csónakázni, hajókázni.. Imádom a hajókat. Annyira jó érzés a vízen lenni, hajózni..ahogy kinézek a hajóról, nem látok semmit, csak a vizet..annyira hihetetlen látvány. Szeretnék mindig a szabadban lenni. Suliban vagyok egész nap, a büdös belvárosban, ahol csak friss és finom füsttel tudom teleszívni a tüdőmet. Inkább jó lenne erődkben sétálgatni, mezőkön feküdni.. És röhögni, ha elkezd zuhogni az eső, és aztán összebújni valakivel. Szeretek elázni.. Szeretem a természetet. Ha köd van, és homály. Vagy ha villámlik, és bentről nézzük, és hallgatjuk, ahogyan dörög az ég. Szeretnék búvárkodni. síelni és szánkózni. Vagy hőlégbalon.. annyira szívesen utaznék egyszer benne:) Az valami hihetetlen jó lehet.Úgy kipróbálnám a siklóernyőt is... Szeretnék régi várromokat megnézni, mászkálni mindenfelé, amíg csak bírom, aztán ledögleni a fűre, és semmit nem csinálni:) Szeretnék fesztiválokra eljárni.. Vagy csak ülni, pihenni valahol,egy szép parkban, és nézni a naplementét, meg a madarakat.Sétálni az erdőkben, gombákat, meg növényeket gyűjteni, vízeséseket megnézni..kis patakokat.Vagy barlangokat. Kiskoromban felmásztam mindig mindenre.. az összes fára. Olyan jó üldögélni a magasban, mindenki felett, a madaraknál,és csak nézelődni.. és semmit nem csinálni. Feküdni a napsütésben.. Bejárnám egész Magyarországot, ha lehetne :) Mert csak ilyen dolgokra vágyom, hogy a természetben lehessek, és engem ez sokkal boldogabbá tenne, mint egy buli, vagy egy koncert. Az osztálytársaimmal nem lehet.. nem lehet ezeket.. Ők abban találják meg az élvezetet, ha elmennek együtt piálni, vagy vizipipázni. De engem nem érdekelnek ilyenek. És nem értek meg másokat. Rohadtul nem akarom hallgatni a de-rég-basztam-már-be szövegeiket. És rohadtul nem akarom azt sem hallgatni, hogy már nem hat rá a pia, mert..mert mittomén már. Ehhez csak gratulálni tudok. Nem azt mondom, hogy bulizni nem jó.. Mert jó, barátokkal, normálisan. Nem úgy, mint az állatok. Csak.. Én énekelgetek, rajzolgatok, festek, zenélek, vagy zenét hallgatok, és elég ennyi, hogy jól érezzem magam. Meg amiket már leírtam. Természetben lenni és kirándulni, és képeket csinálni. És nem kell semmi, nem kellenek a nagy áruházak, mozik, szórakozóhelyek.. Szeretném nézni esténként a csillagokat, és sétálni a holdfényben, szeretnék megmászni hegyeket.. és nevetni mindig..Szeretnék állatokkal játszani.. mindenféle dolgokat gyűjteni.. kagylók, virágok, kavicsok..Menni előre, egy vonatsínen mondjuk, a nagy semmi közepén.. úgy, hogy nem látok magam előtt semmit ..Szeretnék kipróbálni sportokat..búvárkodni, szörfözni, vitorlázni, vízisíelni. És sokat biciklizni, gyönyörű helyeken..Üldögélni egy gyönyörú parkban, sok-sok virággal, és rajzolni közben..Én csak szeretnék szabad lenni..A madaraknak jó. Szabadok, repülhetnek, bárhova. Ha hó van, elrepülhetnek. De mi nem repülhetünk el ilyen könnyen a bajok elől. Miért? Olyan egyszerű lenne úgy. Miért nem élhetek egy tündérmesében?

 Hát nem gyönyörűek ezek a helyek? :B Bár ilyen helyeken lehetnék... Akkor nem számítana semmi. Mert engem elvarázsolna.

Aminek nagyon örülök, azok a barátaim. Hogy találtam olyan embereket, mint ők.Különlegesek,ők adják a boldogságot nekem :) Nagyon szeretem őket. Ha ők nem lennének, ki sem bírnám ami van, nem tudnám elviselni a sok embert sem, akik csak magukat szeretik. Ha több szeretet lenne másokban, elnyomná azt a sok önzöséget,a hatalomvágyat, hazugságot, rosszindulatot..és a többit..De nem, és ez nem is változik. Talán velük majd, a barátaimmal sikerül elérnem azt, amit szeretnék. Még ha nem is tudom, hogy mi az. Remélem, legalább őket, nem kell elveszítenem soha.Csak folyamatosan változik minden, nem tudom mi lesz egy év múlva, vagy tíz év múlva. Nem tudom mi lesz Arival meg Enikővel, ha vége a giminek. Főleg, hogy nem Pestiek, Ariella Tápiószecsőn, Enikő Piliscséven lakik. Vivivel is nagyon keveset találkozom. Gáborral és Biankával valószínűleg nem fog megszakadni a kapcsolat, remélem soha. Remélem velem lesznek mindig.

miért nem lehet az, hogy amikor jobban vagyok, ott maradok szépen a seggemen, és csak maradok jókedvű?

Elalszom mindjárt.. és tanulni kéne.. nem megy. De nem érdekel. Írni akarok. De minek? És amúgy sincs miről írnom. Mindenki azt hiszi, hogy én tök nyugodt vagyok. Jó, igazából az vagyok. De ha látnának belülről.. hmm, az nem lenne valami szép látvány. Néha magamban nagyon tudok dühöngeni.De ezt még egyenlőre sikerült bent tartanom. Remélem így is marad. Nem szoktam dühöngeni. Csak őrlődöm magamban. De nem akarok.. Jó nekem úgy, amilyen voltam, inkább legyen idióta, röhögjek mindenen.. Csak könyörgööööm, ilyen.. ilyen ne legyek. Szét fogok robbanni. Csak legyen tavasz és legyen meleg.. és ne legyek ilyen fáradt.. Csak egy pici nyugalmat akarok..egy pici szabadságot..

Az a legszebb, hogy azt sem tudom mi a bajom. Egyszeráen nem tudom kifejezni magam. Itt sem, írással sem nagyon. Csak nehéz minden. És felidegel minden..

És tanulnom kell.. és én aludni akarok... azt hiszem majd holnap megpróbálkozom ezzel újra. Majd ha lenyugszom.

Annyira bonyolult. Semminek nincs értelme. Az lesz ha legjobb, ha nem gondolkozom. Megyek aludni.

néhány dolgon..

Nem fogok most sokat írni, mert nem vagyok jól, és fogalmazni sem tudok. Csak néhány sorban mindent, mert gondolkoztam sokmindenen...

Rájöttem, hogy nagyon aggodalmas tudok lenni. Olyankor legalábbis, ha a barátaimról van szó. És rájöttem, hogy én sehogysem bírnám ki, ha bármelyikkel történne valami. Megőrülnék teljesen. Tehát ajánlom, hogy vigyázzanak magukra, nagyonis :P De tényleg. És most ez egy valakire vonatkozik főleg. Alapból olyanokon is szoktam gondolkodni, hogy velem is történhet bármikor valami.

Engem amúgy nagyon le tud hangolni, ha valamelyik barátom szomorú. De ez csak nem rég jött ki rajtam. És ha nekem van valamiért rossz kedvem, akkor tök könnyen tudok vidám lenni, ha pl olyannal vagyok, aki nagyon vidám meg minden.

Még arra, hogy minél jobban megismerek valakit, annál inkább kezdek rájönni, hogy milyen keveset tudok róla. Az a baj, hogy szeretném nagyon, hogy nekem mindent elmondjanak, mert meg akarom érteni a barátaimat teljesen, de közben meg nem akarom, hogy ők engem megismerjenek..

És hogy annyira nem is vagyok félénk.Az vagyok, csak annyira mégsem. Olyankor nem beszélek sokat, ha rossz a kedvem, mert olyankor nincs is kedvem beszélgetni. Ha meg nem emiatt, akkor sem a félénkség az oka. Az is, de leginkább az hogy nem nagyon bízom másokban, és nem akarom hogy megismerjenek.. (Csak én érzem úgy, hogy ennek nem nayon van értelme? :P) De mindegy. Akkor félénk is vagyok, meg nem is :P

Utálok reménykedni. Utálom azt az érzést.. amikor nem tudok valamit, de mégis reménykedek, és meg tudhatnám, hogy mi van - csak nem akarom. Ez volt 2008 ősszel is, nem írom le, hogy akkor mi volt konkrétan, és azt, hogy most mi, de akkor sem akartam megtudni, és kellett fél év, hogy erőt vegyek magamon. Tavasszal tudtam meg. De akkor hiába reménykedtem. Vagyis igazából nem tudom, hogy mit reméltem. Mármint tudom, hogy mit, de belül lehet, hogy az ellenkezőjét.. Nem tudtam, hogy örüljek, vagy sírjak, de nem lett jobb semmi, azóta áll a bál.Kiderült ezer dolog. Furcsa visszagondolni, azon gondolkodni, hogy hogyan történtek a dolgok, és mi lett volna, ha máshogy..mindegy. Így utólag nem is tudom, hogy mi hogy lenne a jobb.. De úgysem tudok beleszólni abba, hogy mi hogyan történjen, szóval felesleges ezen is agyalnom.

Azthittem, hogy szeretem a változásokat, de nem. Félek a változásoktól. Rájöttem, hogy nem akarok jobbat, mint ami most van, akármilyen rossz is most, csak ne legyen rosszabb. Mert lehetne, simán. Nehéz nekem, ha túl sok dolog történik egyszerre. Van, amikor izgalmakat akarok, de az más.

Rájöttam arra, hogy egy csomó mindent nem ismerek be, még magamnak sem. De miért? Fura ez. Talán magamat kéne megértenem, mielőtt másokat akarok.. de neem.. :)

És csak úgy mellékesen: Még arra is rájöttem, hogy lehet, hogy megy nekem a verselemzés mégis xD Tényleg nem gondoltam volna, hogy tudok írni ilyeneket. Négyes lett, amit írtunk, azóta írtunk mégegyet, egy olyan versből, amit nem is láttunk addig, és mégis össze tudtam hozni három oldalt :P De ez most nagyon nem ide tartozik.

Egyik nap megnéztem a Séta a múltbát angolul.. egyszerűen imádom azt a filmet..

Kíváncsi vagyok, mit hoz a jövő. Ez is fura, mert várom, de közben meg nem. Biztos csak a kíváncsiság miatt, mert mindig kíváncsi vagyok mindenre.Vagy csak azért, mert abban reménykedek, hogy akkor más lesz, vagy jobb, vagy nemtudom. Lehet mégsem várom. Mert nem akarok felnőni.. Inkább.. vissza akarok menni a múltba..

Erről jut eszembe a gyerekkori kedvenc filmem, évekig az volt a kedvencem.. A Vissza a jövőbe..Nagyon szerettem..Ahogy az összes többi olyan filmet is, ami az időutazásról szólt.

Elkezdtem azon gondolkozni, hogy vajon mit gondolnak rólam a barátaim, hogy velük milyen vagyok, ők hogyan látják. Hogy mennyit mutatok magamból meg. Megkértem őket, hogy írják le, rosszat is meg jót is, meg mindent, amit akarnak, de elfogultság nélkül, őszintén. Csak kíváncsiságból.  Mert ugye az is én vagyok. Akinek ők látnak. Nem csak az, amilyennek én ismerem magam.

Laci: "Jó feladatot adtál, kicsi-nyagy lányom :) Én írjak rólad, én, az édesapád, ráadásul mindezt elfogulatlanul, hát nehéz lesz :) Megkönnyítem a  dolgom, és lopok a Biától :) Ahoz képest, hogy kis fiatal leány, elég jól ismer, és sok dologban egyetértek vele.De nem mindenben.

Nagyon szép, kedves, aranyos lány vagy, különleges - és ezt elfogulatlanul is ki tudom jelenteni - bűbáj kinézettel, és viselkedéssel. Igen, zárkózott vagy, de ez tényleg nem akkora baj, mert nem kell mindenkinek mindent tudni rólad. De, akik hozzád közel állnak, akiket te szeretsz, és bízol bennük,azoknak ez nem jó, mert azt gonolják, te nem bízol meg bennük, és nem is számítanak neked annyira, ráadásul így egyedül maradsz a gondjaiddal, és csak magadra számíthatsz.

Nyugodt természetű vagy, nem kiabálsz, nem hőbörögsz állandóan mindenért. Ez állati jó, csak így maradjon.Türelmes vagy, nem buksz ki szinte semmin. Ez végtelen szeretetre méltó tulajdonság! Ha valaki zaza, inkább mosolyogsz a hülyeségén, nem kapod fel a vizet :) Tolerálod a mások hibáit, és ha lehet, ezen sem húzod fel magad.
Inkább elfogadod, mert hogy senki sem hibátlan. Talán ezt még túlzásba is viszed, de ez a jobb, csak téged is így tudjon mindenki tolerálni, nem pedig csesztetni.
Idáig hagytad, de egyre jobban ki tudsz állni magadért, és ez pozitív.

Teljesen normális, igazán szeretetre méltó tini lány vagy, jobbat nem is kívánhatnék.
Nem vagy egy bamba képű, semmit mondó tekintetű, életúnt, megpusztulni vágyó emo-s,
se egy kifent, agyon kenceficézett vihogó, nyávogó idétlen csaj. Nem vagy könnyűvérű, könnyelmű, és ez főleg a mai világban szinte ritkaság számba menő nagy erény. Sohase változz meg ebben.
 
Nem vagy gyerekes, ellent mondok a Biának, mert pont annyira vagy gyerekes, mint amennyire kell 16 évesen, és ez a jó, és csak azt kívánom, sokáig ilyen tudj maradni.
Ne akarja senki, hogy 16 évesen teljesen felnőttesen viselkedj, és élj. Egy gyerkekkorod van, soha többet nem lehetsz "gyerek", még ha nagy gyerek is. Ez így van jó, ez szép :) A lányok amúgy is általában hamarabb felnőnek, mint a fiuk, azoknak sokszor ez valahol sohasem sikerül, vagy csak nagyon sokára. Így én csak azt kívánom, nagyon sokáig tudj még "gyerek" maradni, mert addig jó neked, ezt hidd el. Ez a "gyerekesség" alapjában nagyon vonzó is tud lenni, mert aranyos. Egy fiatal lány legyen csak álmodozó, és "gyerekes". És ha naív egy kicsit, az is aranyos, és szeretetre méltó.
 
Néha huncut vagy, lehetnél méginkább az :) De a komoly dolgokra is sokszor viccesen próbálsz meg reagálni. Ez is aranyos, és jó, bárcsak mindig kacérnak, huncutnak láthatnálak, annyira jól áll, amikor "egy rosszaság" vagy,csak vannak olyan dolgok, amik így komolytalanná válnak, pedig nem azok, és nem lehet viccel csak úgy elterelni róla a hangsúlyt. Bárcsak ne lennének komoly dolgok, mert ez nem egy magadfajta tini lánynak való, lehetnél helyette teljesen felhőtlen, gondtalan, és akkor mind ez teljesen helyén való lenne.

Megbízható vagy. Mi amit megbeszéltünk, kivétel nélkül mindig tartottad magad hozzá, sohasem hagytál "cserben", mindig tartottad magad hozzá, hogy ne okozz csalódást. Szuper jó erény ez. Örökké maradj ilyen!

Sokat nyom a latba, hogy akinek fontos vagy, és neked is, eleget tehess neki.
Ez is szuper dolog, szerteni való tulajdonság, hogy szeretnél jót tenni, okozni.

Valóban szeretsz tőmondatokban beszélni, sokszor csak egy egy szóval mondani, ami van. Hát, erre lehet mondani, hogy lényegre törő vagy, és nem körmöntfont, és nem spirázod túl a dolgokat. Ez talán jó, korodnak megfelelő, de a dolgok sokszor bonyolultabbak, és nem elegek a tőmondatok. De ez változik, és úgy látom, jó irányban.
 
Egyre komolyabban el lehet veled beszélgetni, a legintimebb, a legbensőségesebb témákról is akár. Ez ugyan még hagy kívánnivalót amúgy, de jó úton jársz :)(Remélem mi eljutunk oda, hogy semmi, de semmi sem lesz tabu téma köztünk:) ) Nem lesz sok erre méltó ember ismerősöd, rokonod, de ha tudod, ha el tudod dönteni, hogy kik azok, kik erre érdemesek, jó úton vagy.

Szégyenlős vagy, túlzottan, ez nem jó. Soha sem leszel ilyen szép, nincs miért:)
60-70 évesen akarsz majd nem szégyenlős lenni? Senkit sem fog érdekelni.
Ez rossz, komolyan túlzásba viszed. Jó, hála ég, nem vagy egy minden hájjal megkent kuruc természet, áldom is az eget, hogy így van, és hát oké, ne mutogasd magad mindenhol, mindenki előtt. De nyáron a strandon jó hogy nem bőrruhában, szkafanderben napozol :D  Le kell tudni vetkőzni a gátlásokat, legalább egy kicsit. Ne apád, anyád előtt szégyenlősködj, mert ez hülyeség.De mégegyszer mondom, igazán szép külsőkkel vagy megáldva, ennyire ne szégyeld magad, mert nincs miért.

Túl szerény vagy, nem mersz "kérni".Elfogadod, amennyi van. Túl lemondó is vagy. Vagy inkább hang nélkül beletörődő? Szép, érzéseket megindíttató viselkedés ez, ami méginkább arra sarkall, hogy neked jó tegyen az ember, de inkább valahol középen lenne jó a lovon, nem kell mindenről lemondani, csupán szerénységből.
 
Nincs kellő önbecsülésed, önérzeted. Talán a legnagyobb hibád, ami idővel biztos változni fog... Ha ezernyi megaláztatás, hazugság is ér, olyanból is temérdek, ami felvállalhatatlan, megbocsájthatatlan, te nem a te igazadat tartod fontosank, a legfontosabbnak, hanem másnak akarsz megfelelni, és túlzottan alkalmazkodni. Inkább lemondó vagy, nem nagyon tudsz kiállni az igazadért, inkább beletörődsz a dolgokba. Inkább elhesegeted a problémát, nem küzdesz érte, helyette másra akarsz gondolni, és eljátszod kifele a stuccot. Ez nem mindig jó, mert így állandóan alul maradsz. Így nem lehetsz szabad, önálló, és nem lehetsz saját magad.

A segítőkészség nincs mindig a helyzet magaslatán :) Bár szerintem alapból igenis segítő kész vagy, ez benned van, mert alapból jó vagy, és én tudom, hogy türelemmel, és szeretettel nálad szinte mindent el lehetne érni.

Nem bírod, ha valakinek nincs hozzád türelme. De ez jogos, mert te türelmes vagy, és te is ezt várod el.Én nekem hozzád végtelen a türelmem, és ez meg is hálája magát, érzem rajtad :)

A lelki dolgok, a megszokás túl mélyre kerülnek benned, és a legnagyobb szeretet, semmi sem tud ebből kimozdítani,jó útra téríteni, helyesen gondolkodni, vélekedni, beszélni.
 A "gyerekesség" talán egyedüli negatívuma ez, ami remélem változni fog.
 
Makacs tudsz lenni, és elég nehéz meggyőzni, ha nincs igazad. Ha sikerül is, és belátod, nem biztos, hogy a viselkedéseden ez változtat is valamit.

Kötelesség tudó vagy, ha nem is egeket döngető mértékben, de tudod a dolgod, és önállóan csinálod is. Törekedsz az önállóságra, próbálod a dolgokat megoldani, de ezen még van mit alakítan xD De ez tök normál, pont olyan vagy, amilyennek ennyi idősen lenni kell :)

Tiszta, őszinte jellem vagy, nem szeretsz hazudni. Bár a hallgatás is hazugság valahol. De van kegyes hazugság is, és hallgatás is, ami jó célt szolgál. Sajnos ezt nem lehet elkerülni, rákényszerítik az embert erre sokan, és sokszor. Van hogy a közelállók pont, akik erre kényszerítenek, és a kiszolgáltatottságod miatt nem igen van más választásod.  A mai világban nehéz őszintén élni.De kívánom, hogy úgy tudj élni, hogy ne kelljen elhalgatni, hazudni dolokat, kívánom, hogy olyan emberek vegyenek körül, akik nem kényszerítenek rá erre.Akik hozzád igazán közel állnak, azok biztos nem fognak erre kényszeríteni, és hozzájuk maradj is öszinte mindig is.Szeretnék az elsők között lenni, kik neked ilyenek, akiknek mindent, de mindent elmondhatsz őszintén, és semmit, de semmit sem kell elhallgatni. A legszebb, az egyik legértékesebb emberi erény, ami amúgy minden öszinte, tiszta kapcsolat alapja is egyben.

A legnagyobb hibád a zárkózottságod végetti dolog, hogy szinte képtelen vagy az érzelmeidet megosztani. Egy egy ilyen szó nem tudja a szádat elhagyni, még harapó fogóval sem lehet kikényszeríteni belőled, pedig egy nagyon jószívű lélek vagy, csupa jó tulajdonsággal, amit csak szeretni lehet, de ez nagyon hiányzik a képből. Egy ilyen, hogy "szeretlek", vagy csak annyi, hogy "hiányzol", amiben aztán semmi sincs, nem hogy magadtól nem mondod, de még a kérdésre sem tudsz effélét válaszolni. Ez azért baj, mert egyrészt aki ezt kérdi, vagy tudni szeretné, az minden bizonnyal hasonlóan érez, és nem mindegy ezen által, nem közönbös, hogy te miképp érzel, és vélekedsz.Tiltja a vallásod... Ez amúgy teljesen ellentmond az alapjában öszinte, tiszta jellemednek.

És az éppen aktuális, hogy te szeretnél mindent tudni, de te meg szeretsz magadnak megtartani dolgokat, szinte mindent :)  Igazi rosszcsont....Ezen amúgy csak nevetni tudok, de egy igazi meghitt, bensőséges kapcsolatnak nem épp ez a legjobban oda vezető útja.

A makacsságodról még nem beszétünk, nemigen lehet rávenni semmire, a legjobb,
legőszintébb szándékkal sem, amit te nem ugy gondolsz.

De van neked egy olyan jó szíved, minden mellett, amit csak irigyelni tudok, és szerencsés lesz, ki majd birtokolni tudja, ha értékeli benned a rengeteg jót, és ha ami rossz lenne, azt is elfogadja, téged mindenestől, ahogy vagy.

Én biztos ilyen vagyok, lehet, az egyetlen, de nekem könnyű, mert ki vagyok én? Az apukád.

Hát a teljesség igénye nékül itt van, ami hirtelen eszembe jutott..."

Gábor: "Rovarok védőszentje, mindig mindent tud =) Nem mondanám, hogy kifejezetten lányos természet, de ami kell, az megvan abból is. Jó barát, megértő és segítőkész, ellenben makacs, konok. Nem túl tettleges, sokkal inkább intellektuális típus, nem szeret véget vetni dolgoknak, fél az elmúlástól. Érzéseit magába folytja, hangulatától függően félénk, illetve nyitott(az utóbbi ritkább). Nagyon tud szeretni, még ha nem is látszik, és szereti látni mások boldogságát. Okos- bár saját képességeit lebecsüli. Könnyen le tudja hangolni mások állapota, az az empatikus. Gyakran van szüksége segítségre, de igyekszik problémáit nem kivetíteni másokra, hanem magában megoldani. Önmagában döntésképtelen – vagy pedig nehezen választ olyat szituációkban, amikor döntéseinek súlya van. Megfontolt, önzetlen, kétségeit ha vannak sem adja barátai tudtára. Titkolózós, spontán, épp ezért könnyen tud meglepetést okozn másoknak. Kitartó – amennyiben szükségét érzi. Tart a jövőtől, igyekszik a jelenben élni.
Ennyit tudtam írni, java része feltételezés, de van mire alapoznom, ne is feleselj! A legjobb barátom vagy, és a Cucu név méltó örököse. xD Ha úgy érzed nincs igazam, majd kérdezz, de nincs olyan azok között amit leírtam, aminek a szikráját se lehetne benned látni. Annyit írok ide csak, amiben nem vagyok biztos, hogy szentimentális vagy te is, még ha nem is mutatod. Csupán félsz valamiért. Lehet nem így van, akkor úgy is meggyőződöm róla majd.
Bocs, hogy csak ennyi, de a lényeg benne van xD Tedd el, és ha kezedbe kerül, gondolj arra:
„Emlékül, hogy emlékezz, mikor már csak emlék lesz” "

Ariella: Jó ember vagy, kivételesen jó. Te egy olyan kivételes személy vagy, aki tényleg elégedetten feküdhet le esténként. Persze vannak problémáid amiken túl sokat filózol, de hidd el, mindenkinek vannak, és ez nem baj, ez így jó. Mert nem lehetsz mindig gyerek:P Jól tanulsz, jó eszed van, ez is mind nagy érték legfőképp neked. Nem tudom, hogy neked mi a véleményed magadról, de annyit elmondhatok, hogy ahogy én észreveszem, nincs nagy önbizalmad, de erre nincs okod. Bárkit megkérdezhetnél a környezetedből, senki nem mondana rád rosszat... mondjuk mosolyoghatnál többet az emberekre, legyél közvetlenebb... nekem ez a véleményem, ennyi hibád van..:D szerintemés talán a barátaidat sokkal előbbre helyezed mint a családodat... ez szerintem nem jó... úgy értem hogy én is nagyon szeretem a barátaimat, de amiket én nektek elmondok azt ugyanúgy elmondom anyunak, nővéremnek... aput meg a bátyámat hagyjuk mert.. hayjuk xD na jó én már többet nem tudok írni nem vagyok a szavak embere ×D inkább itt van 1-2 idézet ami szerintem illik rád:

"Az ember lelke olyan, mint a gyémánt, amit csiszolni kell hosszú időn
keresztül, míg teljes fénye és szépsége kitisztul."

"Az igaz barátot joggal nevezhetjük a természet remekművének."

Enikő:  "Nos, mivel azt a kiváltságot kaptam, hogy egy nagyon kedves és közeli barátnőmről írjak pár kósza? (xD) sort, nem restellek a szavakkal bőkezűen bánni. Először is ami a legfontosabb, hogy csak is a teljes igazságot fogom papírra vetni, mert ha nem azt tenném, már rögtön nem lenne az igazi amit ő is és úgyszintén én is elvárok, elvárnánk. Az első találkozásunkkor még semmi sem fogott meg annyira benne. Azt hittem, hogy egy ugyanilyan csaj mint a többi az osztályban. Unalmas, nem lehet vele jókat szórakozni, nevetni, és ezért nem is igyekeztem vele jóba lenni. De hát mint minden ember sokszor az életben, jól félrenyúltam. Mert igenis hogy nem az számít, hogy milyen az első benyomás. Nálam legalábbis ez semmikor sem működött. Szóval miután már többet beszéltünk, rájöttem hogy sok olyan dolog van benne ott mélyen, amiket úgy nem vehetsz észre, ha csak ránézel, hanem igenis meg kell ismerned. Telt az idő és egyre jobban belopta magát a szívembe. Szóval minden olyan érték meg van benne, sőőőt..amiket a világon mindenki igenis hogy megirigyelhetne.Pl: kedves, szeretetteljes, nem önző, önfeláldozó ( persze ebben nem a túlzott mártírságot értem). És van olyan is amikor néha kicsit kelekótya és nem vesz észre semmit. Na..ezen szoktam én felhúzni magam de nagyon. De nem vézses, csak én vagyok kicsit hirtelenharagú =) Mindent összevetve én imádom és mostmár biztos vagyok abban, hogy soha az életben nem akarom elevszíteni. xD És amiket írtam nem csak duma, ezekért a szavakért a fejemet is adnám! Minden igaz."

Bianka:"Hát mit is gondolok rólad? Kedves, megértő lány vagy. Kicsit zárkozott vagy.Ez nem is baj annyira de van jó és rossz oldala ennek.Nagyon idegesit hogy nem mondasz el mindent de meg is értelek hogy nem midnekinek mondod el hogy mi történt veled.De kicsit zavar hogy nagyon régóta barátok vagyunk és még is visszahúzódó vagy velem szemben is.Megbizható barát vagy,tényleg igaz barát vagy, soha nem hagytál bajban.Mindig elmondtad a véleményedet ha rossz is volt az. Ha valaki megismer téged szerintem nehéz lesz elfelejtenie. Amúgy számomra egy kicsit gyerekes vagy. Szeretsz a mesékben élni,hinni,hogy minden jó.Néha meg nagyon komoly vagy nem mondod el hogy mit gondolsz dolgokról.Nagyon hangulat ember vagy.Régen irigyeltelek hogy miylen nyugodt életed van.Most meg szerintem én unnám azt ami veled rendszeresen történik, folyamatosan ismétlödik.Persze a te életedben is van egy izgalom, csak én megszoktam hogy mindig történik valami. Ha jó kedved van akkor csak mondod a butaságaidat, és szétröhögöm magam rajtad :)Ha meg letört vagy,elég sokszor,akkor meg alig szólsz valamit csak halgatsz mert gondolkozol valamin.Idegesnek még nem láttalak vagy olyanak ki ordibál össze vissza.Szoktál felháboródni de az más.(Pl amikor nem ismered fel a zellert xD )Sok dologról meg van a véleményed de még se fejezed ki jobban a dolgokat.Szeretsz tőszavakban beszélni.Amúgy túl komolyan veszed az életet.(Tudom hogy össze vissza írok de most csak így jutnak eszembe a dolgok)Kicsit harcias vagy.Ha nem mennek úgy a dolgok ahogy akarod akkor is harcolsz a dolgok után.Olyan nyugodt ember vagy és ez annyira idegesit:D  De a többi ember meg a rohanó világban össze vissza ordibál.Sok mindenben más vagy mint a többi ember:) Nem csak úgy értem,persze mindeki más.Kicsit meggondolatlan vagy.Pesze nem mindenben.Bele mész olyan dolgokba amiknek nem tudod a végét.Szeretsz mindent megörökiteni.Elteszel kis dolgokat hogy majd ha egyszer nézegeted őket,eszedbe jussanak hogy honann voltak azok a kis csöpségek. xD Gyorsan megváltozik a hangulatod:) Kiszámithatatlan vagy egy kicsit meg titokzatos.Több felé nem nagyon tudsz koncentrálni,jobban szereted ha van egy dolog és csak azon gondolkozol.(Nem jut eszembe semmi,üres az agyam)Szeretsz mindenbe bele szólni.Nah jó majd le írom ezt máskor normálisan:)Ha  szóban nem is de írásban mindig ki tudod fejezni magad.Nem gondoltam volna ezeket amiket most így elolvastam a blogodban.Kicsit csodálkoztam azok után..Most oylan édesen ülsz és ábrándozol:) Mint egy jó tündér."

Tegnap este fura kedvem volt, és átfutott a fejemen egy elő-kéne-szedni-a-régi-naplókat gondolat. És akkor meglepő módon előszedtem a régi naplókat. És beleolvasgattam. Három van összesen, egy évig írtam, 2008 nyarától 2009 tavasz végéig. Nem tudom miért hagytam abba, de úgy döntöttem, hogy az utolsót befejezem. Egy bizonyos pontig. Amíg szakítottam a volt barátommal, mert a háromból kettő majdnem csak róla szól. Ő volt az első, és azóta egyetlen barátom, hét hónapig voltunk együtt, és elég sokat lehetne erről mesélni, de mivel le vannak írva a naplóba, itt nem fogom részletezni a dolgokat. Szóval elkezdtem folytatni onnan az írást, ahonnan abbahagytam, persze nem így napról napra, csak ami eszembe jutott. És hogy könyebb legyen, elkezdtem olvasgatni az április végi beszélgetéseket. És.. csak úgy mellékesen.. egyszerűen HIHETETLEN, hogy hogy voltam én ennyire.. ennyire hidegvérű.. Vagy mi.. Lényeg, hogy olyanokat írt, hogy ha ez most lenne, nem hagynám magam.. de.. Hogy tűrtem így el, amiket mondott? Azt mondják rám, még most is, hogy engem nem lehet felidegesíteni, meg ilyen meg olyan nyugoddt vagyok mindig. De.. ahhoz képest, amilyen akkor voltam.. Hát komolyan. Vagy ennyire nem láttam az orromnál tovább? Ennyire naív voltam? Mindegy már, nem számít. Azon gondolkoztam, hogy elkezdek megint naplót írni. Mert ide, blogba, csak gondolatokat írok, meg ami bennem van. Naplóba meg a napokat, mit csináltam, hol voltam, ilyenek. Mert jó visszaolvasni azokat is, tényleg. Így legalább, amikor olvasom ezeket, picit újra a múltban lehetek, felidézhetem magamban, amik történet.. és picit úgy érezhetem, átélhetem, ami volt, ha már vissza nem mehetek. Fel kéne találnom az időgépet :) És imádok írni, és legszívesebben életem minden percét leírnám, hogy meglegyen nekem. Talán azért hagytam akkor abba az írást, mert ki voltam kicsit készülve, nem Dávid(volt barátom) miatt,nem csak miatta, hanem más miatt is, és annyi minden történt, hogy nem lehetett leírni már. Nem tudok senkit közel engedni magamhoz.Félek attól, hogy megismerjenek teljesen. Talán Dávid miatt. Mert vele teljesen nyílt voltam. Annyira megismert, hogy tudta, mikor mit gondolok, ha valamit csináltam, tudta miért, ha meglepő dolgot csináltam, akkor is tudta, hogy mit gondolok meg miért csinálom... Tudta mitől félek. Minden gondolatomat, anélkül, hogy elmondtam volna neki. És ez nem mindenféleképpen rossz, csak nála nagyon rosszul jött ki. Nagyon rossz volt érezni azt a kiszolgáltatottságot, mert ő kihasznált mindent. Kihasználta minden gyenge pontomat. Lehet hogy aztán ezért tudott "uralkodni" felettem.. Dávid előtt, mármint mielőtt elkezdtünk járni, nagyon komolytalan voltam, és szerettem komolytalan lenni. Szerettem hülyéskedni. Csak Dávidtól megkomolyodtam egy időre. Ő ilyen tökéletes úri nőt akart faragni belőlem.De neem, inkább nem kezdek bele, soha nem végeznék, olyan hosszú. És unalmas..és fárasztó..Szerencsére azóta megint kezdek "visszafejlődni" :P Mármint tudok hülyéskedni, szórakozni, nevetgélni. És fel rakhatom a székre a lábamat. Midnegy, ez a mániám, nem tudok úgy ülni, hogy a földon van a lábam. Most is a széken van. Csak a Dávidnak ez nem felelt meg. Mert hogy az nem nőies, khm.. Midnegy. De amit ki akartam ebből hozni, hogy talán ezért lettem még zárkózottabb, mint voltam. Persze tudom, hogy Gábor, vagy más barátom nem használná ki, amit tud rólam, de valahogy félek.. Én nem hiszem, hogy bármikor is azt fogom akarni, hogy valaki annyira kiismerjen,mint Dávid, nem is fogom hagyni. Jó, nem mondok semmit, bármi változhat, de most úgy gondolom.. elég ha én tudom mit miért mondok, gondolok,kérezek,csinálok..

Legyen már tavasz :) Nem tudom miért várom. Talán kivirágoztat majd engem is. Nem szoktam várni a tavaszt, sőt, örültem mindig a télnek. De most. Most azt kívánnám, bár holnaptól már szép, friss tavasz lenne..  Hm, de majd Gáborral úgy is kiírtjuk a havat.  Egészen pontosan egy részecskegyorsítós srapnelszilánkkibocsátó furnéllemezes hőlézerrel. Ugyanis Gábor elmélete szerint a hó ellenünk van, és el akarja foglalni az egész világot. El foglalta a házakat, meg a fákat, és még hadseregekbe is szerveződtek. Szóval ez ellen muszáj lesz tennünk valamit :P

Na de elmegyek írni, mepróbálom felidézni mik történtek április végétől június közepéig. Lehet hogy sokáig fog tartani. Már most fáradt vagyok, ha bele gondolok. Bár igazából alapból fáradt vagyok most is. Na jólvan, pápá :P

De úgy, hogy nem csak két napig.Hanem mondjuk úgy maradok szépen. Mindenki várja hogy boldog legyen. De várni könnyű. Nem várni kéne, úgyis minden rajtunk múlik. Tudni kéne boldognak lenni abban a helyzetben, ahol vagyunk. Vagy ha nem, akkor olyanná változtatni. De mi kell hozzá? Mi hiányzik? Mert én nem tudom. És tényleg csak várom. Nem tudom, hogyan kéne változtatnom. Elfogadok mindent, ami van, mert sokmindennel nem tudok mit csinálni. De akkor mit kell tenni? Voltam boldog, nem is olyan régen. De nem vagyok már ugyanolyan, és egy éve minden a feje tetejére állt.  Más vagyok, és nem tudom mitől. Nagyon nyugodt voltam mindig, mindenkivel, senki sem tudott felhúzni. Nevettem mindenen, nevettem akkor is, ha elestem. Valahogy máshonnan néztem mindent, kívülről.. És azt gondoltam, hogy engem semmi nem tud legyengíteni majd, lehülyéztem azokat, akik kis apróságok miatt szomorúak, gondoltam, ha valami rossz történik, akkor ez van, és kész. És nem érdekelt. Játszottam mindig, álmodoztam, hittem abban, hogy egyszer megtalálom a hercegemet. Mindig mondtam anyáéknak, hogy nekem ilyen meg olyan jó munkám lesz, és gazdag leszek. Csak így simán. Egyszerűen. Elmeséltem nekik, hogy milyen lesz majd a kis házam.. Hogy lesz egy óriási kertje, és tele lesz virággal.. Hogy rózsák lesznek az ablakokban. Meg ilyen boltíves izé, amin szintén virágok lesznek, meg fehér padok, kis szökőkút, meg minden amit csak el tudtam képzelni. Hogy lesznek kutyáim, meg macskáim. Meg két gyerekem, ikrek. És ettől a sok naivitástól, ami bennem volt, nem vettem észre semmit abból, hogy milyen nehezek tudnak lenni dolgok. Hogy van, ami nem játék. Még most is bennem vannak ezek igazából. Nem tudom, hogy ez rossz, vagy jó, de azt igen, hogy kezd elmúlni. Optimista voltam, nem tudom, hogy most mihez állok közelebb, de egyáltalán nem fogok fel mindent olyan szépnek, mint régen. Kezd minden komollyá válni. Olyan rossz ez. Én nem akarok komoly lenni. Remélem nem is leszek az. Tényleg mindent szépnek láttam. De most.. Például az egyik, ami a legrosszabb.. hogy egyre jobban megismerem az embereket, és nagyon sok dolog elszomorít. A mindent-rózsaszínben-látok dolog miatt, rosszul esik sok minden, és sok olyan történik, amit nem gondoltam volna másról. Mert hiába akarok minent szépnek látni.. csalódást okozok magamnak csupán. Fura minden. Jólesik hogy írhatok. Valahogy úgy érzem, hogy ilyeneket nem tudok senkivel megbeszélni. Legalább leírhatom. Vagy nem értenek meg, vagy nem tudok megnyílni.

"Felhőkre festett kép volt összes álmom.
Mindegy, vihar vagy szellő fújta szét.
Egy élet kell, míg újra megtalálom,
hogy össze rakjam minden részletét."