Egy álmokkal teli világban a valóság fájhat

elütöttem azokat a nyomorult csigákat. Illetve csak néhányat. Pedig teljesen komolyan próbálkoztam, hogy ne.Többet nem megyek eső után biciklizni. Főleg nem földes-füves úton. Főleg nem patak mellett. Hacsak.. hacsak nem döntenek úgy a csigák, hogy szabad utat hagynak nekem, hogy útközben ne a kikerülésükkel kelljen foglalkoznom. Mert nem ilyen Valyon-hány-csigát-tudok-kikerülni játék miatt mentem bringázni,hanem azért, hogy tudjak gondolkodni. Valamin. Mert írni akarok könyvet.És az még oké, hogy néha-néha egy csiga elém kerül, de hogy így tömegesen partyznak a mindössze 20 cm-es kis földút közepén.. Felháborító. Komolyan.A füvön meg még rosszabb lett volna menni, mert ott nem is látom őket.  Egy hangyát is sajnálok, ha véletlen rálépek. És akkor ezek a hangok.. amikor összetöröm a csigaházak.. Ez a néhány "reccs" próbálta lehangolni az egyébként jó napomat. De háhá, nem sikerült, mert jól vagyok. És kiolvastam a most legújabb kedvenc könyvemet. Nicholas Sparks: Az őrangyal. Imádom a könyveit. Ezt különösen. Nem csak romantikus, hanem nyomozós is, és izgalmas, és jó. Most a Balek-ot kezdem el olvasni, ezt is említeni kell. Nem hiszem, hogy csalódni fogok benne, Hugh Laurie stílusa az hihetetlen.