Egy álmokkal teli világban a valóság fájhat

Talán azért, mert tudom, hiába próbálnám elmondani a gondolataimat. Túl kisgyerek vagyok, túlságosan bonyolult minden, mégis túlságosan érteni akarok mindent. Folyamatosan gondolkodom dolgokon, de csak mindenféle össze-visszaság jön ki belőlük. Ezért nem tudok beszélni róluk, mert hülyeségnek tűnnek. Mert nem tudom úgy elmondani. Máshogy gondolkodik mindenki, más dolgokon, és nem tudja senki megérteni teljesen a másikat. Talán ezért mondom mindenre, hogy hagyjuk. Vagy hogy nem tudom elmondani. Mert így van. Talán próbálhatnám, de félek. Nagyon sok dologtól. Nagyon sokáig mondogattam mindenkinek, hogy szeretnék újra kisgyerek lenni, mert mennyivel egyszerűbb akkor még minden. Tényleg az, de néha mert szeretnék felnőni a komolyabb dolgokhoz. Mert történnek körülöttem ilyenek is, és nem tudok mit csinálni velük, mit mondani rá. Utálom, hogy nem tudok mit mondani, ha valaki elmondja nekem, mi a baja. Nagyon érdekel, és szeretem hallgatni, de segíteni nem tudok. Túl kicsi vagyok én ezekhez. Vagy ahhoz,hogy beszélgessünk komolyabb dolgokról. Pedig annyira szívesen beszélgetnék. Hogy megértsek dolgokat, mert annyira érdekel minden. Viszont talán tényleg nekem is meg kéne kicsit nyílnom, ha már mások elmondanak nekem dolgokat, érzéseket, gondolatokat. Érdekel más gondja, és minden, de nem akarom azt, hogy közben meg rólam semmit ne tudjanak. Én nem tudom miért. Úgy érzem, nem értené meg más az én gondolataimat. Szeretnék nyíltabb lenni. Illetve csak azokkal, akik fontosak nekem. És sajnálom, ha esetleg valakinek rossz ez, vagy azt hiszi, nem bízom benne. Igazából magamban nem bízom csupán. Néha nagyon nem, és elhesegetem a gondolataimat, mondván hogy az úgy is hülyeség. Mert néha én sem értem. Az ilyenekhez fel szeretnék nőni. Hihetetlen. Magam sem tudom, mit akarok. De ezek miatt van ez. Hogy hallgatok csak, de tudni szeretnék mindent, és magamban gondolkodom ezekről. De én most eldöntöttem valamit.

Talán nem csak emiatt van ez. Más akartam lenni. Vagy csak másnak mutatni magam. De persze nem sikerült, csupán annyi, hogy semmilyen ne legyek. Más nem lettem. Csak zárkózott.

Amúgy nem kell erőltetni ezt.. Magamtól fogok megnyílni. Vagy nem.

Csak magam miatt. Mert vissza kell vinni a könyvet a könyvtárba. És ezt most nekem muszáj megörökítenem. Szóval:

"Richie csak egyszer hagyta el a szobát, akkor is azért, hogy hozzon magának egy széket. Míg távol volt, megpróbáltam kiszabadítani magam, összecsomózni a lepedőt és leereszkedni az utcára, de csak addig jutottam el, hogy megvakarjam a combomat, és az őrzőm már vissza is tért. Miután kényelmesen elhelyezkedett, nem is adott ki több hangot, amiből arra következtettem, hogy valószínüleg valami olvasnivalót is hozott magának. Azt viszont egyáltalán nem hallottam, hogy lapozott volna, úgyhogy vagy iszonyatosan lassan olvasott, vagy megelégedett azzal, hogy csak ül és bámulja a falat. Vagy engem.

-Ki kell mennem a mosdóba - krákogtam.
Semmi válasz.
- Mondom, ki kell...
- Pofa be!
Remek. Ettől rögtön sokkal jobban éreztem magam azzal kapcsolatban, amit majd Richie-vel kell csinálnom.
- Nézza, ki kell...
- Nem hallottad, mit mondtam?! Pofa be! Ha hugyoznod kell, hugyozz ott, ahol vagy!
- Richie...
- Ki a franc mondta, hogy Richie-nek hívj?
- Minek hívjalak? - és becsuktam a szemem.
- Ne hívj semminek! Ne hívj! Maradj nyugton és pisálj! Értve vagyok?
- Nem pisilni akarok.
Szinte hallottam, ahogy kattognak az agyában a kis kerekek.
- Mi van?!
- Szarnom kell, Richie. Ez már csak ilyen régi brit hagyomány. Ha egy szobában akarsz lenni velem, miközben szarok, hát a te dolgod. Csak gondoltam úgy helyes, ha előtte figyelmeztetlek.
Richie ezen eltűnődött egy darabig, és biztos voltam benne, hogy hallottam, ahogyan ráncolta az orrát. A szék megreccsent, a gumicipők felém indultak.
- Nem mész ki vécére, és nem is csinálod össze magad! - Megjelent előttem az arca feszesebben, mint valaha. - Hallod?! Ott maradsz a helyeden, befogod a pofád...
- Ugye nincsenek gyerekeid, Richie?
Összeráncolta a homlokát, ami ezzel az arccal hatalmas erőfeszítésnek tűnt. A szemöldökei, az izmai, az inak.. mindent be kellett vetnie ezért az egyszerű, enyhén idióta arckifejezésért.
 - Mi van?
- Őszintén szólva, nekem sincs, de vannak keresztgyerekeim. És nekik aztán mondhatja az ember, hogy ne csinálják. Ez nem így megy.
Még jobban összeráncolta a homlokát.
- Mi a francot hadoválsz itt?
- Úgy értem, én már próbáltam. Ott a gyerek a kocsiban, és az egyiknek hirtelen kakálnia kell, mire az ember megkéri, tartsa vissza, dugaszolja be magát, várja meg, míg odaérünk valahova, de ez nem így megy. Amikor az embernek szarnia kell, akkor szarnia kell.
A homlokráncolás némileg megenyhült, ami jó volt, mert kezdtem elfáradni már csak attól, hogy néznem kell. Lehajolt felém, és az orra egy vonalba került az enyémmel.
- Idefigeylj, te kis szaros...
Tovább nem jutott, mert a "szaros" szónál a jobb térdemmel olyan erősen felrúgtam, ahogy csak tudtam, és arcon találtam. Egy pillanatra megdermedt, félig a meglepetéstől, félig az agyrázkódástól, én meg felemeltem a bal lábamaz és a nyaka köré fontam..... "

Részlet Hugh Lauri, Balek című könyvéből. Bolond ez az ember. Éppen ezért hihetetlenül jó a könyve...

De ha már ezt bemásoltam, megkeresgetek még néhány nagyon jó részt. Sokkal jobb úgy, hogy miközben olvasom, mint így hogy csak részleteket másolok, be. De tökmindegy.

"Az utazásaid során valószínüleg megfigyelted, hogy a motorosok nem viselnek biztonsági övet, ami jó is meg rossz is. Jó, mert senki se akar hozzákötve lenni egy kétszáz kilós forró fémtömeghez, miközben épp csúszik végig az úton.  És rossz, mert amikor a fékeket erőteljesen benyomjuk, a motor megáll, az utasa viszont nem. Az utasa továbbhalad az eredeti irányba, amíg a heréi összeütközésbe nem kerülnek, a tanksapkával, és meg nem telik könnyel a szeme, megakadályozva abban, hogy lássa azt, aminek az elkerülése érdekében eredetileg fékre lépett."

"A puska závárzata és egy tár töltény egy nejlon övtáskába voltak bepakolva, amit a derekamra csatoltam, a puskacsó pedig az egy síbot belsejében bújt meg - a fogantyúján piros pötty, arra az esetre, ha nem tudnám megkülönböztetni azt a botot, amelyik tizenhét dekás, attól a bottól, amelyik csaknem kétkilós."

(Ez nem normális... :D )

"A lány a recepciós pultnál úgy vizsgálgatta az útlevelemet, mintha azelőtt sosa látott volna még egyet sem, és húsz percet szánt arra, hogy végigmenjen azoknak a dolgoknak a fenomenálisan hosszú listáján, amit a svájci hoteltulajdonosok tudni akarnak az emberről, mielőtt megengedik hogy az ágyukban aludjion. Azt hiszem, egyszer megakadtam a földrajztanárom utónevén, és határozottan hezitáltam egy keveset, mikor az irányítószámát kellett megadnom annak a bábának, aki az üknagyanyám születésénél segédkezett, de ezt leszámítva minden gond nélkül vettem az akadályokat."

"A Prágába tartó gépen bombariadó volt. Bomba nélkül, rengeteg riadóval (......) Volt egyszer egy ember, akit felkeresett egy pszichiátert, mert már teljesen megbénította a repüléstől való félelem. A fóbiája azon a hitén alapult, hogy bármelyik gépre száll is fel, bomba lesz rajta. A pszichiáter próbálta kikezelni a fóbiát, de sikertelenül, így aztán inkább elküldte betegét egy statisztikushoz. A statisztikus nyomogatta egy kicsit a számológépét, aztán tájékoztatta az embert, hogy annak az esélye, hogy a következő gépen, amir felszáll, bomba lesz, félmillió az egyhez. Az ember még mindig nem volt nyugodt, és meg volt róla győződve, hogy ő lesz az, aki a felmilliomodik gépre felszáll. Így a statisztikus újra nyomogatott egy keveset a számolóógépén, és azt mondta:"rendben, nagyobb biztonságban érezné magát, ha esély tízmillió az egyhez lenne?" Az ember azt mondta, hogy igen, természetesen. Így a statisztikus azt mondta:"annak az esélye, hogy két, egymástól független bomba legyen a gépen, amire legközelebb felszáll, pontosan tízmillió az egyhez." Az ember értetlenül nézett és megkérdezte:"ez mind szép és jó, de hogy segít ez rajtam?" A statisztikus pedig így felelt: "Nagyon egyszerű: vigyen fel magával a gépre egy bombát. Mindezt egy szürke öltönyös leicesteri üzletembernek meséltem el, aki a mellettem lévő ülésen ült, de ő egyáltalán nem nevetett. Ehelyett odahívott egy légiutas-kísérőt és azt mondta neki, hogy szerinte bomba van a poggyászomban. Újra el kellett mesélnek a sztorit a légiutaskísérőnek, majd harmadszorra is a másodpilótának, aki hátrajött és a lábamnál guggolva, fenyegető arckifejezéssel hallgatott végig. Soha többet nem vagyok hajlandó udvarias társalgásba bocsátkozni! Talán rosszl ítéltem meg, hogyan éreznek az emberek a bombák iránt egy gép fedélzetén.Könnyen lehetséges. Még ennél is valószínűbb magyarázat, hogy én voltam a gépen az egyetlen ember, akit tudta, honnan érkezett az ál bombariadós hívás, és hogy mit jelentett."

"Legépelten egy hosszú és érthetetlen nyilatkozatot, amiben csak azokat a részeit írtam le a kalandjaimnak, amikben úgy viselkedtem, mint egy jóravaló, okos ember. Azért volt hosszú, mertnem volt időm rövidet írni, és azért volt érthetetlen, mert az írógépemen nincs "d" betű."

Ennyi elég. Írhatnám ki ezeket nagyon sokáig, mert tele van ilyenekkel.. Szóval csak ajánlani tudom mindenkinek.

Boldog szülinapot Gábor, Tibi. :) Érdekes volt a buli, de nem írok róla. Csak Gábor, válaszolok arra, amit blogodban írtál. Haragudni nem haragszom, csak furcsa voltál. És ugye a furcsaság nem bűn. :P Örültem, hogy jól érezted magad, meg amúgyis örülök, ha boldog vagy. Nem tudom, mire érted, hogy nem tudod miért voltam olyan. Talááán...Egyik az, hogy szédültem, fájt a fejem(Mert bár te nem láttad, de az elejlén szépen be voltam állva. Mondtam, hogy a többieket kérdezd, én nem tudom, de nagybátyjád szerint az elején én voltam a legrészegebb. Hát, akkor én nem igazán bírom a piát. :P Szóval szédelegtem nagyon hazafelé is, de próbáltam nem látványosan.) És a másik meg, lehet azért,mert a bulin ugyanazt éreztem, amiket Tündi mondott neked. Pontosabban csak egy részét. Félek tőled, és nem tudom miért. Talán mert nem tudom milyen vagy. Vagy nem tudom hogy mondjam. Nem lehet kiigazodni rajtad.Amiatt hogy magadban tartasz dolgokat. Nem hagyod, hogy megismerjenek. És ezzel így vagyok sajnos én is, de nem így. Nálam más. Bár naiv vagyok, mégsem bízom az emberekben, és nem akarom hogy megismerjenek. De ez csak félelem. Mert magamban sem bízok. De én érteni akarlak téged. De tudom miktől van, meg miért,csak.. na mindegy. Kérdezgetek így is tőled sokmindent, de nagyon sok mindent meg nem is merek megkérdezni, vagy beszélni veled dolgokról. De most ezt nem konkrét dolgora értem. És van benned valami, amit nem értek. És ezt nem tudom. Nem tudom mi az. Ezért félek. Bennem nagyon sok érzelem van, mégsem mutatom őket. És félek attól, hogy egyszer nem leszünk jóban valami miatt. De hogy miért, fogalmam sincs.. De egy biztos, nem tudnám kibírni ha el kéne téged veszítenem.  Beszélgettem Mónival is, arra nem emlékszem már, hogy pontosan miket mondtunk egymásnak, mert akkor voltam becsiccsentve, csak az érzésre emlékszem, hogy megijesztett. Bonyolult ember vagy. De nagyon örülök annak, hogy barátok vagyunk.. És nagyon remélem, hogy mindig azok leszünk.

Úgy ahogy van. Mitől érzem ennyire egyedül magam? Nem tudom. De nagyon. Mintha elveszítettem volna valakit. Mert eltűnt belőle valami. Nem tudom, kivel milyen legyek. Nem tudom, ki az, aki megértene engem. Nem tudom, kinek mit szabad elmondanom. Mert akinek eddig tudtam, most nem. Nem csak hogy nem érdeklődiik, mintha már nem bízna bennem annyira. Mintha már nem lennék annyira fontos neki. Mikor megismerünk valakit, még kedvesek vagyunk egymáshoz, meg jók, meg aranyosak meg minden, de aztán miért van az, hogy ahogy egyre jobban megismerjük a másikat, már nem figyelünk ezekre? Hogy egyre jobban eltűnnek ezek a tulajdonságok, hogy előbújnak a rosszak. Szerintem ugyanúgy lehetnénk olyanok a másikkal, mint az elején. De persze, ha két ember már barát, nem fontos. Mert már úgy is barátok. Nem kell, hogy kedvesnek meg jónak lásson. Ismer. És ez baromság. Mindenki sóvárog, meg azt akarja, hogy minden szép legyen. Mindenki vágyik arra, hogy szép élete legyen, bajok nélkül, de hát nem teljesen nyílvánvaló, hogy minden bajt magunk csinálunk? Saját magunknak. Az összes ilyen hülyeséget az emberek gyártják. Állandóan. Mert ha megcsal valakit valaki, mert ha elválnak az emberek, vagy mittudom én, átveri a másikat, hazudik neki.. Persze hogy ezt kapja vissza. Mert nem csak ilyen simán megy ez. Te bunkó vagy másokkal, de azért neked minden jól menjen.Ha talán mindenki őszinte lenne, tisztelné, szeretné - vagy esetleg csak elfogadná a másikat, és megpróbálná nem gyűlölni, talán máshogy lenne minden. De mi a szeretet? Mert mindenki dóbálózik nagyon könnyen ezzel a szóval. Az,amikor tényleg örülünk a másiknak, mikor meglátjuk, ha fontos minden dolog, ami vele kapcsolatos. És eltűnik belőlünk az összes önzőség, mert neki akarunk jót. Ha több szeretet lenne talán.. Nem lenne ez a sok baj. Mert ez okozza. A kapcsolatok az emberek között, hogy senki se érti a másikat, hogy mindenki a saját érdekeit tartja a legfontosabbnak. Legnehezebb dolog normálisan kezelni a kapcsolatokat. Miért kell 16 évesen ilyenekkel foglalkoznom már? Hiányzik a gyerekkorom. Azt akarom visszakapni. Újra.. Itthon is egy éve minden a feje tetejére fordult, és én nem tudok belelátni mások fejébe. És ez az egész hülyeség is, ami nálunk van, az ember hülyesége miatt lesz, és komolyan magunknak csináljuk a bajt. Nem tudom ki mit akar és miért, mit miért mond és csinál, mit miért tett meg.  Félek az emberektől. Félek egy csomó dologtól.. És néha jó lenne csak úgy elfutni. Néha jó lenne, ha eltűnne egy csettintésre az összes felelőség, a tanulás, mindenki körlülöttem, akit ismerek, és egy más helyen lennék, más emberek között. Nem. Talán nem lenne túl jó mégsem. Nem bírok túl sokáig egyedül lenni. Nekem kellene valaki, aki teljesen megértene, akinek elmesélhetnék mindent. Aki ott lenne mellettem mindig. Akiben nem kéne csalódnom. Vannak barátaim, de mindegyik csak egy kis részét értené meg a dolgokból. Mindegyikbe van valami, ami miatt vagy nem tudok elmondani mindent, vagy félek. Vagy nem is fontos neki. De tudom, nem vagyok egyedül. És azért ha jól átgondolom, csodás barátaim vannak. De tényleg.

"A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani. Ha ezekről beszélsz, nevetségesnek érzed magad, hiszen szavakba öntve összezsugorodnak - amíg a fejedben vannak, határtalannak tűnnek, de kimondva jelentéktelenné válnak. Ám azt hiszem, többről van itt szó. A legfontosabb dolgok túl közel lapulnak ahhoz a helyhez, ahol a lelked legféltettebb titkai vannak eltemetve, irányjelzőként vezetnek a kincshez, amit az ellenségeid oly szívesen lopnának el. S ha mégis megpróbálsz beszélni róluk, a hallgatóságtól csak furcsálló tekinteteket kapsz cserébe, egyáltalán nem értenek meg, nem értik, miért olyan fontos ez neked, hogy közben majdnem sírva fakadsz. És szerintem ez a legrosszabb. Amikor a titok nem miattad marad titok, hanem mert nincs, aki megértsen."

Azt hiszem, pontosan ezt érzem...

Elkezdtem írni a könyvemet. Körülbelül egy éve ilyenkor kezdtem el egy másikat, csak olyan ügyes voltam, hogy letitkosítottam, és a gép újratelepítése után már gondjaim voltak azzal, hogy megnyissam. Bár 15 oldal volt csak meg, sok idő volt megírni. Elhatároztam hogy megpróbálkozom megint.De más történettel. A Szitakötő címet kapta. De nem írom le miért. Egy kicsit fantasy, egy kicsit az én életem. Csak máshogy. Remélem befejezem egyszer, bár nem tudom. Majd meglátjuk, lesz-e belőle valami, mindenesetre az első fejezet mindjárt meg van. Akit érdekel, szól.

Szépen telnek a napok. Rájöttem, hogy olyankor leszek rossz kedvű, ha sokat gondolkodom. Saját magamat hangolom le. :P  Szóval a suliban-ülést meg az otthon-ülést kéne csökkenteni, és mindenhova eljrákálni, mert attól leszek mindig jókedvű. Ha nincs időm túl sokat filózni az élet mindenféle hülyeségén.Mert mindig ugyanott kötök ki. Nekem túl bonyolult, és béna az egész ahogy van. :P  Hétvégén Ariellánál voltunk. Még mindig szeretek vidéken lenni. Múlt héten voltam biciklizni is Vivivel, és most teljesen csiga mentesen. És így jó ez. Tegnap Gábor megkapta szülinapjára tőlem a hatalmas plüss egeret, úgy láttam örült neki. És lebolondozott. És azt hiszem ebben van valami... :) Jó volt a tegnapi nap is. Csak lenne már nyár, akkor minden nap elmegyek majd valahova. Nem úgy mint az eddigi nyarakon, amikor egy csomó időt a semmittevéssel töltöttem otthon - bár annak meg volt az oka-, vagy éppen a gép előtt, most tényleg mászkálni szeretnék. Persze csak a nyelvvizsga után. Nah, abból mi lesz, nem tudom, de.. majd valami lesz. Vagy nem.

elütöttem azokat a nyomorult csigákat. Illetve csak néhányat. Pedig teljesen komolyan próbálkoztam, hogy ne.Többet nem megyek eső után biciklizni. Főleg nem földes-füves úton. Főleg nem patak mellett. Hacsak.. hacsak nem döntenek úgy a csigák, hogy szabad utat hagynak nekem, hogy útközben ne a kikerülésükkel kelljen foglalkoznom. Mert nem ilyen Valyon-hány-csigát-tudok-kikerülni játék miatt mentem bringázni,hanem azért, hogy tudjak gondolkodni. Valamin. Mert írni akarok könyvet.És az még oké, hogy néha-néha egy csiga elém kerül, de hogy így tömegesen partyznak a mindössze 20 cm-es kis földút közepén.. Felháborító. Komolyan.A füvön meg még rosszabb lett volna menni, mert ott nem is látom őket.  Egy hangyát is sajnálok, ha véletlen rálépek. És akkor ezek a hangok.. amikor összetöröm a csigaházak.. Ez a néhány "reccs" próbálta lehangolni az egyébként jó napomat. De háhá, nem sikerült, mert jól vagyok. És kiolvastam a most legújabb kedvenc könyvemet. Nicholas Sparks: Az őrangyal. Imádom a könyveit. Ezt különösen. Nem csak romantikus, hanem nyomozós is, és izgalmas, és jó. Most a Balek-ot kezdem el olvasni, ezt is említeni kell. Nem hiszem, hogy csalódni fogok benne, Hugh Laurie stílusa az hihetetlen.

Te vagy a másik barátom, akit nehéz megértenem, és elgondolkodtat nagyon sokszor.Mert van, hogy úgy érzem, te vagy az aki tényleg megértene engem, és tényleg tudok veled bármiről beszélni, de valamikor meg haragszom rád, pont azért,mert nem értesz,vagy nem is akarsz megérteni és megbántasz dolgokkal. De ez csak a kis dolgoknál van. Nem látod, hogy ha haragszom is, mert nem akarom hogy lásd, bár észrevezsed szerintem. Például amikor alig beszélünk suliban. Ha haragszom rád, másnapra legtöbbször már el is múlik, ezért nem próbáltam veled beszélni erről soha, nem akartam nagy ügyet csinálni belőle, vagy hogy esetleg veszekedjünk. Bár nem hiszem, hogy veszekednénk, még egyszer sem veszekedtünk. És nem is akarok veled, annyira tartok ettől, épp ezért próbálom azt sem mutatni, ha haragszom. Nem akarok veled soha rosszba lenni, de mintha távolodtál volna tőlem. Tavaly annyira jól megvoltunk, és elmondtunk egymásnak szinte mindent, külön füzetet is nyitottunk a levelezéseknek. Nyáron mondtam neked, hogy mintha kicsit megváltozott volna a kapcsolatunk, de aztán azt gondoltam, majd suliban megint olyan lesz mint tavaly. De nem nagyon. Változtam én is biztos,de te is. Ezek, amikor haragszom, nem harag igazából, csak apró dolgok, ha rosszul esik valami. Nem tudom miez. De nem harag. Csak rossz érzés. És képes vagyok már annyitől rosszul érezni magam, amikor felhúzod magad rajtam, és idegesen válaszolsz.. Annyira nem akarlak felidegesíteni, de olyan hamar indulatos leszel, pedig sokszor csak kérdezek néhány dolgot. És ilyenek miatt érzem néha azt, hogy haragszol rám. Meg hogy csak felidegesítelek mindig, vagy már nem vagyok neked annyira fontos. És kevesebbet mesélsz. Nem téged akarlak most izélni.. csak annyi mindent nem értek.. Régebben kértem azt a barátaimtól, hogy írjanak rólam jellemzést,legfőképpen miattad, de nem írtad még meg azóta sem. Ezért kérdezgetem mindig, hogy megírtad-e, mert még csak te nem csináltad meg. Azért, mert érdekelne, hogy te hogy látod ezeket, meg hogy én mit csinálok rosszul, milyen vagyok veled. Mi változott tavaly óta. Úgy könyebb lenne. Úgy tudnánk erről beszélni. És jobban odafigyelni egymásra. Régen sokat nevettünk.. Tudom, hogy nem mindig baj van olyankor, ha csak bambulsz egész nap, mert gondolkodsz, de éppen ezért szoktam kérdezni, hogy mi van veled, vagy hogy írjál arról, hogy miken gondolkodsz..  Azt se tudom, hogy erre hogyan fogsz reagálni. Néha olyan keménynek látszol, máskor meg, amikor elérzékenyülsz vagy mi, annyira örülök, hogy barátok vagyunk.Mert amikor egyikünknek valami baja van, tényleg olyan jól megértjük egymást, és segítünk a másiknak. És még mindig tartom azt, hogy veled tudok a legjobban mindent megbeszélni. Mármint a komolyabb dolgokról. Csak ahhoz olyan hangulat kell. Szülinapod volt nem rég, és nagyon készültem rá. Megcsináltam azt a kis füzetet, és amiket idézeteket írtam bele, komolyan gondolom. Próbáltam olyan ajándékot adni, hogy tényleg lásd, hogy fontos vagy nekem. Meséltél Viviről. Hogy nem értitek egymást. Furcsa volt, hogy miközben meséltél, mondtam, hogy mit gondolok, és így melletted álltam, vagy hogy mondjam. És hogy néha meg éreztem azt, hogy amikor rólunk van szó, akkor már egymással szemben állunk, és mi nem értjük meg egymást. Ezt nem tudom leírni értelmesen. Mindegy, ez furcsa, és amikor nem nagyon szólok hozzád valami miatt, ilyeneken gondolkodom.Titeket ketten, itt a két oldalamon, össze kéne gyúrni.. :P Hogy te is olyan mosolygós, és vidám legyél. Van néha, hogy elkezdesz beszélni az érzéseidről, és olyankor rögtön elszáll minden kétségem, és megértelek, és minden. Csak ha nem beszélünk, nem fog menni. És igen, nagyon keveset beszélünk sajnos. De minden mellett nagyon örülök neked, mert tényleg bármikor, ha valami bajom volt, mindig ott voltál, és segítettél. Elmondtad mit gondolsz, átérezted a dolgokat. És ez vitathatatlan. Hát, látod, tele vagyok egy csomó hülye érzéssel, és nem tudok mit kezdeni velük. Ha már valaki nem csak egy haver, nem csak annyi, hogy jól érzem magam vele, meg elhülyéskedünk, olyankor kezd nagyon nehézzé válni az, hogy tényleg megértsük egymást. Amikor jönnek a komolyabb dolgok. Mert te biztos máson gondolkodsz, benned más érzések vannak, és más zavar, mást tartasz könnyűnek vagy nehéznek, mint én, vagy bárki más. És ezért nehéz.. Biztos egy csomó dolog van olyan, amit én csinálok vagy gondolok rosszul, de én sem veszem észre őket. És olyan is van, hogy nem hallgatok a másikra, pedig lehet hogy igaza van valamiben. Egy barátságban nagyon fontos  dolog, hogy megértőek, és türelmesek legyünk egymással..

Kinyíltak a tulipánok, olyan szépek. Jól érzem magam. Csütörtökön nyugi volt itthon, mivel Bia itt aludt. Festettünk. Pénteken és szombaton meg szerencsére nem kellett itthon lennem. Enikőnél voltam vidékeken, jó volt minden. Ott olyan nyugis. Annyira szép helyen laknak. Itt egy kép, de sokkal-sokkal szebb ha ott vagyok, élőben.

Voltam ma futni, meg sétáltam sokat a pataknál, és most tanulni kéne. Ez kell nekem. Nemm a tanulás, hanem nyugalom, természet, nap, virágok, kirándulás.. És akkor máris jobban vagyok. Hm, majd fogom magam, és eltűnök egy hétre. Lemegyek Balcsira telkünkhöz. Ott békén hagy mindenki, és egyedül lehetek a gondolataimmal. :P Ki is dolgozom mindjárt a szökési tervet. Na jó, nem ámítom magam. Most elég volt ez a hétvége. :)

Laci, tudom egyébként, hogy olvasod a blogom... Nem volt nehéz rájönnöm. Mondtál olyanokat, amiket csak innen tudhatsz. De miért nem lehet elmondani? Miért mondod hogy nem olvasod, amikor kérdezem? És megmutattam volna előbb utóbb magamtól is. Megmondtam, nem? Hogy amikor eljutok oda, hogy meg merjem mutatni. Te meg olvasod. Mindegy, de ez nem esik jól...Mert te mondod pont, hogy őszinteség stb.  És egyébként nem titkolózom, csak sok dolog nem tartozik másra, csak rám.

My favourite soprt is the tennis. It is one of the most popular individual soprts in the world. In tennis the players uses recket to hit a ball over a net into the oppnent's court. We must keep the ball in game and the ball can only bounce one time on the surface before the opponent must strike the ball over the net. The winner is who wins six game and in one game you have to reach 40 points. Tennis is usually played with one player per side, this is the sinlges or two players per side, his is the doubles.

To pursue a sport is very impartant for everybody, it is the key to a healthy life. It helps us to be active, fresh, fit and full of energy.

I'm not interested in soprt and I'm not involved in any regular soprt activity,because I'm lazy and I don't have a lot of freetime. But I would like to do sport. I like play tennis but it is very expensive. My mother's workplace have a tennis court, and we can use it free, so sometimes at weekend I go to play tennis with my father and my brother. I like ride a bike and ride a horse, but it is expensive too. In spring and in summer I often run, two or three times a week. I like the extreme soprts, because they are very exciting. Parachuting, bungee jumping.

At school I have three physical education in a week, but I think we should have more. It is good to move after sitting long hours at the school desk. At the begginings of the lessons we always do some warming-up exercises. When the weather is nice, we run outdoor or play vollyball.  We play basketball, or do some gymnastics in the gym. Sometimes we do aerobics to music.

There are professional soprts, but I think it isn't good. Some people play sports for money and fame, but it isn't healthy. You don't have freetime, you always have to train, and go to competitions. You are supported by a company, you can travel,be famous, succesful and get money, but you can't do what you want, and you can't be with your friends. You can't go to school, you have to be privat student. The mass sports are good. Children join teams and make friends, and it is very good to do a sport in your freetime. It is just a hobby, you can go for train two or three time in a week. It is healthy, and you can be fit.

There are a lot of sport. There are summer and winter sports, summer is for example vollyball and the ballgames, mountaineering, watersoprts, ride a horse, ride a bike, tennis, golf. The winter soprts : skí, bob, skate. There are individual and team soprts. Individual is for example tennis, ride a horse, ride a bike, boxing and team soprts for example the
ballgames.

Ma egyszerűen csodálatos délutánom volt. Így nem tudom éreztetni az iróniát. Valójában nem volt cosdálatos. Még csak jó se. Borzasztó volt. Inkább hagyom.Miért ilyen nagyon hülye mindenki? És miért kell ez?  El akarok menni itthonról..., Mindezt a szülinapján... pff, gratulálok..

Be voltam rekedve két napig. Vártam, hogy elmúljon : Most már hangom sincsen. :P Suttogó vagyok. Ez csodás. Talán túl sokat énekeltem? Nem, nem hiszem hogy attól. :P Nah, mindegy is mitől, a lényeg, nekem trauma tényleg, ha nem énekelhetek. :P Szóval remélem soha nem fog történni semmi komolyabb a hangszálaimmal. :P A szünet jó volt, nyugis. Perzse, nem azt csináltam, amit kellett volna, amiket tervezgettem. A tanulás dolognak is csak a töredéke valósult meg. Emellett akartam sokat olvasni, mielőtt anya megy könyvtárba, és elviszi a könyveket, akartam írni-írni sokat, mert egyvalamit bekéne fejeznem, az sem rövid dolog, meg még két helyre..Mindegy én tudom. De ezek miatt olyan befejezetlennek érzem magam. :P És ki akartam írni mindent a gépemről CD-kre. Túl sok dolog van rajta. Nem lenne vicces, ha meghalna a gép. És akartam rajzolni is. Többet. És még van pár dolog. De valahogy olyan jó volt semmit nem csinálni egész nap.. És elmegy az idő, nagyon hamar. Suli közben főleg nem lesz időm azokra, amiket akarok. De már nem kell sokat kibírni. Már csak.. 40valahány tanítási nap. Túlélem. Huhh, ez az év is milyen hamar eltelt.. Mintha most kezdődött volna, nem rég. Nem baj, mindjárt nyár, és akkor irány Balaton, kirándulás, nap, meleg, jóidő, madarak, erdők, barátok.. De jó lesz. De a nyár is el fog múlni. De majd lesz következő. :P Egész életünkben várakozunk. Ősszel várjuk az őszi szünetet, aztán a télit, tavaszit, aztán a nyarat. Nem jó ez így. A többi időmet is jól akarom tölteni. :P Majd kitalálok valamit. De úgyis meg fog változni nagyon minden. Nem tudom még, mikor. Mindegy, most is belemerültem a hülyeségekbe, a felét le sem írtam, ezáltal értelmetlen. Pápá

Legutóbb, mikor találkoztunk azt mondtam kiismerhetetlen vagy. Kérdezted, hogy miért, de nem tudtam elmondani. Most sem tudnám, de gondolkoztam. Tudom, hogy nem olvasod a blogom. Nem is tudsz róla.. de majd. Majd egyszer elolvasod. Nem mintha sokat számítana. Csomó mindent tudok rólad? Amikor azt mondtam, szerintem nem, azt mondtad akkor te sem tudsz sokmindent magadról. De tudod, hiába hogy elmondtál olyanokat, amiket másnak nem, hogy elmeséltél sokmindent.. Tényleg örülök ennek, de mégis.. Mostanában te is zárkózott vagy. Van egy csomó gondolatod, de nem mondod el, és sokmindent magadban tartasz. De nem is várnám el, hogy mindent elmondj. Változtál nyár óta, ezt látom, de valahogy olyan, mintha távolodtál volna tőlem kicsit. És sokszor nem is tudunk miről beszélgetni. Nem nagyon írsz magadtól, én meg nem tudom vinni a beszélgetést. De ezeket nem panaszkodásból mondom ám.. Nekem mindig jó leszel úgy, ahogy vagy. Én most csak próbállak érteni. Nem csodálom, hogy változtál nyár óta, hát tudom, mik történtek. Szóval nem panaszkodás ez, gondolkodom csak. Vajon amiatt távolodtál - ha távolodtál egyáltalán, lehet én vagyok hülye- , ami történt szilveszter után? Ami volt.  Nem is tudom. Erről sem beszélünk. Bár nem baj. Csak kíváncsiságból, érdekelne minden. De nem akarok  beleszólni semmibe, meg semmi, csak túl kíváncsi vagyok, de úgy is elmondod, amiről szeretnéd hogy tudjak. Vajon van fiú és lány között barátság? Úgy, hogy nem érez többet a másik, hogy hülyét merünk csinálni magunkból egymás előtt, bármit meg merünk kérdezni, bármiről tudunk beszélni.. Én nem tudom, tudok-e ilyen lenni majd veled. Mármint az, hogy így el tudjam engedni magam. Nem beszélek én sem gondolataimról, a blogomat sem mertem még megmutatni. De majd.Te amúgy szoktál néha nagyon fura érzéseket kiváltani belőlem. Te vagy az egyik.. Nem tudom, miért, és miket.. De olyankor, amikor nagyon nem értelek, és aztán gondolkodni kezdek. Nem tudom. Hagyjuk. Elmondasz lehet mindent, mesélsz, ha kérdezek, és ennek tényleg örülök nagyon, hogy bízol bennem, de mégsem hagyod, hogy megismerjenek. Lehet, hogy a többi barátod azthitte ért téged, de nem, viszont én bevallom : téyleg nem értelek. :P Lehet, hogy azért, mert fiú vagy én meg lány, és nem volt előtted fiú barátom, csak pasi, ugye Dávid,és mégis úgy nézem a dolgokat, mint egy barátnőnél. De Dávid mondjuk nem okozott ekkora fejtörést nekem. :P Nem is gondolkoztam akkor még ilyeneken. De ő felszínes volt, én voltam naiv. Jó, utólag lehet, hogy könnyű mondani. Te akkor is összetett vagy, bonyolultabb. :P Olyan nehéz ez.. ez a kapcsolat téma.. Nem csak szerelemnél, egy barátságnál is. Nehéz megértetni magunkat a másikkal.. Szerintem az emberek nem nagyon fogják teljesen megérteni egymást. Ez a bejegyzés sem ér sokat, tök értelmetlen így az egész. Csak gondolkodom, írom, ami eszembe jut, de leírva semmi nincs az egészben. Ezért nem beszélek gondolatokról soha.. Nem tükrözi, amit érzek - mint a legtöbb esetben. Szóval, hogy miért vagy kiismerhetetlen.. (nem is biztos, hogy ez a legjobb szó rá.. )de nem tudom megfogalmazni. Lehet csak én vagyok hülye, és agyalok túl sokat olyan dolgokon, amiken nem kéne. Minden bizonnyal ez a válasz a sok hülye kérdésemre..