Úgy ám. De nem tesszük. Csak akkor fogjuk észrevenni ezeket a dolgokat, ha majd elveszítjük őket. Pedig minden pici dolgot értékelni kéne.Minden jó dolgot, ami a miénk, és nem azzal foglalkozni, hogy mid nincs, és mi kéne még. Senki nem azt szereti, ami kéne. Amúgy most már jobban vagyok, azthiszem. Két hétig most kicsit ki voltam készülve. Még mindig bennem van minden igazából.. Nem vagyok kifejezetten boldog, mert össze-vissza van minden, meg a sok bizonytalanság. Nem szeretek itthon lenni, nagy a feszültség,de lényegteéen. Mostanában suliban sem. De majd megpróbálom ott jól érezni magam.
Olyan hideg van kint. Várom a tavaszt. Szerettem a telet, most is szeretem, de rájöttem, hogy már nem ugyanolyan, mint régen. Rájöttem, hogy miért szerettem, de azt már nem csinálhatom. Imádtam a havat, játszani, hógolyózni öcsémmel. De ez már elmúlt. Persze most is jó. Olyan szép, amikor először esik hó, meg minden fehér, az utak, a tetők.. De rossz, hogy már nem élvezném a hóember építést meg hógyolózást meg minden. Szóval. Várom a tavaszt. És megpróbálok pozitív lenni. örülni a jónak. Mert van nagyon sok jó dolog az életemben. Senkinek sem könnyű, nem? Most mindenki legyen idegbajos? Bár, ha belegondolok.. csak ezt látom. Utcán, otthon, mindenhol. Rohanás, feszültség, idegesség. Pedig a legtöbbjüknek nem is lenne oka rá. Szóval én nem akarok ilyen lenni. Csak hogy csináljam? Múltkor elkezdtem felsorolni, mik azok a dolgok, amiktől jó kedvem lesz. Most még hozzáteszek még valamit, amitől biztos hogy jó kedvem lesz. Gábor könyve. Ami még folyamatban van, de ma is: elég volt egy ilyen poénos részletre gondolnom, és elkezdtem nevetni a buszon :) De miért nem vagyok boldog? Van családom, bár igaz, nem teljesen a normális(mindegy, én értem), vannak csodás, de tényleg, remek barátaim. Talán ők hozzák a legnagyobb örömöt nekem. Mármint hogy ők vannak nekem. Csak maradjanak is meg nekem :) Van egy kis szobám, ahol nyugalom van(többnyire). Egészséges vagyok, jó suliba járhatok, meg ilyenek, és ezeknek is örülök. És nyáron kimehetek egy hétre Spanyolországba. Olyan jó lesz. Szeretem az új dolgokat, helyeket.
Hogy mi hozta ezt ki belőlem? Az osztályfőnökünk tegnap elkérte az osztályt az utolsó két óráról. Mert elmentünk a Láthatatlan kiállításra. Ennek a lényege annyi, hogy egy órán keresztül kipróbálhattuk, milyen a vakoknak..betekinthettünk az ő világukba.. Kati néni(osztályfőnök) meg a lánya ismerik ennek a kiállításnak az egyik vezetőjét, aki mellesleg, nem tudom pontosan hány éve, de megvakult. Valamilyen sport miatt szakadtak el a látóidegei, de ez most mindegy.A többi is vak vagy látássérült, de fantasztikus emberek.. Szóval annyiból állt ez, hogy kipróbálhattuk hogy boldogulnánk vakon az utcán, nappaliban, konyhában..megérezni azt,hogy itt csorog a patak, nem látom, és bármikor beleshetek. Vagy mikor az utcán átmegyünk, és csak hangokat hallunk. Persze teljesen nem lehetett átérezni, vak sötét volt, de tudtam, hogy nincs patak, sem kocsik,és tudtam, hogy úgyis kimegyünk innen, és megint látni fogok. István, az a vezető is nagyon kedves volt. Az elején megmutogattott olyan tárgyakat, amiket a vakok használnak( beszélő óra,mérleg,számítógép, meg konyhai eszközök..), aztán amíg a sötétben voltunk, akkor is sokat beszélgetett velünk. Furcsa úgy beszélgetni valakivel, hogy nem látod, nem nézel a szemébe.Végigvezetett az összes helyen. Ki kellett tapogatnunk mindenféle tárgyat. Amikor megtaláltunk egy tükröt, azt mondta, nézzünk bele. Kérdezte, hogy mit látunk..Hát semmit. Azt mondja, ők is ezt látják. A végén a bárban ki is szolgáltak minket, még mindig a sötétben.
Nekem nagyon tetszett az egész, kicsit átértékeltem mindent, amim van. Meg amúgy szeretem kipróbálni az új dolgokat, és valahogy jó volt ez a kiszolgáltatottság.Persze ez nem játék..Hosszú távon nem bírnám. Nekem, ha megvakulnék, a legnehezebb feldolgozni lenne. Nem tudom, de nagyon furcsa volt, mintha ilyen.. ahogy csak a hangokat hallottam, és egy óráig nem láttam semmit, mintha csak lelkek lennének. Mint egy végtelen világ. Mintha nem létezne semmi. Ha vak lennék, nem léteznének többé a színek, nem tudnám, milyenek az új dolgok, amiket még nem láttam, vagy új emberek. Mindent csak elképzelni tudnék. De lehet, hogy ebben van egy kicsi jó is talán. Lehet, hogy mindent szebbnek képzelnék el. A világ úgy nézne ki, ahogyan én akarom. És ezek az emberek, a vakok tényleg nagyon tudnak értékelni mindent. De azon gondolkoztam, hogy a született vakoknak milyen lehet. Az valami eszméletlen rossz lehet. Vagy jobb, mint egy olyannak, aki később vakult meg? Nem tudom. Mert végülis ők nem tudják, hogy mit nem látnak. Hogy mi az, hogy látni. Egyszerűen nem tudják, mi milyen. Aki csak később vakul meg, el tudja képzelni, mert már látta. Például a sötétben is olyan volt néha, mintha látnék, legalábbis ilyen homályban körvonalakat,pedig nem. Csak ha tudtam, hogy ott van valami, tudtam hogy néz ki, mondjuk a kezem, akkor az agyam odaképzeli. Na de visszatérve.. A született vakok.. nekik a színek is csak szavak. Nem tudják elképzelni. Milyen lehet? Engem nagyon érdekel. Mit érezhetnek? Rám nagy hatással volt nagyon ez a kiállítás. És értékelhetem ezt is, hogy látok. És ezek az emberek ott, komolyan nagyszerű emberek. Nem érzik magukat semennyivel kevesebbnek, mint a látó emberek, és tudják, hogy ők is tudnak teljes életet élni. Annyit mondanak,nekik ez az életük. Én még szívesen megtudnék sok dolgot az életükről. A kiállítás megmutatta, mi a bátorság, a bizalom, amikor vakon bíznod kell a másikban, és hogy milyen fontos a figyelmesség. Furcsa volt, hogy megfordult minden, és nekünk, a látóknak kellett segítség a vakoktól.Ennek a kiállításnak köszönhetem, hogy most már kicsit jobban vagyok. Megmutatta, hogy minden kicsi dolgok értékeljek. Nekem ez felejthetetlen élmény volt. Hihetetlen volt kipróbálni egy olyan világban élni, amit eddig csak elképzelni tudtam. És a vakok mennyivvel többek, mint a látók.. Mert nekik már nem számít semmilyen külsőség.Nekik már nem számít, hogy ki hogy néz ki. Nem számít,hogy ki milyen ruhát hord. Csak az emberek jelleme.. hangja. Nekik már csak egy valami számít. Az emberek lelke. És ez csodálatos.
"Az ember sohasem látja helyesen a sorsát, míg az ellenkezőjét is nem tapasztalja! És csak azt tudja igazán értékelni, ami már elveszett."
Utolsó kommentek