Egy álmokkal teli világban a valóság fájhat

Miért fáj mindig a fejem? És fáradt vagyok egész nap. Ki vagyok merülve teljesen.. Lefárasztat ez az egész, a suli, meg a többi. És magammal vitatkozom. És magamat is fárasztom a hülyeségekkel. És nem értem magam. Nem akarok gondolkozni semmin. Annyi érzés kavarog bennem.. Tudok napközben boldognak látszani, nevetni, de semmi nem olyan mint régen. A sulit sem szeretem. És kiforduuul a gyomrom, amikor állandóan azt hallom mindenhol, hogy ez ilyen hülye, meg az olyan meg a többi.. Hát alig van normális ember. De ezen is csak röhögni tudok. És elegem van, hogy a lány wc-ben meg kell fulladnunk a füsttől, mert persze hogy ott kell így csoportostul cigiznie mindenkinek..És hiányzik a régi sulim. Mindig mentünk táborba az osztállyal, évente háromszor, de több naposakra. Annyira jók voltak.. Olyan volt mind, mint a túlélőtáborok. Annyit másztunk, hegyen völgyön, mindenen keresztül, patakokon át, dombokon, erdőn.. Annyira fáradtak voltunk mindig, mindenki nyögött, hogy nem bírja, én is, de belül nagyon élveztem, mindig. Volt, hogy sátoroztunk, volt hogy faházban laktunk.. Volt mindig mindenféle feladat, program. Mi csináltuk a kaját, víz sem volt mindenhol, hanem el kellett menni a kúthoz. Annyira hiányzik ez :( Emlékszem,  mindig baszogatott engem mindenki, mert félénk voltam, és gyengébb. Nevettek, beszóltak, de nem érdekelt. Mert ott legalább volt élet. Lehet, hogy baszogattak, de hát tudom hogy csak hülyeségből, szóval jobb volt tényleg. Lehetett nevetni a sok hülyén az osztályban, lehetett szórakozni, szerettem a tanáraimat is. Most sincs bajom a tanárokkal, a mostaniakkal.. ( kivéve egyet, hmmm.. már akkor kész vagyok tőle, ha meglátom.. elég hogy megszólaljon.. mindegy, erről külön lehetne mesélni..) csaak.. nem tudom, más egyszerűen. Ott ismertek minket a tanárok, lehetett beszélgetni velük. Most meg nem. Egyedül az osztályfőnököm az, akit szeretek nagyon,ez az egyetlen dolog, amiért valamennyire örülök, hogy oda járok. Meg persze Ariella és Enikő, őket sem ismerném,ha máshova járnék. Annyira az osztály sem vészes, nekem úgy általánosan van elegem.. az emberekből. Nem tudom.. Kétszínűség, önzőség, rosszindulat.. NEm.. Mindegy.. Az ő bajuk, ha olyanok amilyenek. Szóval nem izgat. Csak ez kijön belőlem most..minden.. De addig jó, amíg csak a blogomban vagyok ilyen. Meg nem akarom, hogy vége legyen a gyerekkoromnak. Mert nem is olyan rég volt.. És úgy eltűnik minden, hogy észre sem veszem..  Emlékszem, tényleg nem olyan rég, amikor Biankával mindenféléket kivágtunk az újságokból, és elosztogattuk.. Hogy füzeteket gyártottunk magunknak - még azóta sem használtam őket semmire. Emlékszem, hogy mindig röhögcséltünk náluk a kertben, és csináltattunk ezer képet a Robival..arra, hogy mindig elterveztük, hogy egész éjjel fent leszünk, és mindig bealudtunk.. legtöbbször. Emlékszem, hogy az éjszaka közepén kimentünk az utcára, és beszélgettünk.. csináltuk a sok félelmetes képet..Emlékszem a házi bulikra fent, ahova mindig felmehettünk az unokatesójánál.. amikor féltünk bemenni a nappaliba a többiekhez, és a konyhában röhögtünk.. A sok csocsózásra, filmezésre.. És ezek sem lesznek ugyanazok már, mert elköltöztek. Mindketten komolyabbak lettünk.. És itthon sem lesz már semmi ugyanolyan. Az a rész már lezárult. Ha el is megyünk még valahova, Nem lesznek ezek a programok akkor sem olyanok, mint régebben, az sem, ha Balatonra megyünk.. Hiányzik az, hogy mindig szalonnát sütöttünk..azt imádtam.. a szalonnát nem, de az részletkérdés. Csak azt, ahogy ülünk a fűben este, és sütjük.. Grilleztünk is, és hiányoznak a nagy biciklis túrák..Nem megyünk el Dobogókőre, vagy kirándulni már.. Akkor nem értékeltem ezeket. Most már késő.. Mert kellett anyáéknak így elrontani mindent.Mindegy.. Már akkor elrontottak mindent, amikor megismerték egymást. Hmmmmm, hagyjuk. Miért van az, hogy ha szereti egymást két ember, mégsem együtt vannak, hanem van ez a sok bonyodalom? Mindegy, erről még nem írtam. Majd fogok.Talán..talán.. Nem látszik rajtam, hogy fáj. De igenis fáj..sokminden.. Mert én még gyerek akartam lenni, még egy pár évig, de így nem lehet. Mert ilyen dolgokkal kell foglalkoznom. Túl sokat várnak el tőlem. Nem vagyok olyan erős, mint látszik. Egy éve kezdődött kb. ez az egész, amikor összejöttem az első barátommal, ott elkezdtem komolyabb lenni. Aztán amikor annak vége lett, vagyis már annak a végefelé jött ez a másik dolog. Nincsen semmi bajom, mert hiába szomorkodnék, nem tudok mit csinálni úgysem. Csak annyira más vagyok azoktól, amik történtek. Azóta feszültebb vagyok belül. És sokkal unotabb. Nem tudok pörögni, mint régen, és ez hiányzik. És azt sem szeretem, hogy hiába hogy még együtt lakunk meg vagyunk öcsémmel- hát ezt sem tudom, még meddig.., de mégis olyan, mintha már most itt sem lenne. Mert gépezik, egész nap szinte, és tök más, és alig beszélünk. És látom rajta, ő sem boldog, bár ő nagyon magába folytja az érzéseit, és nem is lehet vele ilyenekről beszélni. Azt sem tudom, mennyit tud az egészből, ami van. De nekem már most hiányzik ő. Nem játsszunk már, nem kártyázunk, nem rajzoluljuk a hülye történeteket.. nem beszélgetünk egész este.. Mondjuk az már nagyon régen volt, amikor még egy szobában aludtunk. Én alig ismerem őt. Annyira fura egy ember ő is.  Nagyon zárkózott, zárkózotabb mint én. Általában szégyenlős olyanok előtt, akiket nem ismer.. jobban mint én.. De nagyon jó humora van. Olyanokat tud benyögni :) De mindegy.

Nem tudom azt csinálni, amit szeretnék. Fáradt vagyok, és életunt.. Állandóan tanulnom kell, hallgatnom a veszekedéseket itthon, a suliban a rosszindulatot, meg a többit. És csak rohan mindenki. És én is. Nincs nyugalom. 

Én csak kis kalandokra vgáyom. Kirándulásokra, és sok-sok nevetésre. Olyan kirándulásokra, mint amilyenek általános suliban voltak.. El akarok menni libegőzni, állatkertbe vagy vidámparkba.Körbejárni Budapestet, vagy akár egész Magyarországot, minden szép helyet, parkot, kertet, kastélyt.. És a barátaimmal szeretnék lenni. Mindig..Szeretnék fürödni a tengerben. Homokvárat építeni a tengerparton, és ha kész, csak feküdni a napon.. aztán fagyizni az árnyékban. Vagy csak a Balatonon.. ugrálni le a stégről, mint kiskoromban, ott, ahol még apának sem ért le a lába, és úgy kellett megfognia a vízben, mivel úszni nem tudtam. Szeretnék sátrazni.. Kempingezni, feküdni a függőágyban és bambulni. Mászni, erdőkön, hegyeken..Szeretnék futkározni, és nevetni másokkal, és hintázni. Vagy piknikezni egy tó mellett.. csónakázni, hajókázni.. Imádom a hajókat. Annyira jó érzés a vízen lenni, hajózni..ahogy kinézek a hajóról, nem látok semmit, csak a vizet..annyira hihetetlen látvány. Szeretnék mindig a szabadban lenni. Suliban vagyok egész nap, a büdös belvárosban, ahol csak friss és finom füsttel tudom teleszívni a tüdőmet. Inkább jó lenne erődkben sétálgatni, mezőkön feküdni.. És röhögni, ha elkezd zuhogni az eső, és aztán összebújni valakivel. Szeretek elázni.. Szeretem a természetet. Ha köd van, és homály. Vagy ha villámlik, és bentről nézzük, és hallgatjuk, ahogyan dörög az ég. Szeretnék búvárkodni. síelni és szánkózni. Vagy hőlégbalon.. annyira szívesen utaznék egyszer benne:) Az valami hihetetlen jó lehet.Úgy kipróbálnám a siklóernyőt is... Szeretnék régi várromokat megnézni, mászkálni mindenfelé, amíg csak bírom, aztán ledögleni a fűre, és semmit nem csinálni:) Szeretnék fesztiválokra eljárni.. Vagy csak ülni, pihenni valahol,egy szép parkban, és nézni a naplementét, meg a madarakat.Sétálni az erdőkben, gombákat, meg növényeket gyűjteni, vízeséseket megnézni..kis patakokat.Vagy barlangokat. Kiskoromban felmásztam mindig mindenre.. az összes fára. Olyan jó üldögélni a magasban, mindenki felett, a madaraknál,és csak nézelődni.. és semmit nem csinálni. Feküdni a napsütésben.. Bejárnám egész Magyarországot, ha lehetne :) Mert csak ilyen dolgokra vágyom, hogy a természetben lehessek, és engem ez sokkal boldogabbá tenne, mint egy buli, vagy egy koncert. Az osztálytársaimmal nem lehet.. nem lehet ezeket.. Ők abban találják meg az élvezetet, ha elmennek együtt piálni, vagy vizipipázni. De engem nem érdekelnek ilyenek. És nem értek meg másokat. Rohadtul nem akarom hallgatni a de-rég-basztam-már-be szövegeiket. És rohadtul nem akarom azt sem hallgatni, hogy már nem hat rá a pia, mert..mert mittomén már. Ehhez csak gratulálni tudok. Nem azt mondom, hogy bulizni nem jó.. Mert jó, barátokkal, normálisan. Nem úgy, mint az állatok. Csak.. Én énekelgetek, rajzolgatok, festek, zenélek, vagy zenét hallgatok, és elég ennyi, hogy jól érezzem magam. Meg amiket már leírtam. Természetben lenni és kirándulni, és képeket csinálni. És nem kell semmi, nem kellenek a nagy áruházak, mozik, szórakozóhelyek.. Szeretném nézni esténként a csillagokat, és sétálni a holdfényben, szeretnék megmászni hegyeket.. és nevetni mindig..Szeretnék állatokkal játszani.. mindenféle dolgokat gyűjteni.. kagylók, virágok, kavicsok..Menni előre, egy vonatsínen mondjuk, a nagy semmi közepén.. úgy, hogy nem látok magam előtt semmit ..Szeretnék kipróbálni sportokat..búvárkodni, szörfözni, vitorlázni, vízisíelni. És sokat biciklizni, gyönyörű helyeken..Üldögélni egy gyönyörú parkban, sok-sok virággal, és rajzolni közben..Én csak szeretnék szabad lenni..A madaraknak jó. Szabadok, repülhetnek, bárhova. Ha hó van, elrepülhetnek. De mi nem repülhetünk el ilyen könnyen a bajok elől. Miért? Olyan egyszerű lenne úgy. Miért nem élhetek egy tündérmesében?

 Hát nem gyönyörűek ezek a helyek? :B Bár ilyen helyeken lehetnék... Akkor nem számítana semmi. Mert engem elvarázsolna.

Aminek nagyon örülök, azok a barátaim. Hogy találtam olyan embereket, mint ők.Különlegesek,ők adják a boldogságot nekem :) Nagyon szeretem őket. Ha ők nem lennének, ki sem bírnám ami van, nem tudnám elviselni a sok embert sem, akik csak magukat szeretik. Ha több szeretet lenne másokban, elnyomná azt a sok önzöséget,a hatalomvágyat, hazugságot, rosszindulatot..és a többit..De nem, és ez nem is változik. Talán velük majd, a barátaimmal sikerül elérnem azt, amit szeretnék. Még ha nem is tudom, hogy mi az. Remélem, legalább őket, nem kell elveszítenem soha.Csak folyamatosan változik minden, nem tudom mi lesz egy év múlva, vagy tíz év múlva. Nem tudom mi lesz Arival meg Enikővel, ha vége a giminek. Főleg, hogy nem Pestiek, Ariella Tápiószecsőn, Enikő Piliscséven lakik. Vivivel is nagyon keveset találkozom. Gáborral és Biankával valószínűleg nem fog megszakadni a kapcsolat, remélem soha. Remélem velem lesznek mindig.

miért nem lehet az, hogy amikor jobban vagyok, ott maradok szépen a seggemen, és csak maradok jókedvű?

Elalszom mindjárt.. és tanulni kéne.. nem megy. De nem érdekel. Írni akarok. De minek? És amúgy sincs miről írnom. Mindenki azt hiszi, hogy én tök nyugodt vagyok. Jó, igazából az vagyok. De ha látnának belülről.. hmm, az nem lenne valami szép látvány. Néha magamban nagyon tudok dühöngeni.De ezt még egyenlőre sikerült bent tartanom. Remélem így is marad. Nem szoktam dühöngeni. Csak őrlődöm magamban. De nem akarok.. Jó nekem úgy, amilyen voltam, inkább legyen idióta, röhögjek mindenen.. Csak könyörgööööm, ilyen.. ilyen ne legyek. Szét fogok robbanni. Csak legyen tavasz és legyen meleg.. és ne legyek ilyen fáradt.. Csak egy pici nyugalmat akarok..egy pici szabadságot..

Az a legszebb, hogy azt sem tudom mi a bajom. Egyszeráen nem tudom kifejezni magam. Itt sem, írással sem nagyon. Csak nehéz minden. És felidegel minden..

És tanulnom kell.. és én aludni akarok... azt hiszem majd holnap megpróbálkozom ezzel újra. Majd ha lenyugszom.

Annyira bonyolult. Semminek nincs értelme. Az lesz ha legjobb, ha nem gondolkozom. Megyek aludni.

néhány dolgon..

Nem fogok most sokat írni, mert nem vagyok jól, és fogalmazni sem tudok. Csak néhány sorban mindent, mert gondolkoztam sokmindenen...

Rájöttem, hogy nagyon aggodalmas tudok lenni. Olyankor legalábbis, ha a barátaimról van szó. És rájöttem, hogy én sehogysem bírnám ki, ha bármelyikkel történne valami. Megőrülnék teljesen. Tehát ajánlom, hogy vigyázzanak magukra, nagyonis :P De tényleg. És most ez egy valakire vonatkozik főleg. Alapból olyanokon is szoktam gondolkodni, hogy velem is történhet bármikor valami.

Engem amúgy nagyon le tud hangolni, ha valamelyik barátom szomorú. De ez csak nem rég jött ki rajtam. És ha nekem van valamiért rossz kedvem, akkor tök könnyen tudok vidám lenni, ha pl olyannal vagyok, aki nagyon vidám meg minden.

Még arra, hogy minél jobban megismerek valakit, annál inkább kezdek rájönni, hogy milyen keveset tudok róla. Az a baj, hogy szeretném nagyon, hogy nekem mindent elmondjanak, mert meg akarom érteni a barátaimat teljesen, de közben meg nem akarom, hogy ők engem megismerjenek..

És hogy annyira nem is vagyok félénk.Az vagyok, csak annyira mégsem. Olyankor nem beszélek sokat, ha rossz a kedvem, mert olyankor nincs is kedvem beszélgetni. Ha meg nem emiatt, akkor sem a félénkség az oka. Az is, de leginkább az hogy nem nagyon bízom másokban, és nem akarom hogy megismerjenek.. (Csak én érzem úgy, hogy ennek nem nayon van értelme? :P) De mindegy. Akkor félénk is vagyok, meg nem is :P

Utálok reménykedni. Utálom azt az érzést.. amikor nem tudok valamit, de mégis reménykedek, és meg tudhatnám, hogy mi van - csak nem akarom. Ez volt 2008 ősszel is, nem írom le, hogy akkor mi volt konkrétan, és azt, hogy most mi, de akkor sem akartam megtudni, és kellett fél év, hogy erőt vegyek magamon. Tavasszal tudtam meg. De akkor hiába reménykedtem. Vagyis igazából nem tudom, hogy mit reméltem. Mármint tudom, hogy mit, de belül lehet, hogy az ellenkezőjét.. Nem tudtam, hogy örüljek, vagy sírjak, de nem lett jobb semmi, azóta áll a bál.Kiderült ezer dolog. Furcsa visszagondolni, azon gondolkodni, hogy hogyan történtek a dolgok, és mi lett volna, ha máshogy..mindegy. Így utólag nem is tudom, hogy mi hogy lenne a jobb.. De úgysem tudok beleszólni abba, hogy mi hogyan történjen, szóval felesleges ezen is agyalnom.

Azthittem, hogy szeretem a változásokat, de nem. Félek a változásoktól. Rájöttem, hogy nem akarok jobbat, mint ami most van, akármilyen rossz is most, csak ne legyen rosszabb. Mert lehetne, simán. Nehéz nekem, ha túl sok dolog történik egyszerre. Van, amikor izgalmakat akarok, de az más.

Rájöttam arra, hogy egy csomó mindent nem ismerek be, még magamnak sem. De miért? Fura ez. Talán magamat kéne megértenem, mielőtt másokat akarok.. de neem.. :)

És csak úgy mellékesen: Még arra is rájöttem, hogy lehet, hogy megy nekem a verselemzés mégis xD Tényleg nem gondoltam volna, hogy tudok írni ilyeneket. Négyes lett, amit írtunk, azóta írtunk mégegyet, egy olyan versből, amit nem is láttunk addig, és mégis össze tudtam hozni három oldalt :P De ez most nagyon nem ide tartozik.

Egyik nap megnéztem a Séta a múltbát angolul.. egyszerűen imádom azt a filmet..

Kíváncsi vagyok, mit hoz a jövő. Ez is fura, mert várom, de közben meg nem. Biztos csak a kíváncsiság miatt, mert mindig kíváncsi vagyok mindenre.Vagy csak azért, mert abban reménykedek, hogy akkor más lesz, vagy jobb, vagy nemtudom. Lehet mégsem várom. Mert nem akarok felnőni.. Inkább.. vissza akarok menni a múltba..

Erről jut eszembe a gyerekkori kedvenc filmem, évekig az volt a kedvencem.. A Vissza a jövőbe..Nagyon szerettem..Ahogy az összes többi olyan filmet is, ami az időutazásról szólt.

Elkezdtem azon gondolkozni, hogy vajon mit gondolnak rólam a barátaim, hogy velük milyen vagyok, ők hogyan látják. Hogy mennyit mutatok magamból meg. Megkértem őket, hogy írják le, rosszat is meg jót is, meg mindent, amit akarnak, de elfogultság nélkül, őszintén. Csak kíváncsiságból.  Mert ugye az is én vagyok. Akinek ők látnak. Nem csak az, amilyennek én ismerem magam.

Laci: "Jó feladatot adtál, kicsi-nyagy lányom :) Én írjak rólad, én, az édesapád, ráadásul mindezt elfogulatlanul, hát nehéz lesz :) Megkönnyítem a  dolgom, és lopok a Biától :) Ahoz képest, hogy kis fiatal leány, elég jól ismer, és sok dologban egyetértek vele.De nem mindenben.

Nagyon szép, kedves, aranyos lány vagy, különleges - és ezt elfogulatlanul is ki tudom jelenteni - bűbáj kinézettel, és viselkedéssel. Igen, zárkózott vagy, de ez tényleg nem akkora baj, mert nem kell mindenkinek mindent tudni rólad. De, akik hozzád közel állnak, akiket te szeretsz, és bízol bennük,azoknak ez nem jó, mert azt gonolják, te nem bízol meg bennük, és nem is számítanak neked annyira, ráadásul így egyedül maradsz a gondjaiddal, és csak magadra számíthatsz.

Nyugodt természetű vagy, nem kiabálsz, nem hőbörögsz állandóan mindenért. Ez állati jó, csak így maradjon.Türelmes vagy, nem buksz ki szinte semmin. Ez végtelen szeretetre méltó tulajdonság! Ha valaki zaza, inkább mosolyogsz a hülyeségén, nem kapod fel a vizet :) Tolerálod a mások hibáit, és ha lehet, ezen sem húzod fel magad.
Inkább elfogadod, mert hogy senki sem hibátlan. Talán ezt még túlzásba is viszed, de ez a jobb, csak téged is így tudjon mindenki tolerálni, nem pedig csesztetni.
Idáig hagytad, de egyre jobban ki tudsz állni magadért, és ez pozitív.

Teljesen normális, igazán szeretetre méltó tini lány vagy, jobbat nem is kívánhatnék.
Nem vagy egy bamba képű, semmit mondó tekintetű, életúnt, megpusztulni vágyó emo-s,
se egy kifent, agyon kenceficézett vihogó, nyávogó idétlen csaj. Nem vagy könnyűvérű, könnyelmű, és ez főleg a mai világban szinte ritkaság számba menő nagy erény. Sohase változz meg ebben.
 
Nem vagy gyerekes, ellent mondok a Biának, mert pont annyira vagy gyerekes, mint amennyire kell 16 évesen, és ez a jó, és csak azt kívánom, sokáig ilyen tudj maradni.
Ne akarja senki, hogy 16 évesen teljesen felnőttesen viselkedj, és élj. Egy gyerkekkorod van, soha többet nem lehetsz "gyerek", még ha nagy gyerek is. Ez így van jó, ez szép :) A lányok amúgy is általában hamarabb felnőnek, mint a fiuk, azoknak sokszor ez valahol sohasem sikerül, vagy csak nagyon sokára. Így én csak azt kívánom, nagyon sokáig tudj még "gyerek" maradni, mert addig jó neked, ezt hidd el. Ez a "gyerekesség" alapjában nagyon vonzó is tud lenni, mert aranyos. Egy fiatal lány legyen csak álmodozó, és "gyerekes". És ha naív egy kicsit, az is aranyos, és szeretetre méltó.
 
Néha huncut vagy, lehetnél méginkább az :) De a komoly dolgokra is sokszor viccesen próbálsz meg reagálni. Ez is aranyos, és jó, bárcsak mindig kacérnak, huncutnak láthatnálak, annyira jól áll, amikor "egy rosszaság" vagy,csak vannak olyan dolgok, amik így komolytalanná válnak, pedig nem azok, és nem lehet viccel csak úgy elterelni róla a hangsúlyt. Bárcsak ne lennének komoly dolgok, mert ez nem egy magadfajta tini lánynak való, lehetnél helyette teljesen felhőtlen, gondtalan, és akkor mind ez teljesen helyén való lenne.

Megbízható vagy. Mi amit megbeszéltünk, kivétel nélkül mindig tartottad magad hozzá, sohasem hagytál "cserben", mindig tartottad magad hozzá, hogy ne okozz csalódást. Szuper jó erény ez. Örökké maradj ilyen!

Sokat nyom a latba, hogy akinek fontos vagy, és neked is, eleget tehess neki.
Ez is szuper dolog, szerteni való tulajdonság, hogy szeretnél jót tenni, okozni.

Valóban szeretsz tőmondatokban beszélni, sokszor csak egy egy szóval mondani, ami van. Hát, erre lehet mondani, hogy lényegre törő vagy, és nem körmöntfont, és nem spirázod túl a dolgokat. Ez talán jó, korodnak megfelelő, de a dolgok sokszor bonyolultabbak, és nem elegek a tőmondatok. De ez változik, és úgy látom, jó irányban.
 
Egyre komolyabban el lehet veled beszélgetni, a legintimebb, a legbensőségesebb témákról is akár. Ez ugyan még hagy kívánnivalót amúgy, de jó úton jársz :)(Remélem mi eljutunk oda, hogy semmi, de semmi sem lesz tabu téma köztünk:) ) Nem lesz sok erre méltó ember ismerősöd, rokonod, de ha tudod, ha el tudod dönteni, hogy kik azok, kik erre érdemesek, jó úton vagy.

Szégyenlős vagy, túlzottan, ez nem jó. Soha sem leszel ilyen szép, nincs miért:)
60-70 évesen akarsz majd nem szégyenlős lenni? Senkit sem fog érdekelni.
Ez rossz, komolyan túlzásba viszed. Jó, hála ég, nem vagy egy minden hájjal megkent kuruc természet, áldom is az eget, hogy így van, és hát oké, ne mutogasd magad mindenhol, mindenki előtt. De nyáron a strandon jó hogy nem bőrruhában, szkafanderben napozol :D  Le kell tudni vetkőzni a gátlásokat, legalább egy kicsit. Ne apád, anyád előtt szégyenlősködj, mert ez hülyeség.De mégegyszer mondom, igazán szép külsőkkel vagy megáldva, ennyire ne szégyeld magad, mert nincs miért.

Túl szerény vagy, nem mersz "kérni".Elfogadod, amennyi van. Túl lemondó is vagy. Vagy inkább hang nélkül beletörődő? Szép, érzéseket megindíttató viselkedés ez, ami méginkább arra sarkall, hogy neked jó tegyen az ember, de inkább valahol középen lenne jó a lovon, nem kell mindenről lemondani, csupán szerénységből.
 
Nincs kellő önbecsülésed, önérzeted. Talán a legnagyobb hibád, ami idővel biztos változni fog... Ha ezernyi megaláztatás, hazugság is ér, olyanból is temérdek, ami felvállalhatatlan, megbocsájthatatlan, te nem a te igazadat tartod fontosank, a legfontosabbnak, hanem másnak akarsz megfelelni, és túlzottan alkalmazkodni. Inkább lemondó vagy, nem nagyon tudsz kiállni az igazadért, inkább beletörődsz a dolgokba. Inkább elhesegeted a problémát, nem küzdesz érte, helyette másra akarsz gondolni, és eljátszod kifele a stuccot. Ez nem mindig jó, mert így állandóan alul maradsz. Így nem lehetsz szabad, önálló, és nem lehetsz saját magad.

A segítőkészség nincs mindig a helyzet magaslatán :) Bár szerintem alapból igenis segítő kész vagy, ez benned van, mert alapból jó vagy, és én tudom, hogy türelemmel, és szeretettel nálad szinte mindent el lehetne érni.

Nem bírod, ha valakinek nincs hozzád türelme. De ez jogos, mert te türelmes vagy, és te is ezt várod el.Én nekem hozzád végtelen a türelmem, és ez meg is hálája magát, érzem rajtad :)

A lelki dolgok, a megszokás túl mélyre kerülnek benned, és a legnagyobb szeretet, semmi sem tud ebből kimozdítani,jó útra téríteni, helyesen gondolkodni, vélekedni, beszélni.
 A "gyerekesség" talán egyedüli negatívuma ez, ami remélem változni fog.
 
Makacs tudsz lenni, és elég nehéz meggyőzni, ha nincs igazad. Ha sikerül is, és belátod, nem biztos, hogy a viselkedéseden ez változtat is valamit.

Kötelesség tudó vagy, ha nem is egeket döngető mértékben, de tudod a dolgod, és önállóan csinálod is. Törekedsz az önállóságra, próbálod a dolgokat megoldani, de ezen még van mit alakítan xD De ez tök normál, pont olyan vagy, amilyennek ennyi idősen lenni kell :)

Tiszta, őszinte jellem vagy, nem szeretsz hazudni. Bár a hallgatás is hazugság valahol. De van kegyes hazugság is, és hallgatás is, ami jó célt szolgál. Sajnos ezt nem lehet elkerülni, rákényszerítik az embert erre sokan, és sokszor. Van hogy a közelállók pont, akik erre kényszerítenek, és a kiszolgáltatottságod miatt nem igen van más választásod.  A mai világban nehéz őszintén élni.De kívánom, hogy úgy tudj élni, hogy ne kelljen elhalgatni, hazudni dolokat, kívánom, hogy olyan emberek vegyenek körül, akik nem kényszerítenek rá erre.Akik hozzád igazán közel állnak, azok biztos nem fognak erre kényszeríteni, és hozzájuk maradj is öszinte mindig is.Szeretnék az elsők között lenni, kik neked ilyenek, akiknek mindent, de mindent elmondhatsz őszintén, és semmit, de semmit sem kell elhallgatni. A legszebb, az egyik legértékesebb emberi erény, ami amúgy minden öszinte, tiszta kapcsolat alapja is egyben.

A legnagyobb hibád a zárkózottságod végetti dolog, hogy szinte képtelen vagy az érzelmeidet megosztani. Egy egy ilyen szó nem tudja a szádat elhagyni, még harapó fogóval sem lehet kikényszeríteni belőled, pedig egy nagyon jószívű lélek vagy, csupa jó tulajdonsággal, amit csak szeretni lehet, de ez nagyon hiányzik a képből. Egy ilyen, hogy "szeretlek", vagy csak annyi, hogy "hiányzol", amiben aztán semmi sincs, nem hogy magadtól nem mondod, de még a kérdésre sem tudsz effélét válaszolni. Ez azért baj, mert egyrészt aki ezt kérdi, vagy tudni szeretné, az minden bizonnyal hasonlóan érez, és nem mindegy ezen által, nem közönbös, hogy te miképp érzel, és vélekedsz.Tiltja a vallásod... Ez amúgy teljesen ellentmond az alapjában öszinte, tiszta jellemednek.

És az éppen aktuális, hogy te szeretnél mindent tudni, de te meg szeretsz magadnak megtartani dolgokat, szinte mindent :)  Igazi rosszcsont....Ezen amúgy csak nevetni tudok, de egy igazi meghitt, bensőséges kapcsolatnak nem épp ez a legjobban oda vezető útja.

A makacsságodról még nem beszétünk, nemigen lehet rávenni semmire, a legjobb,
legőszintébb szándékkal sem, amit te nem ugy gondolsz.

De van neked egy olyan jó szíved, minden mellett, amit csak irigyelni tudok, és szerencsés lesz, ki majd birtokolni tudja, ha értékeli benned a rengeteg jót, és ha ami rossz lenne, azt is elfogadja, téged mindenestől, ahogy vagy.

Én biztos ilyen vagyok, lehet, az egyetlen, de nekem könnyű, mert ki vagyok én? Az apukád.

Hát a teljesség igénye nékül itt van, ami hirtelen eszembe jutott..."

Gábor: "Rovarok védőszentje, mindig mindent tud =) Nem mondanám, hogy kifejezetten lányos természet, de ami kell, az megvan abból is. Jó barát, megértő és segítőkész, ellenben makacs, konok. Nem túl tettleges, sokkal inkább intellektuális típus, nem szeret véget vetni dolgoknak, fél az elmúlástól. Érzéseit magába folytja, hangulatától függően félénk, illetve nyitott(az utóbbi ritkább). Nagyon tud szeretni, még ha nem is látszik, és szereti látni mások boldogságát. Okos- bár saját képességeit lebecsüli. Könnyen le tudja hangolni mások állapota, az az empatikus. Gyakran van szüksége segítségre, de igyekszik problémáit nem kivetíteni másokra, hanem magában megoldani. Önmagában döntésképtelen – vagy pedig nehezen választ olyat szituációkban, amikor döntéseinek súlya van. Megfontolt, önzetlen, kétségeit ha vannak sem adja barátai tudtára. Titkolózós, spontán, épp ezért könnyen tud meglepetést okozn másoknak. Kitartó – amennyiben szükségét érzi. Tart a jövőtől, igyekszik a jelenben élni.
Ennyit tudtam írni, java része feltételezés, de van mire alapoznom, ne is feleselj! A legjobb barátom vagy, és a Cucu név méltó örököse. xD Ha úgy érzed nincs igazam, majd kérdezz, de nincs olyan azok között amit leírtam, aminek a szikráját se lehetne benned látni. Annyit írok ide csak, amiben nem vagyok biztos, hogy szentimentális vagy te is, még ha nem is mutatod. Csupán félsz valamiért. Lehet nem így van, akkor úgy is meggyőződöm róla majd.
Bocs, hogy csak ennyi, de a lényeg benne van xD Tedd el, és ha kezedbe kerül, gondolj arra:
„Emlékül, hogy emlékezz, mikor már csak emlék lesz” "

Ariella: Jó ember vagy, kivételesen jó. Te egy olyan kivételes személy vagy, aki tényleg elégedetten feküdhet le esténként. Persze vannak problémáid amiken túl sokat filózol, de hidd el, mindenkinek vannak, és ez nem baj, ez így jó. Mert nem lehetsz mindig gyerek:P Jól tanulsz, jó eszed van, ez is mind nagy érték legfőképp neked. Nem tudom, hogy neked mi a véleményed magadról, de annyit elmondhatok, hogy ahogy én észreveszem, nincs nagy önbizalmad, de erre nincs okod. Bárkit megkérdezhetnél a környezetedből, senki nem mondana rád rosszat... mondjuk mosolyoghatnál többet az emberekre, legyél közvetlenebb... nekem ez a véleményem, ennyi hibád van..:D szerintemés talán a barátaidat sokkal előbbre helyezed mint a családodat... ez szerintem nem jó... úgy értem hogy én is nagyon szeretem a barátaimat, de amiket én nektek elmondok azt ugyanúgy elmondom anyunak, nővéremnek... aput meg a bátyámat hagyjuk mert.. hayjuk xD na jó én már többet nem tudok írni nem vagyok a szavak embere ×D inkább itt van 1-2 idézet ami szerintem illik rád:

"Az ember lelke olyan, mint a gyémánt, amit csiszolni kell hosszú időn
keresztül, míg teljes fénye és szépsége kitisztul."

"Az igaz barátot joggal nevezhetjük a természet remekművének."

Enikő:  "Nos, mivel azt a kiváltságot kaptam, hogy egy nagyon kedves és közeli barátnőmről írjak pár kósza? (xD) sort, nem restellek a szavakkal bőkezűen bánni. Először is ami a legfontosabb, hogy csak is a teljes igazságot fogom papírra vetni, mert ha nem azt tenném, már rögtön nem lenne az igazi amit ő is és úgyszintén én is elvárok, elvárnánk. Az első találkozásunkkor még semmi sem fogott meg annyira benne. Azt hittem, hogy egy ugyanilyan csaj mint a többi az osztályban. Unalmas, nem lehet vele jókat szórakozni, nevetni, és ezért nem is igyekeztem vele jóba lenni. De hát mint minden ember sokszor az életben, jól félrenyúltam. Mert igenis hogy nem az számít, hogy milyen az első benyomás. Nálam legalábbis ez semmikor sem működött. Szóval miután már többet beszéltünk, rájöttem hogy sok olyan dolog van benne ott mélyen, amiket úgy nem vehetsz észre, ha csak ránézel, hanem igenis meg kell ismerned. Telt az idő és egyre jobban belopta magát a szívembe. Szóval minden olyan érték meg van benne, sőőőt..amiket a világon mindenki igenis hogy megirigyelhetne.Pl: kedves, szeretetteljes, nem önző, önfeláldozó ( persze ebben nem a túlzott mártírságot értem). És van olyan is amikor néha kicsit kelekótya és nem vesz észre semmit. Na..ezen szoktam én felhúzni magam de nagyon. De nem vézses, csak én vagyok kicsit hirtelenharagú =) Mindent összevetve én imádom és mostmár biztos vagyok abban, hogy soha az életben nem akarom elevszíteni. xD És amiket írtam nem csak duma, ezekért a szavakért a fejemet is adnám! Minden igaz."

Bianka:"Hát mit is gondolok rólad? Kedves, megértő lány vagy. Kicsit zárkozott vagy.Ez nem is baj annyira de van jó és rossz oldala ennek.Nagyon idegesit hogy nem mondasz el mindent de meg is értelek hogy nem midnekinek mondod el hogy mi történt veled.De kicsit zavar hogy nagyon régóta barátok vagyunk és még is visszahúzódó vagy velem szemben is.Megbizható barát vagy,tényleg igaz barát vagy, soha nem hagytál bajban.Mindig elmondtad a véleményedet ha rossz is volt az. Ha valaki megismer téged szerintem nehéz lesz elfelejtenie. Amúgy számomra egy kicsit gyerekes vagy. Szeretsz a mesékben élni,hinni,hogy minden jó.Néha meg nagyon komoly vagy nem mondod el hogy mit gondolsz dolgokról.Nagyon hangulat ember vagy.Régen irigyeltelek hogy miylen nyugodt életed van.Most meg szerintem én unnám azt ami veled rendszeresen történik, folyamatosan ismétlödik.Persze a te életedben is van egy izgalom, csak én megszoktam hogy mindig történik valami. Ha jó kedved van akkor csak mondod a butaságaidat, és szétröhögöm magam rajtad :)Ha meg letört vagy,elég sokszor,akkor meg alig szólsz valamit csak halgatsz mert gondolkozol valamin.Idegesnek még nem láttalak vagy olyanak ki ordibál össze vissza.Szoktál felháboródni de az más.(Pl amikor nem ismered fel a zellert xD )Sok dologról meg van a véleményed de még se fejezed ki jobban a dolgokat.Szeretsz tőszavakban beszélni.Amúgy túl komolyan veszed az életet.(Tudom hogy össze vissza írok de most csak így jutnak eszembe a dolgok)Kicsit harcias vagy.Ha nem mennek úgy a dolgok ahogy akarod akkor is harcolsz a dolgok után.Olyan nyugodt ember vagy és ez annyira idegesit:D  De a többi ember meg a rohanó világban össze vissza ordibál.Sok mindenben más vagy mint a többi ember:) Nem csak úgy értem,persze mindeki más.Kicsit meggondolatlan vagy.Pesze nem mindenben.Bele mész olyan dolgokba amiknek nem tudod a végét.Szeretsz mindent megörökiteni.Elteszel kis dolgokat hogy majd ha egyszer nézegeted őket,eszedbe jussanak hogy honann voltak azok a kis csöpségek. xD Gyorsan megváltozik a hangulatod:) Kiszámithatatlan vagy egy kicsit meg titokzatos.Több felé nem nagyon tudsz koncentrálni,jobban szereted ha van egy dolog és csak azon gondolkozol.(Nem jut eszembe semmi,üres az agyam)Szeretsz mindenbe bele szólni.Nah jó majd le írom ezt máskor normálisan:)Ha  szóban nem is de írásban mindig ki tudod fejezni magad.Nem gondoltam volna ezeket amiket most így elolvastam a blogodban.Kicsit csodálkoztam azok után..Most oylan édesen ülsz és ábrándozol:) Mint egy jó tündér."

Tegnap este fura kedvem volt, és átfutott a fejemen egy elő-kéne-szedni-a-régi-naplókat gondolat. És akkor meglepő módon előszedtem a régi naplókat. És beleolvasgattam. Három van összesen, egy évig írtam, 2008 nyarától 2009 tavasz végéig. Nem tudom miért hagytam abba, de úgy döntöttem, hogy az utolsót befejezem. Egy bizonyos pontig. Amíg szakítottam a volt barátommal, mert a háromból kettő majdnem csak róla szól. Ő volt az első, és azóta egyetlen barátom, hét hónapig voltunk együtt, és elég sokat lehetne erről mesélni, de mivel le vannak írva a naplóba, itt nem fogom részletezni a dolgokat. Szóval elkezdtem folytatni onnan az írást, ahonnan abbahagytam, persze nem így napról napra, csak ami eszembe jutott. És hogy könyebb legyen, elkezdtem olvasgatni az április végi beszélgetéseket. És.. csak úgy mellékesen.. egyszerűen HIHETETLEN, hogy hogy voltam én ennyire.. ennyire hidegvérű.. Vagy mi.. Lényeg, hogy olyanokat írt, hogy ha ez most lenne, nem hagynám magam.. de.. Hogy tűrtem így el, amiket mondott? Azt mondják rám, még most is, hogy engem nem lehet felidegesíteni, meg ilyen meg olyan nyugoddt vagyok mindig. De.. ahhoz képest, amilyen akkor voltam.. Hát komolyan. Vagy ennyire nem láttam az orromnál tovább? Ennyire naív voltam? Mindegy már, nem számít. Azon gondolkoztam, hogy elkezdek megint naplót írni. Mert ide, blogba, csak gondolatokat írok, meg ami bennem van. Naplóba meg a napokat, mit csináltam, hol voltam, ilyenek. Mert jó visszaolvasni azokat is, tényleg. Így legalább, amikor olvasom ezeket, picit újra a múltban lehetek, felidézhetem magamban, amik történet.. és picit úgy érezhetem, átélhetem, ami volt, ha már vissza nem mehetek. Fel kéne találnom az időgépet :) És imádok írni, és legszívesebben életem minden percét leírnám, hogy meglegyen nekem. Talán azért hagytam akkor abba az írást, mert ki voltam kicsit készülve, nem Dávid(volt barátom) miatt,nem csak miatta, hanem más miatt is, és annyi minden történt, hogy nem lehetett leírni már. Nem tudok senkit közel engedni magamhoz.Félek attól, hogy megismerjenek teljesen. Talán Dávid miatt. Mert vele teljesen nyílt voltam. Annyira megismert, hogy tudta, mikor mit gondolok, ha valamit csináltam, tudta miért, ha meglepő dolgot csináltam, akkor is tudta, hogy mit gondolok meg miért csinálom... Tudta mitől félek. Minden gondolatomat, anélkül, hogy elmondtam volna neki. És ez nem mindenféleképpen rossz, csak nála nagyon rosszul jött ki. Nagyon rossz volt érezni azt a kiszolgáltatottságot, mert ő kihasznált mindent. Kihasználta minden gyenge pontomat. Lehet hogy aztán ezért tudott "uralkodni" felettem.. Dávid előtt, mármint mielőtt elkezdtünk járni, nagyon komolytalan voltam, és szerettem komolytalan lenni. Szerettem hülyéskedni. Csak Dávidtól megkomolyodtam egy időre. Ő ilyen tökéletes úri nőt akart faragni belőlem.De neem, inkább nem kezdek bele, soha nem végeznék, olyan hosszú. És unalmas..és fárasztó..Szerencsére azóta megint kezdek "visszafejlődni" :P Mármint tudok hülyéskedni, szórakozni, nevetgélni. És fel rakhatom a székre a lábamat. Midnegy, ez a mániám, nem tudok úgy ülni, hogy a földon van a lábam. Most is a széken van. Csak a Dávidnak ez nem felelt meg. Mert hogy az nem nőies, khm.. Midnegy. De amit ki akartam ebből hozni, hogy talán ezért lettem még zárkózottabb, mint voltam. Persze tudom, hogy Gábor, vagy más barátom nem használná ki, amit tud rólam, de valahogy félek.. Én nem hiszem, hogy bármikor is azt fogom akarni, hogy valaki annyira kiismerjen,mint Dávid, nem is fogom hagyni. Jó, nem mondok semmit, bármi változhat, de most úgy gondolom.. elég ha én tudom mit miért mondok, gondolok,kérezek,csinálok..

Legyen már tavasz :) Nem tudom miért várom. Talán kivirágoztat majd engem is. Nem szoktam várni a tavaszt, sőt, örültem mindig a télnek. De most. Most azt kívánnám, bár holnaptól már szép, friss tavasz lenne..  Hm, de majd Gáborral úgy is kiírtjuk a havat.  Egészen pontosan egy részecskegyorsítós srapnelszilánkkibocsátó furnéllemezes hőlézerrel. Ugyanis Gábor elmélete szerint a hó ellenünk van, és el akarja foglalni az egész világot. El foglalta a házakat, meg a fákat, és még hadseregekbe is szerveződtek. Szóval ez ellen muszáj lesz tennünk valamit :P

Na de elmegyek írni, mepróbálom felidézni mik történtek április végétől június közepéig. Lehet hogy sokáig fog tartani. Már most fáradt vagyok, ha bele gondolok. Bár igazából alapból fáradt vagyok most is. Na jólvan, pápá :P

De úgy, hogy nem csak két napig.Hanem mondjuk úgy maradok szépen. Mindenki várja hogy boldog legyen. De várni könnyű. Nem várni kéne, úgyis minden rajtunk múlik. Tudni kéne boldognak lenni abban a helyzetben, ahol vagyunk. Vagy ha nem, akkor olyanná változtatni. De mi kell hozzá? Mi hiányzik? Mert én nem tudom. És tényleg csak várom. Nem tudom, hogyan kéne változtatnom. Elfogadok mindent, ami van, mert sokmindennel nem tudok mit csinálni. De akkor mit kell tenni? Voltam boldog, nem is olyan régen. De nem vagyok már ugyanolyan, és egy éve minden a feje tetejére állt.  Más vagyok, és nem tudom mitől. Nagyon nyugodt voltam mindig, mindenkivel, senki sem tudott felhúzni. Nevettem mindenen, nevettem akkor is, ha elestem. Valahogy máshonnan néztem mindent, kívülről.. És azt gondoltam, hogy engem semmi nem tud legyengíteni majd, lehülyéztem azokat, akik kis apróságok miatt szomorúak, gondoltam, ha valami rossz történik, akkor ez van, és kész. És nem érdekelt. Játszottam mindig, álmodoztam, hittem abban, hogy egyszer megtalálom a hercegemet. Mindig mondtam anyáéknak, hogy nekem ilyen meg olyan jó munkám lesz, és gazdag leszek. Csak így simán. Egyszerűen. Elmeséltem nekik, hogy milyen lesz majd a kis házam.. Hogy lesz egy óriási kertje, és tele lesz virággal.. Hogy rózsák lesznek az ablakokban. Meg ilyen boltíves izé, amin szintén virágok lesznek, meg fehér padok, kis szökőkút, meg minden amit csak el tudtam képzelni. Hogy lesznek kutyáim, meg macskáim. Meg két gyerekem, ikrek. És ettől a sok naivitástól, ami bennem volt, nem vettem észre semmit abból, hogy milyen nehezek tudnak lenni dolgok. Hogy van, ami nem játék. Még most is bennem vannak ezek igazából. Nem tudom, hogy ez rossz, vagy jó, de azt igen, hogy kezd elmúlni. Optimista voltam, nem tudom, hogy most mihez állok közelebb, de egyáltalán nem fogok fel mindent olyan szépnek, mint régen. Kezd minden komollyá válni. Olyan rossz ez. Én nem akarok komoly lenni. Remélem nem is leszek az. Tényleg mindent szépnek láttam. De most.. Például az egyik, ami a legrosszabb.. hogy egyre jobban megismerem az embereket, és nagyon sok dolog elszomorít. A mindent-rózsaszínben-látok dolog miatt, rosszul esik sok minden, és sok olyan történik, amit nem gondoltam volna másról. Mert hiába akarok minent szépnek látni.. csalódást okozok magamnak csupán. Fura minden. Jólesik hogy írhatok. Valahogy úgy érzem, hogy ilyeneket nem tudok senkivel megbeszélni. Legalább leírhatom. Vagy nem értenek meg, vagy nem tudok megnyílni.

"Felhőkre festett kép volt összes álmom.
Mindegy, vihar vagy szellő fújta szét.
Egy élet kell, míg újra megtalálom,
hogy össze rakjam minden részletét."

Élek...élek..túléltem a verselemzést.. Két teljes délutánom ráment a készülésre. Erre olyan verset kaptam, amire  nem készültem semmit. De nem baj, nem számít semmi, mert össze hoztam azt a négy oldalt. Báár...Akkora betűkkel írtam, hogy az normálisan két oldal lenne, - na jó, azért annál több,három biztosan,de ez mellékes. Végülis nem mondta mekkora betűkkel írjunk, nem kötekedhet. :P

Aztán délután átmentünk Ariellával Enikőékhez.  De nem fogom részletezni. Csak egyet..  Szombat délután építettünk hóembert, és olyan jó volt gyereknek lenni kicsit :) Futkároztunk a kertben a kutyával, van egy németjuhász kutytuusuk, az is úgy megnőtt :) Nyáron még nagyno pici volt. Közben hógolyókat dobáltunk egymásra.. Estefelé elmentünk elvinni a kutyát sétálni.  Enikőék faluvégen laknak, és nagyon dombos a környék, nagyon szép volt. Főleg így, hogy mindent hó borított, mivel egész nap esett. És az a néhány óra annyira boldoggá tett.. mesébeillő volt az egész. Ahogy húzott minket a kutya, és szinte már síeltünk, úgy csúszott az út, amikor másztunk felfelé a hegyre, vagy inkább domra, és közben vagy tízszer elestünk mindhárman.. Ahogy ugrált a kutya a hóban, mert térdig ért, nem is, combig.. Néha gondolt egyet, és elkezdett futni, egy ideig bírtam a tempót én is, de elestem mindig :) Nekem még nem megy annyira a hóban száguldás.És ahogy lenéztünk, annyira gyönyörű volt az egész..Engem elvarázsolt :) Ment le a nap, ki voltak világítva a házak, és a hó is világított. Mikor felértünk, Ari lefeküdt a hóba, Enikő szintén, hempergett a kutyussal. Lefelé meg futottunk..Mire visszaértünk, már sötét volt teljesen. De.. annyira jó volt.. Nekem tényleg elég lenne ennyi minden nap, és boldog lennék. Ha felnőtt koromban lenne egy kedves családom.. egy aranyos férjem.. és két imádnivaló gyerek.. A házat az ő nevetésük töltené be mindig, ahogy futkároznak és pörögnek és nevetnek, mindenhol rendetlenséget hagyva maguk után.. :)  Meg egy kutyus, meg cica :) Egy Golden retrievert vagy egy Border Collie kutyust szeretnék :P És egy ilyen csendes, nyugodt helyen élnénk.. És minden nap kirándulnánk, meg játszanánk, meg elvinnénk a kutyust sétálni :) Úgy, ahogyan most Enikőékkel.. És gyerekek maradnánk, fetrengenénk a hóban, tavasszal a virágok között... Ha nem lenne veszekedés, mint majdnem minden családban, hanem szeretnénk egymást, és odafigyelnénk a másikra.  És akkor minden nap öröm lenne. =)

"Már minden helyen kerestelek, ahol nem vagy, csak azt a helyet nem találom, ahol vagy. Csak azt tudom, hogy ott vagy, ahol én nem vagyok. De hol vagyok én? Azt kívánom, bár itt lennél, hogy megmondd. Esetleg ha nagyon-nagyon erősen kívánnám, akkor itt lennél?"

:):):) Ez micimackóból van :)

De nem kergetem magam illúziókkal. Nem tündérmesében élünk. Tudom, hogy sosem lesz ennyire egyszerű minden. Ha boldog is vagyok valameddig, úgysem tart sokáig. Mindig jön valami.. Mostanában mindig.

Nagyon nagyon furcsa a hangulatom most. Itt ülök, irodalmat kéne még tanulgatnom. Már nincs 12 óra se addig, és meg kell írnom azt a..azt az idióta verselemzést. És alig bírom nyitva tartani a szemem. Pedig még tíz óra sincs. De annyira ösze vagyok zavarodva.. És muszáj írnom.. Nem fogok sokat, mert tényleg irodalmaznom kell. Csak mégis. Nem tudom mi van velem, komolyan. Mi ez? Valaki üldögél, és játszadozik velem? És közben röhög rajtam, vagy én nem tudom miért van ez, hogy végre jobban vagyok, aztán mégse, aztán megint valamennyire összeszedem magam, aztán meg.. megint és megint... Csak gondolkoztam dolgokon, és annyira bonyolult minden. És annyira bonyolultak az emberek. És én annyira nem szeretem ezt. Miért ilyen nehéz minden? Hogy nem tudom, ki mit miért csinál, mit gondol.. De jó lenne, ha olvashatnék mások fejében. Mennyivel egyszerűbb lenne minden. Nagyon sok mindent nem értek. Annyi emberhez lenne annyi kérdésem, de ezeket nem tudnám megfogalmazni sem úgy, hogy olyan válaszokat adjanak, amiben minden benne van. És az sincs garantálva, hogy mindenki őszinte velem. És a kérdéseim sincsenek megfogalmazódva bennem. Nem konkrét kérdések. És ilyenekről nem is lehet mással beszélni. Csak tudni akarom.. hogy hogyan gondolkodik más.  Miért kell ilyeneken agyalnom? Én nem szeretem ezt a bizonytalanságot. És haragot is érzek. Nem tudom miért, komolyan nem.  De haragszom. Haragszom, mert nem tudom mi van. Haragszom emberekre is, pedig nem kéne, nem is szoktam, csak nyomós okkal. És most semmi okom nincs. Van, de ezekről nem tehetnek. Arról seml, hogy ilyen bonyolultak. Meg úgy az egész. Az egész élet. Olyan bonyolult. Soha nem fogok tudni semmit biztosan, és ebbe beleőrülök. Mert tudni akarok.. mindent.. Játsszon mindenki nyílt lapokkal.. És akkor nem kell olyan sok dolgon agyalnom. Mert ha jutok valamire, történik valami, és megint nem értek semmit. És mindenhol. Otthon is. Nekem ez nem tetszik így. Csak tudnám, miért. Amúgy nem vagyok szarul. Mármint szarul vagyok. De reggelre már nem leszek. El fog ez múlni. Bár ahogy mostanában észreveszem, nagyon meglepő dolgok történnek, és magamon is meglepődök, szóval semmit nem mondok. Még én is bonyolult vagyok.És még magamat sem értem, nem hogy másokat. Komolyan, azt sem tudom, én mit akarok. Nah mindegy. Csak gondoltam megörökítem ezt az..ezt.. Pá.

Rájöttem,hogy tényleg nagyon félénk vagyok. Nem, igazából eddig is tisztában voltam vele, csak most..ezen gondolkoztam. De miért? Nem bízom másokban Magamban sen,. Nem nagyon tudok olyanokkal elbeszélgetni ,akiket nem ismerek. Vannak olyanok, akik mellett be nem áll a szám. Jó, mondjuk néhány barátommal.  De mert őket ismerem, meg sokat vagyok velük együtt, és el tudom engedni magam. Csak van olyan barátom, akivel még mindig félénk vagyok.  Mondjuk szilveszterkor vele se voltam félénk - annyira, de akkor volt ami  segített ezeknek a gátlásoknak a leküzdésében :P De sokszor szótlan vagyok vele. Nem merem neki elmondani a gondolataimat sem. Ebben mondjuk benne van az is, hogy fiú, és eleve a fiúkkal sokkal félénkebb vagyok.  De majd gondolom, hogy ha vele is többet leszek, előbb-utóbb feloldódom. Biztosan. Alapból nem vagyok beszédes. Csak azért mégis.. Nah, ilyenekben meg félénk vagyok. Hát, nem társasági lénynek tervzetek. De persze ha a siklóernyőről, meg más extrém dolgoról van szó, hmm.. Az jöhet, bárhogy bármikor. Ilyenekben, nem kérdés, bátor vagyok. Furcsa ez. De majd csak változom. Az, hogy olyan zárkózott vagyok, nem hiszem hogy változni fog, de az nem is baj. Nem kell mindenkinek mindent tudnia rólam. Csak.. azért..  egy kislazaságot ha nyomnának belém, nem lenne baj :P  Majd csak szocializálódom. Vagy mi.

Kezdek jól lenni mostmár. Hm, ez azért túlzás. Csak jobban. Azthiszem nem lesz baj. Szenvedni felesleges. Kinek jó az? Nekem nem. Inkább nevetek. Ha belegondolok,végül is annyira semmi sem rossz. Csak bonyolítom.Mert az emberek nagyon tehetségesek abban, hogy problémákat csináljanak maguknak. De mindegy. Nem lenne jobb, ha tök unalmas lenne minden, beleunnék az életbe. De én hülye vagyok.. Nem baj... Csak pozitívan. Szóval szeretem a kalandokat nagyon. És ezeket a bajokat is vehetem kalandoknak. Végülis ugyanolyan. Például..  én azt is élvezem, ha eltévedek. Vagy az olyanokat, mint amikor este lekéssük az utolsó buszt. Párszor már előfordult. Mondjuk augusztus 20-án, meg egyszer Ariéknál. Amikor lementünk állatkertbe, nem tudom már melyik faluba, és azthittük lekéssük az utolsó buszt.Visszafelé. Egy órás buszút Ariékig. odafelé pedig majdnem nem jött. De én valahogy nem tudtam kiakadni, vagy ideges lenni.Szeretem az izgalmat. Szeretem a félelmet. Nem normális dolog ez..de ez van. Én sem vagyok mindig normális. A veszélyes dolgokat is szeretem amúgy. Kisebb koromban mindig bungee jumping-ozni akartam. Persze biztosan csak nagy volt a szám,  nem hiszem, hogy fent a magasban is olyan bátor lettem volna. De mondjuk most ilyet, hogy siklóernyő, tök szívesen kipróbálnék. Nah mindegy. Szóval,  persze jó az, ha élvezhetem a nyugalmat. De ilyen úgyis ritkán fog előfordulni. Szóval történjenek csak a dolgok. És ha rossz.. Hát akkor ez van. Ahogy kezdem észrevenni szépen.. mindenkinek vannak bajai.  De ha nem álmodozok ilyen sokat, lehet hogy nem csalódnék dolgokban. De ezzel nem tudok mit csinálni. Állandóan ábrándozom. Majd megpróbálok mindent szépnek felfogni. Ha lehet ilyet. Hm, ha belegondolok..szeretem, ha vihar van, és villámlik, és dörög az ég. Majd megpróbálom az életben is szeretni. És majd táncolok..az esőben..

"Ha szivárványt akarsz látni, el kell viselned az esőt."

Vasárnap megpróbáltam lerajzolni magam. Végülis nem lett olyan rossz, csak nem hasonlít rám. Karikatúrának jó lett. De jobb kedvem lett tőle. Az biztos.

Azt eddig is tudtam, hogy engem könnyű boldoggá tenni, apró dolgokkal, viszont pontosan ugyanígy lehet elvenni is a kedvem. Túl könnyen le tudok lombozódni.. Furcsa nálam most ez a nagyon gyakori kedvingadozás. Pedig eddig nem gondoltam, hogy ennyire hangulatember vagyok, de kezd nagyon úgy tűnni.  Egyik nap süt a nap, bennem. Másnap meg már megint tombol a vihar.

"Nem számít már,
Hogy bõrig ázunk a csillagos ég alatt.
Mikor lelkünk táncot jár,
Már boldog a pillanat. "

"Az élet viharaival szemben olyan légy, mint a madár, amely, ha a fát kivágják alóla, nem a mélybe zuhan, hanem a magasba száll.."

Hát jah. Paff. Elérkezett..valahogy éreztem. De nem Paff, a bűvös sárkány, hanem ez az amiről beszéltem a Nem-olyan-egyszerű-ám-minden....bejegyzésben. De nem számít amúgy, kinek világos amit írok. Nem számít, mert inkább ne is értse más. Csak nagyon nem jó.. Nagyon nem örülök neki. Pedig nincs értelme annak, hogy ki vagyok akadva emiatt. Mármint jó, persze, van, de  hogy ennyire? És én sem értem miért. Úgy éreztem magam, mintha velem történt volna. Meglepett, nagyon. És miért? Miért van ez? Miért van az, hogy elmúlnak a szép dolgok? Szerelem nem is létezik. Jó, tizenhat éves korban lehet, hogy nem..Minden bizonnyal van szerelem, de ha belegondolok, mindig megunják egymást az emberek. Vagy teljesen kiismerik a másikat. Egy idő után ígyis úgyis jönnek a viták, vagy idegesítő lesz a másik. Talán azért vagyok kiakadva ennyire,mert lehet, hogy én is benne vagyok a "miért"-ben. De én nem hiszem. Ha igen, én letütöm magam valami jó nagy fadarabbal. Még ha nem is csináltam semmit. Rossz lenne. De ez úgy sem fog kiderülni. Örültem, hogy boldog. De tényleg. És most nem az. Annyira meglepő dolgok tudnak történni.

"Homokba írtuk azt a szót, és hittük mindörökké tart,
de hullámokba fulladt már a régi tengerpart.
A tegnapoknak lábnyomát a szél söpörte szét,
Ennyi volt, véget ért."

Nem tudok semmit. Nem szeretem, ha nem tudok semmit.Örültem, hogy boldog, én megőrülnék, ha miattam lenne szomorú.Mert itt a 2. rész. Sokminden van még bennem,nagyon sok minden, de nem akarok írni erről. Amúgy is felesleges aggódnom ezen. Csak megijedtem egy pillanatra. De felesleges..

"Játsszuk el, hogy most neked is kék az ég,
Hogy hinni tudsz úgy, mint rég,
Mikor gyerekek voltunk még.
Játsszuk el azt, hogy örök a barátság,
Hogy az igaz nem hazugság,
Hogy az álom is valóság! "

Úgy ám. De nem tesszük. Csak akkor fogjuk észrevenni ezeket a dolgokat, ha majd elveszítjük őket. Pedig minden pici dolgot értékelni kéne.Minden jó dolgot, ami a miénk, és nem azzal foglalkozni, hogy mid nincs, és mi kéne még. Senki nem azt szereti, ami kéne. Amúgy most már jobban vagyok, azthiszem. Két hétig most kicsit ki voltam készülve. Még mindig bennem van minden igazából.. Nem vagyok kifejezetten boldog, mert össze-vissza van minden, meg a sok bizonytalanság. Nem szeretek itthon lenni, nagy a feszültség,de lényegteéen. Mostanában suliban sem. De majd megpróbálom ott jól érezni magam.

Olyan hideg van kint. Várom a tavaszt. Szerettem a telet, most is szeretem, de rájöttem, hogy már nem ugyanolyan, mint régen. Rájöttem, hogy miért szerettem, de azt már nem csinálhatom. Imádtam a havat, játszani, hógolyózni öcsémmel. De ez már elmúlt. Persze most is jó. Olyan szép, amikor először esik hó, meg minden fehér, az utak, a tetők.. De rossz, hogy már nem élvezném a hóember építést meg hógyolózást meg minden. Szóval. Várom a tavaszt. És megpróbálok pozitív lenni. örülni a jónak. Mert van nagyon sok jó dolog az életemben. Senkinek sem könnyű, nem? Most mindenki legyen idegbajos? Bár, ha belegondolok.. csak ezt látom. Utcán, otthon, mindenhol. Rohanás, feszültség, idegesség. Pedig a legtöbbjüknek nem is lenne oka rá. Szóval én nem akarok ilyen lenni. Csak hogy csináljam? Múltkor elkezdtem felsorolni, mik azok a dolgok, amiktől jó kedvem lesz.  Most még hozzáteszek még valamit, amitől biztos hogy jó kedvem lesz. Gábor könyve. Ami még folyamatban van, de ma is: elég volt egy ilyen poénos részletre gondolnom, és elkezdtem nevetni a buszon :) De miért nem vagyok boldog? Van családom, bár igaz, nem teljesen a normális(mindegy, én értem), vannak csodás, de tényleg, remek barátaim. Talán ők hozzák a legnagyobb örömöt nekem. Mármint hogy ők vannak nekem. Csak maradjanak is meg nekem :) Van egy kis szobám, ahol nyugalom van(többnyire). Egészséges vagyok, jó suliba járhatok, meg ilyenek, és ezeknek is örülök. És nyáron kimehetek egy hétre Spanyolországba. Olyan jó lesz. Szeretem az új dolgokat, helyeket.

Hogy mi hozta ezt ki belőlem? Az osztályfőnökünk tegnap elkérte az osztályt az utolsó két óráról. Mert elmentünk a Láthatatlan kiállításra. Ennek a lényege annyi, hogy egy órán keresztül kipróbálhattuk, milyen a vakoknak..betekinthettünk az ő világukba.. Kati néni(osztályfőnök) meg a lánya ismerik ennek a kiállításnak az egyik vezetőjét, aki mellesleg, nem tudom pontosan hány éve, de megvakult. Valamilyen sport miatt szakadtak el a látóidegei, de ez most mindegy.A többi is vak vagy látássérült, de fantasztikus emberek.. Szóval annyiból állt ez, hogy kipróbálhattuk hogy boldogulnánk vakon az utcán, nappaliban, konyhában..megérezni azt,hogy itt csorog a patak, nem látom, és bármikor beleshetek. Vagy mikor az utcán átmegyünk, és csak hangokat hallunk. Persze teljesen nem lehetett átérezni, vak sötét volt, de tudtam, hogy nincs patak, sem kocsik,és tudtam, hogy úgyis kimegyünk innen, és megint látni fogok. István, az a vezető is nagyon kedves volt. Az elején megmutogattott olyan tárgyakat, amiket a vakok használnak( beszélő óra,mérleg,számítógép, meg konyhai eszközök..), aztán amíg a sötétben voltunk, akkor is sokat beszélgetett velünk. Furcsa úgy beszélgetni valakivel, hogy nem látod, nem nézel a szemébe.Végigvezetett az összes helyen. Ki kellett tapogatnunk mindenféle tárgyat. Amikor megtaláltunk egy tükröt, azt mondta, nézzünk bele. Kérdezte, hogy mit látunk..Hát semmit. Azt mondja, ők is ezt látják. A végén a bárban ki is szolgáltak minket, még mindig a sötétben.

Nekem nagyon tetszett az egész, kicsit átértékeltem mindent, amim van. Meg amúgy szeretem kipróbálni az új dolgokat, és valahogy jó volt ez a kiszolgáltatottság.Persze ez nem játék..Hosszú távon nem bírnám. Nekem, ha megvakulnék, a legnehezebb feldolgozni lenne. Nem tudom, de nagyon furcsa volt, mintha ilyen.. ahogy csak a hangokat hallottam, és egy óráig nem láttam semmit, mintha csak lelkek lennének. Mint egy végtelen világ. Mintha nem létezne semmi. Ha vak lennék, nem léteznének többé a színek, nem tudnám, milyenek az új dolgok, amiket még nem láttam, vagy új emberek. Mindent csak elképzelni tudnék. De lehet, hogy ebben van egy kicsi jó is talán. Lehet, hogy mindent szebbnek képzelnék el. A világ úgy nézne ki, ahogyan én akarom. És ezek az emberek, a vakok tényleg nagyon tudnak értékelni mindent. De azon gondolkoztam, hogy a született vakoknak milyen lehet. Az valami eszméletlen rossz lehet. Vagy jobb, mint egy olyannak, aki később vakult meg? Nem tudom. Mert végülis ők nem tudják, hogy mit nem látnak. Hogy mi az, hogy látni. Egyszerűen nem tudják, mi milyen. Aki csak később vakul meg, el tudja képzelni, mert már látta. Például a sötétben is olyan volt néha, mintha látnék, legalábbis ilyen homályban körvonalakat,pedig nem. Csak ha tudtam, hogy ott van valami, tudtam hogy néz ki, mondjuk a kezem, akkor az agyam odaképzeli. Na de visszatérve.. A született vakok.. nekik a színek is csak szavak. Nem tudják elképzelni. Milyen lehet? Engem nagyon érdekel. Mit érezhetnek? Rám nagy hatással volt nagyon ez a kiállítás. És értékelhetem ezt is, hogy látok. És ezek az emberek ott, komolyan nagyszerű emberek. Nem érzik magukat semennyivel kevesebbnek, mint a látó emberek, és tudják, hogy ők is tudnak teljes életet élni. Annyit mondanak,nekik ez az életük. Én még szívesen megtudnék sok dolgot az életükről. A kiállítás megmutatta, mi a bátorság, a bizalom, amikor vakon bíznod kell a másikban, és hogy milyen fontos a figyelmesség.  Furcsa volt, hogy megfordult minden, és nekünk, a látóknak kellett segítség a vakoktól.Ennek a kiállításnak köszönhetem, hogy most már kicsit jobban vagyok. Megmutatta, hogy minden kicsi dolgok értékeljek. Nekem ez felejthetetlen élmény volt. Hihetetlen volt kipróbálni egy olyan világban élni, amit eddig csak elképzelni tudtam. És a vakok mennyivvel többek, mint a látók.. Mert nekik már nem számít semmilyen külsőség.Nekik már nem számít, hogy ki hogy néz ki. Nem számít,hogy ki milyen ruhát hord. Csak az emberek jelleme.. hangja. Nekik már csak egy valami számít. Az emberek lelke. És ez csodálatos.

"Az ember sohasem látja helyesen a sorsát, míg az ellenkezőjét is nem tapasztalja! És csak azt tudja igazán értékelni, ami már elveszett."