Egy álmokkal teli világban a valóság fájhat

Élek...élek..túléltem a verselemzést.. Két teljes délutánom ráment a készülésre. Erre olyan verset kaptam, amire  nem készültem semmit. De nem baj, nem számít semmi, mert össze hoztam azt a négy oldalt. Báár...Akkora betűkkel írtam, hogy az normálisan két oldal lenne, - na jó, azért annál több,három biztosan,de ez mellékes. Végülis nem mondta mekkora betűkkel írjunk, nem kötekedhet. :P

Aztán délután átmentünk Ariellával Enikőékhez.  De nem fogom részletezni. Csak egyet..  Szombat délután építettünk hóembert, és olyan jó volt gyereknek lenni kicsit :) Futkároztunk a kertben a kutyával, van egy németjuhász kutytuusuk, az is úgy megnőtt :) Nyáron még nagyno pici volt. Közben hógolyókat dobáltunk egymásra.. Estefelé elmentünk elvinni a kutyát sétálni.  Enikőék faluvégen laknak, és nagyon dombos a környék, nagyon szép volt. Főleg így, hogy mindent hó borított, mivel egész nap esett. És az a néhány óra annyira boldoggá tett.. mesébeillő volt az egész. Ahogy húzott minket a kutya, és szinte már síeltünk, úgy csúszott az út, amikor másztunk felfelé a hegyre, vagy inkább domra, és közben vagy tízszer elestünk mindhárman.. Ahogy ugrált a kutya a hóban, mert térdig ért, nem is, combig.. Néha gondolt egyet, és elkezdett futni, egy ideig bírtam a tempót én is, de elestem mindig :) Nekem még nem megy annyira a hóban száguldás.És ahogy lenéztünk, annyira gyönyörű volt az egész..Engem elvarázsolt :) Ment le a nap, ki voltak világítva a házak, és a hó is világított. Mikor felértünk, Ari lefeküdt a hóba, Enikő szintén, hempergett a kutyussal. Lefelé meg futottunk..Mire visszaértünk, már sötét volt teljesen. De.. annyira jó volt.. Nekem tényleg elég lenne ennyi minden nap, és boldog lennék. Ha felnőtt koromban lenne egy kedves családom.. egy aranyos férjem.. és két imádnivaló gyerek.. A házat az ő nevetésük töltené be mindig, ahogy futkároznak és pörögnek és nevetnek, mindenhol rendetlenséget hagyva maguk után.. :)  Meg egy kutyus, meg cica :) Egy Golden retrievert vagy egy Border Collie kutyust szeretnék :P És egy ilyen csendes, nyugodt helyen élnénk.. És minden nap kirándulnánk, meg játszanánk, meg elvinnénk a kutyust sétálni :) Úgy, ahogyan most Enikőékkel.. És gyerekek maradnánk, fetrengenénk a hóban, tavasszal a virágok között... Ha nem lenne veszekedés, mint majdnem minden családban, hanem szeretnénk egymást, és odafigyelnénk a másikra.  És akkor minden nap öröm lenne. =)

"Már minden helyen kerestelek, ahol nem vagy, csak azt a helyet nem találom, ahol vagy. Csak azt tudom, hogy ott vagy, ahol én nem vagyok. De hol vagyok én? Azt kívánom, bár itt lennél, hogy megmondd. Esetleg ha nagyon-nagyon erősen kívánnám, akkor itt lennél?"

:):):) Ez micimackóból van :)

De nem kergetem magam illúziókkal. Nem tündérmesében élünk. Tudom, hogy sosem lesz ennyire egyszerű minden. Ha boldog is vagyok valameddig, úgysem tart sokáig. Mindig jön valami.. Mostanában mindig.

Nagyon nagyon furcsa a hangulatom most. Itt ülök, irodalmat kéne még tanulgatnom. Már nincs 12 óra se addig, és meg kell írnom azt a..azt az idióta verselemzést. És alig bírom nyitva tartani a szemem. Pedig még tíz óra sincs. De annyira ösze vagyok zavarodva.. És muszáj írnom.. Nem fogok sokat, mert tényleg irodalmaznom kell. Csak mégis. Nem tudom mi van velem, komolyan. Mi ez? Valaki üldögél, és játszadozik velem? És közben röhög rajtam, vagy én nem tudom miért van ez, hogy végre jobban vagyok, aztán mégse, aztán megint valamennyire összeszedem magam, aztán meg.. megint és megint... Csak gondolkoztam dolgokon, és annyira bonyolult minden. És annyira bonyolultak az emberek. És én annyira nem szeretem ezt. Miért ilyen nehéz minden? Hogy nem tudom, ki mit miért csinál, mit gondol.. De jó lenne, ha olvashatnék mások fejében. Mennyivel egyszerűbb lenne minden. Nagyon sok mindent nem értek. Annyi emberhez lenne annyi kérdésem, de ezeket nem tudnám megfogalmazni sem úgy, hogy olyan válaszokat adjanak, amiben minden benne van. És az sincs garantálva, hogy mindenki őszinte velem. És a kérdéseim sincsenek megfogalmazódva bennem. Nem konkrét kérdések. És ilyenekről nem is lehet mással beszélni. Csak tudni akarom.. hogy hogyan gondolkodik más.  Miért kell ilyeneken agyalnom? Én nem szeretem ezt a bizonytalanságot. És haragot is érzek. Nem tudom miért, komolyan nem.  De haragszom. Haragszom, mert nem tudom mi van. Haragszom emberekre is, pedig nem kéne, nem is szoktam, csak nyomós okkal. És most semmi okom nincs. Van, de ezekről nem tehetnek. Arról seml, hogy ilyen bonyolultak. Meg úgy az egész. Az egész élet. Olyan bonyolult. Soha nem fogok tudni semmit biztosan, és ebbe beleőrülök. Mert tudni akarok.. mindent.. Játsszon mindenki nyílt lapokkal.. És akkor nem kell olyan sok dolgon agyalnom. Mert ha jutok valamire, történik valami, és megint nem értek semmit. És mindenhol. Otthon is. Nekem ez nem tetszik így. Csak tudnám, miért. Amúgy nem vagyok szarul. Mármint szarul vagyok. De reggelre már nem leszek. El fog ez múlni. Bár ahogy mostanában észreveszem, nagyon meglepő dolgok történnek, és magamon is meglepődök, szóval semmit nem mondok. Még én is bonyolult vagyok.És még magamat sem értem, nem hogy másokat. Komolyan, azt sem tudom, én mit akarok. Nah mindegy. Csak gondoltam megörökítem ezt az..ezt.. Pá.

Rájöttem,hogy tényleg nagyon félénk vagyok. Nem, igazából eddig is tisztában voltam vele, csak most..ezen gondolkoztam. De miért? Nem bízom másokban Magamban sen,. Nem nagyon tudok olyanokkal elbeszélgetni ,akiket nem ismerek. Vannak olyanok, akik mellett be nem áll a szám. Jó, mondjuk néhány barátommal.  De mert őket ismerem, meg sokat vagyok velük együtt, és el tudom engedni magam. Csak van olyan barátom, akivel még mindig félénk vagyok.  Mondjuk szilveszterkor vele se voltam félénk - annyira, de akkor volt ami  segített ezeknek a gátlásoknak a leküzdésében :P De sokszor szótlan vagyok vele. Nem merem neki elmondani a gondolataimat sem. Ebben mondjuk benne van az is, hogy fiú, és eleve a fiúkkal sokkal félénkebb vagyok.  De majd gondolom, hogy ha vele is többet leszek, előbb-utóbb feloldódom. Biztosan. Alapból nem vagyok beszédes. Csak azért mégis.. Nah, ilyenekben meg félénk vagyok. Hát, nem társasági lénynek tervzetek. De persze ha a siklóernyőről, meg más extrém dolgoról van szó, hmm.. Az jöhet, bárhogy bármikor. Ilyenekben, nem kérdés, bátor vagyok. Furcsa ez. De majd csak változom. Az, hogy olyan zárkózott vagyok, nem hiszem hogy változni fog, de az nem is baj. Nem kell mindenkinek mindent tudnia rólam. Csak.. azért..  egy kislazaságot ha nyomnának belém, nem lenne baj :P  Majd csak szocializálódom. Vagy mi.

Kezdek jól lenni mostmár. Hm, ez azért túlzás. Csak jobban. Azthiszem nem lesz baj. Szenvedni felesleges. Kinek jó az? Nekem nem. Inkább nevetek. Ha belegondolok,végül is annyira semmi sem rossz. Csak bonyolítom.Mert az emberek nagyon tehetségesek abban, hogy problémákat csináljanak maguknak. De mindegy. Nem lenne jobb, ha tök unalmas lenne minden, beleunnék az életbe. De én hülye vagyok.. Nem baj... Csak pozitívan. Szóval szeretem a kalandokat nagyon. És ezeket a bajokat is vehetem kalandoknak. Végülis ugyanolyan. Például..  én azt is élvezem, ha eltévedek. Vagy az olyanokat, mint amikor este lekéssük az utolsó buszt. Párszor már előfordult. Mondjuk augusztus 20-án, meg egyszer Ariéknál. Amikor lementünk állatkertbe, nem tudom már melyik faluba, és azthittük lekéssük az utolsó buszt.Visszafelé. Egy órás buszút Ariékig. odafelé pedig majdnem nem jött. De én valahogy nem tudtam kiakadni, vagy ideges lenni.Szeretem az izgalmat. Szeretem a félelmet. Nem normális dolog ez..de ez van. Én sem vagyok mindig normális. A veszélyes dolgokat is szeretem amúgy. Kisebb koromban mindig bungee jumping-ozni akartam. Persze biztosan csak nagy volt a szám,  nem hiszem, hogy fent a magasban is olyan bátor lettem volna. De mondjuk most ilyet, hogy siklóernyő, tök szívesen kipróbálnék. Nah mindegy. Szóval,  persze jó az, ha élvezhetem a nyugalmat. De ilyen úgyis ritkán fog előfordulni. Szóval történjenek csak a dolgok. És ha rossz.. Hát akkor ez van. Ahogy kezdem észrevenni szépen.. mindenkinek vannak bajai.  De ha nem álmodozok ilyen sokat, lehet hogy nem csalódnék dolgokban. De ezzel nem tudok mit csinálni. Állandóan ábrándozom. Majd megpróbálok mindent szépnek felfogni. Ha lehet ilyet. Hm, ha belegondolok..szeretem, ha vihar van, és villámlik, és dörög az ég. Majd megpróbálom az életben is szeretni. És majd táncolok..az esőben..

"Ha szivárványt akarsz látni, el kell viselned az esőt."

Vasárnap megpróbáltam lerajzolni magam. Végülis nem lett olyan rossz, csak nem hasonlít rám. Karikatúrának jó lett. De jobb kedvem lett tőle. Az biztos.

Azt eddig is tudtam, hogy engem könnyű boldoggá tenni, apró dolgokkal, viszont pontosan ugyanígy lehet elvenni is a kedvem. Túl könnyen le tudok lombozódni.. Furcsa nálam most ez a nagyon gyakori kedvingadozás. Pedig eddig nem gondoltam, hogy ennyire hangulatember vagyok, de kezd nagyon úgy tűnni.  Egyik nap süt a nap, bennem. Másnap meg már megint tombol a vihar.

"Nem számít már,
Hogy bõrig ázunk a csillagos ég alatt.
Mikor lelkünk táncot jár,
Már boldog a pillanat. "

"Az élet viharaival szemben olyan légy, mint a madár, amely, ha a fát kivágják alóla, nem a mélybe zuhan, hanem a magasba száll.."