Tegnap és ma is sokat üldögéltem a kertben. Elvileg tanulni, gyakorlatilag meg ábrándoztam. Néztem a kertet, és ugyanolyan, mint öt-hat éve, amikor még ott kergettük egymást öcsémmel, vagy amikor tollasoztunk.. vagy amikor hóembert építettünk. Csak valahogy sokkal kisebbnek látszik. Ott van a diófa a kert közepén, ugyanott van a régi utánfutó, ugyanazok a székek, az asztal.. Csak ezek maradnak meg. A természet. És közben minden más változik, folyamatosan. Mintha egy teljesen más kert lett volna akkor régen, amikor még kint játszottunk. Mintha másik házban laktunk volna. De ugyanaz. Mégis megváltozott minden. Az egész hangulat, légkör. Nem lehet az égvilágon semmit megtartani.. Változni fog.. minden. és mindenki. Nem akarom. Mindenki más körülmények között van, történnek vele dolgok, felnő, pedig jó lenne tartani végig azt, ami volt. Hogy ha megszerzünk valamit, a akkor a miénk is maradjon. Ha kialakítunk valamit, megmaradjon. Mert sajnos egyáltalán nem biztos.. Eltűnt az is, ami eddig természetes volt. És akkor már lehet sajnálni. Most örülök annak, amim van. Ki tudja meddig lehet.. Majd el fogunk menni innen. Pedig már csak ez köt a régi dolgokhoz. A ház az egyetlen dolog, ami ugyanúgy a régi. A többi eltűnt, és ezt baromira sajnálom..
Kefir - Egyszer minden véget ér
Van az úgy, hogy sírni volna jó, de a könnyem mégsem látható.
Van az úgy, hogy félek ennyi volt,
Minden össze omlik, mint egy vár és nem bírom már!
Néha van, hogy túl hossz az út, s elfelejted honnan is indult.
S néha van, hogy menned kell tovább,
Búcsúzol még akkor is, ha fáj, de nem maradhatsz már!
Én mondanám, hogy szép az élet,
De sajnos senkit nem kímél meg
S mi elmúlt, soha nem jön vissza már!
Egyszer minden véget ér, még ha akkor is, ha nem szeretném.
Túl nehéz, de én mégis százszor újra kezdeném, ha kell,
Hisz megérte minden perc.
Egyszer minden véget ér, de kell, hogy legyen még egy esély.
Érzem én, hogy nem járhatok még az út végén, talán, ha újra játszhatnám,
Annyi minden várhatna még rám!
Mért van az, hogy néha túl nehéz, bármit teszel, minden túl kevés?
S mért van az, hogy senki sem segít,
Hogy ha éppen szükség lenne rá, mintha nem hallaná!
Miért van, hogy egyszer véget ér, minden amit annyira szerettél?
És miért van az, hogy mindig azt hiszed,
Hogy rosszabb nem történhet már, és mégis csak jár?
Én mondanám, hogy szép az élet,
De sajnos senkit nem kímél meg
S mi elmúlt, soha nem jön vissza már!
És ha választhatnék, hát semmi sincs még,
Amit megbánhatnék vagy másképp tennék.
És ha indulnom kell, hát úgy mennék el,
Hogy tudom, nem rontottam el.
Hogy azt ami volt, így hozta a sors
S még hosszú az út.
Utolsó kommentek