Egy álmokkal teli világban a valóság fájhat

A szombatom nagyon jó volt. Végre egy szép nap.Nem szoktam leírni a napjaimat, de ez most jóvolt :P Nem fogom részletezni,csak.. Délelőtt Lacival, anyával és Biankával voltam, melegítő-gatya-vevő túrán, délután meg Gáborral. Felfedező utat tettünk a Budai várban, (és környékén, nem részletezném :P), gyártottunk felhő-hadsereget, Gábor tökéletesre fejlesztette a csikizési technikákat. Voltunk Margitszigeten is, megmásztuk a hatalmas és roppant veszélyes mászókát :P, hintáztunk, aztán megmásztunk egy fát is, és eltanyáztunk ott. Én toboroztam kis fakéreg katonákat. Elpusztítottuk a maradék havat is.

Jó lenne minden nap mászkálni, minden értelemben. A városban, meg parkokban, meg a fákon is :P Kiskoromban is mindig mindenre felmásztam.  Tök jó kedvem csütörtök óta már. És valahogy ezt sokkal jobb érezni, mint a szomorúságot. Ez hihetetlen, mi? :P

Tél utolsó napja.. Ma. Az utolsó. Nincs több.Vége:P Holnap már tavasz. Én már most ki vagyok virágozva :)

Egyik nap eszembe jutottak azok a mesék, amiket kiskoromban néztem. A kedvencem a Fecsegő tipegők voltak, meg a Tom és Jerry, meg a Hupikék törpikék. Emlékszem, néha egész nap tv-ztünk tesómmal. Néztünk még Micimackót, Tigris volt a kedvencem. Tényleg, még a Varázslatos iskolabusz volt nagy kedvenc. Azt imádtam. Még most is megnézném :P Alig emlékszem már. Öcsémmel a MiniMaxot nem szerettük, mindig a FoxKids-et meg a Cartoon Networkot néztük. Nem is tudom, hogy ezek vanna-e még. Scooby-Doo-t is szerettem. De nem sorolom fel az összes mesét, mert soha nem végeznék.A mesék jók. Bár régen jobbak voltak, mint a mostaniak, most tele van ilyen harcolós mesékkel.  Emlékszem Pinokkióra, meg az Alíz csodaországban-ra,meg Tarzanra meg Vuk-ra meg Hüvelyik Pannára meg a Vizipókra, meg a Susie és Tekergőre meg stb :P Mindig felvettük valamelyik mesét kazettára, már nem emlékszem melyiket. Van egy csomó kazetta, mesékkel. Egyébként nem voltam lányos. Nem tudom miért igazából. Belül az voltam, de valahogy mindig szégyelltem a lányos dologkat. Lehet azért, mert nekem öcsém van, aztán mindig kocsikáztunk, meg hasonlók. Mióta külön szobám van, azóta nem nézek meséket. Amikor meg lett a szobám, még néztem volna, csak nem volt itt TV, csak öcsém szobájában, és nem nagyon mentem át. Aztán kinőttem belőle egyszer csak. Sajnos. Bár most is megnézném őket :P

 Ez annyira széép.. :B Azt szeretném, hogy ez menjen majd az esküvőmeön :):B:B Imádom.. Annyira szép, meg a mese is...

Bár ezt nem néztem, de nagyon szeretem a zenéjét.

Meséééét akarok nézni. 2005-be szeretnék visszamenni :( És ott leragadni... 10-11 évesen. Akkor úgy gondoltam, hogy már nagy vagyok, és mégis kicsi voltam, és jó volt minden. Jajj, úgy visszamennék.. :(

"Vicces dolog felnőni, mert váratlanul tör rá az emberre, egyszer csak azon kapod magad, hogy egy másik ember vagy.."

Magyarból érvelőszöveget kell írnunk, most itt fogok szenvedni vele :P Aztán majd lemásolom lapra. Ezzel a címmel : "Arra kell gondolnunk, hogy a boldogság nem a nagy vagyonon alapul, hanem a lélek jó állapotán". Nah hajrá.

Sziasztok!

Már számtalanszor felmerült a kérdés: A pénz boldogít? Megoszlanak a vélemények,  én azonban azzal értek teljesen egyet, hogy a pénz nem boldogít. Pénzre egyszerűen szükség van, de a legfontosabb dolgokat, amik a boldogsághoz kellenek, azokat pénzzel nem lehet megvenni. Persze az alapvető szükségletekhez kell, de én úgy gondolom, nem kell milliárdosnak lenni ahhoz, hogy boldog lehessen valaki. Nem csak, hogy nem kell milliárdosnak lenni ahhoz, hanem, én úgy gondolom, egy milliárdos nem is lehet boldog, úgy igazán.

Gondoljunk csak bele. Tegyük fel, hogy megnyerem a lottót. Meg lesz mindenem, mert annyi pénzem lesz, hogy gondolkodás nélkül bármit meg tudok venni magamnak. Viszont egy idő után semmit nem tudnék majd értékelni. Egyszerűen eltűnne mindenek a varázsa. Lehetne luxusvillám, soprtautóm, és oda utazhatnék, ahova csak szeretnék. Mindenki azt hiszi, hogy ennyi elég. De nem, ez a boldogsághoz nagyon kevés. Azt hisszük majd, hogy mindenünk meg van már. De nem tudunk majd semmit megbecsülni, mert bármikor vehetünk bármiből egy újabbat, egy szebbet, egy jobbat. Első hallásra lehet, hogy nagyon jól hangzik. De mi lesz az álmainkkal? Mi lesz a célokkal, amikért küzdeni kell? Ezek csak tárgyak,csak egy ideig okoznak örömöt-én úgy gondolom addig csupám, amíg küzdeni kell érte, amíg meg nem szerezzük. Viszont ha nem kell küzdenünk, nem ér semmit.

Sissi királynét idézném: "Meg van mindenem, és még sincsen semmim". Úgy gondolom, ez a sor magáért beszél.  Az életét arany kalitkának nevezte.  Hiába volt meg mindene, hiába kapott meg bármit,és hiába volt mindene arany, ha nem repülhetett el, ha nem lehetett szabad. A boldogsághoz koránt sem elég a pénz, hiába gondoljuk ezt.

Mi kell hozzá akkor? Sok-sok szeretet, szerető család, hit,remény,szerelem, álmok, kalandok,nevetés- de ez még nem minden. A boldogsághoz képesnek kell lennünk arra, hogy észrevegyük ezeket. Észre kell vennünk, hogy mikor vagyunk boldogok. Észre kell venni az apró örömöket: azt, ha valaki rádmosolyog az utcán, vagy azt,ha örömöt tudtál szerezni valakinek.Kalandok kellenek hozzá, élmények, olyan emberekkel, akiket szeretünk. Nem várni kell a boldogságot. Úgysem lesz olyan, hogy minden tökéletes, de tudni kell abban a helyzetben boldognak lennünk, ahol vagyunk. Ebben rejlik a boldogság, és ehhez a pénznek semmi köze sincsen.

Az emberek nem veszik észre, nem látják, hogy értékelni kéne, ha vannak nagyon jó barátaik, ha van családja. Nem értékeli, hogy van hol laknia, hogy egészséges.  

Az emberek mindig arra vágynak, ami nincs meg nekik. Nem örülnek annak, amjük van, hanem szenvednek, vágyakoznak, mindig többet és többet akarnak. Akkor fogják értékelni a dolgokat, amikor majd elveszítik-viszont akkor már hiába, késő lesz. Így nem lehet boldognak lenni. Én azt nem értem, miért kell megvárni ezt. Miért kell megvárni a pofont, amit kapunk majd az élettől emiatt? Miért kell megvárni, hogy egy olyan rossz dolog történjen velünk, ami ráébreszt arra, hogy mindent értékelni kéne?

Hiába a szeretet is, a barátok, ha nem vagyunk képesek értékelni. Ezt kéne megtanulni csupán. És ha ez meg van, akkor már nem nehéz boldognak lenni.

Szerintem a következő pár sorban benne van az igazság:

" Az egyik ember gazdag, az övé minden kincs. Van palotája, arany szobája, csak boldogsága nincs.
A másik ember boldog, az övé minden dal, vidám és lelkes, nagyon szerelmes, és közben éhen hal."

A pénz nem boldogít, viszont nélkülözetetlen a boldoguláshoz-ezt ki tudom jelenteni. Azt mondják, hogy az alapvető szükségletekhez mindenképp pénzre van szükségünk, mert ha állandóan azon kell aggódnia, és küzdenie az embernek, hogy legyen mit ennie, és legyen hol laknia, annak nem sok ideje marad a boldogsághoz. Ez talán igaz, de én még mindig úgy gondolom: Inkább lennék szegény és küzdenék az álmaimért, ha olyan emberek vesznek körül, akiket szeretek, ha együtt lehetek a szerelmemmel, ha énekelhetek, táncolhatok, rjajzolhatok, kirándulhatok.  Így értékelni tudnék minden jót, midnen pici jót, tudnék örülni az apró dolgoknak is. Inkább választanám ezt, mint hogy meg legyen mindenem,  és ne tudjak megbecsülni semmit. Mert hiába, az egésznek nincs jelentősége, ha egyedül kell lennem, ha nincsenek velem azok, akiket szeretek.

A sikeres ember megkapja, amit akar. Viszont, a boldog ember örül annak, amit kap. Tehát, ha valaki boldog szeretne lenni, örüljön annak, ami az övé, ne akarjon mást, ne akarjon többet.

Mert ez a boldogság titka: a szerelem,ha együtt lehetünk életünk végéig azzal, akit mindennél jobban szeretünk; az igaz barátok,akik mindig ott vannak velünk, és bármikor segítenek,ha kell; az, ha szeretünk, és szeretnek minket; az apró örömök és hogy mindent megbecsüljünk, és értékeljünk. Ennyi az egész.

Még három nap.. már csak három nap.. És végre tavasz :P Jól vagyok. Szép az idő, végre. Igaz, hogy ma mondjuk esett. Valójában nekem nincs bajom az esővel. Kivéve most, mert amíg vártam a buszt, nem olvashattam a könyvem :P Nem volt tegnap első órám, és olvastam, már ettől jól indult a nap, mert tök jó könyvet olvasok. (Nick Hornby - Egy fiúról) És most néztem meg, hogy ebből van film is, majd azt is meg akarom nézni.Ráadásul az egyik kedvenc színészem játssza a főszereplőt. Nick Hornby pedig az egyik kedvenc íróm, elég sajátos stílusa van. És jó, mert humorosan ír, meg minden. Mert leírja a gondolatait, nem csak mesél, és..  nem tudom elmondani. Mert én pont mindig azt akarom, hogy amikor valaki mondd valamit, beszélget valakivel, hogy olyankor tudjam, hogy mit gondol, meg hasonlók. És ő pontlyeneket is leír. Nem mintha más könyvekben ezeket nem írnák le, de.. mindegy. Szeretem Nick Hornby könyveit. Jó kedvem lesz tőlük. Olvastam már tőle a Betoncsókot, meg a Pop csajok satöbbit. A Betoncsók jobban tetszett, meg a mostani is, mint a Pop csajok satöbbi. De az is jó volt. És a másik kedvenc íróm az Nicholas Sparks, hát róla nincs mit mondanom, romantikus könyveket ír. Például ő írta a Séta a múltbát, a kedvenc filmem, amit elolvastam könyben is(Annak az a címe, hogy A leghosszabb út). És a Szerelmünk lapjait is ő írta. Ma meg tegnap jól éreztem magam, és olyan kellemes volt minden. A kellemes levegőben, meg a kellemes napsütésben. Annak ellenére, hogy a)hazajövök, és már az ajtóból hallom az idióta veszekedést(de az ő bajuk), b)engem sem tudnak békén hagyni, mármint nem tud, c)nem hagyják, hogy gyerek legyek, d)najó, unom, nem sorolom,(és ezek csak az otthoniak) remekül vagyok :P Megpróbálok nem gondolni arra. Nem szeretem, de történnek ilyenek.. ilyen az élet, nem? Én nem tehetek ellene semmit. Remélem most már ilyen marad az idő, vagyis hogy nem lesz megint hideg, melegebb lehet. Még két nap tavaszig. Lehet hogy jól leszek teljesen most már, ha igazán tavasz lesz. Jason Mrazt hallgatok, annyira megnyugtat, annnyira szereteeeem..És ez a szám.. imádom.

Miért fáj mindig a fejem? És fáradt vagyok egész nap. Ki vagyok merülve teljesen.. Lefárasztat ez az egész, a suli, meg a többi. És magammal vitatkozom. És magamat is fárasztom a hülyeségekkel. És nem értem magam. Nem akarok gondolkozni semmin. Annyi érzés kavarog bennem.. Tudok napközben boldognak látszani, nevetni, de semmi nem olyan mint régen. A sulit sem szeretem. És kiforduuul a gyomrom, amikor állandóan azt hallom mindenhol, hogy ez ilyen hülye, meg az olyan meg a többi.. Hát alig van normális ember. De ezen is csak röhögni tudok. És elegem van, hogy a lány wc-ben meg kell fulladnunk a füsttől, mert persze hogy ott kell így csoportostul cigiznie mindenkinek..És hiányzik a régi sulim. Mindig mentünk táborba az osztállyal, évente háromszor, de több naposakra. Annyira jók voltak.. Olyan volt mind, mint a túlélőtáborok. Annyit másztunk, hegyen völgyön, mindenen keresztül, patakokon át, dombokon, erdőn.. Annyira fáradtak voltunk mindig, mindenki nyögött, hogy nem bírja, én is, de belül nagyon élveztem, mindig. Volt, hogy sátoroztunk, volt hogy faházban laktunk.. Volt mindig mindenféle feladat, program. Mi csináltuk a kaját, víz sem volt mindenhol, hanem el kellett menni a kúthoz. Annyira hiányzik ez :( Emlékszem,  mindig baszogatott engem mindenki, mert félénk voltam, és gyengébb. Nevettek, beszóltak, de nem érdekelt. Mert ott legalább volt élet. Lehet, hogy baszogattak, de hát tudom hogy csak hülyeségből, szóval jobb volt tényleg. Lehetett nevetni a sok hülyén az osztályban, lehetett szórakozni, szerettem a tanáraimat is. Most sincs bajom a tanárokkal, a mostaniakkal.. ( kivéve egyet, hmmm.. már akkor kész vagyok tőle, ha meglátom.. elég hogy megszólaljon.. mindegy, erről külön lehetne mesélni..) csaak.. nem tudom, más egyszerűen. Ott ismertek minket a tanárok, lehetett beszélgetni velük. Most meg nem. Egyedül az osztályfőnököm az, akit szeretek nagyon,ez az egyetlen dolog, amiért valamennyire örülök, hogy oda járok. Meg persze Ariella és Enikő, őket sem ismerném,ha máshova járnék. Annyira az osztály sem vészes, nekem úgy általánosan van elegem.. az emberekből. Nem tudom.. Kétszínűség, önzőség, rosszindulat.. NEm.. Mindegy.. Az ő bajuk, ha olyanok amilyenek. Szóval nem izgat. Csak ez kijön belőlem most..minden.. De addig jó, amíg csak a blogomban vagyok ilyen. Meg nem akarom, hogy vége legyen a gyerekkoromnak. Mert nem is olyan rég volt.. És úgy eltűnik minden, hogy észre sem veszem..  Emlékszem, tényleg nem olyan rég, amikor Biankával mindenféléket kivágtunk az újságokból, és elosztogattuk.. Hogy füzeteket gyártottunk magunknak - még azóta sem használtam őket semmire. Emlékszem, hogy mindig röhögcséltünk náluk a kertben, és csináltattunk ezer képet a Robival..arra, hogy mindig elterveztük, hogy egész éjjel fent leszünk, és mindig bealudtunk.. legtöbbször. Emlékszem, hogy az éjszaka közepén kimentünk az utcára, és beszélgettünk.. csináltuk a sok félelmetes képet..Emlékszem a házi bulikra fent, ahova mindig felmehettünk az unokatesójánál.. amikor féltünk bemenni a nappaliba a többiekhez, és a konyhában röhögtünk.. A sok csocsózásra, filmezésre.. És ezek sem lesznek ugyanazok már, mert elköltöztek. Mindketten komolyabbak lettünk.. És itthon sem lesz már semmi ugyanolyan. Az a rész már lezárult. Ha el is megyünk még valahova, Nem lesznek ezek a programok akkor sem olyanok, mint régebben, az sem, ha Balatonra megyünk.. Hiányzik az, hogy mindig szalonnát sütöttünk..azt imádtam.. a szalonnát nem, de az részletkérdés. Csak azt, ahogy ülünk a fűben este, és sütjük.. Grilleztünk is, és hiányoznak a nagy biciklis túrák..Nem megyünk el Dobogókőre, vagy kirándulni már.. Akkor nem értékeltem ezeket. Most már késő.. Mert kellett anyáéknak így elrontani mindent.Mindegy.. Már akkor elrontottak mindent, amikor megismerték egymást. Hmmmmm, hagyjuk. Miért van az, hogy ha szereti egymást két ember, mégsem együtt vannak, hanem van ez a sok bonyodalom? Mindegy, erről még nem írtam. Majd fogok.Talán..talán.. Nem látszik rajtam, hogy fáj. De igenis fáj..sokminden.. Mert én még gyerek akartam lenni, még egy pár évig, de így nem lehet. Mert ilyen dolgokkal kell foglalkoznom. Túl sokat várnak el tőlem. Nem vagyok olyan erős, mint látszik. Egy éve kezdődött kb. ez az egész, amikor összejöttem az első barátommal, ott elkezdtem komolyabb lenni. Aztán amikor annak vége lett, vagyis már annak a végefelé jött ez a másik dolog. Nincsen semmi bajom, mert hiába szomorkodnék, nem tudok mit csinálni úgysem. Csak annyira más vagyok azoktól, amik történtek. Azóta feszültebb vagyok belül. És sokkal unotabb. Nem tudok pörögni, mint régen, és ez hiányzik. És azt sem szeretem, hogy hiába hogy még együtt lakunk meg vagyunk öcsémmel- hát ezt sem tudom, még meddig.., de mégis olyan, mintha már most itt sem lenne. Mert gépezik, egész nap szinte, és tök más, és alig beszélünk. És látom rajta, ő sem boldog, bár ő nagyon magába folytja az érzéseit, és nem is lehet vele ilyenekről beszélni. Azt sem tudom, mennyit tud az egészből, ami van. De nekem már most hiányzik ő. Nem játsszunk már, nem kártyázunk, nem rajzoluljuk a hülye történeteket.. nem beszélgetünk egész este.. Mondjuk az már nagyon régen volt, amikor még egy szobában aludtunk. Én alig ismerem őt. Annyira fura egy ember ő is.  Nagyon zárkózott, zárkózotabb mint én. Általában szégyenlős olyanok előtt, akiket nem ismer.. jobban mint én.. De nagyon jó humora van. Olyanokat tud benyögni :) De mindegy.

Nem tudom azt csinálni, amit szeretnék. Fáradt vagyok, és életunt.. Állandóan tanulnom kell, hallgatnom a veszekedéseket itthon, a suliban a rosszindulatot, meg a többit. És csak rohan mindenki. És én is. Nincs nyugalom. 

Én csak kis kalandokra vgáyom. Kirándulásokra, és sok-sok nevetésre. Olyan kirándulásokra, mint amilyenek általános suliban voltak.. El akarok menni libegőzni, állatkertbe vagy vidámparkba.Körbejárni Budapestet, vagy akár egész Magyarországot, minden szép helyet, parkot, kertet, kastélyt.. És a barátaimmal szeretnék lenni. Mindig..Szeretnék fürödni a tengerben. Homokvárat építeni a tengerparton, és ha kész, csak feküdni a napon.. aztán fagyizni az árnyékban. Vagy csak a Balatonon.. ugrálni le a stégről, mint kiskoromban, ott, ahol még apának sem ért le a lába, és úgy kellett megfognia a vízben, mivel úszni nem tudtam. Szeretnék sátrazni.. Kempingezni, feküdni a függőágyban és bambulni. Mászni, erdőkön, hegyeken..Szeretnék futkározni, és nevetni másokkal, és hintázni. Vagy piknikezni egy tó mellett.. csónakázni, hajókázni.. Imádom a hajókat. Annyira jó érzés a vízen lenni, hajózni..ahogy kinézek a hajóról, nem látok semmit, csak a vizet..annyira hihetetlen látvány. Szeretnék mindig a szabadban lenni. Suliban vagyok egész nap, a büdös belvárosban, ahol csak friss és finom füsttel tudom teleszívni a tüdőmet. Inkább jó lenne erődkben sétálgatni, mezőkön feküdni.. És röhögni, ha elkezd zuhogni az eső, és aztán összebújni valakivel. Szeretek elázni.. Szeretem a természetet. Ha köd van, és homály. Vagy ha villámlik, és bentről nézzük, és hallgatjuk, ahogyan dörög az ég. Szeretnék búvárkodni. síelni és szánkózni. Vagy hőlégbalon.. annyira szívesen utaznék egyszer benne:) Az valami hihetetlen jó lehet.Úgy kipróbálnám a siklóernyőt is... Szeretnék régi várromokat megnézni, mászkálni mindenfelé, amíg csak bírom, aztán ledögleni a fűre, és semmit nem csinálni:) Szeretnék fesztiválokra eljárni.. Vagy csak ülni, pihenni valahol,egy szép parkban, és nézni a naplementét, meg a madarakat.Sétálni az erdőkben, gombákat, meg növényeket gyűjteni, vízeséseket megnézni..kis patakokat.Vagy barlangokat. Kiskoromban felmásztam mindig mindenre.. az összes fára. Olyan jó üldögélni a magasban, mindenki felett, a madaraknál,és csak nézelődni.. és semmit nem csinálni. Feküdni a napsütésben.. Bejárnám egész Magyarországot, ha lehetne :) Mert csak ilyen dolgokra vágyom, hogy a természetben lehessek, és engem ez sokkal boldogabbá tenne, mint egy buli, vagy egy koncert. Az osztálytársaimmal nem lehet.. nem lehet ezeket.. Ők abban találják meg az élvezetet, ha elmennek együtt piálni, vagy vizipipázni. De engem nem érdekelnek ilyenek. És nem értek meg másokat. Rohadtul nem akarom hallgatni a de-rég-basztam-már-be szövegeiket. És rohadtul nem akarom azt sem hallgatni, hogy már nem hat rá a pia, mert..mert mittomén már. Ehhez csak gratulálni tudok. Nem azt mondom, hogy bulizni nem jó.. Mert jó, barátokkal, normálisan. Nem úgy, mint az állatok. Csak.. Én énekelgetek, rajzolgatok, festek, zenélek, vagy zenét hallgatok, és elég ennyi, hogy jól érezzem magam. Meg amiket már leírtam. Természetben lenni és kirándulni, és képeket csinálni. És nem kell semmi, nem kellenek a nagy áruházak, mozik, szórakozóhelyek.. Szeretném nézni esténként a csillagokat, és sétálni a holdfényben, szeretnék megmászni hegyeket.. és nevetni mindig..Szeretnék állatokkal játszani.. mindenféle dolgokat gyűjteni.. kagylók, virágok, kavicsok..Menni előre, egy vonatsínen mondjuk, a nagy semmi közepén.. úgy, hogy nem látok magam előtt semmit ..Szeretnék kipróbálni sportokat..búvárkodni, szörfözni, vitorlázni, vízisíelni. És sokat biciklizni, gyönyörű helyeken..Üldögélni egy gyönyörú parkban, sok-sok virággal, és rajzolni közben..Én csak szeretnék szabad lenni..A madaraknak jó. Szabadok, repülhetnek, bárhova. Ha hó van, elrepülhetnek. De mi nem repülhetünk el ilyen könnyen a bajok elől. Miért? Olyan egyszerű lenne úgy. Miért nem élhetek egy tündérmesében?

 Hát nem gyönyörűek ezek a helyek? :B Bár ilyen helyeken lehetnék... Akkor nem számítana semmi. Mert engem elvarázsolna.

Aminek nagyon örülök, azok a barátaim. Hogy találtam olyan embereket, mint ők.Különlegesek,ők adják a boldogságot nekem :) Nagyon szeretem őket. Ha ők nem lennének, ki sem bírnám ami van, nem tudnám elviselni a sok embert sem, akik csak magukat szeretik. Ha több szeretet lenne másokban, elnyomná azt a sok önzöséget,a hatalomvágyat, hazugságot, rosszindulatot..és a többit..De nem, és ez nem is változik. Talán velük majd, a barátaimmal sikerül elérnem azt, amit szeretnék. Még ha nem is tudom, hogy mi az. Remélem, legalább őket, nem kell elveszítenem soha.Csak folyamatosan változik minden, nem tudom mi lesz egy év múlva, vagy tíz év múlva. Nem tudom mi lesz Arival meg Enikővel, ha vége a giminek. Főleg, hogy nem Pestiek, Ariella Tápiószecsőn, Enikő Piliscséven lakik. Vivivel is nagyon keveset találkozom. Gáborral és Biankával valószínűleg nem fog megszakadni a kapcsolat, remélem soha. Remélem velem lesznek mindig.

miért nem lehet az, hogy amikor jobban vagyok, ott maradok szépen a seggemen, és csak maradok jókedvű?

Elalszom mindjárt.. és tanulni kéne.. nem megy. De nem érdekel. Írni akarok. De minek? És amúgy sincs miről írnom. Mindenki azt hiszi, hogy én tök nyugodt vagyok. Jó, igazából az vagyok. De ha látnának belülről.. hmm, az nem lenne valami szép látvány. Néha magamban nagyon tudok dühöngeni.De ezt még egyenlőre sikerült bent tartanom. Remélem így is marad. Nem szoktam dühöngeni. Csak őrlődöm magamban. De nem akarok.. Jó nekem úgy, amilyen voltam, inkább legyen idióta, röhögjek mindenen.. Csak könyörgööööm, ilyen.. ilyen ne legyek. Szét fogok robbanni. Csak legyen tavasz és legyen meleg.. és ne legyek ilyen fáradt.. Csak egy pici nyugalmat akarok..egy pici szabadságot..

Az a legszebb, hogy azt sem tudom mi a bajom. Egyszeráen nem tudom kifejezni magam. Itt sem, írással sem nagyon. Csak nehéz minden. És felidegel minden..

És tanulnom kell.. és én aludni akarok... azt hiszem majd holnap megpróbálkozom ezzel újra. Majd ha lenyugszom.

Annyira bonyolult. Semminek nincs értelme. Az lesz ha legjobb, ha nem gondolkozom. Megyek aludni.