Nem vagyok szomorú, nem vagyok rosszul, csupám furán érzem magam,gyengén,érzékenyen. Néha nagyon gyengének érzem magam. Pedig most csak régi albumokat nézegettem. Gondoltam, elkezdem őket lefotózgatni, a jobbakat, hogy meglegyenek a gépen is, meg ki akartam párat nyomtatni, hogy be tudjam ragasztani naplóba meg ilyesmi. Mindegy, nem fontos, csak ennyitől már kikészülök. Jó, nem, csak.. nah mindegy, én tudom mi van.Pontosabban nem tudom én sem. Nagyon rossz visszaemlékezni. Csak nekem ilyen nehéz ez? Én nem tudom elfogadni hogy növök. Nem akarok nőni tovább, én gyerek akarok maradni. Túl fogom élni, nem az,nem is látszik rajtam, ha szomorú vagyok, mert igazából nem, csak ilyenkor ha egyedül vagyok, olyan rossz, ha kiskoromon gondolkodom, emlékeket idézek fel. Olyan rossz, ahogy nézem a képeket, és eszembe jutnak dolgok. Olyanok is, hogy miket gondoltam akkor. És vannak annyira aranyos, boldog képek. Miért változik mindig minden? Belenézek a tükörbe, és olyan rossz látni, hogy mennyit változtam, az arcom is, de nem akarom.. Átmentem a másik szobába, Gergő gépezik. Anya pedig TV-zik, valami vígjátékot néz, elkezdte mondani, hogy mi történik éppen. Fecó másik szobában TV-zik. Annyi fura érzés van bennem. Sétálok a házban, ami ugyanúgy néz ki, mint két éve, vagy tíz éve, többnyire, de mégis teljesen más, annyira megváltozott. Komolyan nem érzem úgy, hogy itt lakom. Mert tudom, hogy nemsokára, nem tudom mennyi idő múlva megint sokkal másabb lesz minden, tudom hogy most még itt vagyunk mind, de nem marad így. És ha már nem így lesz, még jobban hiányozni fog, amik itt történtek, az egész gyerekkorom. Hiányozni fog még talán az is, ami most van. De mégis várom, mert így nem jó, nem vagyok sehol most.Nyugtalan minden. És fura. Nem lehet leírni. Ha visszaolvasom amit írtam most, egyáltalán nincs meg bene, amit ki akartam fejezni. Csak úgy nagy dolog, amíg csak gondolkodom rajta, de ha leírom, vagy elmondom valakinek,már nagyon kicsi, apróság, érthetetlen, hülyeségnek is látszik talán. Nagyon sok mindennel így vagyok, és szerintem senki nem fog tudni mindent megérteni bennem. Azért is, mert semmit nem tudok úgy elmondnai, leírni, ahogy tényleg érzem. Sokszor nem akarok itthon lenni, bárhol, csak ne itt. Barátaimmal, vagy egyedül. De tudom, hiába lennék máshol,hiába vagyok a barátaimmal,tudom hogy a baj ott van még. Tudom, hogy nem lehet csak úgy elmenekülni. Ahogy Nick Hornby is írta : "Emlékszem, ugyanezt éreztem, amikor Tomot szültem: teljesen elkábított a gáz és az epidurális injekció, és volt egy pillanat, amikor valahogy a fejembe vettem, hogy nem a baba, hanem a szülőszoba felelős a fájfalmaimért, és ha kimegyek, akkor az egésztől meglóghatok. Ez hülyeség volt akkor, és hülyeség most is - mindegy, hol vagyok, a szenvedést nem lehet megúszni" És ez így van..
A barátaimmal kapcsolatban is néha nagyon fura érzések törnek rám. Most, ahogy egyedül vagyok, hiányoznak nagyon, és gondolok sokat arra, hogy mennyire szeretem őket, és mennyire örülök nekik, mennyire jó, hogy vannak nekem. És elmondanám nekik, és úgy megpróbálnék komolyabb dolgokról beszélni velük, mert akarom, hogy megértsenek. Aztán amikor már velük vagyok, nem tudok semmi ilyenről beszélni. Van, hogy alig várom, hogy beszéljek valakivel, aztán amikor beszélhetünk, elfelejtek mindent, amit mondani akartam neki. Fura, azt sem tudom, mikor mit érzek. Nah mindegy, nem nagyon akarom, hogy lássák, mennyire gyenge tudok lenni. Napközben mosolygok, nem akarom, hogy ha már az időt nem lehet megállítani, úgy teljenek a napok, hogy nem mosolygok, hogy nem boldogan :) Örülök annak, amit lehet, ami van, mert ez is el fog múlni egyszer, aztán majd biztos ezt fogom hiányolni. Próbálok élni a jelenben, kiélvezni mindent, de mégis túl sokat gondolok a múltra.
(Egyébként ma voltam moziba barátnőmmel, megnéztük a Villámtolvajt. Csak pozitívat tudok modnani róla, jobb volt, mint amire számítottam, nekem tetszett nagyon. És ezenkívül van még három film, amit mostanában néztem, és mind a három tetszett. Az egyik a Los Angeles-i tündérmese, nagyon aranyos film. Akkor, a Komfortos mennyország, és a Mielőtt szerettél, mindegyik szép volt. Szeretem a filmeket. Ezelőtt tök rég néztem filmeket, el is felejtettem őket. De most akarok erre is időt szánni :P )
"Csapdában vagyok. Rám törnek a régi dolgok, emlékek, napok, az életem darabkái. Minden apró kockákra hullott szét, és most falként vesz körül, és egyre jobban bezárul körülöttem. Nincs semmi. Próbáld megérteni. Próbáld meg felfogni, hogy mi történik. Semmi nincs a térben. Minden áttetsző."
Utolsó kommentek