Egy álmokkal teli világban a valóság fájhat

Nem tudom, mi lesz a blogommal. Nincs nagyon kedvem írni, illetve ha lenne se nagyon van rá időm. Igen, tudom, mindenkinek arra van ideje, amit akar, de... Mostanában nehezen veszem rá magam. Mert igazából nem hiányolja senki. Magamnak meg amúgy is leírok nagyjából mindent. A másik meg hogy nem igazán akartam "panaszkodni".A túl sok agyalás nem hogy nem segít, de sokszor még el is szomorít.  Szeretek olyan lány lenni, aki csak vidám állandóan, és próbálok is ilyen lenni, de azért ezek a dolgok még itt vannak nekem.

Nehéz a libikóka közepén ülni úgy, hogy ne billenjen át egyik oldalára sem. Lehetetlen úgy csinálni bármit, hogy az mindenkinek megfeleljen. Nem lehet igazodni mindenkihez, hiába akarom, hogy midnenkinek jó legyen. Mit kell ilyenkor csinálni? Mert tökéletes megoldás nincs. Valakinek mindig mindenképp ártok. Hogy én mit akarok? Nem tudom. Azt nem lehet. Ahhoz az kéne, hogy két ember ne utálja egymást. De ezen meg én nem tudok változtatni.

Tavaly is ilyenkor jött rám az írhatnék, karácsony után. Egyébként Boldog karácsonyt mindenkinek.Utolsó karácson így. Itt. Egyet szerettem volna, hogy együtt legyünk, de mindenki az oviban érzi magát. De nem baj. Az előtte lévő estén legalább összehoztunk egy "karácsonyfélét". :) És még a fenyő sem igazi. Műfenyő... Pedig mindig rendes volt. Tudom, ez legyen a legnagyobb baj, de igazából nem szó szerint így, ezzel van a baj, hanem hogy még ezzel sem foglalkoztak. De ma hazafelé jövet ott állt egy a buszmegállóban magányosan - illetve nem magányosan, mert ketten voltak -, úgyhogy én fogtam magam és elhoztam az egyiket. Emberek nem néztek hülyének, hogy három nappal szenteste után hordozom a fenyőt. De nem baj.

Milyen egyszerű is lenne, ha mindenki kimondaná, amit gondol. Ilyen állarcosbált játsszunk. Hihetetlen, hogy mennyi mindenre képesek az emberek azért, hogy elérjék amit akarnak...  Miért nem lehet elkerülni a vitatkozásokat mondjuk? Mert én nagyon igyekszem tényleg. És már sokszor úgy "rosszat" csinálok, hogy észre sem veszem. Az én részemről, legalábbis én soha nem fogok kezdeményezni ilyeneket. Mert tudom, hogy ha valakivel fontosak vagyunk egymásnak, akkor nem akar nekem rosszat, és ha megbánt vagy bármi, tudom, hogy nem direkt. Ha félreértés van, próbálom az ő fejéből nézni...  Ezért nem szoktam haragudni. Mert minden vitatkozás azért van, mert még nem érti a másikat, nem tudja miért csinált vagy mondott valamit. Talán ha már tényleg ismerjük egymást valakivel, ezeket el lehet kerülni... Nem tudom.

Suli miatt ideges vagyok. De ezzel nem is akarom untatni magam, se senkit. Legalább én tudom, hogy én megteszek mindent.

Rossz, hogy nem lehet semmit megtartani úgy, ahogy most van. Bár úgy unalmas is lenne, de még nem barátkoztam meg a változásokkal. Próbálok jó lenni mindenkivel. Legalábbis  akik fontosak. Szeretem látni mások boldogságát. Olyan egyszerűnek tűnik, hogy jók legyünk másokkal. Hihetetlen, hogy még ezt is el lehet szúrni.

De előtte még annyi, hogy az előzőt visszavonom. Örülök, hogy ilyen vayok. Az élet megtanított arra, hogy nem szabad rögtön kitárulkozni, nem szabad mindig mutatni, ha fáj. Nem szabad naivnak lenni, mert kihasználhatják. És amúgy is.. nem tudnék nem gondolkodni ilyeneket. Muszáj.."óvatos"-nak lennem.

"Megismerni csak akkor tudlak, ha részt veszek benned, ha belülről éllek meg. Ha nem csak látlak és tudok rólad, de érezlek is - ha "én" minden idegszálammal megtapasztalom milyen "te"-nek lenni. Ezt nem lehet kívülről, csakis belülről. A megismerés a "jártál bennem" - "jártam benned" kölcsönös élménye. Ismerem a titkos utcáidat, lelkedet és tested rezdüléseit, érzékenységed, magányodat, vadságodat vagy félelmedet - azt, hogy mersz-e szeretni egyáltalán. Tudsz-e adni s elfogadni? - most derül ki valójában. Mert amit adsz, most azt magadból adod. A titkaid adod - amit féltesz, amit rejtesz, azt adod - és azt fogadod el tőlem is."

"Egyetlen dolog szünteti meg a másik hiányának fájdalmát: ha nem szeretjük tovább. Amikor azt mondjuk, hogy az idő gyógyít, erre gondolunk. A felejtésre. Ez azonban, ha valóban szeretünk, nem lehetséges. A szeretet hiányát csak egyetlen dolog gyógyítja: ha újra találkozunk azzal, akit szeretünk. Semmi más. Jövőre, húsz év múlva, egy másik életben. Mindegy. A hiány mindaddig él, amíg nem látjuk újra. Nem az emléke, a hiánya él bennünk!"

"Ha veszítettél már el valakit, tudod, hogy a vesztés pillanatában szeretted a legjobban és a legigazabban. Amikor szembesültél azzal, hogy „nincs”. Amikor a sors letépi rólunk azt, akit szeretünk, s ott maradunk kifosztva, egyedül – a hiányban döbbenünk rá, mennyire szerettük. Utólag. És jönnek az emlékek: a közönyös hétköznapok, a szürke reggelek, a fáradt fölkelések, a rosszkedvű morgások, veszekedések, összezördülések, a kellemetlen esték, amikor nem történt semmi, csak ültetek egymás mellett, üresen – a hiány fájdalmas érzésével visszanézve villámfényben látod meg a múltadat, s azt kiáltod:
- Milyen hülye voltam! Nem láttam, milyen kincset szórok szét minden percben és órában!... Bár akkor tudtam volna, amit most tudok: hogy ajándék volt vele az élet! Bár visszatérhetne, akár csak egyetlen percre is! Másképp szólnék hozzá? Másképp látnám, másképp ölelném… És elmondanám neki azt, hogy… Mit is?... Amit nem lehet elmondani."

"Elengedni valakit nem azt jelenti, hogy megszűnik a fájdalmad. Amíg szereted, fájni is fog a hiánya. Ez nem baj. Attól még elengedheted. Sírva búcsúzunk egymástól, s ha igazi a szereteted, ez egy jó sírás. Elválasztva lenni bárkitől is, akit szeretünk: fáj. Ha már nem fáj: nem is szeretjük. (...) Az elengedés nem azt jelenti, hogy az ember szíve kihűl. Nem azt jelenti, hogy elfelejtem örökre. Nem közönyt jelent. Az elengedés azt jelenti, hogy hagyom őt szabadon repülni, szállni, a maga útján - abban a biztos reményben, hogy visszatalál majd hozzám. De amíg nincs itt, mindig hiányzik. És fáj."

(Müller Péter)

Néha nem szeretem azt, hogy ilyen bonyolult vagyok. Hogy.. ezt nem tudom leírni. Hogy ennyit agyalok az életen, és hasonló dolgokon. Embereken, barátaimon, ki mit miért csinál, miért olyan. Valamikor pont tetszik, hogy ilyen vagyok, de néha meg belegondolok, mennyivel egyszerűbb lenne.. szóval ha én is egyszerűbb lennék. Magamnak. Ha nyílt lennék, ha tudnám magamat adni. Legalább néhány ember előtt, akik szeretném, hogy ismerjenek. Nálam ez attól függ, hogy milyen a másik, meg minden hülyeségtől, mindent bonyolítok. De néha úgy érzem, nem lehetek őszinte, muszáj álarc mögé bújnom, és utálom, hogy ennyire bizalmatlanná váltam. Én csak.. szeretnék magam lenni. Szeretném, hogy el tudjam mondani az érzéseimet. Ritka tulajdonság az, hogy valakinek ami a szívén, az a száján is. Sokan megjátsszák magukat, a színjátékban elveszíti a saját egyéniségét.. Én ezt nem akarom. Nem tudom, nem értem, miért nem merek nyílt lenni, hogy miért nem az érzéseimre hallgatok a sok agyalás helyett. Mert félek. Egyszerűen nem tudom figyelmen kívül hagyni a dolgokat, jár az agyam állandóan. Tudom, hogy tele vagyok érzéssel, de építettem egy idióta falat... Néha annyira szívesen kiönteném a lelkem..

A helyzet az, hogy lebetegettem, úgyhogy most kivételesen van időm írni. Nem tudom, miről, de ki kell használni az alkalmat. Most örülök is, hogy nem kell suliba mennem. Egy dolog, hogy pótolni kell, de most már tényleg kell pár nap pihenés. Jó, igazából most lett vége az őszi szünetnek, de az sem pihenéssel telt. Tanulás sulira, tanulás elsősegélyre - átmentem, úgyhogy mostmár meg van ez is meg a kresz is, jön a gyakorlat... - , akkoor.. aztán meg készültem a partira. Voltam Enikőnél három napot, az is jó volt, bár ott is tanultunk, mert persze szünetben sem hagynak minket békén. Megcsináltam rajta a stabil odalfektetetést is. Szerintem egyébként ezt az elsősegélyt lehetne komolyabban venni. Megtanulni meg kellett mindent, de azért szerintem ennyivel még nem igazán tudnánk segíteni egy balesetben. Jó, az alapok legalább megvannak, de a vizsgán is könnyen át lehet menni.. Ez az újraélesztés is, pontosabban kéne, mert így simán eltöröm hat bordáját szegény embernek. Szóval, ezután készülődtem a bulira, volt szülinapom. Sajnos. Mert megint öregedtem egy évet, és akárhonnan nézzük, ez nem jó. Jövőre már 18 leszek, jézusom, nem akarom. De nincs mit tenni. A parti szerintem jól sikerült, én legalábbis jól éreztem magam, bár a karaoke felvételeket visszahallgatva néztem egy nagyot. Mint a nyikorgó macskák. Részeg nyikrogó macskák. Pedig nem voltunk azok. Meg élőben olyan jól, jó, túlzásba ne essünk, de mondjuk egész jól hangzott. Aztán megnyugtattam magam, hogy csak torzítja, talán nem kellett volna a marhanagy hangfaltól 5 cm-re elhelyezni a webkamerát, ami felvette. Gondolhattam volna erre. Na majd legközelebb lesznek jobbak... :P Buli után próbáltunk aludni. De így heten, azokkal akik maradtak estére, elég nehezen fértünk el egy szobában. Mondjuk szerintem a többiek tudtak valamennyit aludni. Én olyan zombi voltam még két napig, és nem aludhattam, mert vasárnap még tanulni kellett, hétfőn suli,zeneóra, úgyhogy nyolcra értem haza. Nem értettem tegnap, hogy miért vagyok még mindig fáradt, mert azért három nap alatt ki lehet pihenni, aztán rájöttem hogy beteg vagyok, azért fájt a fejem egész nap. Most itt teázgatok, írogatom a könyvem. És amúgy jól vagyok mostanában, furcsa, de nekem sikerül, amiről szó volt az előző bejegyzésben. Már nem egy, hanem három dologgal bevállt. Jó, egyenlőre kettő, de nagyon valószínű, hogy a harmadikkal is ez lesz. Nem tudom, miről írjak, most csak ennyi ment, hogy mik történtek. Inkább írom a könyvem. Vagy lehet hogy előtte megírom a verselemzést. Szorgalmi. Nem, nem őrültem meg, de muszáj, mert nem állok valami fényesen magyarból.

Csak mert működik. Nem vagyok naiv... se babonás. :P Mármint.. nem tudom, de..Ugye nem baj, hogy én még hiszek a csodákban? Hogy elhiszem, hogy az élet szép? Nem hát. Szerintem sem. Minden attól függ, hogyan fogod fel. El kell fogadni a tényeket,amik az életben vannak, a szabályokat (Nem olyan szabályokra gondolok, én utálom a szabályokat, mert nem tudom kik döntötték el és miért ők, és miért így,de tök mindegy, ez tök más téma. Szóval az élet szabályait), tisztában kell lenni azzal, hogy milyen az élet.. hogy vannak rossz dolgok. De jók is. Viszont ezzel nem tudunk mit csinálni. Mindig is voltak, vannak, lesznek, úgyhogy felesleges emiatt szenvedni. De persze a jó dolgokkal senki nem foglalkozik. Hát, akkor ne csodálkozzunk semmin. Mert minden rajtunk múlik szinte. Te döntöd el, mit hogyan látsz, hogy tudsz-e a rosszból szépet varázsolni, te döntöd el, hogyan alakítod az életed, hogy kivé válsz, hogy milyen vagy.  Hogy meg tudod-e azt csinálni, hogy a rossz helyett a szép dolgokkal foglalkozol csak, hogy nem azokkal, amik nincsenek meg neked, hanem amik megvannak. De nem is ez a lényeg, hanem amit a filmben elmondanak. Azt nem fogom leírogatni, mert abban benne van. Ha sokat gondolkodok rajta, rájövök hogy egy csomó mindent már tapasztaltam belőle..  Nem mondom senkinek, hogy higyjen benne, azt úgysem lehet senkire ráerőltetni. Még akkor sem, ha valaki nagyon szeretne hinni benne, de ha belül nem, ha közben azt gondolja, hogy nem igaz, akkor hiába. Csak azt mondom, hogy én kipróbáltam, hittem benne, működött. De tegyük fel, hogy nem igaz az egész.. Még így is, ha csak valaki hisz valamiben, az boldoggá teszi, erőt ad neki, reményt a legrosszabb helyzetekben is. A másik az, hogy ugye a lényege az, hogy legyél boldog. Nem ezt akarjuk? Ha úgy csinálsz, mintha boldog lennél, előbb utóbb elhiszed, és tényleg az leszel. Jó, ez lehet, hogy hülyén hangzik, de szerintem a filmben mindent elmondott. Úgyhogy érdemes minimum kipróbálni. A legelején még nehéz hinni benne, hiába mondja más, hogy neki működött, ha te még nem tapasztaltad. Olyankor még nehéz. De aztán, ha már tudod hogy tényleg műküdik, sokkal egyszerűbb az egész. Én elolvastam könyvben is, és ott értettem még igazán. Az élet szép. Az egész egy kaland. Nem vagyok bolond, illetve lehet, tök mindegy, viszont..álmodozom..de nem az álmaimban élek.. :) Én álmodom az életem.

"Bolond az, aki a saját világában él. Én bolond akarok maradni, és úgy akarom élni az életemet, ahogy megálmodom, nem pedig úgy, ahogy mások elvárják."

Miért nem hiszitek el? ...

Egy 15 éves lány a sulinkból meghalt. Odaállt a vonat elé, a fülét befogta.. Nyolc búcsúlevelet hagyott csak. Ugyan nem ismertem, de nagyon elgondolkodtatott.  Nem érte, hogy egy 15 éves lányt mi vezethette el idáig. Meg tudom érteni, hogy valaki eljut idáig, na de 15 évesen? Még el sem kezdett élni, előtte volt minden, az életét még bárhogyan alakíthatta volna.. Ami még fontosabb, hogy ezzel mennyi embernek okozott fájdalmat, akik szerették őt. Egy biztos, én soha nem fogok idáig eljutni.. akármi történik. Mindenki más.. Lehet, hogy valaki gyenge, és ha már belefáradt mindenbe, kétségbeesett, összetört, depressziós, hiába magyarázzák neki, hogy mindent meg lehet oldani, meg hogy szembe kell nézni a problémákkal.. Olyankor már nem érti, nem lát a dolgok fölé. Csak azt, hogy a világ összeesküdött ellene, és minden rossz. Mert az, hogy boldog tudj lenni, az pont ezt jelenti. Hogy hogyan fogod fel a dolgokat, hogyan értékeled őket. Mert mindenkinek vannak problémái, még ha a sajátunké tűnik a legnagyobbnak is.. Csupán az emberek különbözőek. Valaki erős, valaki pedig nem képes arra hogy máshogy nézze a dolgokat. Mert mindenben meg lehet látni a szépet. Ha az életem romokban heverne, én akkor is úgy gondolnám, hogy az életem ajándék. Már csak azt értékelni kéne, hogy élünk. Az mennyire értékeli, aki háborúból jön vissza, és heteket, hónapokat szenvedett? A vak mennyire értékelné, ha láthatna? Értékelni kell, hogy van lábunk, hogy érzünk ízeket.. Mert ez tök természetes. Egy kaland az élet, egy nagy kaland, és talán nem a rossz dolgokkal kéne foglalkozni. Mert minek? Jó az? Miért nem a szépekkel? Nem is vesszük észre, mennyire jó dolog, ha eszünk, az ízek.. Az érzelmek.. Szeretet, szerelem, hogy vannak ilyenek. Nem vesszük észre, hogy mennyi lehetőség van. Mert rengetek.. A határ a csillagos ég.. Igazából bármit megtehetnünk.. Igen, van sok-sok probléma emelett. De minek vannak? Hogy megoldjuk őket. Ha minden szépen tökéletes lenne, úgysem értékelnénk azt. Ahogy most sem tesszük azzal, ami már amúgy is természetes. Akkor az lenne természetes, hogy mindened megvan, nincs semmi bajod soha. De ezektől leszel erős, ezektől szerzel tapasztalatokat. És így izgalmas az egész.. :) Nem lehetünk semmiben sem biztosak, próbáljuk megérteni az világot, hogy miért élünk, miért vagyunk. Szerintem nem lenne jobb, ha tudnánk mindenre a válasz. Így jó minden, ahogy van.. És nem véletlenül van minden így. Az sem véletlen, hogy milyen dolgokkal kell megküzdened, hogy mi miért történik. Oka van mindennek, meg kell találni mi az. Szóval nagyon fontos, hogy valaki így fogja fel a dolgokat. A baj az, hogy ezt egy összetört embermnek már hiába mondjuk. Nem könnyű optimistának lenni, főleg olyan állapotban.. Még annyi, hogy én erre ami történt, nem mondok semmit, nem mondom hogy gyáva, önző, vagy szánalmas dolog, mert amíg nem érzem át teljesen azt, ami elvezette őt idáig, addig nem is tehetem... és átérezni más dolgait teljesen nem lehet. Max. annyit mondhatok, hogy nem értem.. de nem is érthetem.

"Ha nem hiszed el hogy az életed ajándék,
Nézd meg jobban hogy élnek anyádék,
Ha nem hiszed el hogy az élet,
Tényleg örökké tart,
Hiába úszol belefulladsz,
Pedig ott van a másik part!"

Nézzétek meg! Laci és Gábor, főleg ti, kérlek nézzétek végig. :)

Hát akkor próbáljuk ki... :)

Aludnom kéne már. Holnap tanulás, ahogyan ma is volt, meg ahogy az előző héten.. Igen. Benne vagyok a suliban, hajtás van, lassan megszokom. Ez a nyár tényleg jó volt. Nem gondolkoztam sokat, csak ha úgy jöttek elém a dolgok. De magamtól nem kezdtem el gondolkodni és bonyolítani mindent magamnak. Ahogyan szoktam. Lefoglalt az, hogy mentem ide-oda, hogy mindig volt mit csinálni. És így volt jó, olyankor vagyok a legboldogabb, amikor a barátaimmal vagyok. Amikor olyanokkal, akik szeretnek. Ez az egy dolog hiányzott Spanyolországból. Egyedül voltam. Igaz, voltak az osztályból, és ismertem is meg új embereket, de mégis bennem volt.. hogy ott barát nélkül voltam. Olyan helyeken voltunk, amikről mindig álmodok, a tengerről, a szép városok, minden.. De rájöttem, hogy mindegy hol vagyok, mindegy mit csinálok,nem ér semmit barátok nélkül. Hiába ülök a parton és.. ott a gyönyörű tenger, hiába fürdök benne, ha nincs kivel nevetnem közben. Lehet hogy ez közhelyesnek tűnik, de ezeket nem lehet átérezni addig, amíg meg nem tapasztalod.  Egy hónapig nem láttam a három fontos barátomat, és elég.. nem tudom, ijesztő érzés volt. Hogy nélkülük milyen lenne. Pedig csak egy hónap volt. Gábort jó volt látni, tényleg kéne többet találkozni. Ariella és Enikő ma jöttek haza Németországból. Alig várom a hétfőt hogy végre őket is lássam. Nem akarok én semmit már, nem kell semmi, csak hogy szeressenek. Mert az a legjobb érzés.. amikor érzed, tudod hogy fontos vagy valakinek. Sőt, ha te vagy a legfontosabb. Annál nincs jobb érzés. Kíváncsi vagyok már, hogy milyen a szerelem. Hogy milyen szerelmesnek lenni. Hogy milyen érzés olyan boldognak lenni.. hogy attól.

"Az ember egy napon rádöbben arra, hogy az életben igazán semmi sem fontos. Sem pénz, sem hatalom, sem előrejutás, csak az, hogy valaki szeresse őt igazán..."

Ritka alkalom hogy érdekesnek találok valamit a suliban, legalábbis irodalmon. Petőfit vesszük, és megtetszett az egyik verse, úgyhogy most be is rakom ide. Elgondolkodtató.

Pető Sándor: Világosságot

Sötét a bánya,
De égnek benne mécsek.
Sötét az éj,
De égnek benne csillagok.
Sötét az ember kebele,
S nincs benne mécs, nincs benne csillag,
Csak egy kis hamvadó sugár sincs.
Nyomoru ész,
Ki fénynek hirdeted magad,
Vezess, ha fény vagy,
Vezess csak egy lépésnyire!
Nem kérlek én, hogy átvilágíts
A másvilágnak fátyolán,
A szemfedőn.
Nem kérdem én, hogy mi leszek?
Csak azt mondd meg, hogy mi vagyok
S miért vagyok?...
Magáért születik az ember,
Mert már magában egy világ?
Vagy ő csak egy gyürűje
Az óriási láncnak,
Melynek neve emberiség?
Éljünk-e önnön öröminknek,
Vagy sírjunk a síró világgal?
Hány volt, ki más szivéből
Kiszíta a vért
Saját javára,
És nem lett büntetése!
S hány volt, ki más javáért
A vért kiontá
Saját szivéből,
S nem lett jutalma!
De mindegy; aki áldozatnak
Od’adja életét,
Ezt nem dijért teszi,
De hogy használjon társinak.
S használ-e vagy sem?
A kérdések kérdése ez,
És nem a „lenni vagy nem lenni?”
Használ-e a világnak, aki érte
Föláldozá magát?
Eljő-e a kor,
Melyet gátolnak a roszak
S amelyre a jók törekednek,
Az átalános boldogság kora?
S tulajdonképen
Mi a boldogság?
Hisz minden ember ezt másban leli;
Vagy senki sem találta még meg?
Talán amit
Mi boldogságnak nevezünk,
A miljom érdek,
Ez mind egyes sugára csak
Egy új napnak, mely még a láthatáron
Túl van, de egykor feljövend.
Bár volna így!
Bár volna célja a világnak,
Bár emelkednék a világ
Folyvást, folyvást e cél felé,
Amíg elébb-utóbb elérné!
De hátha ugy vagyunk,
Mint a fa, mely virágzik
És elvirít,
Mint a hullám, amely dagad
Aztán lesimúl,
Mint a kő, melyet fölhajítnak,
Aztán lehull,
Mint a vándor, ki hegyre mászik,
S ha a tetőt elérte,
Ismét leballag,
S ez így tart mindörökké:
Föl és alá, föl és alá...
Irtóztató, irtóztató!
Kit még meg nem szállott e gondolat,
Nem fázott az soha,
Nem tudja még: mi a hideg?
E gondolathoz képest
Meleg napsúgár a kigyó,
Mely keblünkön jégcsap gyanánt
Vérfagylalón végigcsuszik,
Aztán nyakunkra tekerőzik,
S torkunkba fojtja a lélekzetet.

Hát eléggé rég írtam. Valahogy nem volt hozzá kedvem. Pedig nem szokott ez lenni, hogy ilyen nehezen szánom rá magam az írásra. Eltelt a nyár, és azt hiszem ez volt az eddigi legjobb és legeseménydúsabb nyaram. Összesen volt vagy egy hét az, amíg itthon voltam -talán emiatt volt hogy alig írtam-, de egyébként meg mindenhova mászkáltam, barátokkal voltam. És elkezdtem a jogsit. Volt egy egyhetes tanfolyam a kreszre, és sikeresen le is vizsgáztam belőle, egy szép péntek tizenharmadikai napon.. Ami tök szerencsés nap volt, mert a vizsga után benéztem Gáborhoz és otthon volt. Előtte már aggódtam, mert nem volt nete egy ideje, se telója, és nem tudtam mi van vele.. És megvolt Spanyolország is, nagyon nagyon jó volt.. Az egész. A tenger, a hajókázás, Montserrat, Barcelona, Girona.. a spanyolórák.. Két hetet voltam, de úgy maradtam volna még. Annyira jó volt, hogy bármikor lemehettem a parra - bár igaz,  hogy az volt vagy 10 perc a kempingtől, ez nem is baj, csak kicsit nagyon meredek, és naponta többször feljönni rajta... És izomlázam is lett utána. De nem érdekes. Az sem, hogy majdnem kitörtem a hátam többször is, amikor átfordultam a nagy hullámokban.. Hatalmas hullámok voltak, hihetelenül jó volt. Tök meleg volt, és rossz volt esőre meg hidegre meg sulira hazajönni. Hazajöttünk, másnap suli. Az a rossz, hogy a két barátnőm már aznap este el is ment Németországba. Nekik is szervezet a suli ilyesmit, csak nekik cserediákos. Szóval Enikőt még láttam egy nap, Ariella nem jött be, mert pakolászott még, így őt tök rég láttam már.. Várom már őket nagyon vissza, nem jó egyedül a suliban. Nincs kivel ökörködni. Legalább addig is figyelek minden órán. Mostanra sikerült mindent bepótolni, de így is annyit kell tanulni. Hihetetlen, hogy már jövőre érettségi. Illetve nem úgy jövőre.. Mondjuk most évvégén is lesz egy, előrehozott föciből. És végre kitaláltam, mert most már muszáj volt, hogy nagyjából merrefelé akarok majd továbbtanulni. Emiatt át is mentem biosz faktról törire, még szerencse hogy megengedték. A törit SG-n is fogom tanulni szombatonként, matekkal együtt, de az csak októbertől lesz. Vicces, hogy azt fogom a legtöbbet tanulni, amit a legjobban utálok. De hátha megszeretem. Bár.. töri.. nem hiszem.. De a matek-idegen nyelv-töri hármasból, ami érettségi tantárgy ott ahova menni akarok, a töri a legesélyesebb szerintem, hogy összehozok belőle valamit emeltszinten.. Maajd meglátjuk. Szóval most évvégén meg föci érettségi, és az angol nyelvvizsgán is túl kéne már lennem.. Ahogy befejezem a jogsit, meg is próbálom. De hűha, képes vagyok én ilyenekre egyáltalán? Hagyom is a sulit, unalmas téma. Ami fontos még, hogy aggódok nagyon valami miatt, amit már hónapok óta sejtek.. hogy így fog alakulni. És nem tudom mit csináljak. Nem értem, de nagyon nem. A blogírást nem tudom egyébként meddig folytatom, mert most sem lesz több időm a suli miatt, a másik meg hogy amúgy is feleslegesnek tartom. Most már legalábbis.. Elég lenne magamnak írnom, mert a barátaimnak meg úgyis mesélek bármiről, ha kérdeznek, arról ami érdekli őket.. A könyvemmel alig haladtam, ugyanúgy egy fejezet van meg, 30 oldal. Nem tudom mi lesz vele. Elterveztem már az egészet, de nem tudom mennyire sikerül úgy leírnom, ahogyan elképzeltem. Most ennyi, nem tudom milyen gyakran fogok Írni, vagy hogy fogok-e egyáltalán. Gáborral meg beszélni kéne. Az msnről is nagyon leszoktam amúgy, és ezért is meg amúgy is, szeretnék többet találkozni vele, nem láttam már egy hónapja.

 Újabb kedvenc filmem.. És ez a két szám is.

I'll try

I am not a child now
I can take care of myself
I mustn't let them down now
Mustn't let them see me cry
I'm fine, I'm fine

I'm too tired to listen
I'm too old to believe
All these childish stories
There is no such thing as faith
And trust and pixie dust

I try
But it's so hard to believe
I try
But I can't see what you see
I try, I try, I try

My whole world is changing
I don't know where to turn
I can't leave you waiting
But I can't stay and watch this city burn
Watch it burn

'Cause I try
But it's so hard to believe
I try
But I can't see where you see
I try, I try

I try and try to understand
The distance in between
The love I feel and the things I fear
And every single dream

I can finally see it
Now I have to believe
All those precious stories
All the world is made of
Faith, and trust... and pixie dust

So, I'll try
Because I finally believe
I'll try, 'cause I can see what you see

I'll try, I'll try
I'll try
To fly

Néha elment otthon az áram régen. És azt imádtam kiskoromban. Legalább arra a kis időre fel kellett találnunk magunkat, hogy ne unatkozzunk. Nem ült senki a tévé vagy a gép előtt, hanem beszélgethettünk vagy bármi. És tök izgalmasnak tartottam, hűha, áramszünet. Persze a kajának a hűtőben meg ilyeneknek nem olyan jó, de az ilyen tévéféleségek nélkül simán meglennénk. Vagy a számítógép. Nem szeretem. Az msn-t sem. Inkább találkoznék többet a barátaimmal, ezek helyett lennék többet a szabadban, és vagyok is. Már mindjárt augusztus van, hamar elmegy a nyár, de jó mert alig voltam otthon. Voltam Balatonon, amiről már írtam, azóta voltam mégegyszer, Biankáékkal és az is hihetetlenül jó volt. A legjobb az az egyik este volt, amikor Siófokon sétáltunk és karaoke-ztunk. Nagyon szeretek énekelni, és bár ez így vicces volt szerintem, mindig is ki akartam próbálni hogy milyen idegenek előtt énekelni. Mert nem nagyon merek egyébként. Most sem mentem volna magamtól. Az is nagyon jó volt, amikor hajnali kettőkor bementünk a Balatonba.. de ezt csak mi tudjuk. Voltam Szentendrén, Vácnál Botanikus kertben, Visegrádon, hajókáztunk. Voltunk libegőzni a lányokkal, néhányszor zépében -bár nem szeretek odajárni -, voltam kirándulni, este vidámparkban meg még ilyenek. Szóval mozgalmasan telik a nyár, most már jó lenne egy kicsit otthon lenni és semmit nem csinálni. Voltam nagyon sokszor strandon, Velencei tónál, Omszki tónál, látszik is rajtam. Ilyen barna még nem voltam. Voltam Most Enikőéknél vagyok Arival, most értünk vissza Tahitótfaluból a telküktől. Voltunk egyszer Omszki tónál, Gáborékkal, egyszer Pala tónál, meg majdnem strandon is Leányfalun, de az nem jött össze. Teniszeztünk, motoroztunk, bicikliztünk sokat, elbicikliztünk Visegrádig.

És még mindig álmodozom. És nézem a romantikus filmeket, olvasom a romantikus könyveket, és na mindegy. Csak jó lenne ha lennének olyanok. Úgy élvezném is az életet ha tudnám hogy jó a vége. De úgy könnyű lenne.. Így az izgi, nem tudjuk mi lesz. De egyébként már nagyon profi vagyok abban, hogy összezavarjam mindig magam. De végre egy valamit megértettem, egy miértet magamban, mert amúgy nem igazán szoktam tudni. Csak aza furcsa, hogy ha valami úgy lesz ahogy akartam, csak utána gondolkozom el azon, hogy biztos hogy így akartam-e. Bár nem furcsa. Tipikus. Mert az embereknek soha semmi nem jó.